Az ajánlott dózis napi nyolc pohár víz
Felesleges az erőltetett folyadékbevitel?
Az általánosan elterjedt nézet szerint a fokozott folyadékbevitel a jó egészség záloga: az ajánlott dózis napi nyolc pohár víz.
2008.04.04 18:47MTIEzt az evidenciát vette górcső alá a Pennsylvaniai Egyetem két nefrológus szakértője - Stanley Goldfarb és Dan Negoianu, aki áttekintette a szakirodalmat, hogy megvizsgálja vízívással kapcsolatos "négy mítoszt": a fokozott folyadékbevitel elősegíti a szervezet méregtelenítését, feszesebbé teszi a bőrt, csökkenti az éhségérzetet, valamint a fejfájások gyakoriságát.
A tudósok szerint, akik vizsgálataik eredményét az Amerikai Nefrológiai Társaság lapjában publikálták, a forró égövi országokban, valamint bizonyos betegségeknél, így vesekő esetében valóban indokolt a fokozott folyadékbevitel. Ám átlagos egészségnek örvendő egyéneknél ennek nincs semmi értelme, a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedőknél pedig egyenesen káros, hiszen a sok folyadék megterheli a szivet.
"A toxinokat a veséink választják ki, amelyek igen hatékonyan végzik ezt a feladatot, függetlenül attól, hogy mennyi folyadék áramlik rajtuk keresztül. Több folyadék csupán azt jelenti, hogy több vizelet képződik, de semmiképp sem növekszik az abban lévő mérgek mennyisége" - hangsúlyozta Stanley Goldfarb. A kutatók nem találtak egyetlen olyan tanulmányt sem, amely alátámasztotta volna a fokozott folyadékbevitel és a feszesebb bőr közötti összefüggést.
Stanley Goldfarb magyarázata szerint oly nagy az emberi bőrfelület, hogy néhány pohár víz ide vagy oda nem játszik szerepet, ráadásul nincs semmi bizonyíték arra nézve, hogy ezt a kérdést valaha valaki tudományosan vizsgálta volna. Ami az étvágycsökkentő hatást illeti, ha étkezés előtt valaki felhajt egy pohár vizet, az elfoglal valamennyi helyet a gyomorban, s így valamelyest csökkenti annak a kapacitását.
Ám kétséges, hogy az evés közbeni vízivás is ugyanezt a hatást fejti ki. "Senki sem járt utána, hogy bárki fogyott-e, ha hosszú távon sok vizet ivott" - mutatott rá Stanley Goldfarb. Mint kifejtette, a vízhiány ugyan okozhat rossz közérzetet és fejfájást. Ez azonban különbözik a migréntől és a stressz által kiváltott fejfájástól. A két kutató egyébként kikérdezett egy 15 fős, migrénben szenvedő csoportot: a betegek között volt olyan, akinél a fokozott folyadékbevitel csökkentette a rohamok gyakoriságát, s volt olyan, akinél nem.

Képek - Burkolózz bátran fehérbe!
A fehéret se feledjük a nyárban - bár az élénk színek nagyon divatosak idén, fehérrel a meleg időben mindig jól járunk!
A Holdfény királysággal kezdődött a mustra
Képek - Hivatalosan is megnyílt a 65. Cannes-i Filmfesztivál
50 helyet ugrott a listán a latin díva
Képek - A Forbes szerint Jennifer Lopez a legcelebebb celeb
Mutatós és finom csemege
Katicák paradicsomból?
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
Megjósolhatatlan a mustra végeredménye
Képek - Megnyitotta kapuit a 65. Cannes-i Filmfesztivál
In memoriam-rész Jóban Rosszban
Képek - Feltámaszthatják Tamás atyát?

Most épp az ősz a lehetséges dátum az IMF/EU-megállapodásra
Magyarországnak elemi érdeke, hogy hitelmegállapodást kössön az IMF/EU-párossal, amely reálisan ősszel jöhet létre - mondta Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter a HBLF (Hungarian Business Leaders Forum) által szervezett 11. pénzügyi csúcstalálkozón, csütörtökön Budapesten, leszögezve: "a török kártya nem volt és nem lesz napirenden".
Közel 30 új közteher
LMP: Matolcsy ötletszerűen adóztat
Eddig nem kérték
Adó az ingatlanokra?! - milliókat is fizethetünk...
Államadósság: a GDP 78,9 százaléka
58 milliárd forinttal növekedtek a magyarok külföldi bankbetétjei
Kárpótlást fizetnének a befagyasztott összegből
A japán bank nem fizet Iránnak
OTP Ingatlanpont
A Balatonnál már vásárolják az ingatlanokat
Egész Európának bőven elég lenne
Gigantikus földgázlelet Kelet-Afrikában

