Nem valószínű a duciság
A császármetszés nem egyenlő a túlsúlyos gyerekkel
Nem lesznek nagyobb valószínűséggel túlsúlyosak azok a gyerekek, akik nem a szülőcsatornán keresztül, hanem császármetszéssel jönnek a világra - állapították meg brazil szakemberek.
2012.01.30 20:20MTIEgy korábbi brazil tanulmány összefüggést mutatott ki a császármetszéssel való születés és a gyerekek túlsúlya között.
Ebből néhány kutató azt a következtetést vonta le, hogy ha a gyermek nem kerül érintkezésbe a szülőcsatornában lévő egyes baktériumokkal, akkor nagyobb valószínűséggel fog túlsúllyal küzdeni.
Ez az elgondolás azon az elméleten alapszik, amely szerint az immunrendszer másképpen fejlődik, ha az ember nem kerül kapcsolatba bizonyos jótékony baktériumokkal életének korai szakaszában.
Az American Journal of Clinical Nutrition című folyóiratban megjelent legújabb tanulmány szerint azonban korántsem így áll a helyzet.

A kutatás eredményének elsősorban Brazíliában van nagy jelentősége: 2009-ben az újszülötteknek több mint a fele császármetszéssel jött a világra az országban. Az Egyesült Államokban már évek óta növekszik a császármetszéssel születő babák száma: jelenleg 30 százalékon áll az arányuk.
Mint azt Fernando Barros, a Pelotasi Katolikus Egyetem munkatársa, egyben a kutatás egyik résztvevője elmondta, az előző tanulmány során a kutatók valószínűleg nem vették figyelembe az összes befolyásoló tényezőt, így például a kismama magasságát és testsúlyát sem.
Barros és munkatársai több ezer gyermek adatait vették górcső alá a mostani vizsgálat során. A résztvevők mindegyike az ország déli részéből származott és három csoportba sorolták őket, aszerint, hogy 1982-ben, 1993-ban vagy 2004-ben születtek.
A kutatók bizonyos időközönként kapcsolatba léptek a gyerekekkel, egészen addig, amíg a legidősebb elérte a 23 éves kort.
Az eredmények alapján a császármetszéssel világra jött gyerekek nagyobb valószínűsséggel voltak túlsúlyosak - az elhízottak aránya 9 és 16 százalék volt közöttük -, míg a hüvelyi úton születtet társaiknál ugyanez az arány 7 és 10 százalék között mozgott.
A császármetszés és a gyerekek túlsúlya közötti összefüggés azonban eltűnt, amint a kutatók számításba vettek olyan tényezőket, mint a családok jövedelme, a csecsemők születési súlya, az iskolázottságuk, a kismamák testsúlya, magassága, kora és a dohányzási szokásaik.
A bostoni Children's Hospital optimális testsúly elérésével foglalkozó klinikájának vezetője, David Ludwig szerint - aki maga nem vett részt a tanulmányban -, a magzat fejlődésére komoly hatással lehet a kismama étkezési és dohányzási szokása vagy, ha például cukorbetegséggel küzd.

Képek - Burkolózz bátran fehérbe!
A fehéret se feledjük a nyárban - bár az élénk színek nagyon divatosak idén, fehérrel a meleg időben mindig jól járunk!
A Holdfény királysággal kezdődött a mustra
Képek - Hivatalosan is megnyílt a 65. Cannes-i Filmfesztivál
50 helyet ugrott a listán a latin díva
Képek - A Forbes szerint Jennifer Lopez a legcelebebb celeb
Mutatós és finom csemege
Katicák paradicsomból?
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
Megjósolhatatlan a mustra végeredménye
Képek - Megnyitotta kapuit a 65. Cannes-i Filmfesztivál
In memoriam-rész Jóban Rosszban
Képek - Feltámaszthatják Tamás atyát?

