"Bőrrák" és a napozás
Úszd meg a nyarat ép bőrrel!
Bár hosszú évszázadokon át a jómód egyik jele volt a porcelánfehér bőr, ma sokkal inkább gondoljuk, hogy a napbarnított bőr a szépség egyik formája.
2012.07.22 17:36Számtalan írást lehet találni a nyomtatott és az elektronikus sajtóban, életmód magazinokban a túlzásba vitt napozás és a bőrtumorok kapcsolatáról. Nem akarunk írásunkkal egy lenni a sok között, ezért megpróbáljuk az alapok mellett egy-egy kevésbé ismert tényre is rávilágítani a figyelmet.
Talán nem is sejtjük, hogy ha a teljes népességet nézzük, akkor a bőr rosszindulatú tumorai egyedül az összes többi rosszindulatú tumornál gyakoribbak, együttvéve a vastagbél, a tüdő, az emlő és az összes többi tumort is. Ezek között is a leggyakoribb, az ún. basal sejtes tumor (basalioma), vagy ahogy első leírójáról régebben nevezték: Krompecher-tumor. (Krompecher Ödön, 1870. február 16. – 1926. augusztus 26. magyar orvos, patológus.)
A leggyakoribb basalioma mellett, másik két, szintén gyakori rosszindulatú bőrtumor a bőr laphámrákja és a melanoma. Ismert, hogy mindhárom esetében kimutatták az UV-sugárzás és a tumorok kialakulása közötti összefüggést. Talán kevesebben tudják azonban, hogy a napsugárzás kumulatív (évek alatt összeadódó) hatására a bőrben a basalsejtes és a laphámtumorok alakulnak ki, míg a többszöri súlyos leégés, különösen gyermekkorban, a melanoma kialakulására hajlamosít inkább.
Egyre többet tud az orvostudomány arról, hogy a fenti tumorok hogyan alakulnak ki, milyen genetikai károsodások lépnek fel a bőr különböző rétegeinek sejtjeiben az UV sugárzás hatására, de sok dolog még tisztázatlan. Bár a legtöbb esetben ezek a tumorok valóban a napsugárzásnak kitett helyeken (arc, fül, nyak) alakulnak ki, de kb. 30%-ban máshol, pl. törzsön jelentkeznek, illetve miért emelkedik az egyre fiatalabb, akár 20 év alattiak körében a melanoma gyakorisága, amikor még nyilvánvalóan nem érhette a bőrt annyi káros sugárzás, mint idősebb korban.

A bőrtumorok látható jelei
Attól függően, hogy milyen típusú tumor alakul ki, a tumorok megjelenése eltérő lehet. A basalioma általában lassan növekvő, gyöngyszínű kis göb, ami később kifekélyesedhet, más esetben a basalioma laposabb, vöröses, hámló foltként mutatja magát. A laphámrák lehet tömöttebb, fokozottan elszarusodó göb.
A pigmentált bőrképletek esetében egyszerű fizikális vizsgálat is nagyon sok információt adhat a gyakorlott bőrgyógyásznak. Ez a vizsgálat az ún. ABCD-szabályt követi, amikor a vizsgáló orvos véleményt formál 4 tulajdonság alapján: A - asszimetria, B - szélek (angol border), C - szín (angol colour), D - átmérő (diaméter). Ha az elváltozás asszimetrikus, szabálytalan szélű, egyenetlen színű és nagyobb 6 mm-nél, akkor az melanomára gyanús.
Az ABCD-szabályt kiegészíthetjük egy “E”-vel is, ahol az E - fejlődés (angol evolution) az elváltozás időben történű átalakulását jelzi, pl. ha egy anyajegy nőni kezd, különböző árnyalatú barna részek jelentkeznek, akkor az szintén rosszindulatú átalakulást jelenthet.
A pontos diagnózis
A végső diagnózis felállítása patológus feladata, aki a sebész vagy bőrgyógyász által eltávolított bőrrészletet mikroszkóp alatt vizsgálja.

