A nő is szereti látni, ha a pasi élvezi
Ne ugorj azonnal a csiklóra - ilyen az igazi orális szex!
Hogyan tegyük magunkat páratlan szeretővé? Ha sikerül, még azt is elérhetjük, hogy az egykori kedves ágyába újra megnyíljon az út. Ehhez azonban kell a jó orális szex.
2012.02.06 10:15ma.huNem újdonság, hogy nem minden kapcsolat tart örökké. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szexszel is le kell állni. Bizonyos esetekben a szakítás ellenére is folytatódik a szex - különösen, ha az új kedvessel nem olyan jó, mint a régivel..
A testi szerelemre mindenkinek szüksége van - és sokszor akkor is tovább tart két ember között, ha a kapcsolatnak már kimondták a végét. Különösen azoknál fordul elő, akik nem sokáig bírják szex nélkül, és ha össze is kerültek a szakítás óta valakivel, az illető nem igazán vált be az ágyban...
Nos, ha nem okoz számunkra gondot össze-összejárni a volt kedvessel "gyakorolni a szexet", a gyakori találkozókat csak egy módon érhetjük el, ha feledhetetlen éjszakát biztosítunk számára. Az egyik módja pedig annak, hogy páratlan szeretők legyünk, a jó orális szex.

Sajnálatos módon sok férfi hiszi azt, hogy egyedül a közösüléssel repítheti a mennyekbe a nőt - pedig ez nem igaz. Sőt, sok esetben azzal egyáltalán nem juttatja el az orgazmushoz, csupán okoz egy kellemes érzést. Sokan gondolják, hogy akkor igazán menők, ha minden szexpozíciót is kipróbáltak már.
Egy jó szerető tudja, hogy egy nőnél a szenvedélyes előjáték és a megfelelő technikával alkalmazott orális szex a nyerő. Ha tehát eljön az ideje, az számíthat rá, hogy továbbra is lesz helye egy nő ágyában, aki ezen a téren is jól teljesít - és nem elkerülni igyekszik ezt az izgatási technikát.
Mivel a pasik számára az orális szex egy "adalék", ami jó, ha van, nem értékelik túl a dolgot, és úgy vélik, ezzel a nők is így vannak. Kevés figyelmet fordítanak a részletekre és a kreativitás is elmarad. A férfiak 99 százaléka akkor akkor alkalmazza az orális szexet, ha szeretkezés közben 1) a nő a hátán fekszik, 2) a 69-es pózt gyakorolják.
Pedig az orális szex legalább olyan fontos, mint maga a közösülés. A nők többsége sokkal jobbnak tartja az orális szexet és gyorsabban el is jut a csúcsra általa. Erre kell tehát ráerősíteni és tökéletesíteni.

Ne azonnal startolj rá!
Célravezető technika, ha a szenvedélyes előjáték közepette nem azonnal "ugrik rá" a férfi a csiklóra, hanem az erogén zónák simogatásával "melegíti be" a nőt. A has, a comb belső fele, a fenék, a láb, a térd, a nemi szerv körüli részek simogatása, nyalogatása nagyon izgató, és a hangulat garantált.
A külső szeméremajkak érintésével a nőt még jobban felizgatjuk, és mire valóban a csiklóhoz érünk, már teljes eufóriában lesz. A várakozás még inkább felkorbácsolja a vágyat.
A férfi figyelje a nő mozgását, mert ha helyezkedni kezd azért, hogy az orális technika megfelelő legyen, akkor a pasi valamit nem teljesen jól csinál.
A nő is szereti látni, ha a pasi élvezi
A hölgyek nem kedvelik a durvaságot, de szeretik látni, ha a férfi is élvezi, amint orális szexben részesíti őket. Ennek kifejezése lényeges, ezért a pasi lehetőleg mutassa ki, hogy szereti "kóstolgatni" őt. Legyen gyengéd, fedezze fel nyelvével és szájával a nemi szervet.
Amikor az izgatást a nő nem bírja tovább, dobja be magát a csiklónál. A női nemi szerv érzékeny - ezért ne essünk neki durván, és ne szívogassuk erővel, ne harapdáljuk. A pasi olyan gyengéd legyen, mintha egy rózsaszirmot nyalogatna.
A csikló izgatásakor lassú, széles és érzéki mozdulatokat használjon, és tartsa a megfelelő ritmust. Sokan elhibázzák ezt: ritmust vagy technikát váltanak, ha úgy érzik, a nő közel van az orgazmushoz. Pedig a legjobb, ha végig ugyanazt a ritmust tartja, sőt, picit lassíthat is rajta. Így a nőnek akár több orgazmusa is lehet egyszerre.
Természetesen ezeket a dolgokat több pozícióban is ki lehet próbálni - a krativitás előny, de csak akkor próbálkozzunk vele, ha a nő is ugyanúgy igényli.

