hirdetés

Így lesz szép a gyerek foga

A sajt már terhesség alatt is fontos

A gyermek fogainak épsége érdekében egyen sok sajtot a várandós asszony.

2012.08.02 11:13MTI
hirdetés

Terhesség idején a táplálkozás alapvetően befolyásolja a baba fejlődését és különböző későbbi tulajdonságait is. Egy új japán vizsgálat tanúsága szerint a gyermekkori fogszuvasodás elleni küzdelem szempontjából is fontos szempont a helyes táplálkozás.

Tanaka Keiko közegészségügyi professzor a különböző betegségek megelőzésével foglalkozik. Munkatársaival azt vizsgálták meg, hogy kimutatható-e valamilyen összefüggés a gyerekek fogának romlása és édesanyjuknak a terhesség időszakában elfogyasztott tejtermékek, kalciumkészítmények mennyisége között.

A tanulmány előzménye az volt, hogy Argentínában a terhes asszonyok kalciumszedése mérhetően csökkentette a szúvas fogak későbbi gyakoriságát gyermekeik körében. A különböző kalciumkészítmények alkalmazása Japánban sem ritka terhesség alatt, viszont több korábbi dolgozat azt mutatta, hogy jobb a tejből és tejtermékekből származó kalcium fölszívódása, beépülése a szervezetbe, mint a táplálékkiegészítő szerekből.

Egy japán nagyvárosban és környékén 1002 terhes nőt vontak be a tanulmányba. A terhesség időszakában ismételt, részletes táplálkozási és életmódbeli kérdésekkel foglalkozó kérdőíveket töltöttek ki. A kutatók tudták, hogy az eredmények megbízhatósága attól függ, mennyire pontosak ezek az adatok, így ha valahol bármilyen részlet hiányzott, azt az esetet nem értékelték.

Végül a kiinduló számból csak 318 gyermek fogait vizsgálták meg részletesen életének 41-50 hónapjában. További kritikai ellenőrzés után a végső tudományos értékelés 315 anyára és gyermekére vonatkozott.

A tej és tejtermékek, a joghurt és a kalcium anyai fogyasztása védő hatású volt a gyermekek későbbi fogszuvasodásának gyakorisága szempontjából, de ez általánosságban csak határérték szintjén volt igaz.

Egyértelmű, statisztikailag jelentős összefüggés volt viszont a várandós időszakban elfogyasztott sajt mennyisége és a gyermekkori fogszuvasodás gyakorisága között: ha a terhes asszony sok sajtot evett, gyermekének ritkán romlott a foga.

A kutatók nem tudnak pontos magyarázatot adni a megfigyelésre és további vizsgálatokat terveznek. Az adat azonban tanulságos és megszívlelhető: a gyermeket váró asszonyoknak érdemes sajtot enni.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés

Multifokális kampány a jobb látásért

40 éves kor fölött sokaknak romlik a látása, elkerülhetetlenné válik egy szemüveg.

WEBBeteg

Orvosoktól betegeknek, hitelesen

Nyári szépségápolási tanácsok
2013. máj. 26. 09:41

WC ülőke és fertőzések
2013. máj. 26. 07:38

Csontritkulásom van, mit sportolhatok?
2013. máj. 26. 05:21

Véres, vagy szokatlan mennyiségű vizelet - Mi okozhatja?
2013. máj. 26. 02:51

Szorongás - Gyakori kérdések és tévhitek
2013. máj. 25. 23:42

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.