Hízáshoz vezetnek a hétvégi plusz órák
Már a hétvégi alvásunkkal is baj van!
Noha azt gondoljuk, jót tesz az a kétnapos "vakáció" hétvégente, amikor az átlagosnál többet alhatunk, kutatók szerint éppen ezzel borítjuk fel a "rendet".
2012.05.11 08:15ma.huSokan érzik kárpótlásnak a kétnapos hosszabb alvást hétvégente egy fárasztó munkahét után - ám a kétnapos szünet éppenséggel zavarhatja a testóránkat, utat nyithat a hízás és egyéb egészségügyi problémák felé.
Európai kutatók külön jelenségnek tartják ezt - amikor az emberek hétvégente igyekeznek behozni a hét közbeni kevés alvást. Csakhogy cirkadián ritmusunk ezt a "hektikus menetrendet" nem díjazza. Hasonló hatást gyakorol ránk, mint ha oda-vissza repülnénk az időzónákban (anélkül, hogy elhagytuk volna a földet...).

"Ez azt jelenti, hogy mást vár tőlünk a testóránk, és mást akar csinálni a "társadalmi óránk" - magyarázza Till Roenneberg, a Müncheni egyetem professzora. - Ha jól akarjuk érzékeltetni, mindez majdnem olyan, mintha péntek este az ember Párizsból New Yorkba repülne, majd hétfő reggel vissza."
Ez a hetente ismétlődő "zavar" több, mint kellemetlen. A Current Biology-ban megjelenő tanulmány keretén belül Roenneberg és munkatársai 65 ezer emberen tesztelték elméletüket.
Megállapították, hogy azoknak az embereknek, akik rendszeresen másként alszanak hétvégén, mint hétközben, háromszor akkora esélyük van az elhízásra, mint azoknak, akik nem így tesznek.
"Ennek a jelenségnek köszönhetően úgymond kényszerítve vagyunk rá, hogy akkor együnk, amikor a szervezet még nem kívánja az ételt, nem készült fel rendesen az emésztésre - mondta el Till Roenneberg. - Ezek a dolgok együttesen befolyásolják, hogyan emésztjük az ételt, és az hogyan alakul testzsírrá. Az eredmény az, hogy túlsúlyossá, elhízottá válunk."
Ha jobban figyelünk a testóránkra, az nemcsak egészségünknek, hanem a gazdaságnak is jót tesz - hívja fel a figyelmet a szakember. Ahelyett, hogy korán kelők vagy éjszakai baglyok lennénk, miért nem alakítunk ki egy kiegyensúlyozott cirkadián ritmust?
Kipihentebbek, egészségesebbek lennénk és produktívabb munkaerőt jelentenénk a munkahelyen is - vélekedik Roenneberg.
Kapcsolódó írások:
- Mit ront el babájánál a depressziós anya?
- Hiába a hencegés: dagad, aki kevés alvástól is jól van
- Horkolsz? Vágass egy darabot a nyelvedből...
- Alvás kéne a diáknak, no de az órán?!
- "Zsír" - Minél kevesebbet alszunk, annál kövérebbek leszünk
- Izmosodjunk álmunkban - nagyon egyszerű!
- Nincs kifogás! A tiniknek elég a 7 óra alvás

Képek - Ilyenek voltak... a Jóban Rosszban sztárjai!
Ki ne emlékezne szívesen gyerekkori csínytevéseire, amelyek egykor a szülők idegeit tették próbára, mára azonban megmosolyogtatnak mindenkit. A TV2 sikersorozatának színészei ezúttal gyerekkorukról mesélnek.
Díjra esélyes a színész Cannes-ban
Michael Douglas: "Nagy ajándék volt" a meleg zongorista szerepe + KÉPEK!
Ezért kellett a mentőhelikopter a sztárnak
George Michael kizuhant az autóból a sztrádán
Nagyon pedáloztak a Comet énekesnői
Képek - A lányok már nyeregben érezték magukat
Készül a chilei bányászok tragédiájának filmje
Antonio Banderas a föld alá süllyed - de nem szégyenében!
Csomagtartóban találta, 60 ezer fontot vár érte
Milliókat kereshet James Bond óráján a titkos eladó
II. János Pál pápához hasonlította az oroszt
Depardieu: Putyin megpróbál egy kis méltóságot adni az embereknek

