A nyári gyerekek télen nagyon szenvednek
Még ma kiderülhet, hogy ez a bajunk - születésünk óta
Az emberek, különösen a fiatalok hangulatváltozásait sokszor a hormonokra vagy a kapcsolati problémákra fogják - ám kiderült: lehetséges, hogy születésüktől kezdve így vannak "programozva".
2012.02.09 08:15ma.huSzületésünk időpontjában a természetes fénynek való kitettség valamiképpen "beprogramozza" az idegrendszert - vélik kutatók. Miközben az emberek, főként a fiatalok és kamaszok hangulatingadozásait hormonális változásoknak tulajdonítjuk, vagy a szülőkkel való kapcsolatot, a párkapcsolatot okoljuk értük, úgy tűnik, az évszaknak is van köze hozzá...
A kutatók szerint azok a tinédzserek, akik tavasszal születtek, sokkal hajlamosabbak a téli depresszióra, mint akik a hideg hónapok egyikében láttak a napvilágot.
Ennek oka az lehet, hogy az idegrendszert valamiképpen programozza a természetes fény jelenléte a születéskor és az élet első napjaiban. A hosszú, napos órák idején - nyáron - született gyerekeket sokkal inkább érinti a szezonális hangulati zavar, amelytől emberek milliói szenvednek télen.

Az olaszországi, bolognai egyetem kutatói úgy gondolják: a születés évszaka erősen befolyásolja a mentális és a fizikai egészséget később. Korábbi tanulmányok azt mutatták, a télen született gyermekek hajlamosabbak az allergiára és a skizofréniára, míg a nyári babák magasabbak és erősebbek, de náluk nagyobb az emésztési zavar kockázata, így a lisztérzékenységé például.
Hogy rájöjjenek, van-e összefüggés a tinédzserek hangulati változásai és a születés ideje között, a kutatók 1523 fiatalt vizsgáltak, 10 és 17 éves kor között. Mindannyiuknak speciális kérdőívet adtak, hogy hangulati változásokra fényt derítsenek, majd összevetették az eredményeket a résztvevők születési idejével.
A hangulati változások legjelentősebbnek a nyáron született gyerekeknél bizonyultak. Őket sokkal érzékenyebben érintették a sötét, rövid téli napok, mint azokat, akik másik évszakban születtek. A téli gyerekek a legkisebb pontszámokat produkálták.
Az eredmények segítséget jelenthetnek abban, hogy kiszűrjük, mely tinédzserek vannak leginkább kitéve hangulati problémáknak, és tegyünk valamit, mielőtt az ártalmas hatás eluralkodik rajtuk. Egy későbbi pszichiátriai betegség megelőzésében is segítséget jelent - vélik a kutatók.
Kapcsolódó írások:

"Bocs, tévedtem" - Travolta egyik vádlója visszalépett
Visszavonta az első számú masszőr a Travolta ellen indított bírósági keresetét, miután kiderült, hogy hitelt érdemlően tudja a sztár bizonyítani: a kérdéses időpontban nem tartózkodott abban a szállodában, ahol a feljelentés szerint a zaklatás történt.
Mikrometszettel köszönti a gyémántjubileumon
Fantáziavilágba menekült: kávészembe faragta II. Erzsébetet
Ideális szín a nyári melegben
Képek - Burkolózz bátran fehérbe!
A Holdfény királysággal kezdődött a mustra
Képek - Hivatalosan is megnyílt a 65. Cannes-i Filmfesztivál
50 helyet ugrott a listán a latin díva
Képek - A Forbes szerint Jennifer Lopez a legcelebebb celeb
Mutatós és finom csemege
Katicák paradicsomból?
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!

Cameron: válaszút elé érkezett az euróövezet
A brit miniszterelnök közölte: széteshet az euróövezet, ha a tagállamok és a valutauniós hatóságok nem tesznek megfelelő lépéseket ennek elkerülésére. Szerinte az euróövezeti országok számára elkerülhetetlen a költségvetési integráció valamilyen formája.
Pénzügyi csúcstalálkozó
Adóból nem lesz gazdasági növekedés
Görög válság
Ezermilliárd eurójába kerülne Németországnak az euróövezet szétesése
3, 5 és 10 éves lejárat
Az emelkedő hozamok ellenére több államkötvényt adtak el
Fellegi: nincs szó a "török kártyáról"
Most épp az ősz a lehetséges dátum az IMF/EU-megállapodásra
Közel 30 új közteher
LMP: Matolcsy ötletszerűen adóztat
Eddig nem kérték
Adó az ingatlanokra?! - milliókat is fizethetünk...

