Már látszanak a veszélyes előjelek...
7 óra ülés naponta cukorbeteggé teszi a nőket?
Nehéz megoldani, de tenni kellene valamit az ellen, hogy naphosszat csak egy helyben üljünk: kiderült, 7 óra ülés naponta emeli a cukorbetegség kockázatát, különösen a nőknél.
2012.02.23 08:25ma.huA nőknél, akik 7 vagy ennél több órát ülnek naponta, nagyobb a cukorbetegség kialakulásának kockázata - állapította meg egy új tanulmány. Eszerint az egy hét folyamán legtöbbet ülő hölgyekre jellemzőbb, hogy a diabétesz korai jeleit mutatják, mint aktívabb társaikra.
Vértesztjeik magasabb marker szinteket mutatnak. Ez arra utal: szervezetük jó úton halad, hogy kialakuljon náluk a cukorbetegség. A Leicester egyetem kutatói ugyanakkor azt is felfedezték, hogy a vizsgált férfiaknál ugyanez az összefüggés nem mutatható ki.
Az oka nem világos, de úgy tűnik, a nők sokkal inkább ki vannak téve az ülő életmód káros hatásainak.

Egy brit diabétesz jótékonysági szervezet szerint a cukorbetegek száma csak Nagy-Britanniában meghökkentő mértékben nő, 2025-re a betegek száma elérheti a 2,5 milliót, 2030-ra pedig az 5 milliót.
Igen sok ember van, akit már most is érint a betegség, de nem tud róla. Talán nem ismeri fel a tüneteket, mint például a kimerültséget, szomjúságot, a gyakori vizelést, a lassan gyógyuló sebeket.
Ha kezeletlenül hagyják, a 2-es típusú diabétesz növeli a szívroham-, a vakság és az amputáció esélyét is. Az elhízás, az inaktivitás, a rossz étrend ugyancsak hozzájárul a betegség kialakulásához.
A Leicesteri egyetem kutatói 505 férfit és nőt vizsgáltak, 59 éveseket és ennél idősebbeket. Tesztelték, mennyit ülnek egy hét alatt, majd összevetették az eredményeket a vértesztekével - ezekben olyan vegyi anyagokat kerestek, melyekről ismert, hogy összefüggnek a diabétesz kialakulásával.
Az American Journal of Preventive Medicine-ben közzétett tanulmány szerint a nők 4-7 órát ültek naponta, a férfiak 4-8 órát nagyjából. A leghosszabb ideig ülő nőknek magasabb volt az inzulinszintje, a hormoné, mely szabályozza a vércukorszintet.
Az emelkedett inzulinszint arra utal, hogy a szervezet egyre ellenállóbb a hormonnal szemben, és a cukorbetegség elkezd kifejlődni. Magasabb volt a C-reaktív protein szintjük, a leptin-, az adinopectin- és az interleukin-6 szintjük is - ez veszélyes gyulladáshoz vezethet.
Érdekes, hogy ugyanezeket az eredményeket a férfiaknál nem mutatták ki. A tanulmány újabb bizonyíték arra, hogy a fizikai aktivitástól függetlenül, a hosszú órákig tartó ülés naponta káros hatást gyakorol az inzulinrezisztanciára és a krónikus gyulladást is előidézheti.
Kapcsolódó írások:

Képek - Burkolózz bátran fehérbe!
A fehéret se feledjük a nyárban - bár az élénk színek nagyon divatosak idén, fehérrel a meleg időben mindig jól járunk!
A Holdfény királysággal kezdődött a mustra
Képek - Hivatalosan is megnyílt a 65. Cannes-i Filmfesztivál
50 helyet ugrott a listán a latin díva
Képek - A Forbes szerint Jennifer Lopez a legcelebebb celeb
Mutatós és finom csemege
Katicák paradicsomból?
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
Megjósolhatatlan a mustra végeredménye
Képek - Megnyitotta kapuit a 65. Cannes-i Filmfesztivál
In memoriam-rész Jóban Rosszban
Képek - Feltámaszthatják Tamás atyát?

