Kicsi a betegség valószínűsége a koffein hatására?
Korán eldől a kávéivók sorsa?
A rendszeres kávéfogyasztás sokat tesz értünk: kutatók szerint a kávéivók kisebb valószínűséggel halnak meg szívbetegség-, stroke, diabétesz, fertőzések, sérülések és balesetek miatt, mint akik nem kávéznak!
2012.05.17 08:15ma.huHogyan segíthet napi kávéadagunk elfogyasztása tovább élni? Kutatók szerint, bár a túl sok koffein fogyasztása káros lehet ránk nézve, a mérsékelt kávéivás azonban kifejezetten egészséges és hosszabb élettartammal jár.
A szakemberek 400 ezer ember bevonásával végeztek vizsgálatot - életkoruk 50 és 71 év között volt. Kiderült, hogy minél több kávét ittak, annál kevésbé volt valószínű, hogy különböző betegségek miatt halnak meg. Ide tartozik a szívbetegség, a stroke, a légzőszervi betegségek, a cukorbetegség, a fertőzések, sérülések és a balesetek is.

Úgy tűnik, a kávéivók igen sok előnyt élveznek - állapította meg a The New England Journal of Medicine-ben közölt tanulmány.
Amerikai, marylandi kutatók ugyanakkor hozzáteszik, hogy noha találtak összefüggést, nem mernék egyértelműen állítani, hogy a halálozás kockázatát a kávé csökkenti.
Kutatásuk nagyszámú résztvevővel készült, 229 ezer férfi és 173 ezer nő bevonásával, 1995 és 2008 között. Több csoportra lettek osztva, az elfogyasztott kávémennyiségük alapján. Voltak kávét egyáltalán nem ivók és olyanok, akik akár hat csészével is megittak egy nap.
A követés időszakában 52 ezren haltak meg, a kávéfogyasztás és a halál között viszont "fordított kapcsolat" állt fenn. Vagyis éppenséggel azoknál az embereknél csökkent a halálozás kockázata, akik nagyobb kávéfogyasztók voltak...
A kávézók egyharmada koffeinmentes változatot ivott és a megállapítások náluk is fennálltak. A szakemberek szerint nem tudni, hogy valóban a koffein adja-e az egészségügyi előnyöket, de az ismert, a benne levő antioxidánsoknak és magnéziumnak közvetlen biológiai hatásai vannak.
Dr. Euan Paul, a brit kávé egyesület elnöke szerint való igaz, hogy a mérsékelt kávéfogyasztás, vagyis 4-5 kis csészényi adag naponta biztonságos és egészségügyi előnyökkel jár.
Több kutatásra van szükség annak megállapítására, hogy ez az inverz kapcsolat az egészség és a kávéfogyasztás között ok-okozati összefüggést jelent.
Az mindenesetre továbbra is javasolt, hogy a terhes nők ne fogyasszanak naponta 200 milligrammnál több kávét.

George Michael kizuhant az autóból a sztrádán
A szóvivő szerint George Michaelnek nem történt komolyabb baja, egy szemtanú azonban most elmondta, miért is kellett mentőhelikoptert hívni a múlt héten a sztárhoz és azzal kórházba szállítani.
Nagyon pedáloztak a Comet énekesnői
Képek - A lányok már nyeregben érezték magukat
Készül a chilei bányászok tragédiájának filmje
Antonio Banderas a föld alá süllyed - de nem szégyenében!
Csomagtartóban találta, 60 ezer fontot vár érte
Milliókat kereshet James Bond óráján a titkos eladó
II. János Pál pápához hasonlította az oroszt
Depardieu: Putyin megpróbál egy kis méltóságot adni az embereknek
Újra a brit slágerlista élén
Rod Stewart ismét a csúcson!
John Lennon és George Harrison játszott rajta
408 millió dollárért kelt el egy különleges Beatles-gitár

Biztató kilátásokkal indult a turisztikai szezon a Tisza-tónál
Az előzetes várakozásokat is felülmúlják a kereskedelmi szálláshelyek foglaltsági adatai a nyári hónapokra a Tisza-tónál, ahol hivatalosan is elkezdődött az idei turisztikai szezon.
Tippmixpro
Elindult végre a Szerencsejáték Zrt. új online sportfogadási oldala
Túlzott deficit
A KIM-nek négymilliárdjába kerül a megszorítás
Plusz 4, plusz 2
Most csütörtökön drágul az üzemanyag
Bundesbank
Érezhető fellendülés következik a német gazdaságban
Pekingben
Érdemes jól megnézni a "selyemből" készült árukat
Szijjártó Péter írta alá
Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a kormány és a Sanofi

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!

