Akik rossznak ítélik egészségüket, előbb halnak?
Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Tovább élsz, ha azt mondod: kitűnő egészségnek örvendsz? Kutatók szerint ha "reklámozzuk" saját jóllétünket, az valóban meghosszabbítja az életünket.
2012.02.11 14:55ma.huHosszabb ideig élünk, ha meggyőződésünk és másoknak azt mondogatjuk: jól vagyunk, egészségesek vagyunk - a pozitív gondolkodás meghosszabbítja az életet - állapították meg kutatók. Véleményünk szerint a tendencia egyéb rizikófaktorok ellenére is fennáll.
A tanulmány kimutatta: a résztvevők, akik azt mondták magukról,hogy nagyon jól vannak, kisebb eséllyel haltak meg azokhoz képest, akik "nagyon rosszul" voltak.
A kutatók egyéb kockázati tényezőket is számításba vettek, amikor a várható élettartamot nézték: a dohányzást, krónikus betegségeket, magas vérnyomást.
A tanulmány alátámasztotta a korábbiakat, mely azt sugallták: a pozitív gondolkodás elősegíti a gyógyulást. A hetvenes években több mint 8 ezer embert kértek a tanulmány keretein belül arra, hogy osztályozzák saját egészségüket, majd orvosi kivizsgáláson vettek részt.

Három évtizeddel később a résztvevőket újra megvizsgálták, és felfedezték, hogy akik akkoriban pozitív választ adtak, nagyobb eséllyel élték túl azokat, akik negatívan értékelték saját egészségüket, lelkiállapotukat.
A Zürichi egyetem munkatársa, David Fah elmondta: úgy néz ki, azok az emberek, akik saját egészségüket kitűnőnek mondták, képesek voltak javítani rajta és megtartani azt.
Ehhez az optimista szemlélet, a pozitív hozzáállás és elégedettség-érzés kell. A tanulmány szerint azok az emberek ellenben, akik egészségüket nagyon rosszként ítélték meg, három évtizeddel később több mint 3-szor nagyobb valószínűséggel már nem is éltek. A negatívan gondolkodó hölgyek körében ez a szám még 1,9-szer nagyobbnak bizonyult.
Ez volt egyébként az első olyan hosszútávú tanulmány, amely megmutatta, mekkora összefüggés is van önmagunk jóllétének vagy rosszullétének meghatározása és a halálozási ráta között. A pozitív gondolkodás a fizikai, mentális és szociális jólétre is hatással van.
David Fah szerint a jó orvos ne csak a betegségek kockázati tényezőinek jelenlétét nézze egy páciensnél, hanem azt is, hogyan vélekedik ő maga az egészségéről, és támogassa őt a pozitívabb hozzáállásban, ha lehet.
Az eredmények ellenére azonban még mindig sokan kételkednek abban, hogy a pozitív gondolkodásnak ekkora hatása van. Dr. James Coyne szerint, aki a Pennsylvaniai egyetemen kutat, nincsenek minőségi tanulmányok, melyek alátámasztanák, hogy a pozitív pszichológiának hatása van a fizikai egészségre.
Tanulmányainak egyikében ugyanis felfedezte, hogy az érzelmi jóllét nem volt hatással a rákos betegeknél arra, mennyi ideig éltek.

"Bocs, tévedtem" - Travolta egyik vádlója visszalépett
Visszavonta az első számú masszőr a Travolta ellen indított bírósági keresetét, miután kiderült, hogy hitelt érdemlően tudja a sztár bizonyítani: a kérdéses időpontban nem tartózkodott abban a szállodában, ahol a feljelentés szerint a zaklatás történt.
Mikrometszettel köszönti a gyémántjubileumon
Fantáziavilágba menekült: kávészembe faragta II. Erzsébetet
Ideális szín a nyári melegben
Képek - Burkolózz bátran fehérbe!
A Holdfény királysággal kezdődött a mustra
Képek - Hivatalosan is megnyílt a 65. Cannes-i Filmfesztivál
50 helyet ugrott a listán a latin díva
Képek - A Forbes szerint Jennifer Lopez a legcelebebb celeb
Mutatós és finom csemege
Katicák paradicsomból?
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!

Cameron: válaszút elé érkezett az euróövezet
A brit miniszterelnök közölte: széteshet az euróövezet, ha a tagállamok és a valutauniós hatóságok nem tesznek megfelelő lépéseket ennek elkerülésére. Szerinte az euróövezeti országok számára elkerülhetetlen a költségvetési integráció valamilyen formája.
Pénzügyi csúcstalálkozó
Adóból nem lesz gazdasági növekedés
Görög válság
Ezermilliárd eurójába kerülne Németországnak az euróövezet szétesése
3, 5 és 10 éves lejárat
Az emelkedő hozamok ellenére több államkötvényt adtak el
Fellegi: nincs szó a "török kártyáról"
Most épp az ősz a lehetséges dátum az IMF/EU-megállapodásra
Közel 30 új közteher
LMP: Matolcsy ötletszerűen adóztat
Eddig nem kérték
Adó az ingatlanokra?! - milliókat is fizethetünk...

