A teával jól járunk
Igyuk csak szorgosan! Csökkenti a vérnyomást
Jó hír azoknak, akik naponta több alkalommal is fogyasztanak teát - a finom ital ugyanis kutatók szerint csökkenti a vérnyomásunkat.
2012.01.26 08:15ma.huJól járunk, ha szeretjük és rendszeresen fogyasztjuk a teát - a Nyugat-Ausztráliai és Unileveri egyetem kutatói felfedezték, hogy napi három csésze tea csökkenti a szisztolés és diasztolés vérnyomást.
Igaz, a kutatók felfedezéseiket a fekete tea alapján tették, az "angolos" teafogyasztás - vagyis a tejjel keverés - hatása egyelőre nem ismert.
A tea a világ második legnépszerűbb itala a víz után. Polifenolokban, antioxidánsokban gazdag, melyekről kimutatták, hogy megállítja a rákos sejtek növekedését. Az immunrendszert is erősíti.

Most a kutatók arra is találtak bizonyítékot, hogy a tea a szívet is egészségesen tartja. Jonathan Hodgson tanulmányvezető elmondta: régóta tudjuk, hogy a teafogyasztás előnyös az egészségre, ez azonban jelentős felfedezés, mivel azt jelzi, hogy összefügg a teafogyasztás és a szívbetegségek kockázatának csökkentése..
A vérnyomásmérés során két számot használunk. A szisztolés vérnyomás, azaz az első szám a nyomást mutatja a kar fő artériájában, amely a szív összehúzódásakor alakul ki. A diasztolés vérnyomás, vagyis a második szám pedig a szívverések közti szünetben mérhető nyomást mutatja.
A tanulmányban a 95 ausztrál résztvevőt, akik 35 és 75 éves kor között voltak, arra kérték, igyanak három csésze fekete teát naponta. Van, aki placebót kapott, hasonló ízzel és koffeintartalommal.
6 hónap után kiderült, hogy a placebót fogyasztókkal szemben a teázóknak alacsonyabb volt a szisztolés és a diasztolés vérnyomása is. A tanulmány szerzői úgy vélik, a 2-3 mmHg vérnyomás esés a szívbetegséggel és magas vérnyomással küzdők esetében is 10 százalékos csökkenést jelentene.
Több tanulmány is szükséges ahhoz persze, hogy jobban megértsék, hogyan is csökkenti a vérnyomást a tea - korábbi tanulmányok összefüggést mutattak ki a teafogyasztás és a vérerek jobb egészségi állapota között is.
A tanulmány az Archives of Internal Medicine-ben jelent meg.
Kapcsolódó írások:
- Csak az olíva- és a napraforgóolajtól nem kell félni
- A mindenit: rugalmas erekért fekete csokit!
- Vicces - ezért szeretjük a levest?
- Előbb akarunk gyógyulni? - 5 tipp a konyhából megfázás esetére
- A kamilla igazi oldala
- Szívbetegeknek teaként, ínyenceknek likőrbe vagy lekvárnak
- Köhögéscsillapító tea, méz és palacsinta: mire is jó az akácvirág?
- Fanyar segítség: meggylét igyon álmatlanság ellen!

Egyen egészséget: sütve, zöldségekkel!
Fagyasztott tonhallal, zöldségekkel, olívaolajjal és citromlével készül a halfilé roston - könnyű, gyors és remek ízzel csábító étel!
Lakáskultúra Élőben
Lakásvásár és a legújabb lakberendezési trendek egy helyen
Nyílik a Lakástrend 2012 kiállítás Budapesten
Képek - Itt aztán láthat jó ötleteket a lakásba!
Mick Jagger megénekeltette az elnököt
Dalra fakadt Obama a neki adott koncerten
Diadal után "egyezményes jel" a díjátadón
Botrány: Adele beintett a briteknek
Megnyílt a Fashion Stills divatfotó-kiállítás
Képek - Így nézett ki Kate Moss 14 éve! De más is kiderül...
Az afroamerikai közösséget népszerűsíti a sztár
Fekete csatornával villantana Magic Johnson

Kohéziós pénzek: befagyasztják vagy sem?
Az Európai Bizottság befagyasztást javasolt, a tényleges felfüggesztés valószínűtlen.
Hiány is várható
NGM: az államháztartás 107,3 milliárd forint többlettel zárt januárban
Kohéziós pénzek
Ha lesz IMF/EU-megállapodás, nem kell tartani a befagyasztásától
Csődöt jelentettek a Vegyépszer-utódcégek
Románia perelni fogja a Vegyépszert
"Egy-két napja" levelet kaptak
Kohéziós pénzek: Orbán és Matolcsy levele nem változtatott a döntésen
Kohéziós pénzek
Nem valószínű, hogy ténylegesen felfüggesztik a kohéziós támogatást
Németország jól zárta a tavalyi évet
Az építőipari cégek több mint felének csökkent a bevétele

