Egészségesebb táplálkozást alakít ki magának
Meglepő: nem hízik el később az ujjal evő baba?
Ha hagyjuk a babának, hogy ujjával kóstolgassa az ételeket, és nem kanállal etetjük, az csökkentheti az elhízása esélyét élete későbbi szakaszában - állapította meg egy új tanulmány.
2012.02.08 14:24ma.huAz ételt ujjukkal a szájukba "kanalazó" kisgyermekek a későbbiekben kevésbé lehetnek hajlamosak a hízásra, mint ha a megszokott módon, kanállal etetjük őket pürésített ételekkel - derült ki egy új tanulmányból, mely 155, 20 hónapos és 6,5 éves kor közötti gyermeket vizsgált.
Kiderült, hogy azok a babák, akiknek megengedték a szülők, hogy maguk egyenek az ujjuk segítségével, sokkal egészségesebb étrendet és normális testsúlyt tartottak fenn idősebb korukban.
A kutatók megkérdezték a szülőket a gyermekek etetési szokásairól és a kedvelt ételeikről. A nyomon követett kicsik közül 63-at kanállal etettek, 92-őt pedig hagytak "kibontakozni", ők maguk táplálkoztak az ujjuk segítségével.
A BMJ Open nevű szaklapban megjelent tanulmány hangsúlyozza, hogy a kanállal etetett gyermekekre később sokkal jellemzőbb volt az elhízás, mint azok a babák esetében, akik maguk ettek.
A tanulmány nem vizsgált egyéb tényezőket, melyek a gyermekek súlyát befolyásolhatták - mint például születési súly, a szülők testsúlya vagy a gazdasági helyzet.
Az is kiderült, hogy a magukat etető babák inkább a szénhidrátokat részesítették előnyben, miközben a kanállal etetett kisgyermekek az édes ételeket szerették jobban. A kiskanalas, pürésített ételek mellett ugyanakkor ezek a gyerekek kaptak szénhidrátot, zöldségeket és gyümölcsöket, fehérjét és teljes ételeket, így például lasagnát is - sokkal gyakrabban, mint a többi gyermek.
Ellen Townsend, az angol Notthinghami egyetem pszichológia szakának munkatársa elmondta: úgy tűnik, ha hagyjuk a babát, hogy maga egyen, annak pozitív hatása van az egészéges táplálkozás kialakítására.
A jelek szerint tehát a kutatók még egy dolgot fedeztek fel, amely a kortárs társadalmak elhízásában vagy normális súlyának megőrzésében szerepet játszik, meglepően korai életszakaszban.
Kapcsolódó írások:
- Beteg babája lehet a cukorbeteg terhes nőnek
- Bajban: 30 év felett a nő és a férfi is emeli a gyerek autizmusának kockázatát
- Az anya cigijét és túlsúlyát a baba szíve bánja!
- A császármetszés nem egyenlő a túlsúlyos gyerekkel
- Na, ezt is a tesztoszteronnak "köszönhetik" a fiúk
- Meghökkentő: az anyai gondoskodás közel 50 évesen is hat!
- Késleltetett járás, csontfájdalom - bajt hozhat gyerekeknél a D-vitamin hiány
- Veszélybe sodorja a babát - meg kell küzdeni vele!

"Bocs, tévedtem" - Travolta egyik vádlója visszalépett
Visszavonta az első számú masszőr a Travolta ellen indított bírósági keresetét, miután kiderült, hogy hitelt érdemlően tudja a sztár bizonyítani: a kérdéses időpontban nem tartózkodott abban a szállodában, ahol a feljelentés szerint a zaklatás történt.
Mikrometszettel köszönti a gyémántjubileumon
Fantáziavilágba menekült: kávészembe faragta II. Erzsébetet
Ideális szín a nyári melegben
Képek - Burkolózz bátran fehérbe!
A Holdfény királysággal kezdődött a mustra
Képek - Hivatalosan is megnyílt a 65. Cannes-i Filmfesztivál
50 helyet ugrott a listán a latin díva
Képek - A Forbes szerint Jennifer Lopez a legcelebebb celeb
Mutatós és finom csemege
Katicák paradicsomból?
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!

