Ki akarja tudni, mikor fog meghalni?
Jelzi a korai halált az immunrendszer-teszt?
Egy vérteszt, mely az immunrendszer aktivitásának markere, segíthet az orvosoknak beazonosítani azokat az embereket, akik a korai halál kockázatának vannak kitéve - állítja egy új tanulmány.
2012.06.06 10:15ma.huEgy, az immunrendszer aktivitását mérő vérvizsgálat segíthet beazonosítani azokat az embereket, akiknél nagyobb a korai halál kockázata.
A Mayo klinika kutatói közel 16 ezer, 50 év feletti, minnesotai ember immunrendszer-molekuláinak szintjét elemezték, melyeket ún. szabad könnyű láncoknak neveznek.
Kimutatták, hogy azok, akiknél ezek szintje magas volt, 10 százalékkal esélyesebbek voltak arra, hogy 13 éven belül meghaljanak.
Az orvosok gyakran tesztelik a szabad könnyűláncokat, hogy azonosítsák és kezeljék a vérképző rendszer zavarait és ebből fakadó rákos betegségeket, így a limfómát vagy a myeloma multiplexet.
A Mayo Clinic Proceedings-ben közzétett tanulmány azonban az első, amely a szabad könnyű láncok magas szintjét a korai halálozással hozta összefüggésbe - olyan embereknél, akiknél egyébként nem áll fenn semmilyen vérképző rendszer-rendellenesség.

A könnyűláncok általában kötődnek a nehézláncokhoz, hogy fertőzés-ellenes antitesteket alkossanak. A független, "szabad" láncok jelenléte azonban régóta ismert: annak jelei, hogy az immunrendszerrel valami gond van, fertőzés, gyulladás, vagy mindkettő miatt - mondta el a tanulmány szerzője, Vincent Rajkumar hematológus.
A szabad könnyűláncok magasabb szintje megfigyelhető a veseelégtelenséggel élő embereknél, az autoimmun betegséggel küzdőknél, mint amilyen a lupus vagy a rheumatoid arthritis.
Ám ha a kutatók az életkort, a vesefunkciót, vagy a páciens nemét is figyelembe vették, azoknak az esélye a korai halálra még mindig nagyobb volt, akiknél a szabad könnyűláncok szintje legmagasabbnak bizonyult.
A szabad könnyűlánc-szint, úgy tűnik, hatékony előrejelzője lehet a halálnak, bármilyen okból következik is be az: rák, szívbetegség, tüdőbetegség vagy akár diabétesz okán.
A kutatásból nem derül ki, hogy pontosan miért köthetők a szabad könnyűláncok a korai halál kockázatához. Magas szintjük a gyulladás markere lehet, amely kapcsolódhat a szívbetegséghez és számos egyéb egészségügyi problémához.
Ám az is lehetséges, hogy az immunrendszer normálisnak tekinthető, életkorral járó romlásának a jelei - áll a tanulmányban.
Egyelőre az sem világos, hogyan lehet hasznos ez a teszt az összességében egészséges embereknél. Rajkumar és kollégái azt javasolják az orvosoknak, ne használják szűrő eszközként a tesztet, arra azonban most is kiváló lehet, hogy ők maguk lássák, elmulasztottak-e valamit figyelembe venni egy beteg vizsgálatai során.
Neil Blumberg professzor a Rochester egyetemről elmondta: szkeptikus azt illetően, hogy a szabad könnyűlánc-teszt hatékonyabb lehet, mint a jelenleg használatos tesztek, melyek az immunrendszer-funkciót illetve a gyulladás markereket mérik.
A tanulmány szerzői ugyanakkor nem hasonlítják össze a szabad könnyűlánc-vizsgálatokat más tesztekkel. Blumberg véleménye szerint nincs ok azt feltétlezeni, hogy 15 másik teszttel nem egyszerűbb és olcsóbb elvégezni a vizsgálatokat.
Nem hiszi, hogy szükség van további tesztekre, amelyek alapján a doktor azt mondja majd a betegnek: vigyázzon, mert korábban meghalhat; ez nagyjából olyan, mintha a betegnek azt mondanák, le kell fogynia, mozognia kell, kevesebbet kell ennie és megfelelő étrendet kell tartania a gyulladások megelőzése érdekében.
Kapcsolódó írások:
- A vonzó arcú férfiak immunrendszere jobb
- Köhögés, láz, influenza: nincs menekvés előlük?
- A rákot majd saját bőrsejtjeink gyógyíthatják?
- Újabb betegséget okoz a kullancs: DNS-ből derült ki
- Szó sincs róla, hogy a női a "gyengébb" nem!
- Lupusszal az ágyban: így is lehet jó a szex...
- Nők osztályrésze minden autoimmun betegség?

