6 jele, hogy komolyak a férfi szándékai
Tudd meg: Te vagy az egyetlen a pasi számára?
Vajon vannak a kedvesünknek tervei velünk a jövőben? Ahelyett, hogy faggatni kezdnénk, figyeljük meg, hogyan viselkedik velünk. Hamar kiderül, hogy csak álmodozunk, vagy van okunk reménykedni.
2012.05.18 18:55ma.huAz érzéseinkről beszélni olykor igen nehéz - különösen, ha férfiak vagyunk. Tehát, ha egy nő többet akar megtudni a kapcsolatukról, jobban teszi, ha fokozott figyelmet fordít a pasi cselekedeteire, viselkedésére, gesztusaira.
Ha tudni akarjuk, milyen jelei vannak annak, hogy okunk lehet reménykedni a kapcsolat komolyra fordulásában - azaz, mi vagyunk a férfi számára az "egyetlen" és komolyak a szándékai -, figyeljük csak, vajon igazak-e rá az alábbi állítások.
- Olyan dolgokat is elmond nekünk, amit másnak nem
A pasi, aki legnagyobb álmait és legnagyobb félelmeit is megosztja a barátnőjével, komolyan gondolja a kapcsolatot. Az ilyen fokú bizalom igen biztató jel. A férfi, aki nem fél megmutatni érzékenyebb oldalát a kedvese előtt, valódi lelki társnak tartja őt.

- Gyerekekről beszél, anélkül, hogy észrevenné
A rövid utalások, amelyek arról szólnak, milyen szórakoztató lesz majd a gyerekekkel foglalkozni, elárulják, hogyan is tekint a férfi a párkapcsolatra: vagyis, hogy komoly tervei vannak. Azért, ha nem akarjuk, hogy zavarba jöjjön, ne lovagoljunk ezen a témán, jobb, ha inkább kellemesen meglepettnek tűnünk.
- Velünk töltené ideje nagy részét
A férfi, aki minél több időt szeretne a barátnőjével tölteni, komolyan gondolja a kapcsolatot. Ha minden szabadidőt ránk szán, és akkor is a kettesben töltött időt választja, ha valami családi vagy baráti programot kell kihagynia, az világos jele a szándékainak.
- Többet foglalkozik az anyagiakkal
A férfi számára fontos, hogy megteremtse a nő (és a leendő család) számára a megfelelő anyagi körülményeket is. Többet kezd foglalkozni a pénz előteremtésével, hogy megmutassa a nőnek, biztos kezekben lesz - ez öntudatlan cselekedet, de árulkodó...
- Azt mondja: jobb emberré tettél
A férfiak szeretnek dícséretet hallani a partnerüktől. Amennyiben a kedvesünk már említette, hogy jobb emberré tettük őt, kezünkben a siker. Egy erős, boldog kapcsolatban lényeges, hogy a partnerünknek meglegyen a képessége a legjobbat kihozni belőlünk.
- Megértjük egymást szavak nélkül
Egy párkapcsolatból akkor lesz nagy eséllyel házasság, ha biztos alapokon nyugszik. Ehhez az is kell, hogy megértsük egymást a partnerünkkel - a férfiak nagyon hálásak annak a nőnek, aki megérti őket minden felesleges magyarázás nélkül is. Lássuk, igaz-e ez a mi kapcsolatunkra!
Kapcsolódó írások:
- Plusz 6 jel, hogy az Igazit találtad meg!
- 6 világos jel: a pasi bizony vissza akar kapni téged!
- 7 trükk, hogy szó nélkül tudasd a pasival, bejön neked!
- Baj van, babám: 7 jel, hogy már nem szeret a pasi
- Hoppá: 7 jel, hogy a pasi komolyan szerelmes!
- 7 trükk, hogy a pasi lássa: elérhető vagy!
- Amikor tuti...8 jel, hogy a pasi szerelmes - és beléd!