27 rádió - 75 milliós támogatás
Huszonhét rádió nyert műsorkészítésre összesen 75 millió forintnyi támogatást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsától.
Január-márciusban
4,2 százalékkal nőtt a nettó átlagkereset
Budapesti Értéktőzsde
Jól nyitott a BUX
Röszkénél
Nagy fogás - 60 kiló marihuána lapult a padlólemez alatt
Mennyi az idő? Hát még a szúnyog!
Biztató kilátásokkal indult a turisztikai szezon a Tisza-tónál
Tippmixpro
Elindult végre a Szerencsejáték Zrt. új online sportfogadási oldala
Túlzott deficit
A KIM-nek négymilliárdjába kerül a megszorítás

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!

Énekeljük együtt! - megvan az Összetartozás dala
Bársony Bálint és Gergely Éva Barackfa című szerzeménye lesz a nemzeti összetartozás napjának dala, azaz az Összetartozás "himnusza".
A társulat új tagjaival
Új évad a Nemzetiben - Vidnyánszky is beáll jegyet árulni
Mulatság, parti
Wagner évforduló, minden pátosz nélkül
20 ezer négyzetméteren
Ma veszi kezdetét a 28. Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok
Szakmai zsűri értékel
POSZT - színház ihlette kirakatok versenyeznek Pécsen
Fáradt és boldog
ByeAlex: nem értettem a támadásokat
Június 1-jétől
Irányváltás a koncepcióban - Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum új igazgatója

Áttért a szembe sávba, kamionnak csapódott: kórház lett a vége
Kórházba szállították annak az autónak a sofőrjét és utasát, amely áttért a szembejövő sávba és két kamionnak is nekicsapódott, Bács-Kiskun megyében, a 44-es főúton.
Tompai körforgalomban
Elaludt a volánnál - nem élte túl
Brutális baleset a 42-esen
Autók ütköztek mikrobusszal, a mérleg: 1 halott és 4 sérült
Frontális karambol a 65-ösön
Nyerges vontatóval ütközött az autós - nem élte túl
416 + kamat
Szegedi 2-es villamos: több százmilliós kötbér a csúszás miatt
Két ponton
Motorosbaleset: útzár a 6-oson
Mezőhegyes
Autóval ütközött - szörnyethalt a kerékpáros

Kidobta a gyerekeit az anya az ablakon
Megelégelte gyermekei szüntelen civakodását, ám cseppet sem szokványos módon próbált véget vetni: büntetés vagy dorgálás helyett egyszerűen csak kidobta őket az ablakon a nő.
A környezetvédők tiltakoztak az erdőben
Acéldrót fejezte le majdnem a motorost
A robbanótestet elszállítják
Megsemmisítették a Várban talált bombából kiszerelt gyújtoszerkezetet
Lángra kapott a ruhája a szikráktól
Dodzsemben ülve gyulladt lángra a tini
Ezúttal nem lépett meg
Kamerarendszer a házban, mégis rajtaütöttek a körözött bűnözőn
30-40 lakóház és 2 szálloda veszélyben
Képekkel: II. világháborús bomba a Várban, folyamatos kitelepítések
Tanúk jelentkezését várják
Egerszalóki gyilkosság - több mint 50 rendőr a brutális rablók nyomában
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:51 Kiss Péter lezuhanhatott
- 12:40 Hatalmas aranyérclelőhelyet tártak fel Kínában
- 12:30 Mégis indulhat az Európa Ligán a Málaga - ha kiharcolja
- 12:25 27 rádió - 75 milliós támogatás
- 12:18 Énekeljük együtt! - megvan az Összetartozás dala
- 12:04 Orbán Gábor a 2013-as költségvetés módosításáról
- 11:53 "Nehéz kimondani, de szinte semmi remény nincs"
top fórum témák:
- SZIGORÚAN A TÉNYEK2013.05.22 11:28
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.21 14:29
- Tárgyilagosságot kérnek Magyarországgal kapcsolatban németországi magyarok2013.05.21 07:14
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.21 07:13
- A németek szerint Orbán nácizott - itthoni cáfolat: nem is Merkelre reagált a kormányfő!2013.05.21 06:58
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


