hirdetés

A dentális plakkok korábban a sírba küldenek?

Ha rosszul mosunk fogat, előbb meghalunk...?

A szakemberek nem győzik elégszer hangsúlyozni, hogy a helyes fogmosás fontos - kutatók szerint megfelelő fogápolás hiányában nő a rák miatti korai elhalálozás kockázata.

2012.06.13 10:15ma.hu
hirdetés

Ha rosszul mossuk a fogainkat, annak nemcsak a fogszuvasodás korábbi jelentkezése lesz az eredménye. Kutatók szerint a helytelen fogápolás növeli a korai halálozás kockázatát, mégpedig a rák miatt.

A szakemberek összefüggést találtak a dentális plakkok (lepedék) vagy baktériumok magas száma és a rákban elhalálozás között az elvártnál 13 évvel korábban.

Azoknál, akiknek a legtöbb baktérium volt megtalálható fogak felszínén és fogínyén, 80 százalékkal emelkedett a korai halál kockázata.

A kutatók úgy vélik, a gyulladás és a fertőzés szerepet játszik 5-ből egy rákos megbetegedésben, és ennek kulcsfontosságú része a fogíny betegség is, melyet a dentális plakkok okoznak.

Az ínybetegségek rossz leheletet váltanak ki, vérző ínyt okoznak, és ha nem kezelik őket, üregek alakulnak ki, távolodó íny és fogvesztés lesz az eredménye - mivel a plakkok megvetik lábukat a fogak között és az íny széle alatt.

Mindez olyan krónikus egészségügyi problémákhoz vezethet, mint a szívbetegségek - a gyulladás a fogínyből a véráramba juthat, habár amerikai kutatók a közelmúltban azt gyanították: az összefüggés lehet véletlen is.

Svéd kutatók ugyancsak úgy vélik, hogy eredményeik nem bizonyítják az ok-okozati összefüggést a dentális plakkok és a rák között, de a rossz szájhigiéna kétségtelenül hozzájárulhat olyan tényezőkhöz, melyek kapcsolatba hozhatók a rák jelentkezésével.

Tanulmányukba 1390 embert vontak be, véletlenszerű választással, Stockholmból - 24 éven át követték egészségük alakulását, 1985-től kezdve. A kezdetekkor valamennyi résztvevő a 30-as vagy 40-es éveiben járt.

Figyelembe vették életmódjukat és olyan tényezőket, amelyek növelhették a rák kialakulásának kockázatát esetükben. A szájhigiéniát is értékelték.

Ínybetegsége senkinek sem volt, de plakkokat különböző mértékben mindenkinél felfedeztek a fogak és a fogíny felszínén. 2009-ig a résztvevők közül 58-an meghaltak; 35 százalékuk nő volt és 35 halálesetet a rák okozott.

Az átlagos életkor, amikor meghaltak, 61 év volt a nők és 60 év a férfiak esetében - írta a BMJ Open szaklap. A nőknél a kutatók arra számítottak, hogy nagyjából 13 évvel tovább élhetnek, a férfiak pedig körülbelül 8,5 évvel tovább - tehát a haláluk korainak tekinthető - mondta el Brigitta Soder professzor a Huddinge-i Karolniska intézetből.

A haláleseteket a hölgyek körében elsősorban mellrák okozta, a férfiaknál a különböző ráktípusok.

Csakhogy a dentális plakkok mennyisége jelentősen nagyobb volt a korán elhalálozottaknál, mint azoknál, akik túlélték a betegségeiket. A figyelemreméltó különbségek akkor is fennálltak, amikor a kutatók számításba vettek egyéb rizikófaktorokat is ezeknél az embereknél, így az életkort, a dohányzást, az alacsonyabb képzettséget, a fogorvosnál tett látogatások gyakoriságát.

A dentális plakkok mennyisége és a korai halál kapcsolata így is erős maradt. A korai elhalálozás abszolút rizikója ugyanakkor alacsony volt.

A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak

A BRCA génmutációt hordozó nők az emlőrákra és a petefészekrákra is hajlamosak, ezért vár még egy nagy műtét az amerikai színésznőre: hamarosan eltávolítják a petefészkét is. Hibás génnel rendelkező 40 év körüli nőknél Amerikában gyakran elvégzik az ovárium-eltávolítást, de csak a szülést követően. Nálunk ez a műtét nem jelentős számban fordul elő.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Hogyan csökkenthető a magas vérnyomás?
2013. máj. 20. 21:11

A tej: ahogyan az orvosok látják
2013. máj. 20. 19:11

A szájüregi daganatok korai tünetei
2013. máj. 20. 17:11

Hogyan számoljuk ki a véralkoholszintet?
2013. máj. 20. 14:21

A petefészkét is eltávolítják Angelina Jolie-nak! Miért?
2013. máj. 20. 09:11

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.