Itt sajnos lényeges a méret!
A zsírsejteknek csak a mérete változik, mennyisége nem!
Radiokarbonos kormeghatározás segítségével amerikai kutatók rájöttek, hogy a zsírsejtek - függetlenül attól, hogy az illető sovány vagy túlsúlyos - az ember tinédzser korában alakulnak ki, és számuk onnantól már nem változik jelentősen.
2008.05.13 13:15medipress.hu
Radiokarbonos kormeghatározás segítségével amerikai kutatók rájöttek, hogy a zsírsejtek - függetlenül attól, hogy az illető sovány vagy túlsúlyos - az ember tinédzser korában alakulnak ki, és számuk onnantól már nem változik jelentősen.
A testsúlyban később jelentkező változások már nem az új zsírsejteknek, hanem a már meglévő sejtek növekedésének tulajdoníthatók. Ezen új eredmények fényében a kutatók új elhízás elleni szereket hozhatnak létre, így a túlsúllyal szorosan összefüggésbe hozható betegségekkel - magas vérnyomás, cukorbetegség - is hatékonyabban vehetik fel a harcot.
Az amerikai Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórium és más nemzetközi kutatóintézetek összefogásával végzett kutatás során a tudósok radiokarbonos kormeghatározással vizsgálták az emberi DNS-t, így fedezték fel, hogy a zsírsejtek száma még nagy súlyvesztés után is konstans marad, ezért valószínű, hogy az, hogy mennyi zsírsejt található a szervezetünkben, már gyermek- illetve kamaszkorban eldől.

A radiokarbonos eredetvizsgálatot általában régészek és paleontológusok alkalmazzák a leletek korának meghatározására. A radiokarbon, vagy karbon-14 a kozmikus sugarak, és a légkör kölcsönhatásainak következtében jön létre, és igen kis mennyiségben az atmoszférában és az ételben is kimutatható.
A radiokarbon koncentráció közel azonos volt az utóbbi 4000 év során, azonban az 1950 és 1963 között végzett nukleáris kísérletek következtében jelentősen megváltozott. A mostani kutatás során a tudósok a DNS karbon-14 felvételével vizsgálták a zsírsejtek kialakulását és növekedését.
A vizsgálatok szerint évente mindössze a zsírsejtek 10 százaléka cserélődik ki, függetlenül a kortól és testsúlytól.
"Vizsgálataink szerint a zsírsejtek mennyisége a tinédzserkor után nem változik jelentősen - nyilatkozta Dr. Bruce Buchholz, a Lawrence Livermore Nemzeti Laboratórium munkatársa - A zsírsejtek azonban képesek a növekedésre, így térfogatuk is megnőhet, és ez okozza az elhízást."

A kóros elhízás mostanra jelentős közegészségügyi problémává nőtte ki magát világszerte. Az elhízás következtében ugyanis jelentősen megnőhet az olyan súlyos betegségek kialakulásának esélye, mint a cukorbetegség, a magas vérnyomás, valamint a különböző kardiovaszkuláris betegségek.
A Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) adatai szerint a 70'-es évek eleje óta egyre gyakoribbak a kórosan túlsúlyos esetek. A 20-76 éves korosztályban az elhízás aránya 25 év alatt 15 százalékról (1976-80-as adat) 32.9 százalékra (2003-04-es adat) növekedett.
"Kutatásunk tanulsága szerint az elhízott embereknek a fogyás után is vigyázniuk kell rá, hogy mit esznek, hiszen a zsírsejtjeik továbbra is képesek több zsír elraktározására" - nyilatkozta Dr. Buchholz.
Az elhízás leggyakrabban a szervezet energia-egyensúlyának megbomlása miatt alakul ki-azaz túl sok kalóriát fogyasztunk, miközben túlzottan keveset mozgunk.
A testsúly azonban genetikai, metabolikus, viselkedési, környezeti kulturális és szocioekonomikus tényezők együttes hatásából jön létre. "Az új ismeretek fényében eddig ismeretlen módszereket dolgozhatunk ki az elhízás és a túlsúly következtében létrejövő betegségek ellen" - nyilatkozta Dr. Buchholz.
Kapcsolódó írások:
- A túlsúlyos embereknél hamarabb kialakulhat az Alzheimer kór
- A túlsúlyos gyerekeknek kevesebb rossz foguk van
- Álruhás támadás! - Zsírburokkal védi magát a TBC baktériuma
- Drága és kockázatosak módszerek, hogy a túlsúlyosak ne egyenek sokat
- Tucatnyi rák kockázatát növeli a túlsúly
- Zsírsavakkal a száraz szem ellen 6 tipp zsíros bőrre
- Fogyás a testzsír mérése alapján
- Cukorbetegség túlsúly nélkül - A detemir inzulinnal
- Zsírsavak segítik a SARS-vírus terjedését a testben
- A túlsúlyos nőket jobban kínozza a változókor Kannabisszal a túlsúly ellen

"Bocs, tévedtem" - Travolta egyik vádlója visszalépett
Visszavonta az első számú masszőr a Travolta ellen indított bírósági keresetét, miután kiderült, hogy hitelt érdemlően tudja a sztár bizonyítani: a kérdéses időpontban nem tartózkodott abban a szállodában, ahol a feljelentés szerint a zaklatás történt.
Mikrometszettel köszönti a gyémántjubileumon
Fantáziavilágba menekült: kávészembe faragta II. Erzsébetet
Ideális szín a nyári melegben
Képek - Burkolózz bátran fehérbe!
A Holdfény királysággal kezdődött a mustra
Képek - Hivatalosan is megnyílt a 65. Cannes-i Filmfesztivál
50 helyet ugrott a listán a latin díva
Képek - A Forbes szerint Jennifer Lopez a legcelebebb celeb
Mutatós és finom csemege
Katicák paradicsomból?
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!