POSZT - színház ihlette kirakatok versenyeznek Pécsen
A jelentkezőkkel szemben elvárás, hogy a kirakatok a színházhoz, a június 6. és 15. között zajló POSZT versenydarabjaihoz vagy egy-egy off-programjához kapcsolódjanak.
Fáradt és boldog
ByeAlex: nem értettem a támadásokat
Június 1-jétől
Irányváltás a koncepcióban - Fabényi Júlia, a Ludwig Múzeum új igazgatója
Pelotajátékost ábrázol
Több mint ezeréves, életnagyságú szoborra bukkantak Mexikóban
Glasgow-ban
Közlekedési múzeum lett az Év Európai Múzeuma
A jótékonyság jegyében
Pataky P. Dániel koncertje a Fészekben
Kolozsváron
Mario Vargas Llosa díszdoktor lett

Szegedi 2-es villamos: több százmilliós kötbér a csúszás miatt
A szegedi 2-es villamos pályájának és a hozzá kapcsolódó létesítményeknek a többször módosított határidő alapján 2010. szeptember 18-ra kellett volna elkészülniük.
Két ponton
Motorosbaleset: útzár a 6-oson
Mezőhegyes
Autóval ütközött - szörnyethalt a kerékpáros
Senki nem sérült meg
Három kamion ütközött az M5-ösön
Egyikük nem élte túl
Biciklistákat gázolt a teherautó
Autóval ütközött a villamos
Pótlóbuszok járnak a 4-es és 6-os villamosok helyett
A soroksári lehajtónál
Két teherautó és egy kamion ütközött az M0-son

Dodzsemben ülve gyulladt lángra a tini
A vidámparki dodzsemezés közben gyulladt ki egy kamaszlány egy németországi szabadidős központban, amikor a kocsi áramszedőjéről a szikrák a ruhájára pattogtak.
Ezúttal nem lépett meg
Kamerarendszer a házban, mégis rajtaütöttek a körözött bűnözőn
30-40 lakóház és 2 szálloda veszélyben
Képekkel: II. világháborús bomba a Várban, folyamatos kitelepítések
Tanúk jelentkezését várják
Egerszalóki gyilkosság - több mint 50 rendőr a brutális rablók nyomában
Olyan, mint egy színházi premier!
18+ képek - Függönyként rántja szét a melltartóját Rony
Rontáslevétel
Nem jött be... Öt év börtönre ítélték a jósnőt
Eddig mindig sikerült elmenekülnie
Évek óta bújkált - kamerákkal figyelte a rendőröket
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:47 Megsemmisítették a Várban talált bombából kiszerelt gyújtoszerkezetet
- 7:39 Oklahomai tornádó: nagyobb a kár, mint Joplinban volt
- 7:29 Dodzsemben ülve gyulladt lángra a tini
- 6:33 Kamerarendszer a házban, mégis rajtaütöttek a körözött bűnözőn
- 5:47 "Én nem hazudtam, uram!" - vizsgálat és korrupció az amerikai adóhivatalnál
- 4:44 A világ még nincs felkészülve a madárinfluenza járványára
- 3:39 Nagy-Britannia: zöld lámpa az azonos neműek házasságának
top fórum témák:
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.21 14:29
- Tárgyilagosságot kérnek Magyarországgal kapcsolatban németországi magyarok2013.05.21 07:14
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.21 07:13
- A németek szerint Orbán nácizott - itthoni cáfolat: nem is Merkelre reagált a kormányfő!2013.05.21 06:58
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.05.20 21:59
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