Meghökkentő: az autistának a testvére is lassan fejlődik?
Háromból egy olyan gyermeknél, akinek idősebb testvére autista spektrumzavarral küzd, szintén problémák tapasztalhatók a fejlődésben - állapította meg egy új tanulmány.
Egészséges táplálkozást népszerűsítenek itthon
...de mik azok a valódi ételek?
Csak egy kis módosítás, és elindul a fogyás
Joghurt háromszor, leves átlátszón - a hatékony diéta titkai
Kicsi a betegség valószínűsége a koffein hatására?
Korán eldől a kávéivók sorsa?
Napi horoszkóp - 2012. május 17.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Sok haláleset még mindig megelőzhető lenne
Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!

Önkéntes akciót indít a Fidelitas
Jobb adni, mint kapni elnevezéssel országos önkéntes akciót hirdetett a gyermeknaphoz kapcsolódóan a Fidelitas: olyan gyermekekkel foglalkozó intézmények jelentkezését várják, amelyek szívesen fogadnak fiatalokat önkéntes munkára.
Magyarósi Éva kiállítása a Mélycsarnokban
Film: a félelem és a sérülékenység élménye
Valóságos horrorfilm
Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
Városligeti csónakázó tó
A BL-döntővel debütál a fővárosi nyaralóhely
38 600-an váltottak jegyet
Tíz éve nem volt ennyi néző a színházban
Könyv az író állítólagos meggyilkolásáról
Árnyak Isla Negra felett, Pablo Neruda titokzatos halála
A latin-amerikai irodalom jeles alakja volt
Elhunyt Carlos Fuentes

Fának csapódott az autó: felmerült az ittas vezetés gyanúja
Szerdán délután a Zalaszentgrót és Zalabér közötti útszakaszon haladt személygépkocsijával egy férfi, aki egy emelkedő és balra kanyarodó útszakaszon járművével lesodródott az úttestről, ahol egy fának ütközve állt meg.
Csaknem félmillió forintnyi érték tűnt el
Trükkös lopás a hipermarket parkolójában
Nagy autók találkozása nagy sebességnél
Túlságosan utolérte Mercijével az Audit
Töménytelen vizsgadrukk
Majdnem elgázolták: az út szélén találtak a diáklányra
Súlyosan megsérült
Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között
Öt forinttal olcsóbb a benzin
Ismét csökkent az üzemanyagok ára
Tragikus baleset Szentkirályszabadján
Kirepült az autóból és szörnyethalt a sofőr

Széfben volt a vagyon, így a széfet vitték
Noha elzárta a család a többmilliós vagyonát, a széf azonban könnyen mozdítható volt. A kérdés már csak az, a tolvaj ki tudta-e nyitni.
Csokorba gyűjtötték a legjobb kifogásokat
Nem jött be: próbálkozások gyorshajtásra és egyéb esetekre
Szakállt növesztettek a fiatalkorú határsértők
Gyanús: dús szakálluk van, de azt mondják, még gyerekek
Üresek a termek, így használnák ki
Botrány: hullaházat terveznek az általános iskola felébe
Kivételesen nők is megnézhetik...
18+ képek - Egyik fehérneműben izgatóbb, mint a másikban!
Az időjárás a felelős
Alacsonyan repülnek: méhtámadás Nagylókon
Rekordáron kelt el a Beau Sancy
2,26 milliárdot adtak a 400 éves gyémántért
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:40 Két képviselő lemondott Fertődön
- 14:33 Owen elhagyja a Manchester Unitedet
- 14:30 Trükkös lopás a hipermarket parkolójában
- 14:29 "Bocs, tévedtem" - Travolta egyik vádlója visszalépett
- 14:26 Médiatanács: 66 millió forintos támogatás a rádiók hír- és magazinműsoraira
- 14:23 Meghökkentő: az autistának a testvére is lassan fejlődik?
- 14:22 Nem látja szívesen a NAT-ban Wass Albertet a Magyartanárok Egyesülete
ELSled Kft.Accountant
Hays HungaryWeb Content Editor
Black Ice Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.17 14:41
- Adóból nem lesz gazdasági növekedés2012.05.17 14:25
- ÍRD LE,2012.05.17 14:03
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.17 09:22
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.17 08:45
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




