Igyunk a kiszáradás ellen
Tipikus nyári betegségek és veszélyforrások
A nyár legmelegebb időszakában sajnos nem mindig csak a fürdőzés és napozás jut osztályrészül.
2012.07.07 19:26Ilyenkor sajnos a néha kánikulai meleg, a sajátos étrend, nyári szabadidős tevékenységek olyan veszélyeket rejthetnek magukban, amikre jó előre felkészülni, amiket jobb elkerülni.
Fokozott folyadékvesztés, kiszáradás
Az idei nyár különösen nagy meleget hozott magával, legalábbis az elmúlt napokat nézve. Az egyik legsúlyosabb következménye a lassan elviselhetetlenné váló melegnek a kiszáradás. Az emberi szervezet víztartalma kortól függően változik. Csecsemőkorban a teljes testtömeg kb. 78%-a, egy felnőtt férfi esetében kb. 60%-a, idősebb nők esetében kb. 55%-a víz.
Nem meglepő, hogy minden különösebb, esetleg fennálló betegség nélkül is, a kiszáradásra a legérzékenyebbek a csecsemők és a nagymamák. Előbbiek azért mert a szervezet megfelelő víztartalmát szabályozó mechanizmusok még éretlenek, illetve a folyadékfelvételt esetükben csak a szülő gondoskodása biztosítja, utóbbiak pedig azért, mert kisebb folyadékvesztés is arányaiban jobban megváltoztatja az eleve kisebb víztartalmat, illetve sok idősebb ember egyszerűen “elfelejt” inni.

A kiszáradásnak számos oka lehet. A leggyakoribb ok a bélrendszeri fertőző betegségek okozta hányás, hasmenés. Egyes betegségek, illetve állapotok pedig különösen sérülékennyé tehetik az emberi szervezetet a kiszáradásra. Bármilyen lázas állapot során a testünk több vizet veszít, mint normálisan.
Cukorbetegeknek különösen figyelniük kell a diétájukra és kontrollálni a vércukor szintjüket, mert a magasabb vércukorszint fokozottabb vizeletkiválasztást és vízvesztést okoz.
Napszúráskor a szervezet szintén több folyadékot veszít, összetett okok miatt, illetve nagyobb égési sérülések szintén fokozott vízvesztéshez vezethetnek.
A kánikulai meleget egészséges emberek is megszenvedik. Csecsemők, idősek vagy a fenti betegségekben szenvedők azonban könnyen végzetes kiszáradást szenvedhetnek, ha nem figyelnek oda a megfelelő folyadékbevitelre.

A kiszáradás jelei
Attól függően, hogy milyen mértékű a kiszáradás - enyhe, közepes vagy súlyos fokú - különböző súlyosságú tüneteket észlelhetünk. A tudati állapot a feszülttől, a komatózus, nehezen ébreszthető állapotig változhat. A pulzus és a légvétel szám emelkedik, a vérnyomás csökken. Csecsemőknél a kutacsok a fejen besüppednek, a szemek szárazok. Egy viszonylag egyszerű fizikális vizsgálattal megítélhető a hidratáltsági állapot. Ez a kapilláris újratelődés vizsgálat.
A vizsgálatkor a kezet a szív magassága fölé emelve, egy ujjbegyet addig kell szorítani, amíg a bőr és a bőr alatti szövetek elfehérednek. A nyomás felengedése után, a kapilláris erek vérrel való újratelődésekor a szövetek eredeti színüket nyerik vissza.
Átlagosan ez 2 másodpercnél nem több. Súlyos dehidrált állapotban 4 másodperc feletti újratelődés is kialakulhat. Fontos tudni, hogy az értékben jelentős egyedi eltérések is lehetnek, illetve gyakorlatlan vizsgáló rosszul ítélheti meg a látottakat. Saját magunknak, gyermekünknek, hozzátartozóinknak vizsgálva ez csak tájékoztató jellegű. Fenti tünetek esetében feltétlenül forduljunk orvoshoz!
Laboratóriumi eltérések
Enyhe és közepes fokú kiszáradás esetében, amennyiben a kiszáradás oka ismert, sokszor nincs szükség különösebb laboratóriumi vizsgálatokra. A laboreredmények a diagnózist megerősítik, illetve a kezelés sikerességét támaszthatják alá. Súlyos kiszáradásban a szérum nátrium szintje lehet fontos.
(Akár hypo-kevés, akár hyper-sok nátrium mutatkozik a vérben, az fontos információt hordoz az orvosnak, mert más betegségek, állapotok okozzák az egyik fajta, és mások a másik fajta kiszáradást, más kezelést követelve.) Egyes esetekben a kálium szint lehet emelkedett. A veseműködést jelző laborértékek (pl. karbamid, kreatinin) eltéréseket mutathatnak, mivel dehydrált állapotokban csökkenhet a vese működése is

A kiszáradás kezelése
A kiszáradás kezelése összetett és nagy körültekintést igényel. Nagymértékben függ magától a betegtől (csecsemő, idősebb), a kiszáradás súlyosságától és a kiszáradást kiváltó októl. Az egyszerű, szájon át történő folyadékbevitel enyhe esetekben segít. Súlyosabb esetekben infúziós kezelés lehet szükséges, kiegészítve sokszor az alapbetegségre vagy a kiváltó okra specifikus gyógyszerek alkalmazásával.
Kapcsolódó írások:

Képek - Megkezdődött Stohl újabb pere: most a könyv van terítéken
Megkezdődött az a polgári per, amelyet Stohl András színész és Szalai Vivien újságíró ellen indított a Budapesti Fegyház és Börtön. A Stohl börtönéletéről szóló könyvben kényes momentumok jelentek meg.
Tűzről pattant az Operettszínház sztárja
Képek - Kis híján a jeget is megolvasztotta Dancs Annamari
Gumigyűrű mentette meg a sérülésektől
Képek - Keményen ütközött Bárdos András, de köszöni, jól van
Túlfeszíti a húrt a népszerű lemezlovas?
Életveszélyes balesete volt DJ Dominique-nak
Ők is voltak rosszcsontok
Képek - Ilyenek voltak... a Jóban Rosszban sztárjai!
Díjra esélyes a színész Cannes-ban
Michael Douglas: "Nagy ajándék volt" a meleg zongorista szerepe + KÉPEK!
Ezért kellett a mentőhelikopter a sztárnak
George Michael kizuhant az autóból a sztrádán

Nem marad befőzésre gyümölcs az idén
A hirtelen felmelegedés utáni gyors virágzás és a kevés méh miatt nem lehet kiemelt gyümölcstermésre számítani az idén az Állami Gyümölcskutató Intézet szerint.
Az év első negyedében
Nőtt a brit gazdaság teljesítménye
Devizapiac
Ismét gyengült a forint
Budapesti Értéktőzsde
Visszasett a BUX
A Fed elnöke
Bernanke a monetáris lazítás folytatása mellett érvelt
Devizapiac
Idei legerősebb árfolyamánál jár a forint
GVH
Ki sem írta az apró betűket - 50 millióra bírságolták a Providentet

Gyomorforgató az emberi testfelület baktérium- és gombatérképe
Amerikai kutatók elkészítették az emberi bőrön megtalálható gombák és baktériumok térképét.
Kancsendzönga
8000 méter felett az oxigénhiány a legdurvább
Napi horoszkóp - 2013. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után

Koncertszervezés, hangverseny a Zeneakadémián
Liszt Ferenc születésnapjának évfordulóján, október 22-én ünnepi gálakoncerttel nyit meg a Liszt Ferenc Zeneakadémia felújított épülete. Az intézmény koncertszervezési tevékenységbe is kezd, és meghirdette az első szezon hangversenyeit.
Európai Piknik
Színház, játszótér, koncertek - mind a Füvészkertben
Három kultúra lenyomatai
Több ezer barlangrajzra bukkantak Mexikóban
Május 27.
Maratoni felolvasószínházat rendeznek Szabadkán
Az Óbudai Búcsú június 29-én és 30-án lesz
Óbudai Nyár: hetven program júniustól augusztus végéig
97 évet élt
Elhunyt Henri Dutilleux kortárs francia zeneszerző
Játékra hívják a közönséget
10 éves Az operaház fantomja - jubileumi előadás a Madách Színházban

Kigyulladt egy autó az M7-esen - útlezárás
Kigyulladt egy jármű az M7-es autópálya siófoki szakaszán. A sztrádát a tűzoltás idejére lezárták.
Monacói Nagydíj
Rosbergé a leggyorsabb kör
Baleset az M43-ason
Szalagkorlátot szakított egy kamion Szegednél
Bruttó 4 és 2 forinttal
Ismét drágábbak lettek az üzemanyagok
Veszprém megyében
Balatoni elkerülő: halálos baleset, teljes útzár
Baleset miatt
Nagy a torlódás a Thököly úton
Újpesten
Szabálytalanul lépett az úttestre - tízéves gyermeket gázoltak el

Megölte feleségét, majd öngyilkos lett egy férfi Csongrádon
A bűncselekmény elkövetése után a gyanúsított a kiskunfélegyházi úton feltehetően öngyilkossági szándékkal egy kamionnak hajtott.
42 éves gyilkos
Pécsi késelés: elfogták a támadót
Bizsergeti a bőrét a durva kéreg
18+ képek - A fának dőlni csak meztelenül élvezet!
Még jegyet se vett a "barátnőjének"
Gumibabát dugott a mozi hátsó sorában
Az anyák észre se vették a cserét
Perverz apák: kicserélték a lányaikat, hogy szexeljenek velük
Egy kisgyerek súlyosan megsérült
Gyerekekre dőlt az óvoda fala
Felújítás közben került elő
Világháborús repeszaknagránát a Főpolgármesteri Hivatal tetején
ma.hu legfrissebb hírei:
- 4:15 Elítélte a katonagyilkosságot a brit muzulmánok szervezete
- 3:15 Pirelli búcsú a Forma-1-től?
- 2:21 Szíriai rendezési terv a facebookon - álom vagy valóság?
- 1:36 Áder: el kell utasítanunk a kettős mércét
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:29 Hurrá, nyaralunk! Változik a háziállatokkal való utazás az EU-ban
- 22:37 A Hoffenheim nyerte az osztályozó első mérkőzését
Multifokális kampány a jobb látásért

40 éves kor fölött sokaknak romlik a látása, elkerülhetetlenné válik egy szemüveg.
top fórum témák:
- Az MSZP "undorodva visszautasítja a Jobbik újabb provokációját"2013.05.23 22:30
- SZIGORÚAN A TÉNYEK2013.05.23 22:27
- Amerikai Koncentrációs Táborok (Jesse Ventura)2013.05.23 19:12
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.23 17:55
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.23 17:26
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