Labordiagnosztika szerepe a bőrtumorok összetett kezelésében
A legtöbb bőrtumor esetében a labordiagnosztikának kevés szerepe van, sőt az esetek nagyobb részében a sebészi eltávolítást nem kell semmilyen kiegészítő kezelés kövesse, amennyiben az eltávolítás teljes volt.
A bőr melanomái azonban összetettebb kezelést és betegkövetést igényelnek. Ezek a tumorok, bár az összes bőrtumor csak kb. 5%-át adják, a bőrtumorokból adódó halálozás 75%-áért felelősek. A legújabb melanoma ellenes gyógyszerek olyan speciális vegyületek (Vemurafenib), amik egy a melanomákban gyakran jelentkező génmutáció (BRAF) okozta káros hatást képesek kivédeni.
A mutáció kimutatása labormunkát, patológiai diagnosztikát igényel. A betegség lefolyásának követésében szintén szerepet kap a labordiagnosztika. Csont vagy májáttétek kialakulására lehet jellemző az ALP (alkalikus foszfatáz) szintjének emelkedése. Szintén májáttétek megjelenésére utalhatnak a májfunkciós értékek (AST, ALT) eltérései.
A szérum teljes fehérje és albumin tartalma pedig információt nyújt a szervezet általános állapotáról. Sok kemoterápiás szer károsíthatja a vese működését, így a vesefunkciós értékek eltérései alapján akár a kemoterápia változtatása is előfordulhat.
Az LDH (laktát dehidrogenáz) szint emelkedése máj vagy tüdőáttétek megjelenésére utalhat. Fontos tudni, hogy a laboreltérések önmagukban nem kórjelzők. Azok összetett és a beteg állapotát együttesen való értékelése nagy körültekintést igénylő orvosi feladat!
Kapcsolódó írások:
- Testápolók révén szabályozható a gének működése
- Meghökkentő összefüggés a bőrrák, az edzés és a kávé között!
- Napot ide! Nincs esélyük a degenerált sejteknek?
- Elcsúfíthat a bőrdaganat, ha már 20 éve csinálod
- Esélyed sincs a bőrrákkal szemben, ha gyenge vagy?
- Bőrrák a strandpapucs és a baseball sapka miatt?
- Nincs többé ősz haj: a kulcs egy proteinben rejlik
- Bőrrákkal is számolhat a Parkinson-kóros?

Eurovízió: Tizedik lett ByeAlex, a pálmát a dánok vitték + KÉPEK!
Az idei Eurovízió győztese nem okozott váratlan meglepetést, a legtöbb fogadóiroda a dán Emmelie de Forestet várta az első helyre, ByeAlex 10. helyezése azonban sokakat meglepett, akárcsak a magas pontszámaink.
Eurovíziós Dalfesztivál
ByeAlex kísérői szerint a legjobb tíz közé kerülnek
ByeAlex képviseli hazánkat
Eurovíziós Dalfesztivál - indul a döntő
Utasként szenvedett sérüléseket
Mentőhelikopter vitte kórházba George Michaelt: autóbalesete volt
Rekorddöntésre készül a bűvész
Maratoni bűvészkedéssel emlékezik Lui mágus Rodolfóra
Nagy Sanyi és Kokó hiába vetett be mindent
Képek - Ha úriember, akkor Hajdu Steve a nyerő
Már csak a vállalkozói igazolványra vár
Két filmmel indítja orosz karrierjét Gerard Depardieu

Csak minden második kismama tud visszatérni korábbi munkahelyére
A gyesen, gyeden vagy egyéb gyermekgondozási szabadságon lévő nők felének van olyan munkahelye, ahová vissza tud térni dolgozni - derül ki a Tárki legfrissebb kutatásából.
Négy volt
Két órára csökkent a várakozási idő Záhonynál
Nielsen
Drágábban étkezünk - és kevesebbet
Az árvíz miatt eddig kevesebben horgásztak
Jó a halszaporulat a Tisza-tavon
Veszélyes árut szállítók is akadtak
Több mint négyezer járművet ellenőriztek - akadt egy-két kapás is
Lesodródtak az útról
Árokban landoltak a cigicsempészek
Súlyos bírságra számíthatnak
Feketemunkások ajánlkoztak be a NAV-hoz

