Nem egyeznek a kutatók: várható-e ekkora javulás
Ki lehet nőni az autizmust?
Kutatók szerint a gyermekek akár ki is nőhetik az autizmust - egy-harmaduknál idősebb korban nem állnak fenn a tünetek.
2012.01.24 14:25ma.huKinőhető az autizmus? Ellentmondásos a teória, miszerint a gyermekek egy része kinövi a betegséget. Kutatók szerint számos gyermeknél előfordul, akiket fiatalon autizmussal diagnosztizáltak, hogy idősebb korukban nem fedezhetők fel rajtuk a betegség tünetei.
A tanulmányt a Pediatrics szaklap közölte. A kutatók megállapították, hogy a gyerekek egyharmada, akiket valaha autizmussal diagnosztizáltak, a későbbi felmérés során már nem mutatták annak jeleit.
Arra is felhívták a figyelmet, hogy korábbi, szintén a Pediatrics-ban közölt tanulmányok hasonló eredményre jutottak, vagyis az autista spektrum zavarral diagnosztizált gyerekeket egy idő után nem lehetett autistának nevezni, mintha "elveszítették volna" a betegséget.

Hogy vajon ez téves korai diagnózisnak köszönhető, vagy annak, hogy tényleges változások történtek a gyermekek agyában, az igen ellentmondásos.
Dr. Andrew Zimmerman Massachusetts-i tanulmányvezető elmondta, hogy tanulmányuk 92 ezer szülő megkérdezésén alapult, akiknek gyermeke 17 éves vagy ennél fiatalabb volt, 2007 és 2008 között.
Az eredmények szerint 1366 szülőnek mondták, hogy a gyermeke autista, ezek közül 453 esetben a szülők szerint - a diagnózis ellenére - sem tapasztalható a gyereknél probléma.
A tanulási nehézségek, a késleltetett fejlődés a kutatók szerint nagyobb valószínűséggel vezetnek később ahhoz, hogy a gyermeket autistának lehessen nevezni. Ugyanez igaz az idősebb gyerekekre is, akik epilepsziától és szorongástól is szenvednek.
Ugyanakkor a gyermekek vagy tinédzserek, akiknél korai halláskárosodás állapítható meg, kisebb valószínűséggel tekinthetők később autistának.
Az autizmus a kutatók szerint kéz a kézben jár más mentális problémákkal és viselkedési zavarokkal. Ez megnehezíti a diagnózist, illetve lassítja a gyermek javulását, mivel nem kap elég korán kezelést.
A szakértők mindenesetre nem értenek egyet abban, hogy a gyerekek, akiket egyszer már autistaként diagnosztizáltak, olyan javuláson mehetnek keresztül, hogy a tünetek megszűnnek.
John Matson a Lousianai egyetemről elmondta: ha valaki autista, az autista, ez egy igen stabil állapot. Véleménye szerint, ha a tünetek javulnak is, az autista embereknek kezelésre van szükségük, hogy a javult állapotot fenntartsák.
Abban is kételkednek, hogy a betegség korai felismerése és a kezelés elkezdése igazi, tartós javulást eredményezne.
"Ugyanakkor nem szokatlan, hogy egy gyermek komoly autizmussal küzd élete korai szakaszában, de ahogy az évek múlnak, a tünetei sokkal enyhébben lesznek. Sok gyermek jelentősen javul, valóban nem tudni, hogy miért, talán az agy fejlődése is szerepet játszik ebben. A korai kezelés valóban nagyon fontos, és nincs okunk azt gondolni, hogy nem tudjuk fejleszteni a gyerekeket. Ez mindenképp optimizmusra ad okot" - mondta el John Matson.
Kapcsolódó írások:
- A nem kívánt terhesség mentális problémát okozhat?
- Menekülnek a fénytől, ha mindkettőben szenvednek
- Az autisztikus emberek különleges képességei
- Aszerint kéne kezelni, hogy nő, vagy férfi
- Autistákat eredményez a számítástechnikai központok közelsége?
- Mentálisan is beteg lesz a városi ember?
- Súlyos teherként ül a depresszió a fiatalok jó részén
- Nagy eséllyel autisták lesznek a télen fogant gyerekek?
- Beszédelemző készülék segítheti az autizmus diagnózisát
- Már másfél évesen eredményesen kezelhető az autizmus
- Kimutathatja az autizmust a nyálteszt

Képek - Burkolózz bátran fehérbe!
A fehéret se feledjük a nyárban - bár az élénk színek nagyon divatosak idén, fehérrel a meleg időben mindig jól járunk!
A Holdfény királysággal kezdődött a mustra
Képek - Hivatalosan is megnyílt a 65. Cannes-i Filmfesztivál
50 helyet ugrott a listán a latin díva
Képek - A Forbes szerint Jennifer Lopez a legcelebebb celeb
Mutatós és finom csemege
Katicák paradicsomból?
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
Megjósolhatatlan a mustra végeredménye
Képek - Megnyitotta kapuit a 65. Cannes-i Filmfesztivál
In memoriam-rész Jóban Rosszban
Képek - Feltámaszthatják Tamás atyát?

