10 év után is vannak mellékhatások
Prosztatarák: ha túl is élte, az "öcskösnek" annyi?
A sikeres prosztatarák-kezelés nem vet véget a bajnak, a mellékhatások ugyanis évtizedekig kísértenek. Van megoldás?
2012.06.29 10:43ma.huA tudósok szerint a prosztatarákon átesett férfiak a „gyógyult” diagnózis megállapítása után tíz évvel is komoly szexuális és vizelési problémáktól szenvednek – korosztályuk azon tagjaihoz képest, akiknek sosem volt ilyen jellegű problémája.
Legyen szó a daganat műtéti eltávolításáról, sugárterápiáról, vagy hormonkezelésről, a kutatás azt mutatja: a kezelt férfiak 95 százaléka több mint tíz év után is különböző szexuális problémákkal küzd, a fele pedig vizelési gondokkal.
Noha eddig is tisztában volt orvos és páciens is azzal, hogy mellékhatások márpedig vannak, mindazonáltal csak rövidtávon kalkuláltak vele, és minden volt beteg várva várta az öt év elteltét, mert azt hitte, azzal minden megoldódik. Ha pedig mégsem történt változás, azt leginkább a korukkal hozták összefüggésbe, de semmiképp a daganatkezeléssel.
Ám a már említett kutatás azt mondja, hogy a problémák sokkal gyakoribbak azoknál, akiket kezeltek, mint a korosztályuk többi más tagjánál – beleértve azokat is, akiknek (életet nem veszélyeztető vagy komoly problémát nem okozó) szűretlen, így kezeletlen prosztata elváltozásuk volt.
Egy megoldás van: a férfiaknak alaposan tájékozódniuk kell az őket érinthető prosztata problémákról, mert e nélkül nem tudják körültekintően meghozni mindazokat a megfontolt döntéseket, amikre szükségük lehet az adott esetben.
Az Amerika Rákliga szerint csak az USA-ban több mint 28 ezren haltak meg prosztatarákban, eddig pedig 242 ezer új esetet diagnosztizáltak, még a korai stádiumban.

Képek - Ilyenek voltak... a Jóban Rosszban sztárjai!
Ki ne emlékezne szívesen gyerekkori csínytevéseire, amelyek egykor a szülők idegeit tették próbára, mára azonban megmosolyogtatnak mindenkit. A TV2 sikersorozatának színészei ezúttal gyerekkorukról mesélnek.
Díjra esélyes a színész Cannes-ban
Michael Douglas: "Nagy ajándék volt" a meleg zongorista szerepe + KÉPEK!
Ezért kellett a mentőhelikopter a sztárnak
George Michael kizuhant az autóból a sztrádán
Nagyon pedáloztak a Comet énekesnői
Képek - A lányok már nyeregben érezték magukat
Készül a chilei bányászok tragédiájának filmje
Antonio Banderas a föld alá süllyed - de nem szégyenében!
Csomagtartóban találta, 60 ezer fontot vár érte
Milliókat kereshet James Bond óráján a titkos eladó
II. János Pál pápához hasonlította az oroszt
Depardieu: Putyin megpróbál egy kis méltóságot adni az embereknek

Bernanke a monetáris lazítás folytatása mellett érvelt
Az adóemelések és a költségvetési kiadáscsökkentések az idén előreláthatólag lassítják majd a gazdasági növekedés mértékét.
Devizapiac
Idei legerősebb árfolyamánál jár a forint
GVH
Ki sem írta az apró betűket - 50 millióra bírságolták a Providentet
Műsorkészítésre
27 rádió - 75 milliós támogatás
Január-márciusban
4,2 százalékkal nőtt a nettó átlagkereset
Budapesti Értéktőzsde
Jól nyitott a BUX
Röszkénél
Nagy fogás - 60 kiló marihuána lapult a padlólemez alatt

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!

Maratoni felolvasószínházat rendeznek Szabadkán
A felolvasószínházi maraton május 27-én 17 órakor kezdődik a szabadkai Jadran Színpadon. Az előadások ingyenesek.
Az Óbudai Búcsú június 29-én és 30-án lesz
Óbudai Nyár: hetven program júniustól augusztus végéig
97 évet élt
Elhunyt Henri Dutilleux kortárs francia zeneszerző
Játékra hívják a közönséget
10 éves Az operaház fantomja - jubileumi előadás a Madách Színházban
Előadások, interaktív programok
Sok-sok érdekes programmal kedveskednek a Gyermekmentők
15 izgalmas héten át
Világsztárok az Eszterházi Vígasságokon
Kétmilliárdból
Megújul a pápai Esterházy-kastély

Ismét drágábbak lettek az üzemanyagok
Bruttó 4 forinttal emelte a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt.
Veszprém megyében
Balatoni elkerülő: halálos baleset, teljes útzár
Baleset miatt
Nagy a torlódás a Thököly úton
Újpesten
Szabálytalanul lépett az úttestre - tízéves gyermeket gázoltak el
Kórházba szállították
Várandós nő sérült meg a hármas karambolban
Karambol a 6-oson
Tűzoltók szabadították ki a sérülteket a roncsból
Bács-Kiskunban
Áttért a szembe sávba, kamionnak csapódott: kórház lett a vége

A nyílt utcán vágta le a péniszét egy konyhakéssel
Vélhetően mentális problémákkal küzd az a férfi, aki fényes nappal anyaszült meztelenül kirohant az utcára, majd néhány méterre a házától egy konyhakéssel levágta a saját péniszét.
Amatőrök ne is próbálkozzanak ezzel a vadmacskával
18+ képek - Cara Brett cafatokra tépte magán a pólót
Elég paranormális tevékenység volt ez is...
Szellemet akart fogni, de a felszarvazását vette videóra
100 milliós volt a zsákmány
Román és magyar rendőrök: együtt sikerült elfogni a műkincsrablókat
Gyorshajtáson kapták rajta a hollandot
Kamuzni akart az ikertestvérével - de őt is körözték
Zavarta a kicsik civakodása a nőt
Kidobta a gyerekeit az anya az ablakon
A környezetvédők tiltakoztak az erdőben
Acéldrót fejezte le majdnem a motorost
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:29 A nyílt utcán vágta le a péniszét egy konyhakéssel
- 1:30 Maratoni felolvasószínházat rendeznek Szabadkán
- 1:00 A mezőgazdaságot is forradalmasíthatják a drónok
- 0:30 Óbudai Nyár: hetven program júniustól augusztus végéig
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:51 Képek és videók: Kupadöntő magyar módra - sör, hot-dog, gólok, bajnokok
- 20:32 Nemzeti Örökség Intézete: Radnainé Fogarasi Katalin lett az elnök
top fórum témák:
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.23 07:32
- ÍRD LE,2013.05.22 13:26
- SZIGORÚAN A TÉNYEK2013.05.22 11:28
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.21 14:29
- Tárgyilagosságot kérnek Magyarországgal kapcsolatban németországi magyarok2013.05.21 07:14
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