Mindenki meghalt: eltemették Doktor House-t is
Jó ideje tudni lehetett, hogy a nyolcadik évaddal végleg lezárulnak Doktor House brilliáns gyógyításai, ám csak az évadzáró premieren derült ki, hogy a mogorva doki története hogyan érnek véget. Vigyázat: lelőjük a poént!
Kiváló görög salátarecept
Sült is, fokhagymás is, de mégicsak padlizsán
A Sparkle című filmet augusztusban mutatják be
Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát

NAV: a "jog doktorainak" hatvan százaléka nem adott nyugtát
A fővárosban ügyvédi praxist folytatók adózási hajlandóságát tették próbára a közelmúltban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Kelet-budapesti Adóigazgatóságának revizorai.
Dolgozik az útmutatásokon a kormány
Megnyílik a kínai energiaipar a magántőke előtt
Maradtak nyitott kérdések a jegybanktörvény körül
Júniusban valószínű az IMF/EU-tárgyalás kezdete
A gazdaságot kell ösztönözni a hitelekből is
Demján: Magyarország csak növekedés révén tudja törleszteni adósságát
Semmi jót nem hozott a közös pénz?
Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban

3 óra után hozzá tudtak érni a fóbiások...
A pókoktól való félelem, mely egy szorongási betegség, egyetlen kezeléssel is gyógyítható - állapította meg egy új tanulmány.
Napi horoszkóp - 2012. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A nők várható élettartama hosszabb
Fontos a cégeknek a dolgozó egészsége?
Hogy harapjuk érzékien a hölgyet?
Trükk, hogy a nő szinte könyörögjön a csikló izgatásáért
Hogyan fogyjunk le hatékonyan és gyorsan?
6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!

Gyermeknapi programok Budapesten
Animációs filmekkel, koncerttel, gyerekrajz- és játékkiállítással, kézműves foglalkozásokkal, mesékkel, játszóházzal és vásárral várják a gyerekeket szombattól Budapest több helyszínén.
Jubileumi kiállítással ünneplik
Ötszáz éves a Sixtusi Madonna
Gyulay Endre megyés püspök szentelte fel
Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete

Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
A 4-es számú főúton, Ebes és Debrecen között személyi sérüléssel járó, utoléréses baleset történt.
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Vége a csökkenésnek?
Nem mozdultak az üzemanyagárak
Nem bottal verte, hanem egy egész fával
Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé

Power off: a feltaláló elment, a távirányító itt maradt
Tudjuk, hogy 57 éve az egyik legjobb szórakozás a fotelban elterpeszkedni és vég nélkül szörfölni a tévécsatornák közt, ám egy pillanatra álljon meg és emlékezzen Eugene Polley-ra, aki nélkül talán még ma is csak rendszeres sétával kapcsolgathatnánk a tévét.
Kigyulladt egy földszinti lakás
Tűz a XI. kerületben: meghalt egy idős férfi
Harry Pottert is megzselézte
Mona Lisa, te cukorfalat...! - Ehető képeket készít a művész
Cipőt se vett, végül meztelenre vetkőzött
18+ képek - Nahát, bugyiban indult erdei túrára!
Már a HÉV-en dulakodni kezdett a férfi
Hivatalos személyeket bántalmaztak a fővárosban
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le
Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:52 Továbbra sem egyértelmű Románia álláspontja Nyirő József újratemetését illetően
- 9:43 David Villa: Mindent megtettem a gyógyulásért
- 9:40 A szlovák katonai titkosszolgálatok összevonását tervezik
- 9:29 Power off: a feltaláló elment, a távirányító itt maradt
- 9:21 NAV: a "jog doktorainak" hatvan százaléka nem adott nyugtát
- 9:15 Az evangélikusok is ellenzik az abortusztablettát
- 8:59 Elkeltek a jegyek a férfi kézilabda BL négyes döntőjére
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.23 09:40
- Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól2012.05.23 09:19
- Júliustól a neten is követni lehet a kórházi várólistákat2012.05.23 09:13
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.23 08:35
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.23 08:26
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



