Folyadékban gazdag táplálkozás nyáron is
Kánikulában ne csak igyunk, együnk is vizet!
- Nyáron a hőmérséklet emelkedésével nő a kiszáradás kockázata, így fokozott odafigyelést igényel, hogy szerveztünk vízháztartását egyensúlyban tartsuk.
2012.07.22 14:40Az étrendi változatosság a folyadékpótlást is megkönnyíti. Az Európai Hidratációs Intézet szakemberei szerint az ásványvízen, üdítőkön kívül egy magas víztartalmú nyári étrend is hatékonyan hozzájárul a hidratációhoz. Megfelelő ételekkel folyadékszükségletünk közel egyharmada fedezhető.
Hőségben a szervezetünk olyan fizikai stresszhatásnak van kitéve, amely komolyan veszélyezteti egészségünket. Ha az enyhe kiszáradás kellemetlen tüneteit elhanyagoljuk, a fejfájás, szédülés, gyengeség és fáradtság után izomgörcsök, extrém esetben hőguta is jelentkezhet. A legfontosabb tanács ezek megelőzésére továbbra is az, hogy igyunk eleget.
Emellett a változatosság is sokat segít abban, hogy megfelelő mennyiségű folyadékot juttassunk szervezetünkbe. Spanyol kutatók tanulmánya szerint akár kétszer annyi folyadékot is fogyaszt az a sportoló, akinek nem csak vizet, de többféle frissítőt kínálnak futás közben. A másik fontos tény, hogy a színes italkínálat mellett a megfelelő táplálkozás is nagyban hozzájárul a vízháztartás egyensúlyának megőrzéséhez.


Alapvetően a teljes folyadékszükséglet 20-30 százalékát fogyasztjuk el táplálékok formájában. Ha az étkezések alkalmával tudatosan a magas víztartalmú ételeket választjuk, azzal máris teljesítettük a napi ajánlott folyadékbevitel közel egyharmadát. Az időseknél és gyermekeknél ennek még fokozottabb a jelentősége, hiszen a hőmérséklet változásra leginkább érzékeny korosztályoknál a nyári hőségre szabott, vízben gazdag étkezésnek nagy jelentősége van a kiszáradás megelőzésében.
Az ideális étrend előkészítésében jelentős segítség, ha megismerjük, hány százalék vizet tartalmaznak mindennapi ételeink. Tévúton járunk ugyanis, ha az ételek halmazállapotából próbálunk következtetni. Nem csak a folyékony táplálék, de bizonyos szilárd ételek is jelentős arányban tartalmaznak vizet!
A legtöbb zöldség és gyümölcs 80-95 % víztartalmú, vagyis éppen annyira hatékonyak a hidratációban, mint a folyékony kategóriába tartozó leves. A közvélemény számára valószínűleg különösen hangzik, de tény, hogy a szénhidrátforrások közül a főtt tészta tartalmazza a legtöbb vizet (akár 85 %-ban), de a főtt rizs víztartalma is eléri a 65-70%-os arányt. A fehérjében gazdag nyersanyagok kiválasztásakor szintén nagy mozgásterünk van; a tojásból készült ételek mellett a halak és a tenger gyümölcsei is 65-80% vizet tartalmaznak.
A sütemények, kekszek ezzel szemben viszonylag csekély mennyiségben tartalmaznak vizet, de a nagy melegben nagyon jól esnek az olyan desszertek, mint a joghurt (75-85% víztartalommal) vagy a fagylaltok, jégkrémek, amelyek szintén legalább 60% víztartalmúak. Utóbbiaknál azonban ne felejtsük el, hogy kalóriatartalmuk is jelentős.


