hirdetés

Meghökkentő felfedezés

Elég a számokat összekötni, kiderül, halálos lesz-e a szélütés

Egyszerű számösszekötő teszt segíthet idősebb férfiaknál annak előrejelzésében, hogy mekkora lesz náluk a halálozás kockázata első szélütésük után - állapították meg svéd kutatók.

2012.05.10 12:56MTI
hirdetés

A svéd kutatók megállapítását a BBC hírportálja idézte. A tesztet még egészségesen végeztetik el a páciensekkel, az a feladatuk benne, hogy a lapon lévő számokat emelkedő sorrendben kössék össze vonalakkal olyan gyorsan, ahogy csak tudják.

Összesen 1000, 67 és 75 év közötti férfit követtek nyomon a tanulmányban 14 éven át.

Kiderült, hogy akik az alsó harmadba kerültek a vonalas teszt alapján, azoknál háromszor nagyobb volt a valószínűsége annak, hogy egy később bekövetkezett szélütés után meghaltak, mint a felső harmadban végzett férfiaknál.

A követési idő alatt az ezer résztvevő közül 155-en kaptak szélütést, közülük 22-en haltak meg egy hónapon belül, majd ez a szám két és fél év alatt nyolcan körülire emelkedett.

Az elemzés alapján a kutatók úgy vélik, hogy az egyszerű teszt leleplezi az agyi erek rejtett hibáját akkor, amikor még egyéb, nyilvánvaló jel vagy tünet nem utal rá.

A szakemberek szerint olyan korai elváltozások lehetnek az emberek egy részének agyában, amelyek növelik halálozási kockázatukat egy később bekövetkező szélütéskor.

Ugyanakkor arra is figyelmeztetnek, hogy a tanulmány viszonylag kis méretű volt, és a lassú vagy hibás vonalrajzolásnak más oka is lehet.

"Mivel a teszt nagyon egyszerű, olcsó és könnyen elvégezhető a klinikai gyakorlatban, értékes eszköz lehet a hagyományos módszerek - például a vérnyomásmérés és a dohányzásról kérdezés - mellett a szélütés kockázatának megbecslésére, ahogyan az esetlegesen bekövetkező szélütés utáni halálozás jóslására is"
- magyarázta Bernice Wiberg, a svéd Uppsalai Egyetem munkatársa, a The British Medical Journal (BMJ) Open című orvosi folyóiratban ismertetett tanulmány vezető szerzője.

A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak

A BRCA génmutációt hordozó nők az emlőrákra és a petefészekrákra is hajlamosak, ezért vár még egy nagy műtét az amerikai színésznőre: hamarosan eltávolítják a petefészkét is. Hibás génnel rendelkező 40 év körüli nőknél Amerikában gyakran elvégzik az ovárium-eltávolítást, de csak a szülést követően. Nálunk ez a műtét nem jelentős számban fordul elő.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Hogyan csökkenthető a magas vérnyomás?
2013. máj. 20. 21:11

A tej: ahogyan az orvosok látják
2013. máj. 20. 19:11

A szájüregi daganatok korai tünetei
2013. máj. 20. 17:11

Hogyan számoljuk ki a véralkoholszintet?
2013. máj. 20. 14:21

A petefészkét is eltávolítják Angelina Jolie-nak! Miért?
2013. máj. 20. 09:11

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.