Az ízületi gyulladások magányossá tesznek
Egyedül vagyok, és ezt az ízületemnek köszönhetem!
A reumás ízületi gyulladástól szenvedők 70 százaléka nem jár társaságba fájdalmai miatt, kétharmada még a baráti vacsorameghívásokat is elhárítja - áll egy brit felmérés eredményösszegzésében.
2012.02.01 12:55MTIA szigetország lakosságának több mint a tizede, csaknem 700 ezer ember küszködik a betegséggel, amely heves fájdalommal jár.
Nem csupán idősek baja a reumás ízületi gyulladás, középkorúak is akadnak a betegek között, akiknek egyharmada úgy értékeli, hogy a kór búskomorrá és magányossá tesz.
Minden második beteg annyira szenved, hogy - a betegség jelentkezésétől számított - tíz éven belül felhagy munkájával. Gyógymód nincs, a tünetek télen a legkínzóbbak.

A felmérés adatainak ismertetésén túl, a Daily Mirror című brit lap egy 42 éves nő példáján keresztül külön is érzékeltette a betegség tragikumát.
Jo Lloyd Baker még csak 42 éves, de már 2008 óta kínlódik ízületi gyulladásával. Gyerekei akkor 3 és 1 évesek voltak. A nagyobbik még ugyanannak az évnek a telén arra kérte, hogy segítsen neki hóembert építeni.
"Némán folytak a könnyeim, mert akkor eszméltem rá, hogy ezzel az erővel akár a Himalája megmászását is kérhette volna tőlem" - idézte a nőt a lap.
A tél különösen kegyetlen számára is, igyekszik előre felkészülni az évszakra, minél több vásárlást a világhálón keresztül intézni. Munkáját ugyan nem a betegség miatt, hanem a gyermekeiért adta fel, de idővel rákényszerült volna visszavonulni.
A gyulladás miatt elkezdte magát tanácsadónak képezni: ízületi gyulladástól szenvedőkön próbál legalább szavakkal segíteni. Erre az is vezette, hogy megdöbbentően csekély érzelmi és lélekerősítő támogatást talált.
Kapcsolódó írások:
- "Mozogni?!" - Az ízületi gyulladásos szívproblémára is készülhet
- Miben süssük a tojást? Ízületi gyulladás lehet a jutalmunk
- Na tessék: óvja az ízületeket a dohányzás?!
- Mindennapi megerőltetéseink - mit tehetünk a fájó ízületért?
- Bemelegítéssel nem csak a sportsérüléseket kerülhetjük el!
- Az ízületi gyulladás az alvást is rontja

Képek - Burkolózz bátran fehérbe!
A fehéret se feledjük a nyárban - bár az élénk színek nagyon divatosak idén, fehérrel a meleg időben mindig jól járunk!
A Holdfény királysággal kezdődött a mustra
Képek - Hivatalosan is megnyílt a 65. Cannes-i Filmfesztivál
50 helyet ugrott a listán a latin díva
Képek - A Forbes szerint Jennifer Lopez a legcelebebb celeb
Mutatós és finom csemege
Katicák paradicsomból?
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
Megjósolhatatlan a mustra végeredménye
Képek - Megnyitotta kapuit a 65. Cannes-i Filmfesztivál
In memoriam-rész Jóban Rosszban
Képek - Feltámaszthatják Tamás atyát?

Adóból nem lesz gazdasági növekedés
A kormány által bejelentett adócsomag negatívan hat a gazdasági növekedésre - állították volt pénzügyminiszterek és egyetemi tanárok a HBLF (Hungarian Business Leaders Forum) által szervezett 11. pénzügyi csúcstalálkozó kerekasztal-beszélgetésén.
Görög válság
Ezermilliárd eurójába kerülne Németországnak az euróövezet szétesése
3, 5 és 10 éves lejárat
Az emelkedő hozamok ellenére több államkötvényt adtak el
Fellegi: nincs szó a "török kártyáról"
Most épp az ősz a lehetséges dátum az IMF/EU-megállapodásra
Közel 30 új közteher
LMP: Matolcsy ötletszerűen adóztat
Eddig nem kérték
Adó az ingatlanokra?! - milliókat is fizethetünk...
Államadósság: a GDP 78,9 százaléka
58 milliárd forinttal növekedtek a magyarok külföldi bankbetétjei