Cameron: válaszút elé érkezett az euróövezet
A brit miniszterelnök közölte: széteshet az euróövezet, ha a tagállamok és a valutauniós hatóságok nem tesznek megfelelő lépéseket ennek elkerülésére. Szerinte az euróövezeti országok számára elkerülhetetlen a költségvetési integráció valamilyen formája.
Pénzügyi csúcstalálkozó
Adóból nem lesz gazdasági növekedés
Görög válság
Ezermilliárd eurójába kerülne Németországnak az euróövezet szétesése
3, 5 és 10 éves lejárat
Az emelkedő hozamok ellenére több államkötvényt adtak el
Fellegi: nincs szó a "török kártyáról"
Most épp az ősz a lehetséges dátum az IMF/EU-megállapodásra
Közel 30 új közteher
LMP: Matolcsy ötletszerűen adóztat
Eddig nem kérték
Adó az ingatlanokra?! - milliókat is fizethetünk...

Meghökkentő: az autistának a testvére is lassan fejlődik?
Háromból egy olyan gyermeknél, akinek idősebb testvére autista spektrumzavarral küzd, szintén problémák tapasztalhatók a fejlődésben - állapította meg egy új tanulmány.
Egészséges táplálkozást népszerűsítenek itthon
...de mik azok a valódi ételek?
Csak egy kis módosítás, és elindul a fogyás
Joghurt háromszor, leves átlátszón - a hatékony diéta titkai
Kicsi a betegség valószínűsége a koffein hatására?
Korán eldől a kávéivók sorsa?
Napi horoszkóp - 2012. május 17.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Sok haláleset még mindig megelőzhető lenne
Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!

Önkéntes akciót indít a Fidelitas
Jobb adni, mint kapni elnevezéssel országos önkéntes akciót hirdetett a gyermeknaphoz kapcsolódóan a Fidelitas: olyan gyermekekkel foglalkozó intézmények jelentkezését várják, amelyek szívesen fogadnak fiatalokat önkéntes munkára.
Magyarósi Éva kiállítása a Mélycsarnokban
Film: a félelem és a sérülékenység élménye
Valóságos horrorfilm
Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
Városligeti csónakázó tó
A BL-döntővel debütál a fővárosi nyaralóhely
38 600-an váltottak jegyet
Tíz éve nem volt ennyi néző a színházban
Könyv az író állítólagos meggyilkolásáról
Árnyak Isla Negra felett, Pablo Neruda titokzatos halála
A latin-amerikai irodalom jeles alakja volt
Elhunyt Carlos Fuentes

Trükkös lopás a hipermarket parkolójában
Azt hitte a férfi, hogy gyerek van a kocsi mögött, de mire leellenőrizte, a járműből közel fél millió forintnyi érték tűnt el.
Nagy autók találkozása nagy sebességnél
Túlságosan utolérte Mercijével az Audit
Töménytelen vizsgadrukk
Majdnem elgázolták: az út szélén találtak a diáklányra
Súlyosan megsérült
Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között
Öt forinttal olcsóbb a benzin
Ismét csökkent az üzemanyagok ára
Tragikus baleset Szentkirályszabadján
Kirepült az autóból és szörnyethalt a sofőr
Öt méter mélyről szedték ki nőt
Egy kisállat miatt csapódott árokba az autó

Széfben volt a vagyon, így a széfet vitték
Noha elzárta a család a többmilliós vagyonát, a széf azonban könnyen mozdítható volt. A kérdés már csak az, a tolvaj ki tudta-e nyitni.
Csokorba gyűjtötték a legjobb kifogásokat
Nem jött be: próbálkozások gyorshajtásra és egyéb esetekre
Szakállt növesztettek a fiatalkorú határsértők
Gyanús: dús szakálluk van, de azt mondják, még gyerekek
Üresek a termek, így használnák ki
Botrány: hullaházat terveznek az általános iskola felébe
Kivételesen nők is megnézhetik...
18+ képek - Egyik fehérneműben izgatóbb, mint a másikban!
Az időjárás a felelős
Alacsonyan repülnek: méhtámadás Nagylókon
Rekordáron kelt el a Beau Sancy
2,26 milliárdot adtak a 400 éves gyémántért
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:26 Médiatanács: 66 millió forintos támogatás a rádiók hír- és magazinműsoraira
- 14:23 Meghökkentő: az autistának a testvére is lassan fejlődik?
- 14:22 Nem látja szívesen a NAT-ban Wass Albertet a Magyartanárok Egyesülete
- 14:15 Cameron: válaszút elé érkezett az euróövezet
- 14:11 Jobbik: "elhibázott és giccses" az Új baby boom vitairat
- 14:07 Önkéntes akciót indít a Fidelitas
- 14:01 Bármit lenyeletnek velünk?
ELSled Kft.Accountant
Hays HungaryWeb Content Editor
Black Ice Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Adóból nem lesz gazdasági növekedés2012.05.17 14:25
- ÍRD LE,2012.05.17 14:03
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.17 09:22
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.17 08:45
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.17 08:38
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