...de mik azok a valódi ételek?
A "valódi", vagyis feldolgozatlan élelmiszerek és ételek mellé áll, az egészséges táplálkozás igényét, a főzés örömét igyekszik népszerűsíteni Magyarországon is május 19-én az első Food Revolution Day, amelyet Jamie Oliver világhírű sztárszakács alapítványa hívott életre.
Csak egy kis módosítás, és elindul a fogyás
Joghurt háromszor, leves átlátszón - a hatékony diéta titkai
Kicsi a betegség valószínűsége a koffein hatására?
Korán eldől a kávéivók sorsa?
Napi horoszkóp - 2012. május 17.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Sok haláleset még mindig megelőzhető lenne
Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
A természeti séta javítja a figyelmet, a memóriát
Lesétálható a depresszió?

Film: a félelem és a sérülékenység élménye
Magyarósi Éva animációs filmjét és rendhagyó állóképeit tekinthetik meg az érdeklődők a Láthatatlan rajzok című kiállításon péntektől a Műcsarnok projektgalériájában, a Mélycsarnokban.
Valóságos horrorfilm
Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
Városligeti csónakázó tó
A BL-döntővel debütál a fővárosi nyaralóhely
38 600-an váltottak jegyet
Tíz éve nem volt ennyi néző a színházban
Könyv az író állítólagos meggyilkolásáról
Árnyak Isla Negra felett, Pablo Neruda titokzatos halála
A latin-amerikai irodalom jeles alakja volt
Elhunyt Carlos Fuentes
Emil Berliner szabadalmaztatta
125 éves a hanglemez

Túlságosan utolérte Mercijével az Audit
Három könnyű sérültje lett annak a balesetnek, ami szerda éjjel történt Kecskemét külterületén az M5 autópálya Szeged felé vezető szakaszán a 75.070 méternél.
Töménytelen vizsgadrukk
Majdnem elgázolták: az út szélén találtak a diáklányra
Súlyosan megsérült
Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között
Öt forinttal olcsóbb a benzin
Ismét csökkent az üzemanyagok ára
Tragikus baleset Szentkirályszabadján
Kirepült az autóból és szörnyethalt a sofőr
Öt méter mélyről szedték ki nőt
Egy kisállat miatt csapódott árokba az autó
Öt ember megsérült
Egy csettegő és két autó ütközött Harkakötönynél

Széfben volt a vagyon, így a széfet vitték
Noha elzárta a család a többmilliós vagyonát, a széf azonban könnyen mozdítható volt. A kérdés már csak az, a tolvaj ki tudta-e nyitni.
Csokorba gyűjtötték a legjobb kifogásokat
Nem jött be: próbálkozások gyorshajtásra és egyéb esetekre
Szakállt növesztettek a fiatalkorú határsértők
Gyanús: dús szakálluk van, de azt mondják, még gyerekek
Üresek a termek, így használnák ki
Botrány: hullaházat terveznek az általános iskola felébe
Kivételesen nők is megnézhetik...
18+ képek - Egyik fehérneműben izgatóbb, mint a másikban!
Az időjárás a felelős
Alacsonyan repülnek: méhtámadás Nagylókon
Rekordáron kelt el a Beau Sancy
2,26 milliárdot adtak a 400 éves gyémántért
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:55 ...de mik azok a valódi ételek?
- 12:53 Földbérletek: az MSZP jogi úton kezdeményezi a titkosság feloldását
- 12:48 Üvegzseb: ennyit keresnek a német politikusok és üzletemberek
- 12:29 Fantáziavilágba menekült: kávészembe faragta II. Erzsébetet
- 12:26 200 kínai cég jön üzleti kapcsolatokat keresni
- 12:14 Most épp az ősz a lehetséges dátum az IMF/EU-megállapodásra
- 12:02 LMP: Matolcsy ötletszerűen adóztat
ELSled Kft.Accountant
Hays HungaryWeb Content Editor
Black Ice Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.17 09:22
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.17 08:45
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.17 08:38
- Átverések2012.05.17 08:27
- Hol tart Magyarország?2012.05.17 08:23
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