Most épp az ősz a lehetséges dátum az IMF/EU-megállapodásra
Magyarországnak elemi érdeke, hogy hitelmegállapodást kössön az IMF/EU-párossal, amely reálisan ősszel jöhet létre - mondta Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter a HBLF (Hungarian Business Leaders Forum) által szervezett 11. pénzügyi csúcstalálkozón, csütörtökön Budapesten, leszögezve: "a török kártya nem volt és nem lesz napirenden".
Közel 30 új közteher
LMP: Matolcsy ötletszerűen adóztat
Eddig nem kérték
Adó az ingatlanokra?! - milliókat is fizethetünk...
Államadósság: a GDP 78,9 százaléka
58 milliárd forinttal növekedtek a magyarok külföldi bankbetétjei
Kárpótlást fizetnének a befagyasztott összegből
A japán bank nem fizet Iránnak
OTP Ingatlanpont
A Balatonnál már vásárolják az ingatlanokat
Egész Európának bőven elég lenne
Gigantikus földgázlelet Kelet-Afrikában

Joghurt háromszor, leves átlátszón - a hatékony diéta titkai
Faragjunk le magunkról kilókat úgy, hogy a legkevésbé fájjon! Az alábbi diéta-tippek nem kerülnek sok erőfeszítésbe, mégis hatékonyak.
Kicsi a betegség valószínűsége a koffein hatására?
Korán eldől a kávéivók sorsa?
Napi horoszkóp - 2012. május 17.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Sok haláleset még mindig megelőzhető lenne
Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!
A természeti séta javítja a figyelmet, a memóriát
Lesétálható a depresszió?
Egy év plusz is sokat jelent az élettartamhoz?
Aki többet tanul, tényleg tovább él?

Film: a félelem és a sérülékenység élménye
Magyarósi Éva animációs filmjét és rendhagyó állóképeit tekinthetik meg az érdeklődők a Láthatatlan rajzok című kiállításon péntektől a Műcsarnok projektgalériájában, a Mélycsarnokban.
Valóságos horrorfilm
Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
Városligeti csónakázó tó
A BL-döntővel debütál a fővárosi nyaralóhely
38 600-an váltottak jegyet
Tíz éve nem volt ennyi néző a színházban
Könyv az író állítólagos meggyilkolásáról
Árnyak Isla Negra felett, Pablo Neruda titokzatos halála
A latin-amerikai irodalom jeles alakja volt
Elhunyt Carlos Fuentes
Emil Berliner szabadalmaztatta
125 éves a hanglemez

Túlságosan utolérte Mercijével az Audit
Három könnyű sérültje lett annak a balesetnek, ami szerda éjjel történt Kecskemét külterületén az M5 autópálya Szeged felé vezető szakaszán a 75.070 méternél.
Töménytelen vizsgadrukk
Majdnem elgázolták: az út szélén találtak a diáklányra
Súlyosan megsérült
Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között
Öt forinttal olcsóbb a benzin
Ismét csökkent az üzemanyagok ára
Tragikus baleset Szentkirályszabadján
Kirepült az autóból és szörnyethalt a sofőr
Öt méter mélyről szedték ki nőt
Egy kisállat miatt csapódott árokba az autó
Öt ember megsérült
Egy csettegő és két autó ütközött Harkakötönynél

Széfben volt a vagyon, így a széfet vitték
Noha elzárta a család a többmilliós vagyonát, a széf azonban könnyen mozdítható volt. A kérdés már csak az, a tolvaj ki tudta-e nyitni.
Csokorba gyűjtötték a legjobb kifogásokat
Nem jött be: próbálkozások gyorshajtásra és egyéb esetekre
Szakállt növesztettek a fiatalkorú határsértők
Gyanús: dús szakálluk van, de azt mondják, még gyerekek
Üresek a termek, így használnák ki
Botrány: hullaházat terveznek az általános iskola felébe
Kivételesen nők is megnézhetik...
18+ képek - Egyik fehérneműben izgatóbb, mint a másikban!
Az időjárás a felelős
Alacsonyan repülnek: méhtámadás Nagylókon
Rekordáron kelt el a Beau Sancy
2,26 milliárdot adtak a 400 éves gyémántért
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:55 ...de mik azok a valódi ételek?
- 12:53 Földbérletek: az MSZP jogi úton kezdeményezi a titkosság feloldását
- 12:48 Üvegzseb: ennyit keresnek a német politikusok és üzletemberek
- 12:29 Fantáziavilágba menekült: kávészembe faragta II. Erzsébetet
- 12:26 200 kínai cég jön üzleti kapcsolatokat keresni
- 12:14 Most épp az ősz a lehetséges dátum az IMF/EU-megállapodásra
- 12:02 LMP: Matolcsy ötletszerűen adóztat
ELSled Kft.Accountant
Hays HungaryWeb Content Editor
Black Ice Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.17 09:22
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.17 08:45
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.17 08:38
- Átverések2012.05.17 08:27
- Hol tart Magyarország?2012.05.17 08:23
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