Az általános táplálkozási elvek szerint az alábbi szempontokat érdemes figyelembe venni az ideális, magas víztartalmú nyári étrend összeállításakor:
- Az itthon termesztett szezonális zöldségeket, gyümölcsöket feltétlenül érdemes beépíteni nyári étrendünkbe. Kimondottan magas víztartalma van például a görögdinnyének, a tökféléknek vagy az uborkának.
- A folyadékban gazdag élelmiszerek, vagyis a zöldségek-gyümölcsök és a belőlük készült levesek, főzelékek nemcsak a hidratációban segítenek, számos további értékes tápanyagot, rostokat, ásványi anyagokat, nélkülözhetetlen vitaminokat és olyan biológiailag hasznos tápanyagokat is elfogyasztunk velük, mint a flavonoidok és antioxidánsok.
- Bizonyos ételek ezzel szemben nem támogatják a vízháztartás egyensúlyát. A füstölt húsokat, szalonnát, amelyekben általában jelentős mennyiségű só van, nyáron érdemes zöldségekkel tálalt grill húsokra cserélni. Az alkoholos italok mértéktelen fogyasztása szintén veszélyforrás hőség esetén.
- A fokozott izzadás nátrium veszteséggel is jár, arra azonban nem feltétlenül van szükség, hogy ennek pótlására több sót fogyasszunk, mint általában. Hazánkban ugyanis jellemző a túlzott sóbevitel, egy átlagos felnőtt férfi a javasolt mennyiség négyszeresét, míg egy nő a háromszorosát fogyasztja el. Tehát étrendünk bőven fedezi az izzadáskor elvesztett mennyiséget, ezeket az ásványi sókat pótolni csak intenzív és/vagy meleg környezetben végzett, 1 óránál hosszabban tartó sporttevékenység, fizikai munka esetén kell; a fizikai aktivitás alatt választhatunk például valamilyen sportitalt, a mozgás után pedig például egy tányér leves elfogyasztását.
Ha szeretne többet megtudni a folyadékbevitel jelentőségéről, vagy tájékozódna a vízzel, ezzel a létfontosságú tápanyaggal kapcsolatos legújabb tudományos kutatásokról, látogassa meg az Európai Hidratációs intézet angol nyelvű honlapját!
Kapcsolódó írások:
- Halálos lehet, ha majd' szétpukkadunk a víztől
- Mindent az egészségről - 4. rész
- A legjobb bőrfiatalító: a folyadékpótlás
- Itt a hőség, mit igyon a csecsemő?
- Tápanyag- és folyadékszükséglet változása különböző életszakaszokban - a nő oldaláról 2. rész
- Tápanyag- és folyadékszükséglet változása különböző életszakaszokban - a nő oldaláról 1. rész

Képek - Megkezdődött Stohl újabb pere: most a könyv van terítéken
Megkezdődött az a polgári per, amelyet Stohl András színész és Szalai Vivien újságíró ellen indított a Budapesti Fegyház és Börtön. A Stohl börtönéletéről szóló könyvben kényes momentumok jelentek meg.
Tűzről pattant az Operettszínház sztárja
Képek - Kis híján a jeget is megolvasztotta Dancs Annamari
Gumigyűrű mentette meg a sérülésektől
Képek - Keményen ütközött Bárdos András, de köszöni, jól van
Túlfeszíti a húrt a népszerű lemezlovas?
Életveszélyes balesete volt DJ Dominique-nak
Ők is voltak rosszcsontok
Képek - Ilyenek voltak... a Jóban Rosszban sztárjai!
Díjra esélyes a színész Cannes-ban
Michael Douglas: "Nagy ajándék volt" a meleg zongorista szerepe + KÉPEK!
Ezért kellett a mentőhelikopter a sztárnak
George Michael kizuhant az autóból a sztrádán

Nem marad befőzésre gyümölcs az idén
A hirtelen felmelegedés utáni gyors virágzás és a kevés méh miatt nem lehet kiemelt gyümölcstermésre számítani az idén az Állami Gyümölcskutató Intézet szerint.
Az év első negyedében
Nőtt a brit gazdaság teljesítménye
Devizapiac
Ismét gyengült a forint
Budapesti Értéktőzsde
Visszasett a BUX
A Fed elnöke
Bernanke a monetáris lazítás folytatása mellett érvelt
Devizapiac
Idei legerősebb árfolyamánál jár a forint
GVH
Ki sem írta az apró betűket - 50 millióra bírságolták a Providentet