Ezermilliárd eurójába kerülne Németországnak az euróövezet szétesése
Németország nagyjából ezermilliárd eurót veszítene, ha szétesne az euróövezet - véli a tekintélyes ifo gazdaságkutató intézet vezetője.
3, 5 és 10 éves lejárat
Az emelkedő hozamok ellenére több államkötvényt adtak el
Fellegi: nincs szó a "török kártyáról"
Most épp az ősz a lehetséges dátum az IMF/EU-megállapodásra
Közel 30 új közteher
LMP: Matolcsy ötletszerűen adóztat
Eddig nem kérték
Adó az ingatlanokra?! - milliókat is fizethetünk...
Államadósság: a GDP 78,9 százaléka
58 milliárd forinttal növekedtek a magyarok külföldi bankbetétjei
Kárpótlást fizetnének a befagyasztott összegből
A japán bank nem fizet Iránnak

...de mik azok a valódi ételek?
A "valódi", vagyis feldolgozatlan élelmiszerek és ételek mellé áll, az egészséges táplálkozás igényét, a főzés örömét igyekszik népszerűsíteni Magyarországon is május 19-én az első Food Revolution Day, amelyet Jamie Oliver világhírű sztárszakács alapítványa hívott életre.
Csak egy kis módosítás, és elindul a fogyás
Joghurt háromszor, leves átlátszón - a hatékony diéta titkai
Kicsi a betegség valószínűsége a koffein hatására?
Korán eldől a kávéivók sorsa?
Napi horoszkóp - 2012. május 17.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Sok haláleset még mindig megelőzhető lenne
Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
A természeti séta javítja a figyelmet, a memóriát
Lesétálható a depresszió?

Film: a félelem és a sérülékenység élménye
Magyarósi Éva animációs filmjét és rendhagyó állóképeit tekinthetik meg az érdeklődők a Láthatatlan rajzok című kiállításon péntektől a Műcsarnok projektgalériájában, a Mélycsarnokban.
Valóságos horrorfilm
Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
Városligeti csónakázó tó
A BL-döntővel debütál a fővárosi nyaralóhely
38 600-an váltottak jegyet
Tíz éve nem volt ennyi néző a színházban
Könyv az író állítólagos meggyilkolásáról
Árnyak Isla Negra felett, Pablo Neruda titokzatos halála
A latin-amerikai irodalom jeles alakja volt
Elhunyt Carlos Fuentes
Emil Berliner szabadalmaztatta
125 éves a hanglemez

Túlságosan utolérte Mercijével az Audit
Három könnyű sérültje lett annak a balesetnek, ami szerda éjjel történt Kecskemét külterületén az M5 autópálya Szeged felé vezető szakaszán a 75.070 méternél.
Töménytelen vizsgadrukk
Majdnem elgázolták: az út szélén találtak a diáklányra
Súlyosan megsérült
Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között
Öt forinttal olcsóbb a benzin
Ismét csökkent az üzemanyagok ára
Tragikus baleset Szentkirályszabadján
Kirepült az autóból és szörnyethalt a sofőr
Öt méter mélyről szedték ki nőt
Egy kisállat miatt csapódott árokba az autó
Öt ember megsérült
Egy csettegő és két autó ütközött Harkakötönynél

Széfben volt a vagyon, így a széfet vitték
Noha elzárta a család a többmilliós vagyonát, a széf azonban könnyen mozdítható volt. A kérdés már csak az, a tolvaj ki tudta-e nyitni.
Csokorba gyűjtötték a legjobb kifogásokat
Nem jött be: próbálkozások gyorshajtásra és egyéb esetekre
Szakállt növesztettek a fiatalkorú határsértők
Gyanús: dús szakálluk van, de azt mondják, még gyerekek
Üresek a termek, így használnák ki
Botrány: hullaházat terveznek az általános iskola felébe
Kivételesen nők is megnézhetik...
18+ képek - Egyik fehérneműben izgatóbb, mint a másikban!
Az időjárás a felelős
Alacsonyan repülnek: méhtámadás Nagylókon
Rekordáron kelt el a Beau Sancy
2,26 milliárdot adtak a 400 éves gyémántért
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:51 Adóból nem lesz gazdasági növekedés
- 13:42 Ezermilliárd eurójába kerülne Németországnak az euróövezet szétesése
- 13:38 Készen vannak az amerikai katonai csapás tervei Irán ellen
- 13:29 Igazi csokiból készült a lemez - és szól!
- 13:13 Az emelkedő hozamok ellenére több államkötvényt adtak el
- 13:11 A BKV kötbérezése is a dolgozókon csapódhat le
- 12:55 ...de mik azok a valódi ételek?
ELSled Kft.Üzletvezető
ADAMIT Team Kft.Junior menedzser
Work Way Club Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- ÍRD LE,2012.05.17 13:30
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.17 09:22
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.17 08:45
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.17 08:38
- Átverések2012.05.17 08:27
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




