Jóval magasabb ma a beltéri hőmérséklet?
Meghökkentő - a fűtés is kövérít minket
Korábban korántsem volt olyan meleg az otthonokban, mint ma - kutatók szerint a túlságosan feltekert fűtés szintén hozzájárul a kilóink gyarapodásához!
2012.01.30 18:55ma.huTélen nemcsak a túl kevés mozgás és a kanapén, tévé előtt tespedés - amely közben előszeretettel eszünk valami nassolnivalót -, tehet róla, hogy több kilóval gyarapodunk a hideg hónapokban. Kutatók szerint a fűtés is kulcsfontosságú a túlsúly kialakulásában.
Manapság ugyanis sok esetben jóval melegebb hőmérsékleten tartózkodunk otthonunkban, mint amennyire szükségünk lenne. Gondoljunk csak a távfűtésre - vannak, akik nyitott ablak mellett kénytelenek aludni télen, mert a fűtést nem tudják lejjebb szabályozni, de már maguk is érzik, hogy kellemetlen számukra a hőmérséklet...

Szakemberek rávilágítottak, hogy a hatvanas évek óta, amikor a központi fűtés népszerűvé vált, a lakásokban, házakban magasabb lett a beltéri hőmérséklet. Nagyon úgy tűnik, hogy ebben az időben kezdett el nőni az elhízások gyakorisága is.
Ráadásul, míg azelőtt a hálószobákat rendszerint hűvösebben hagyták az emberek, mert az a jobb alvást is elősegíti, ma szinte minden helyiséget egyforma hőmérsékletűre fűtünk fel. Testünk hőmérséklet-változásai hatására anyagcsere-változás is történik.
Míg a hűvösebb lakásban eleget termelt barna zsírból a szervezet, több hőt termelt és kalóriát égetett, a magas hőmérsékleten kevesebb a barna zsír és nem történik akkora mértékű kalóriaégetés.
Alacsonyabb hőmérsékleten az anyagcserénk is szaporább, ezért okkal vetődött fel a kutatókban, hogy az egyre szélesebb körű elhízás a magasabb beltéri hőmérsékletekkel is összefüggésben állhat.
Hozzá kell tenni, hogy nyilván egyéb tényezők - kevés mozgás és szabadtéri sport, több ülés, tévézés, nassolás, stb. - nagy szerepet játszanak az elhízásban, de a szakemberek szerint a hőmérséklet csökkentése hozzájárul a fogyáshoz.
Ajánlott, hogy ha fázunk otthon, ne azonnal a fűtést csavarjuk feljebb, hanem végezzünk el néhány gyors tornagyakorlatot, és el is fogjuk felejteni, hogy fáztunk...
Kapcsolódó írások:
- Súlyos - a kövér fiatalok később rákra számíthatnak
- Járjanak jobb jegyek a nem kövéreknek?
- Meg se mondják a szülőknek: a gyerek kövér!
- Egy sajtburgernyi kalória van a csábító kávékban?
- Így nem fogunk a hizlaló rágcsák után nyúlni!
- Vigaszételek, amik nem hizlalnak!
- Trükk a fogyáshoz: azt eszed, amit meglátsz!
- "Most már mindegy!" - Ne hagyd, hogy felhizlaljon lassú anyagcseréd!

Képek - Burkolózz bátran fehérbe!
A fehéret se feledjük a nyárban - bár az élénk színek nagyon divatosak idén, fehérrel a meleg időben mindig jól járunk!
A Holdfény királysággal kezdődött a mustra
Képek - Hivatalosan is megnyílt a 65. Cannes-i Filmfesztivál
50 helyet ugrott a listán a latin díva
Képek - A Forbes szerint Jennifer Lopez a legcelebebb celeb
Mutatós és finom csemege
Katicák paradicsomból?
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
Megjósolhatatlan a mustra végeredménye
Képek - Megnyitotta kapuit a 65. Cannes-i Filmfesztivál
In memoriam-rész Jóban Rosszban
Képek - Feltámaszthatják Tamás atyát?