8000 méter felett az oxigénhiány a legdurvább
A több ezer méteres magasságban az oxigénhiány okozza a legnagyobb megterhelést a szervezetnek, hiszen a páratartalom, a vér oxigénszaturációja és a mínusz 30 fokos hideg nagyon eltér attól, amelyhez egy európai szervezet hozzá van szokva.
Napi horoszkóp - 2013. május 23.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban

Koncertszervezés, hangverseny a Zeneakadémián
Liszt Ferenc születésnapjának évfordulóján, október 22-én ünnepi gálakoncerttel nyit meg a Liszt Ferenc Zeneakadémia felújított épülete. Az intézmény koncertszervezési tevékenységbe is kezd, és meghirdette az első szezon hangversenyeit.
Európai Piknik
Színház, játszótér, koncertek - mind a Füvészkertben
Három kultúra lenyomatai
Több ezer barlangrajzra bukkantak Mexikóban
Május 27.
Maratoni felolvasószínházat rendeznek Szabadkán
Az Óbudai Búcsú június 29-én és 30-án lesz
Óbudai Nyár: hetven program júniustól augusztus végéig
97 évet élt
Elhunyt Henri Dutilleux kortárs francia zeneszerző
Játékra hívják a közönséget
10 éves Az operaház fantomja - jubileumi előadás a Madách Színházban

Kigyulladt egy autó az M7-esen - útlezárás
Kigyulladt egy jármű az M7-es autópálya siófoki szakaszán. A sztrádát a tűzoltás idejére lezárták.
Monacói Nagydíj
Rosbergé a leggyorsabb kör
Baleset az M43-ason
Szalagkorlátot szakított egy kamion Szegednél
Bruttó 4 és 2 forinttal
Ismét drágábbak lettek az üzemanyagok
Veszprém megyében
Balatoni elkerülő: halálos baleset, teljes útzár
Baleset miatt
Nagy a torlódás a Thököly úton
Újpesten
Szabálytalanul lépett az úttestre - tízéves gyermeket gázoltak el

18+ képek - A fának dőlni csak meztelenül élvezet!
Elsőre talán durvának tűnhet az a fakéreg, Mara mégis szeret hozzádörgölőzni, mert minden porcikája belebizsereg. Közben egyre türelmetlenebbül várja az erdő urát, aki egyre csak késik.
Még jegyet se vett a "barátnőjének"
Gumibabát dugott a mozi hátsó sorában
Az anyák észre se vették a cserét
Perverz apák: kicserélték a lányaikat, hogy szexeljenek velük
Egy kisgyerek súlyosan megsérült
Gyerekekre dőlt az óvoda fala
Felújítás közben került elő
Világháborús repeszaknagránát a Főpolgármesteri Hivatal tetején
A termelés leállt
Aknavetőgránátok a kaposvári cukorgyárban
Zenelejátszó volt a zsákmány
11 éves gyerek rabolta ki a 12 évest
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:37 A Hoffenheim nyerte az osztályozó első mérkőzését
- 22:16 Az MSZP "undorodva visszautasítja a Jobbik újabb provokációját"
- 21:56 Megölte feleségét, majd öngyilkos lett egy férfi Csongrádon
- 21:35 Pécsi késelés: elfogták a támadót
- 21:19 Posztumusz életműdíjat kapott Szalai Annamária
- 21:09 Németország a világ legnépszerűbb országa? - csak a görögök utálják
- 21:00 Az AC Milan szurkolói üzentek Berlusconinak
Multifokális kampány a jobb látásért

40 éves kor fölött sokaknak romlik a látása, elkerülhetetlenné válik egy szemüveg.
top fórum témák:
- Az MSZP "undorodva visszautasítja a Jobbik újabb provokációját"2013.05.23 22:30
- SZIGORÚAN A TÉNYEK2013.05.23 22:27
- Amerikai Koncentrációs Táborok (Jesse Ventura)2013.05.23 19:12
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.23 17:55
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.23 17:26
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