...de mik azok a valódi ételek?
A "valódi", vagyis feldolgozatlan élelmiszerek és ételek mellé áll, az egészséges táplálkozás igényét, a főzés örömét igyekszik népszerűsíteni Magyarországon is május 19-én az első Food Revolution Day, amelyet Jamie Oliver világhírű sztárszakács alapítványa hívott életre.
Csak egy kis módosítás, és elindul a fogyás
Joghurt háromszor, leves átlátszón - a hatékony diéta titkai
Kicsi a betegség valószínűsége a koffein hatására?
Korán eldől a kávéivók sorsa?
Napi horoszkóp - 2012. május 17.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Sok haláleset még mindig megelőzhető lenne
Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
A természeti séta javítja a figyelmet, a memóriát
Lesétálható a depresszió?

Önkéntes akciót indít a Fidelitas
Jobb adni, mint kapni elnevezéssel országos önkéntes akciót hirdetett a gyermeknaphoz kapcsolódóan a Fidelitas: olyan gyermekekkel foglalkozó intézmények jelentkezését várják, amelyek szívesen fogadnak fiatalokat önkéntes munkára.
Magyarósi Éva kiállítása a Mélycsarnokban
Film: a félelem és a sérülékenység élménye
Valóságos horrorfilm
Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
Városligeti csónakázó tó
A BL-döntővel debütál a fővárosi nyaralóhely
38 600-an váltottak jegyet
Tíz éve nem volt ennyi néző a színházban
Könyv az író állítólagos meggyilkolásáról
Árnyak Isla Negra felett, Pablo Neruda titokzatos halála
A latin-amerikai irodalom jeles alakja volt
Elhunyt Carlos Fuentes

Túlságosan utolérte Mercijével az Audit
Három könnyű sérültje lett annak a balesetnek, ami szerda éjjel történt Kecskemét külterületén az M5 autópálya Szeged felé vezető szakaszán a 75.070 méternél.
Töménytelen vizsgadrukk
Majdnem elgázolták: az út szélén találtak a diáklányra
Súlyosan megsérült
Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között
Öt forinttal olcsóbb a benzin
Ismét csökkent az üzemanyagok ára
Tragikus baleset Szentkirályszabadján
Kirepült az autóból és szörnyethalt a sofőr
Öt méter mélyről szedték ki nőt
Egy kisállat miatt csapódott árokba az autó
Öt ember megsérült
Egy csettegő és két autó ütközött Harkakötönynél

Széfben volt a vagyon, így a széfet vitték
Noha elzárta a család a többmilliós vagyonát, a széf azonban könnyen mozdítható volt. A kérdés már csak az, a tolvaj ki tudta-e nyitni.
Csokorba gyűjtötték a legjobb kifogásokat
Nem jött be: próbálkozások gyorshajtásra és egyéb esetekre
Szakállt növesztettek a fiatalkorú határsértők
Gyanús: dús szakálluk van, de azt mondják, még gyerekek
Üresek a termek, így használnák ki
Botrány: hullaházat terveznek az általános iskola felébe
Kivételesen nők is megnézhetik...
18+ képek - Egyik fehérneműben izgatóbb, mint a másikban!
Az időjárás a felelős
Alacsonyan repülnek: méhtámadás Nagylókon
Rekordáron kelt el a Beau Sancy
2,26 milliárdot adtak a 400 éves gyémántért
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:11 Jobbik: "elhibázott és giccses" az Új baby boom vitairat
- 14:07 Önkéntes akciót indít a Fidelitas
- 14:01 Bármit lenyeletnek velünk?
- 14:01 Üldözési mániában szenved a Klubrádió?
- 13:51 Adóból nem lesz gazdasági növekedés
- 13:42 Ezermilliárd eurójába kerülne Németországnak az euróövezet szétesése
- 13:38 Készen vannak az amerikai katonai csapás tervei Irán ellen
ELSled Kft.Üzletvezető
ADAMIT Team Kft.Junior menedzser
Work Way Club Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- ÍRD LE,2012.05.17 14:03
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.17 09:22
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.17 08:45
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.17 08:38
- Átverések2012.05.17 08:27
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