Ezermilliárd eurójába kerülne Németországnak az euróövezet szétesése
Németország nagyjából ezermilliárd eurót veszítene, ha szétesne az euróövezet - véli a tekintélyes ifo gazdaságkutató intézet vezetője.
3, 5 és 10 éves lejárat
Az emelkedő hozamok ellenére több államkötvényt adtak el
Fellegi: nincs szó a "török kártyáról"
Most épp az ősz a lehetséges dátum az IMF/EU-megállapodásra
Közel 30 új közteher
LMP: Matolcsy ötletszerűen adóztat
Eddig nem kérték
Adó az ingatlanokra?! - milliókat is fizethetünk...
Államadósság: a GDP 78,9 százaléka
58 milliárd forinttal növekedtek a magyarok külföldi bankbetétjei
Kárpótlást fizetnének a befagyasztott összegből
A japán bank nem fizet Iránnak

...de mik azok a valódi ételek?
A "valódi", vagyis feldolgozatlan élelmiszerek és ételek mellé áll, az egészséges táplálkozás igényét, a főzés örömét igyekszik népszerűsíteni Magyarországon is május 19-én az első Food Revolution Day, amelyet Jamie Oliver világhírű sztárszakács alapítványa hívott életre.
Csak egy kis módosítás, és elindul a fogyás
Joghurt háromszor, leves átlátszón - a hatékony diéta titkai
Kicsi a betegség valószínűsége a koffein hatására?
Korán eldől a kávéivók sorsa?
Napi horoszkóp - 2012. május 17.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Sok haláleset még mindig megelőzhető lenne
Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
A természeti séta javítja a figyelmet, a memóriát
Lesétálható a depresszió?

Film: a félelem és a sérülékenység élménye
Magyarósi Éva animációs filmjét és rendhagyó állóképeit tekinthetik meg az érdeklődők a Láthatatlan rajzok című kiállításon péntektől a Műcsarnok projektgalériájában, a Mélycsarnokban.
Valóságos horrorfilm
Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
Városligeti csónakázó tó
A BL-döntővel debütál a fővárosi nyaralóhely
38 600-an váltottak jegyet
Tíz éve nem volt ennyi néző a színházban
Könyv az író állítólagos meggyilkolásáról
Árnyak Isla Negra felett, Pablo Neruda titokzatos halála
A latin-amerikai irodalom jeles alakja volt
Elhunyt Carlos Fuentes
Emil Berliner szabadalmaztatta
125 éves a hanglemez

Túlságosan utolérte Mercijével az Audit
Három könnyű sérültje lett annak a balesetnek, ami szerda éjjel történt Kecskemét külterületén az M5 autópálya Szeged felé vezető szakaszán a 75.070 méternél.
Töménytelen vizsgadrukk
Majdnem elgázolták: az út szélén találtak a diáklányra
Súlyosan megsérült
Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között
Öt forinttal olcsóbb a benzin
Ismét csökkent az üzemanyagok ára
Tragikus baleset Szentkirályszabadján
Kirepült az autóból és szörnyethalt a sofőr
Öt méter mélyről szedték ki nőt
Egy kisállat miatt csapódott árokba az autó
Öt ember megsérült
Egy csettegő és két autó ütközött Harkakötönynél

Széfben volt a vagyon, így a széfet vitték
Noha elzárta a család a többmilliós vagyonát, a széf azonban könnyen mozdítható volt. A kérdés már csak az, a tolvaj ki tudta-e nyitni.
Csokorba gyűjtötték a legjobb kifogásokat
Nem jött be: próbálkozások gyorshajtásra és egyéb esetekre
Szakállt növesztettek a fiatalkorú határsértők
Gyanús: dús szakálluk van, de azt mondják, még gyerekek
Üresek a termek, így használnák ki
Botrány: hullaházat terveznek az általános iskola felébe
Kivételesen nők is megnézhetik...
18+ képek - Egyik fehérneműben izgatóbb, mint a másikban!
Az időjárás a felelős
Alacsonyan repülnek: méhtámadás Nagylókon
Rekordáron kelt el a Beau Sancy
2,26 milliárdot adtak a 400 éves gyémántért
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:51 Adóból nem lesz gazdasági növekedés
- 13:42 Ezermilliárd eurójába kerülne Németországnak az euróövezet szétesése
- 13:38 Készen vannak az amerikai katonai csapás tervei Irán ellen
- 13:29 Igazi csokiból készült a lemez - és szól!
- 13:13 Az emelkedő hozamok ellenére több államkötvényt adtak el
- 13:11 A BKV kötbérezése is a dolgozókon csapódhat le
- 12:55 ...de mik azok a valódi ételek?
ELSled Kft.Üzletvezető
ADAMIT Team Kft.Junior menedzser
Work Way Club Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- ÍRD LE,2012.05.17 13:30
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.17 09:22
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.17 08:45
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.17 08:38
- Átverések2012.05.17 08:27
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




