Kétszer akkora az italozás esélye, ha...
Pia után nyúl a tini, ha a filmben is ezt nézi?
Kétszer akkora valószínűséggel kezdenek el inni a fiatalok, ha sok olyan filmet látnak, amelyben szerepet kap az alkohol - állítja egy új tanulmány.
2012.02.22 08:15ma.huÚgy tűnik, a filmek is befolyásolják a fiatalok alkoholfogyasztását. Ha a 10-14 éves fiatalok olyan filmeket néznek, melyekben a szereplők kezébe gyakran kerül alkoholos pohár, kétszer akkora eséllyel isznak maguk is szeszes italt - állapította meg egy tanulmány.
Amerikai szakemberek több, mint 6500 fiatalt kérdeztek meg, négy alkalommal - 50, véletlenszerűen kiválasztott film közül kellett megmondaniuk, melyikeket látták.
Megkérdezték őket arról is, ittak-e valaha alkoholt szüleik háta mögött, illetve mi volt az az eset, amikor mértéktelen iszogatásba kezdtek (5 vagy ennél is több szeszes italt fogyasztottak egyhuzamban).

A kamaszok által látott filmeket a főszereplők alkohol-fogyasztása illetve szeszes ital vásárlása alapján elemezték. A tanulmány szerint a fiatalok átlagosan nagyjából 4,5 órát láttak az képernyős alkoholfogyasztásból, viszont van, aki ennél is többet, 8 órát.
Azt is vizsgálták, milyen hatása van a szülők alkoholfogyasztásának arra, milyen típusú és márkájú italokat próbál ki a kamasz. A tinik 11 százaléka mondta, hogy használ olyan árut - pólót vagy sapkát -, melyre egy alkoholos ital neve van rányomtatva.
23 százalékuk vallotta, hogy szülei heti egy alkalommal biztosan isznak alkoholt, 29 százalékuk pedig azt mondta, otthon hozzájut az alkoholhoz.
Az utóbbi években az alkoholfogyasztás közel kétszeresére emelkedett a fiatalok körében, 11-ről 25 százalékra. A mértéktelen ivás pedig 4-ről 13 százalékra nőtt, ami nagyon sok.
Mindehhez hozzájárulnak a szülők, akik isznak otthon, és a fiatal számára a saját lakásban is hozzáférhető az ital. Ezen felül a filmek, amelyekben a szereplők alkoholt fogyasztanak, a szeszes italt reklámozó pólók, sapkák, egyéb ruhadarabok, az italozó barátok és a kamaszkori lázadás is.
A tanulmány szerint a fiatalok, akik a legtöbb olyan filmet látták, melyben van alkoholfogyasztás, kétszer akkora valószínűséggel nyúlnak szeszes ital után, és 63 százalékkal esélyesebbek arra, hogy belemenjenek a mértéktelen ivásba, mint akik kevés "italozós" filmet láttak.
Úgy tűnik tehát, a filmek valóságos kockázati tényezőt jelentenek.
Kapcsolódó írások:
- Miről füllent a legtöbb nő?
- Alkoholisták ellen - szól a telefon, ha sokat iszol!
- Gyalog is könnyű belehalni az ivásba
- Túl olcsónak tartják az alkoholt a brit orvosok
- Az alkohol úgy öli a fiatalokat, mint a kokain
- A hétvégi ivászatok ledarálják a fiatalok agyát
- Ki lehet maradni egyáltalán az ivászatból?

"Bocs, tévedtem" - Travolta egyik vádlója visszalépett
Visszavonta az első számú masszőr a Travolta ellen indított bírósági keresetét, miután kiderült, hogy hitelt érdemlően tudja a sztár bizonyítani: a kérdéses időpontban nem tartózkodott abban a szállodában, ahol a feljelentés szerint a zaklatás történt.
Mikrometszettel köszönti a gyémántjubileumon
Fantáziavilágba menekült: kávészembe faragta II. Erzsébetet
Ideális szín a nyári melegben
Képek - Burkolózz bátran fehérbe!
A Holdfény királysággal kezdődött a mustra
Képek - Hivatalosan is megnyílt a 65. Cannes-i Filmfesztivál
50 helyet ugrott a listán a latin díva
Képek - A Forbes szerint Jennifer Lopez a legcelebebb celeb
Mutatós és finom csemege
Katicák paradicsomból?
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!