Ha ön nő, meg se érzi a végzetes szívrohamot
Nőknél gyakoribb a mellkasi fájdalmak nélküli és halállal végződő szívroham - gyakran kerülnek kórházba a jellegzetes kísérő tünetek nélkül.
Napi horoszkóp - 2012. február 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Ötletek a késleltetett ejakulációra
3 tipp, hogy tovább húzd az ágyban!
5 ok, amiért abba kell hagyni a szoláriumozást!
Te is adsz rá pénzt, hogy életveszélybe sodord magad?
5 ok, amiért nem tudjuk a kilókat lefaragni!
Nem fogyunk? Íme az alattomos okok!
Tudatosan cselekednek a kisbabák
Ezt szándékosan csinálta a csecsemő!
Sokan csak képzelik, hogy a gluténmentesség segít
Gyanúsan sok a gluténérzékeny ember!

XVI. Benedek pápa megnyitotta a böjti időszakot
Hamvazószerda alkalmából ünnepi istentiszteleten vett részt XVI. Benedek pápa a római Aventinus dombon lévő Santa Sabina-bazilikában, ezzel megnyitva a húsvét előtti böjti időszakot.
Többet mutathatnak be
Kína rácuppant az amerikai filmekre?
VOA, VOA
A nácik ellen indult, rock and roll lett belőle - 70 éve szól az Amerika Hangja
Több év késés
2014-re megnyílik a filmvurstli a Cinecittában
Gödörből csöbörbe
Örömzenére készül a Rotfront az Akváriumban
100 éves a sci-fi alapmű
Ami a Star Wars és az Avatar alkotóit is megihlette
Elárverezik az utolsó, magánkézen lévő példányt
Kalapács alatt Munch Sikolya

Hülkenberg volt a leggyorsabb szerdán Barcelonában
Nico Hülkenberg, a Force India német pilótája volt a leggyorsabb szerdán, a Barcelona közelében található Circuit de Catalunyán zajló hivatalos Forma-1-es teszt második napján.
Forma-1
A Lotus kivonult a tesztelésről
Bruttó 2 forint
Megint emelték a benzin árát
Tisztítószer ömlött az út menti árokba
Több tonna folyékony szappan borult ki Győrben
Két személyautó ütközött
Frontális karambol Szombathely határában
Idegenvezetői Világnap lesz
Vasárnap pihentetik a városligeti buszparkolót
Teljes az útzár a 62-es főúton
Kamionnal ütközött a munkásokkal teli busz

Kiugrott egy férfi az égő ház ablakán - súlyosan megsérült
Tűz ütött ki szerdán Székesfehérváron, a Köfém-lakótelep egyik panelházában; a lángok elől menekülve egy 35 éves férfi kiugrott a második emeleti lakás ablakán és súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Kínaiakat ölt
Előzetesben a Veszprém megyei kettős gyilkossággal gyanúsított kínai férfi
Kimentette a pénzt
Börtönbüntetésre ítélték egy szállítmányozási cég volt ügyvezetőjét
Pár madzagtól mit várt Pamela?!
18+ képek - Na, ez a bikini se takar sokat!
Bikaborjakkal küzdve mutatják be erejüket
Törpe torreádorokkal védik a kisemberek becsületét
Tátott szájjal figyel a kis Herkules a papára
Képek - Mivel varázsolja el 8 hónapos kisfiát Rippel Feri?
Nem mehettek a mentők a méteres vízbe
Hagyták meghalni a férfit, mert tiltotta a szabályzat a mentést
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:38 Kedden érkezett, szerdára össze is törték az új mentőautót
- 7:34 Bukó: hét milliárdot vesztett tavaly a Magyar Telekom
- 7:31 Vizsgálódik az NMHH: Bolgár György likvidálná Schmitt Pált?
- 7:29 Ha ön nő, meg se érzi a végzetes szívrohamot
- 7:29 Kétmillió dollárt érhet egy elfeledett képregény örökség
- 7:27 Bezár a bioetanol-bazár?
- 6:29 Egyen egészséget: sütve, zöldségekkel!
Adecco Kft.Ingatlanértékesítő
Prohumán 2004 Kft.Méréstechnikus
Reed RecruitmentTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - TÉL szállás FARSANG 2012 szállás, Március 15. szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Húsvét szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Március 15-ei programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- 495 millió eurós kokit ad Magyarországnak Brüsszel2012.02.23 01:03
- A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév2012.02.23 00:56
- Irán valami nukleárisat titkol2012.02.23 00:53
- Több százan tüntettek Julija Timosenko mellett2012.02.23 00:47
- Kedvenc zenéink2012.02.23 00:33
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