Ezermilliárd eurójába kerülne Németországnak az euróövezet szétesése
Németország nagyjából ezermilliárd eurót veszítene, ha szétesne az euróövezet - véli a tekintélyes ifo gazdaságkutató intézet vezetője.
3, 5 és 10 éves lejárat
Az emelkedő hozamok ellenére több államkötvényt adtak el
Fellegi: nincs szó a "török kártyáról"
Most épp az ősz a lehetséges dátum az IMF/EU-megállapodásra
Közel 30 új közteher
LMP: Matolcsy ötletszerűen adóztat
Eddig nem kérték
Adó az ingatlanokra?! - milliókat is fizethetünk...
Államadósság: a GDP 78,9 százaléka
58 milliárd forinttal növekedtek a magyarok külföldi bankbetétjei
Kárpótlást fizetnének a befagyasztott összegből
A japán bank nem fizet Iránnak

...de mik azok a valódi ételek?
A "valódi", vagyis feldolgozatlan élelmiszerek és ételek mellé áll, az egészséges táplálkozás igényét, a főzés örömét igyekszik népszerűsíteni Magyarországon is május 19-én az első Food Revolution Day, amelyet Jamie Oliver világhírű sztárszakács alapítványa hívott életre.
Csak egy kis módosítás, és elindul a fogyás
Joghurt háromszor, leves átlátszón - a hatékony diéta titkai
Kicsi a betegség valószínűsége a koffein hatására?
Korán eldől a kávéivók sorsa?
Napi horoszkóp - 2012. május 17.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Sok haláleset még mindig megelőzhető lenne
Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
A természeti séta javítja a figyelmet, a memóriát
Lesétálható a depresszió?

Film: a félelem és a sérülékenység élménye
Magyarósi Éva animációs filmjét és rendhagyó állóképeit tekinthetik meg az érdeklődők a Láthatatlan rajzok című kiállításon péntektől a Műcsarnok projektgalériájában, a Mélycsarnokban.
Valóságos horrorfilm
Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
Városligeti csónakázó tó
A BL-döntővel debütál a fővárosi nyaralóhely
38 600-an váltottak jegyet
Tíz éve nem volt ennyi néző a színházban
Könyv az író állítólagos meggyilkolásáról
Árnyak Isla Negra felett, Pablo Neruda titokzatos halála
A latin-amerikai irodalom jeles alakja volt
Elhunyt Carlos Fuentes
Emil Berliner szabadalmaztatta
125 éves a hanglemez

Túlságosan utolérte Mercijével az Audit
Három könnyű sérültje lett annak a balesetnek, ami szerda éjjel történt Kecskemét külterületén az M5 autópálya Szeged felé vezető szakaszán a 75.070 méternél.
Töménytelen vizsgadrukk
Majdnem elgázolták: az út szélén találtak a diáklányra
Súlyosan megsérült
Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között
Öt forinttal olcsóbb a benzin
Ismét csökkent az üzemanyagok ára
Tragikus baleset Szentkirályszabadján
Kirepült az autóból és szörnyethalt a sofőr
Öt méter mélyről szedték ki nőt
Egy kisállat miatt csapódott árokba az autó
Öt ember megsérült
Egy csettegő és két autó ütközött Harkakötönynél

Széfben volt a vagyon, így a széfet vitték
Noha elzárta a család a többmilliós vagyonát, a széf azonban könnyen mozdítható volt. A kérdés már csak az, a tolvaj ki tudta-e nyitni.
Csokorba gyűjtötték a legjobb kifogásokat
Nem jött be: próbálkozások gyorshajtásra és egyéb esetekre
Szakállt növesztettek a fiatalkorú határsértők
Gyanús: dús szakálluk van, de azt mondják, még gyerekek
Üresek a termek, így használnák ki
Botrány: hullaházat terveznek az általános iskola felébe
Kivételesen nők is megnézhetik...
18+ képek - Egyik fehérneműben izgatóbb, mint a másikban!
Az időjárás a felelős
Alacsonyan repülnek: méhtámadás Nagylókon
Rekordáron kelt el a Beau Sancy
2,26 milliárdot adtak a 400 éves gyémántért
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:51 Adóból nem lesz gazdasági növekedés
- 13:42 Ezermilliárd eurójába kerülne Németországnak az euróövezet szétesése
- 13:38 Készen vannak az amerikai katonai csapás tervei Irán ellen
- 13:29 Igazi csokiból készült a lemez - és szól!
- 13:13 Az emelkedő hozamok ellenére több államkötvényt adtak el
- 13:11 A BKV kötbérezése is a dolgozókon csapódhat le
- 12:55 ...de mik azok a valódi ételek?
ELSled Kft.Üzletvezető
ADAMIT Team Kft.Junior menedzser
Work Way Club Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- ÍRD LE,2012.05.17 13:30
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.17 09:22
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.17 08:45
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.17 08:38
- Átverések2012.05.17 08:27
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