Eurovíziós Dalfesztivál - indul a döntő
Ma rendezik a svédországi Malmőben az 58. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét, amelyben 26 ország előadója méretteti meg magát, köztük a magyar ByeAlex Kedvesem című dalával.
Utasként szenvedett sérüléseket
Mentőhelikopter vitte kórházba George Michaelt: autóbalesete volt
Rekorddöntésre készül a bűvész
Maratoni bűvészkedéssel emlékezik Lui mágus Rodolfóra
Nagy Sanyi és Kokó hiába vetett be mindent
Képek - Ha úriember, akkor Hajdu Steve a nyerő
Már csak a vállalkozói igazolványra vár
Két filmmel indítja orosz karrierjét Gerard Depardieu
Egy magáncég szerint az ő tulajdonuk a BRCA1
Szabadalom védi Angelina Jolie hibás génjét?!
Igazi családi esemény lett a sportos hétvége
Képek - Nem volt hiány sztárokból sem a Fitbalance-on

Megvonta az elsőrendű "A" osztályzatot Szlovéniától a Fitch
Megvonta az elsőrendű "A" kategóriás adósosztályzatot Szlovéniától pénteken a Fitch Ratings, a romló makrogazdasági és költségvetési kilátásokkal indokolva a döntést.
Krakkó
A dohánytermékek uniós szabályozásáról tárgyaltak a V4-ek
Devizapiac
Tartotta árfolyamát a forint
Turizmusfejlesztés
NGM: a turizmus "lélegeztetője" a SZÉP-kártya
Magyarázat
NGM: csupán átmeneti az államadósság növekedése
NAV: a diákokra és a nyugdíjasokra is
Mindenkire vonatkozik az adóbevallás határideje
Partnerség
Varga Mihály: az új magyar gazdasági modell erősen kapcsolódik a némethez

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!
Pollenhelyzet
Erősödött a pázsitfűfélék pollenszórása
A magzat felismeri anyja hangját
Már az anyaméhben kezdetét veszi a nyelvtanulás
Bacilusgazdák
Szúnyogokkal a malária ellen?!

Cannes - hatalmas pánik a tévéközvetítésen - VIDEÓ!
Óriási pánikot okozott péntek este egy fegyveres egy francia tévéműsorban, amely élőben jelentkezett a 66. cannes-i filmfesztiválról.
Számos díjat elnyert
Cannes - az iráni Aszgar Farhadi filmje sikeresen debütált
1100 zarándok vonattal
Képekkel: megérkezett Csíkszeredába a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz zarándokvonat
Programok négy napon át
Megkezdődött a Pünkösdi Fesztivál Balatonfüreden
Országos koreográfia-verseny
Hétszáz táncos lép színpadra Balatonbogláron
Nincs egyértelmű esélyese a szombati döntőnek
Eurovízió: senki sem tudja, mire lehet számítani
Cannes
Női revelációkkal indult 66. cannes-i filmfesztivál

New York-i vonatok ütköztek, 50 ember megsérült
Összeütközött egymással két New York-i elővárosi vonat Connecticut államban helyi idő szerint péntek este; a balesetben ötven ember sérült.
Határátlépés
Három órát várakoznak a kamionok Záhonynál
Sebességkorlátozással közlekednek a vonatok
Halálra gázolt a vonat egy férfit Debrecenben
Az egyik autó a villamos sínjére csúszott
Baleset Budapesten a Nyugati térnél - két sérült
A kassai Vasművet privatizáló Rezes lánya
Halálos baleset az M3-ason - vádat emeltek a szlovák nő ellen
LMP-s gyanú?
Feltörték Papcsák autóját - csak a pénzt és a mobilt vitték el
Békés megyében
Kacsákat szállító teherautó borult árokba

Jelentős értékű műkincs után nyomoz a rendőrség
A lakásban az örökösök tárolták a festményeket, mert még nem zárult le az elhunyt műgyűjtő hagyatéki eljárása. A XII. kerületi Gyöngyvirág utcai ingatlan 2005 óta volt lakatlan, az örökösök a közelmúltban vették észre, hogy eltűntek a műkincsek.
Balatoni nyár
Három embert mentettek ki a viharban Balatonőszödnél
Megizzad a nagy munkában
18+ képek - Katarina keményen szereti...
Nem tudta, hogy a bőrönd tele van pénzzel
Milliókat adott jótékonysági célra - véletlenül
A vihar elől menekült mindenki a fa védelmébe
31 embert ölt meg egyetlen kidőlő fa
A gyanúsítottat őrizetbe vették
Utasokat rabolt ki a buszon - elfogták a férfit
Egyiküket őrizetbe vették
Fiataloktól foglaltak le kábítószert a vasi rendőrök - a TEK segítségével
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:09 Kikelt az első "webkamerás" gólyafióka
- 10:55 Több mint négyezer járművet ellenőriztek - akadt egy-két kapás is
- 10:33 Árokban landoltak a cigicsempészek
- 10:27 Rövid hatótávolságú rakétákat lőtt ki Észak-Korea
- 10:20 Mourinho: edzői karrierem legrosszabb szezonja ez
- 10:07 Lohengrin és egyéb Wagner-művek az Erkelben
- 9:50 Csekkold! - a Katonában
top fórum témák:
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.05.18 09:30
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.18 07:59
- Elhallgatott kamat - devizahiteles nyert pert a bankja ellen2013.05.17 20:12
- Sikkasztás gyanújával feljelentették Orbán Viktort!2013.05.17 20:05
- Merkel: Magyarországot a jó útra kell terelni2013.05.17 16:22
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