Meghökkentő: az autistának a testvére is lassan fejlődik?
Háromból egy olyan gyermeknél, akinek idősebb testvére autista spektrumzavarral küzd, szintén problémák tapasztalhatók a fejlődésben - állapította meg egy új tanulmány.
Egészséges táplálkozást népszerűsítenek itthon
...de mik azok a valódi ételek?
Csak egy kis módosítás, és elindul a fogyás
Joghurt háromszor, leves átlátszón - a hatékony diéta titkai
Kicsi a betegség valószínűsége a koffein hatására?
Korán eldől a kávéivók sorsa?
Napi horoszkóp - 2012. május 17.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Sok haláleset még mindig megelőzhető lenne
Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!

Önkéntes akciót indít a Fidelitas
Jobb adni, mint kapni elnevezéssel országos önkéntes akciót hirdetett a gyermeknaphoz kapcsolódóan a Fidelitas: olyan gyermekekkel foglalkozó intézmények jelentkezését várják, amelyek szívesen fogadnak fiatalokat önkéntes munkára.
Magyarósi Éva kiállítása a Mélycsarnokban
Film: a félelem és a sérülékenység élménye
Valóságos horrorfilm
Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
Városligeti csónakázó tó
A BL-döntővel debütál a fővárosi nyaralóhely
38 600-an váltottak jegyet
Tíz éve nem volt ennyi néző a színházban
Könyv az író állítólagos meggyilkolásáról
Árnyak Isla Negra felett, Pablo Neruda titokzatos halála
A latin-amerikai irodalom jeles alakja volt
Elhunyt Carlos Fuentes

Trükkös lopás a hipermarket parkolójában
Azt hitte a férfi, hogy gyerek van a kocsi mögött, de mire leellenőrizte, a járműből közel fél millió forintnyi érték tűnt el.
Nagy autók találkozása nagy sebességnél
Túlságosan utolérte Mercijével az Audit
Töménytelen vizsgadrukk
Majdnem elgázolták: az út szélén találtak a diáklányra
Súlyosan megsérült
Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között
Öt forinttal olcsóbb a benzin
Ismét csökkent az üzemanyagok ára
Tragikus baleset Szentkirályszabadján
Kirepült az autóból és szörnyethalt a sofőr
Öt méter mélyről szedték ki nőt
Egy kisállat miatt csapódott árokba az autó

Széfben volt a vagyon, így a széfet vitték
Noha elzárta a család a többmilliós vagyonát, a széf azonban könnyen mozdítható volt. A kérdés már csak az, a tolvaj ki tudta-e nyitni.
Csokorba gyűjtötték a legjobb kifogásokat
Nem jött be: próbálkozások gyorshajtásra és egyéb esetekre
Szakállt növesztettek a fiatalkorú határsértők
Gyanús: dús szakálluk van, de azt mondják, még gyerekek
Üresek a termek, így használnák ki
Botrány: hullaházat terveznek az általános iskola felébe
Kivételesen nők is megnézhetik...
18+ képek - Egyik fehérneműben izgatóbb, mint a másikban!
Az időjárás a felelős
Alacsonyan repülnek: méhtámadás Nagylókon
Rekordáron kelt el a Beau Sancy
2,26 milliárdot adtak a 400 éves gyémántért
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:40 Két képviselő lemondott Fertődön
- 14:33 Owen elhagyja a Manchester Unitedet
- 14:30 Trükkös lopás a hipermarket parkolójában
- 14:29 "Bocs, tévedtem" - Travolta egyik vádlója visszalépett
- 14:26 Médiatanács: 66 millió forintos támogatás a rádiók hír- és magazinműsoraira
- 14:23 Meghökkentő: az autistának a testvére is lassan fejlődik?
- 14:22 Nem látja szívesen a NAT-ban Wass Albertet a Magyartanárok Egyesülete
ELSled Kft.Accountant
Hays HungaryWeb Content Editor
Black Ice Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.17 14:41
- Adóból nem lesz gazdasági növekedés2012.05.17 14:25
- ÍRD LE,2012.05.17 14:03
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.17 09:22
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.17 08:45
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