Botrány: ezerháromszázan színleltek betegséget Dél-Koreában
Dél-Korea történetének legnagyobb biztosítási csalását leplezték le a hatóságok.
Hibás gazdaságpolitika és jogbizonytalanság?
Az MSZP tudja, mitől esett vissza a GDP
"Vagy rendbe teszi magát, vagy szétesik"
Cameron: válaszút elé érkezett az euróövezet
Pénzügyi csúcstalálkozó
Adóból nem lesz gazdasági növekedés
Görög válság
Ezermilliárd eurójába kerülne Németországnak az euróövezet szétesése
3, 5 és 10 éves lejárat
Az emelkedő hozamok ellenére több államkötvényt adtak el
Fellegi: nincs szó a "török kártyáról"
Most épp az ősz a lehetséges dátum az IMF/EU-megállapodásra

Meghökkentő: az autistának a testvére is lassan fejlődik?
Háromból egy olyan gyermeknél, akinek idősebb testvére autista spektrumzavarral küzd, szintén problémák tapasztalhatók a fejlődésben - állapította meg egy új tanulmány.
Egészséges táplálkozást népszerűsítenek itthon
...de mik azok a valódi ételek?
Csak egy kis módosítás, és elindul a fogyás
Joghurt háromszor, leves átlátszón - a hatékony diéta titkai
Kicsi a betegség valószínűsége a koffein hatására?
Korán eldől a kávéivók sorsa?
Napi horoszkóp - 2012. május 17.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Sok haláleset még mindig megelőzhető lenne
Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!

Győrffy Ákosé és Bodor Ádámé a Szépirodalmi Figyelő-díj
Bodor Ádám író és Győrffy Ákos költő kapja az idén a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány díjait. Az elismeréseket csütörtök este adják át a budapesti Hadik Kávéházban.
"Jobb adni, mint kapni"
Önkéntes akciót indít a Fidelitas
Magyarósi Éva kiállítása a Mélycsarnokban
Film: a félelem és a sérülékenység élménye
Valóságos horrorfilm
Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
Városligeti csónakázó tó
A BL-döntővel debütál a fővárosi nyaralóhely
38 600-an váltottak jegyet
Tíz éve nem volt ennyi néző a színházban
Könyv az író állítólagos meggyilkolásáról
Árnyak Isla Negra felett, Pablo Neruda titokzatos halála

Fának csapódott az autó: felmerült az ittas vezetés gyanúja
Szerdán délután a Zalaszentgrót és Zalabér közötti útszakaszon haladt személygépkocsijával egy férfi, aki egy emelkedő és balra kanyarodó útszakaszon járművével lesodródott az úttestről, ahol egy fának ütközve állt meg.
Csaknem félmillió forintnyi érték tűnt el
Trükkös lopás a hipermarket parkolójában
Nagy autók találkozása nagy sebességnél
Túlságosan utolérte Mercijével az Audit
Töménytelen vizsgadrukk
Majdnem elgázolták: az út szélén találtak a diáklányra
Súlyosan megsérült
Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között
Öt forinttal olcsóbb a benzin
Ismét csökkent az üzemanyagok ára
Tragikus baleset Szentkirályszabadján
Kirepült az autóból és szörnyethalt a sofőr

Széfben volt a vagyon, így a széfet vitték
Noha elzárta a család a többmilliós vagyonát, a széf azonban könnyen mozdítható volt. A kérdés már csak az, a tolvaj ki tudta-e nyitni.
Csokorba gyűjtötték a legjobb kifogásokat
Nem jött be: próbálkozások gyorshajtásra és egyéb esetekre
Szakállt növesztettek a fiatalkorú határsértők
Gyanús: dús szakálluk van, de azt mondják, még gyerekek
Üresek a termek, így használnák ki
Botrány: hullaházat terveznek az általános iskola felébe
Kivételesen nők is megnézhetik...
18+ képek - Egyik fehérneműben izgatóbb, mint a másikban!
Az időjárás a felelős
Alacsonyan repülnek: méhtámadás Nagylókon
Rekordáron kelt el a Beau Sancy
2,26 milliárdot adtak a 400 éves gyémántért
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:54 Az MSZP tudja, mitől esett vissza a GDP
- 14:50 Madrid nem tárgyal az ETA-val
- 14:46 Fának csapódott az autó: felmerült az ittas vezetés gyanúja
- 14:40 Két képviselő lemondott Fertődön
- 14:33 Owen elhagyja a Manchester Unitedet
- 14:30 Trükkös lopás a hipermarket parkolójában
- 14:29 "Bocs, tévedtem" - Travolta egyik vádlója visszalépett
ELSled Kft.Accountant
Hays HungaryWeb Content Editor
Black Ice Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.17 14:41
- Adóból nem lesz gazdasági növekedés2012.05.17 14:25
- ÍRD LE,2012.05.17 14:03
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.17 09:22
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.17 08:45
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




