hirdetés

Megvan, mitől függ, kinek mennyi alvás kell

Egyiknek 8 óra, másiknak csak 6: ezért is a gének a hibásak!

Gének okozzák, ha a sok alvás sem bizonyul elégnek? Még az is előfordulhat. Ha már eddig is gondolkodtunk azon, miért van szüksége egyeseknek kevesebb vagy több alvásra, mint másoknak, a válasz alább megtalálható...

2011.12.10 14:55ma.hu
hirdetés

Az alváshiány pokoli érzés tud lenni - 6 óra szundítással a hátunk mögött álmosan pislogunk a munkahelyen, és nagyon kell koncentrálnunk, hogy mindent jól csináljunk. Amikor csörgött az óra, reménytelennek tűnt, hogy végigcsináljuk ezt a napot...

Egyes embereknek nagyon kevésnek tűnik a 6 óra, vagy ennél is kevesebb alvás, míg mások vidáman eléldegélnek vele. Vannak, akiknek 8-9 óránál többet kell aludniuk, hogy teljesen kipihentnek érezzék magukat.

Német kutatók szerint mindezért a génjeinket is okolhatjuk. Egy ABCC9 nevű gén ugyanis befolyással van az alvásidő hosszára, és megmagyarázhatja, miért van szüksége egyes embereknek kevesebb, míg másoknak az általában javasolt 8 óránál is több alvásra.

A müncheni Ludwig Maximilian egyetem kutatói tanulmányozták több, mint 4000 ember alvás-tesztre adott válaszait, és közben scannelték a genomokat (a szervezet örökítő információinak összességét).

Felfedezték, hogy a résztvevők, akiknek 2 példányuk volt az ABCC9 gén egy bizonyos variációjából, általánosságban rövidebb ideig aludtak, mint azok, akiknek két példánya volt ugyanezen gén két különböző variációjából.

A tanulmány azt a felfedezést követte, hogy a kutatók rámutattak, genetikai különbségek állnak amögött, ha egy ember álmosabb, fáradékonyabb a többieknél, még ha hosszú órákon át aludt is éjjel.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Több kóros értékre is fény derült - Stroke Nap 2012
2012. máj. 17. 10:41

Vészhelyzet - általános tennivalók
2012. máj. 17. 09:41

Szűkül a jövő évi gyógyszerár-támogatás
2012. máj. 17. 09:07

Hemofília
2012. máj. 17. 07:38

Értágítás és érműtét
2012. máj. 17. 05:21

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.