Egészségesebbek lehetnek a szülők
A gyerek a legjobb orvosság
A gyermekáldástól nem csak boldogabbak, de mint egy friss tanulmányból kiderült ellenállóbbak is leszünk a megfázással szemben is.
2012.07.10 09:17Konrád - ma.huAz amerikai Carnegie Mellon University tanulmányából kiderül, hogy a mentális szívósságnak köszönhetően fele akkora eséllyel kapják el a náthát azok a felnőttek, akiknek gyerekük van.
Míg azoknál a szülőknél, akiknek egy vagy két gyermekük van, ez a szám 48%, a három vagy több gyerek esetében már 61%-kal nagyobb a valószínűsége, hogy megússzák a megfázást.
A tudósok kiderítették, hogy ennek oka meglepő módon nem a folyamatos vírustámadásnak kitett és megerősödött immunrendszer, hanem egyfajta „mentális szívósság”, ami a gyermekáldás hatására alakul ki.
“Noha az anyaság és apaság egyértelműen védelmező állapot, nem tudtuk megállapítani miért van ez” - mondta el Sheldon Cohen professzor. Cohen és csapata 795 egészséges, 18-55 közötti felnőttet próbált megfertőzni az általános nátha vírusával. Mint kiderült, a gyermektelen felnőttek kétszer olyan nagy eséllyel kapták el a náthát.
A professzor elmondta: régóta vizsgálták, hogy a közösségi kapcsolatok milyen hatással vannak az egészségre. A szülőség különösen érdekes volt számukra, hiszen ennek megvannak mind a negatív, mind a pozitív hatásai. Egyrészt sokkal stresszesebb az élet már egy gyerek estében is, ugyanakkor sokkal teljesebb életet lehet élni, a gyerek révén kapcsolatokat lehet kiépíteni és célt ad az ember életének.

Eurovízió: Tizedik lett ByeAlex, a pálmát a dánok vitték + KÉPEK!
Az idei Eurovízió győztese nem okozott váratlan meglepetést, a legtöbb fogadóiroda a dán Emmelie de Forestet várta az első helyre, ByeAlex 10. helyezése azonban sokakat meglepett, akárcsak a magas pontszámaink.
Eurovíziós Dalfesztivál
ByeAlex kísérői szerint a legjobb tíz közé kerülnek
ByeAlex képviseli hazánkat
Eurovíziós Dalfesztivál - indul a döntő
Utasként szenvedett sérüléseket
Mentőhelikopter vitte kórházba George Michaelt: autóbalesete volt
Rekorddöntésre készül a bűvész
Maratoni bűvészkedéssel emlékezik Lui mágus Rodolfóra
Nagy Sanyi és Kokó hiába vetett be mindent
Képek - Ha úriember, akkor Hajdu Steve a nyerő
Már csak a vállalkozói igazolványra vár
Két filmmel indítja orosz karrierjét Gerard Depardieu
Az árvíz miatt eddig kevesebben horgásztak
Jó a halszaporulat a Tisza-tavon
Veszélyes árut szállítók is akadtak
Több mint négyezer járművet ellenőriztek - akadt egy-két kapás is
Lesodródtak az útról
Árokban landoltak a cigicsempészek
Súlyos bírságra számíthatnak
Feketemunkások ajánlkoztak be a NAV-hoz
"BBB plusz"-ra rontotta
Megvonta az elsőrendű "A" osztályzatot Szlovéniától a Fitch
Krakkó
A dohánytermékek uniós szabályozásáról tárgyaltak a V4-ek

Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A tavaszi fák pollenszórása fokozatosan visszaszorul, erősödik viszont a nyári gyomoké, főleg a pázsitfűféléké.
Napi horoszkóp - 2013. május 18.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!
Pollenhelyzet
Erősödött a pázsitfűfélék pollenszórása
A magzat felismeri anyja hangját
Már az anyaméhben kezdetét veszi a nyelvtanulás

Múzeum lesz II. Vilmos otthonából
Megmentik II. Vilmos német császár utolsó, hollandiai lakóhelyét: szeptembertől az első világháborút bemutató múzeumot alakítanak ki a lakásban.
Passiójáték
Utcaszínház Szombathelyen
Özönvíz
Cannes - kihalt teraszok, megtelt nézőterek
Kisebbségi lét
Duna menti németek - kiállítás a Néprajzi Múzeumban
Leonida Gem Session
Kolozsváriak vendégszerepelnek a Vígszínházban
Elsőként egy olasz mozisikerekkel
Egy magyar vállalkozás európai mozifilmekkel lép piacra
Izgalmas programokkal
Felovasó-színház Kaposváron

Pontszerzéssel indított a világ legfiatalabb kamionversenyzője
Érzi a kihívást és szeretné magából a lehető legjobb teljesítményt kihozni Major Benedek, a gyorsasági kamion Európa-bajnokságon szereplő Oxxo Energy Truckrace Team 16 esztendős versenyzője, aki a sportág történetének legfiatalabb versenyzőjeként pontszerzéssel indított a hétvégi misanói futamokon.
Túraautó-vb
Michelisz 3. helyen zárt a Salzburgringen
2. szakasz
Gemenci Nagydíj: Cador Rida diadalmaskodott
Utasa is életveszélyben
Autóval ütközött - szörnyethalt a motoros
Ütköztek Ómassán
Csak úgy motoroztak - jogosítvány, bukósisak nélkül...
Közösségi közlekedés
Menetrend a pünkösdi ünnepekre
Határátkelés
Négy órát várakoznak a kamionok Záhonynál

18+ képek - Ma melyiket hámozná le Xenia pillangótestéről?
Hiába, aki jól néz ki, az mindenben jól néz ki. Xenia az élő példa rá, mindegy, milyen fehérneműt vesz, felforrósítja a hangulatot, miközben a leghőbb vágyunk, hogy inkább semmit ne vegyen fel!
Számos ellenséget szerez
"Cigarettaseriff" vs. a dohányosok utolsó mentsvára
Vásárlóknak adták ki magukat
Fegyveres rablókat csíptek el a fővárosban
Úszóverseny közben
Összedőlt a mobil lépcső a BVSC uszodában - heten sérültek
Egyiküket megzsarolta
Fiatalkorú lányokkal létesített szexuális kapcsolatot, le is filmezte
Másik hajóról vették észre
Elsüllyedt egy vitorlás a Balatonon, több embert ki kellett menteni
Elfogták a fiatal nőt
Lopni akart, dulakodás lett a vége
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Michelisz 3. helyen zárt a Salzburgringen
- 16:33 Betiltott kongresszus miatti összecsapások Tunéziában
- 16:22 Vége a III/III-asok nyugdípótlékának
- 16:12 Francia Nagydíj: Dani Pedrosa az élen
- 16:03 Serena Williams diadalmaskodott Rómában
- 15:48 Teke-vb: jól kezdtek a férfiak is
- 15:25 Múzeum lesz II. Vilmos otthonából
top fórum témák:
- Lelki, erkölcsi, szellemi adósságainkkal kellene szembesülnünk!2013.05.18 22:29
- Merkel: Magyarországot a jó útra kell terelni2013.05.18 13:41
- Elhallgatott kamat - devizahiteles nyert pert a bankja ellen2013.05.18 13:39
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.05.18 09:30
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.18 07:59
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