A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Ma Magyarországon 50 és 100 közé tehető a Fabry-kórosok száma. Sajnos, nehezen diagnosztizálható, általában fiatal fiúkban jelentkezik: fáradékonyak, nem szívesen mozognak.
Napi horoszkóp - 2013. május 19.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!
Pollenhelyzet
Erősödött a pázsitfűfélék pollenszórása

Több tízezren tekintették meg a cseh koronázási ékszereket
Több mint 30 ezer ember tekintette meg a cseh koronázási ékszereket, amelyeket tíz napra állítottak ki a prágai Hradzsin legdíszesebb termében, az Ulászló teremben.
A legjobb filmterv EU-díját
Cannes - dán rendező nyerte el a MEDIA-díjat
Mario Vargas Llosa drámája
Ezeregy éjszaka Kolozsváron
A német császár utolsó lakhelye
Múzeum lesz II. Vilmos otthonából
Passiójáték
Utcaszínház Szombathelyen
Özönvíz
Cannes - kihalt teraszok, megtelt nézőterek
Kisebbségi lét
Duna menti németek - kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Feloldották az útlezárást a 3-as főúton
Ismét járható mindkét irányban a 3-as főút Gödöllő térségében, ahol vasárnap dél körül egy motoros személyautóval ütközött, egy ember életét vesztette, és többen megsérültek.
Major Benedek érzi a kihívást
Pontszerzéssel indított a világ legfiatalabb kamionversenyzője
Túraautó-vb
Michelisz 3. helyen zárt a Salzburgringen
2. szakasz
Gemenci Nagydíj: Cador Rida diadalmaskodott
Utasa is életveszélyben
Autóval ütközött - szörnyethalt a motoros
Ütköztek Ómassán
Csak úgy motoroztak - jogosítvány, bukósisak nélkül...
Közösségi közlekedés
Menetrend a pünkösdi ünnepekre

Gránátok a Dunában!
Két gránátot talált egy fürdőző a Dunában vasárnap délután Dunakeszin, ezért lezárták a folyó érintett szakaszát a Liget utcánál 150 méter hosszan.
Ki ütött elsőnek?
Videó: csúnyán elveri egy nő a kötözködő biztonsági őrt
Május 19.
KENÓ: a nyertes számok
20. játékhét
Hatos lottó: egy páratlan, a többi mind páros
Miskolcon
Tűz ütött ki egy tízemeletes ház szemétledobójában
Öregasszonyokat rabolt ki
Árulkodott a brutális nő helyszínen maradt egyik irata - két óra alatt elfogták
Helvécia
A háza elé ért a motoros - hasba döfte egy kaszával
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:29 Ismét megtekinthető a garadnai gyűjtemény
- 4:29 Zeman: nem szabad bedőlni semmiféle buta manipulációnak
- 3:29 Medvegyev: a kormány nem kívánja növelni az államadósságot
- 3:29 Pünkösdi magyar mise a révkomáromi Szent András templomban
- 2:19 Felavatták Lőw Immánuel egykori főrabbi emlékszobáját
- 1:29 Elrabolt állampolgárok - Abe Sindzó tárgyalna
- 0:29 Kínai hajókat rendelt Görögország
top fórum témák:
- Lelki, erkölcsi, szellemi adósságainkkal kellene szembesülnünk!2013.05.18 22:29
- Merkel: Magyarországot a jó útra kell terelni2013.05.18 13:41
- Elhallgatott kamat - devizahiteles nyert pert a bankja ellen2013.05.18 13:39
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.05.18 09:30
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.18 07:59
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