Botrány: ezerháromszázan színleltek betegséget Dél-Koreában
Dél-Korea történetének legnagyobb biztosítási csalását leplezték le a hatóságok.
Hibás gazdaságpolitika és jogbizonytalanság?
Az MSZP tudja, mitől esett vissza a GDP
"Vagy rendbe teszi magát, vagy szétesik"
Cameron: válaszút elé érkezett az euróövezet
Pénzügyi csúcstalálkozó
Adóból nem lesz gazdasági növekedés
Görög válság
Ezermilliárd eurójába kerülne Németországnak az euróövezet szétesése
3, 5 és 10 éves lejárat
Az emelkedő hozamok ellenére több államkötvényt adtak el
Fellegi: nincs szó a "török kártyáról"
Most épp az ősz a lehetséges dátum az IMF/EU-megállapodásra

Meghökkentő: az autistának a testvére is lassan fejlődik?
Háromból egy olyan gyermeknél, akinek idősebb testvére autista spektrumzavarral küzd, szintén problémák tapasztalhatók a fejlődésben - állapította meg egy új tanulmány.
Egészséges táplálkozást népszerűsítenek itthon
...de mik azok a valódi ételek?
Csak egy kis módosítás, és elindul a fogyás
Joghurt háromszor, leves átlátszón - a hatékony diéta titkai
Kicsi a betegség valószínűsége a koffein hatására?
Korán eldől a kávéivók sorsa?
Napi horoszkóp - 2012. május 17.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Sok haláleset még mindig megelőzhető lenne
Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!

Győrffy Ákosé és Bodor Ádámé a Szépirodalmi Figyelő-díj
Bodor Ádám író és Győrffy Ákos költő kapja az idén a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány díjait. Az elismeréseket csütörtök este adják át a budapesti Hadik Kávéházban.
"Jobb adni, mint kapni"
Önkéntes akciót indít a Fidelitas
Magyarósi Éva kiállítása a Mélycsarnokban
Film: a félelem és a sérülékenység élménye
Valóságos horrorfilm
Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
Városligeti csónakázó tó
A BL-döntővel debütál a fővárosi nyaralóhely
38 600-an váltottak jegyet
Tíz éve nem volt ennyi néző a színházban
Könyv az író állítólagos meggyilkolásáról
Árnyak Isla Negra felett, Pablo Neruda titokzatos halála

Fának csapódott az autó: felmerült az ittas vezetés gyanúja
Szerdán délután a Zalaszentgrót és Zalabér közötti útszakaszon haladt személygépkocsijával egy férfi, aki egy emelkedő és balra kanyarodó útszakaszon járművével lesodródott az úttestről, ahol egy fának ütközve állt meg.
Csaknem félmillió forintnyi érték tűnt el
Trükkös lopás a hipermarket parkolójában
Nagy autók találkozása nagy sebességnél
Túlságosan utolérte Mercijével az Audit
Töménytelen vizsgadrukk
Majdnem elgázolták: az út szélén találtak a diáklányra
Súlyosan megsérült
Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között
Öt forinttal olcsóbb a benzin
Ismét csökkent az üzemanyagok ára
Tragikus baleset Szentkirályszabadján
Kirepült az autóból és szörnyethalt a sofőr

Széfben volt a vagyon, így a széfet vitték
Noha elzárta a család a többmilliós vagyonát, a széf azonban könnyen mozdítható volt. A kérdés már csak az, a tolvaj ki tudta-e nyitni.
Csokorba gyűjtötték a legjobb kifogásokat
Nem jött be: próbálkozások gyorshajtásra és egyéb esetekre
Szakállt növesztettek a fiatalkorú határsértők
Gyanús: dús szakálluk van, de azt mondják, még gyerekek
Üresek a termek, így használnák ki
Botrány: hullaházat terveznek az általános iskola felébe
Kivételesen nők is megnézhetik...
18+ képek - Egyik fehérneműben izgatóbb, mint a másikban!
Az időjárás a felelős
Alacsonyan repülnek: méhtámadás Nagylókon
Rekordáron kelt el a Beau Sancy
2,26 milliárdot adtak a 400 éves gyémántért
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:54 Az MSZP tudja, mitől esett vissza a GDP
- 14:50 Madrid nem tárgyal az ETA-val
- 14:46 Fának csapódott az autó: felmerült az ittas vezetés gyanúja
- 14:40 Két képviselő lemondott Fertődön
- 14:33 Owen elhagyja a Manchester Unitedet
- 14:30 Trükkös lopás a hipermarket parkolójában
- 14:29 "Bocs, tévedtem" - Travolta egyik vádlója visszalépett
ELSled Kft.Accountant
Hays HungaryWeb Content Editor
Black Ice Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.17 14:41
- Adóból nem lesz gazdasági növekedés2012.05.17 14:25
- ÍRD LE,2012.05.17 14:03
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.17 09:22
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.17 08:45
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