Eurovízió: Tizedik lett ByeAlex, a pálmát a dánok vitték + KÉPEK!
Az idei Eurovízió győztese nem okozott váratlan meglepetést, a legtöbb fogadóiroda a dán Emmelie de Forestet várta az első helyre, ByeAlex 10. helyezése azonban sokakat meglepett, akárcsak a magas pontszámaink.
Eurovíziós Dalfesztivál
ByeAlex kísérői szerint a legjobb tíz közé kerülnek
ByeAlex képviseli hazánkat
Eurovíziós Dalfesztivál - indul a döntő
Utasként szenvedett sérüléseket
Mentőhelikopter vitte kórházba George Michaelt: autóbalesete volt
Rekorddöntésre készül a bűvész
Maratoni bűvészkedéssel emlékezik Lui mágus Rodolfóra
Nagy Sanyi és Kokó hiába vetett be mindent
Képek - Ha úriember, akkor Hajdu Steve a nyerő
Már csak a vállalkozói igazolványra vár
Két filmmel indítja orosz karrierjét Gerard Depardieu
Az árvíz miatt eddig kevesebben horgásztak
Jó a halszaporulat a Tisza-tavon
Veszélyes árut szállítók is akadtak
Több mint négyezer járművet ellenőriztek - akadt egy-két kapás is
Lesodródtak az útról
Árokban landoltak a cigicsempészek
Súlyos bírságra számíthatnak
Feketemunkások ajánlkoztak be a NAV-hoz
"BBB plusz"-ra rontotta
Megvonta az elsőrendű "A" osztályzatot Szlovéniától a Fitch
Krakkó
A dohánytermékek uniós szabályozásáról tárgyaltak a V4-ek

Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A tavaszi fák pollenszórása fokozatosan visszaszorul, erősödik viszont a nyári gyomoké, főleg a pázsitfűféléké.
Napi horoszkóp - 2013. május 18.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!
Pollenhelyzet
Erősödött a pázsitfűfélék pollenszórása
A magzat felismeri anyja hangját
Már az anyaméhben kezdetét veszi a nyelvtanulás

Múzeum lesz II. Vilmos otthonából
Megmentik II. Vilmos német császár utolsó, hollandiai lakóhelyét: szeptembertől az első világháborút bemutató múzeumot alakítanak ki a lakásban.
Passiójáték
Utcaszínház Szombathelyen
Özönvíz
Cannes - kihalt teraszok, megtelt nézőterek
Kisebbségi lét
Duna menti németek - kiállítás a Néprajzi Múzeumban
Leonida Gem Session
Kolozsváriak vendégszerepelnek a Vígszínházban
Elsőként egy olasz mozisikerekkel
Egy magyar vállalkozás európai mozifilmekkel lép piacra
Izgalmas programokkal
Felovasó-színház Kaposváron

Autóval ütközött - szörnyethalt a motoros
A helyszínen életét vesztette az a motoros, aki egy személyautóval ütközött a 3-as főúton, Gödöllő és Aszód között. Utasa életveszélyesen megsérült.
Ütköztek Ómassán
Csak úgy motoroztak - jogosítvány, bukósisak nélkül...
Közösségi közlekedés
Menetrend a pünkösdi ünnepekre
Határátkelés
Négy órát várakoznak a kamionok Záhonynál
Hosszan küzdöttek érte a mentők
Halálos gázolás Gyomaendrődön
Határátlépés
Három órát várakoznak a kamionok Záhonynál
Sebességkorlátozással közlekednek a vonatok
Halálra gázolt a vonat egy férfit Debrecenben

18+ képek - Ma melyiket hámozná le Xenia pillangótestéről?
Hiába, aki jól néz ki, az mindenben jól néz ki. Xenia az élő példa rá, mindegy, milyen fehérneműt vesz, felforrósítja a hangulatot, miközben a leghőbb vágyunk, hogy inkább semmit ne vegyen fel!
Számos ellenséget szerez
"Cigarettaseriff" vs. a dohányosok utolsó mentsvára
Vásárlóknak adták ki magukat
Fegyveres rablókat csíptek el a fővárosban
Úszóverseny közben
Összedőlt a mobil lépcső a BVSC uszodában - heten sérültek
Egyiküket megzsarolta
Fiatalkorú lányokkal létesített szexuális kapcsolatot, le is filmezte
Másik hajóról vették észre
Elsüllyedt egy vitorlás a Balatonon, több embert ki kellett menteni
Elfogták a fiatal nőt
Lopni akart, dulakodás lett a vége
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:12 Gemenci Nagydíj: Cador Rida diadalmaskodott
- 14:59 Nemzetközi tudományos és innovációs verseny: magyar siker Phoenixben
- 14:42 Kuszeir városát támadja a Hezbollah, szövetségeseivel karöltve
- 14:27 Utcaszínház Szombathelyen
- 14:14 Kissé megizzadt a Rayo Vallecano
- 13:56 Selmeczi: eddig 680 ezer embernek segített a munkahelyvédelmi akció
- 13:44 Az MSZP szerint jön a Fidesz-kormány "busz- és vonatadója"
top fórum témák:
- Lelki, erkölcsi, szellemi adósságainkkal kellene szembesülnünk!2013.05.18 22:29
- Merkel: Magyarországot a jó útra kell terelni2013.05.18 13:41
- Elhallgatott kamat - devizahiteles nyert pert a bankja ellen2013.05.18 13:39
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.05.18 09:30
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.18 07:59
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



