Pár hasznos tanács a napozni vágyóknak
Nyári kozmetikumok és a bőrallergia
Végre ledobhatjuk magunkról a mindent eltakaró ruháinkat, hogy fedetlen bőrünket idén is kitegyük a hőségnek és az eddigieknél erősebb napsugárzásnak. Komfortérzetünk szinten tartása mellett azonban ügyeljünk bőrünk védelmére is!
2008.06.11 15:57orvostkeresek.huA barna bőr a legtöbb ember számára vonzó jelenség, ám sokszor csak későn eszmélünk rá, hogy az ész nélküli napozásért bizony nagy árat kell fizetni. Bőrünk ugyanis a túlzott mértékű napirritációra kellemetlen és nem egyszer fájdalmas elváltozásokkal reagál (pl. leégéssel, allergiával, rosszabb esetben rákos elváltozás kialakulásával). A nap megváltozott sugárzásáról és ártó hatásairól sokféle ismerettel rendelkezünk. Többek között ez a változás az egyik fő oka annak, hogy nyáron hallani leginkább a különféle napfény okozta bőrbetegségekről.
A nyári forróságban különös védelmet és fokozott ápolást, gondoskodást igényel bőrünk, de az sem mindegy, milyen kellékeket vetünk be egészségünk védelmében. Dr. Babai László orvos véleménye szerint a megelőzéssel és gondos felkészüléssel a legtöbb bőrbetegség előfordulásának aránya minimálisra csökkenthető.
A Budai Allergiaközpont igazgatója arra is figyelmeztet, hogy tisztában kell lennünk azzal, hogy a túlzásba vitt napozás és az erős napsugárzás hatására kialakult - és egyelőre még nem tapasztalt - következményekkel később szembesülhetünk (pl. korai ráncosodás, bőrrák). A fényvédelem, éppen ezért nagy hangsúlyt kell, hogy kapjon az erősen napsütéses hónapok alatt.
A nyári kozmetikumok közül, könnyű használata miatt, leginkább a naptej és a napvédő krém örvend nagy népszerűségnek. Ennek ellenére sokan nem tudják, hogy nemcsak a napozás különböző fázisaihoz szükséges eltérő faktorszámú készítmény, de a különféle bőrtípusoknak megfelelően is más-más erősségűt kell választanunk. A nagyon világos bőrtől kezdődően a faktorszám 20-25-ről fokozatosan csökkenthető.

A fényvédő készítmények hatóanyagai felfogják a nap káros sugarait, hatásukat kihasználva a napozással töltött időtartam meghosszabbítható. Egyes kozmetikumok kémiai (időt igénylő) szűrőket tartalmaznak, melyek elnyelik a veszélyes UV-sugarakat, így kb. fél óra elteltével fejtik ki hatásukat. Hátrányuk, hogy napozás közben elveszítik fényvédő képességüket.
Nagyobb biztonságot jelent, ha olyan napvédő szert használunk, amely úgynevezett fotostabil fényszűrőt tartalmaz (a fotostabil napvédőszer kémiai szerkezete nem változik meg a sugárzás vagy a fény hatására). Ez a fényvédőrendszer visszatükrözi az UV-sugarakat, felkenés után azonnal hat, és nem bomlik le egy óra alatt, hanem hosszú időn át véd az UV-A és UV-B sugárzással szemben.
Nem szabad figyelmen kívül az a tényt sem, hogy minden kozmetikai készítményben az illatanyagok és konzerválószerek is allergiát válthatnak ki, mely reakciót a napsugárzás tovább erősíthet. Az érzékeny, allergiára hajlamos emberek különös odafigyeléssel válasszák ki kozmetikumaikat! A készítmények kiválasztásakor alapvető követelmény, hogy ne károsítsák a bőrt, ne legyenek toxikusak, fényérzékenyítők és a verejtékkel se lépjenek reakcióba.
Sajnos ezeknek a kívánalmaknak ma még nem minden készítmény felel meg. Ráadásul a bonyolult technológiai követelmények miatt sokszor éppen a leggyakrabban gondot okozó vegyületeket, pl. paraben vagy lanolin, nem tudják kihagyni.

Jótanácsok napozóknak:
• Vásárláskor nézzük meg, nem járt-e le a napozószer, kozmetikum szavatossága. Az ilyen ugyanis még testápolónak sem jó.
• A napozás során tartsuk meg a fokozatosságot.
• Napozás előtt az összes kozmetikumot, parfümöt távolítsuk el bőrünkről. • Nyáron különösen érvényes, hogy használjunk 100%ban természetes anyagokból készült kozmetikumokat.
• Délelőtt 11 és délután 3 óra között lehetőleg kerüljük a direkt napfényt, árnyékban is legyünk óvatosak.
• A szemünket UV-filteres napszemüveggel, fejünket világos színű vászonsapkával, szalmakalappal védjük!
• Használjunk jó alapanyagú, speciális fényvédő ajakápolószert, napozás után E-vitaminos testápolóval és arckrémmel kenjük be bőrünket.
• Fokozott figyelmet, óvatosságot igényelnek a nagyszámú festékes anyajeggyel rendelkezők, a fehér bőrűek, valamint azok, akiknek a családjában bőrrák fordult elő, valamint érzékenységük miatt különös tekintettel kell lenni a napozás során a gyerekekre, cukorbetegekre, túlsúlyos egyénekre, kismamákra.
• Csak a napfény erősségének és bőrtípusunknak megfelelő napozószerrel napozzunk!
• Több gyógynövényről ismert, hogy enyhítik a napégés okozta tüneteket és elősegítik a sejtek regenerálódását. Pl. a kamilla, az aloe vera, a levendula vagy a körömvirág.
• Laza, világos, könnyű, természetes alapanyagból készült pamut ruhát viseljünk.
• Borús időben is használjunk napozókrémet.
• Egyes zöldségek karotin tartalma (sárgarépa, tök, stb.) elősegíti az egészséges barnaság kialakulását.
• Védekezni kell a víz alatt is! Három méter mélységig a tiszta vízben erős marad az UV-sugárzás, tehát az arc, a váll vagy a hát fokozott veszélynek van kitéve a víz alatt is.
• A kellő mennyiségű - napi 2,5-3 liter - folyadékbevitel mellett tanácsos a bőrt külsőleg is fokozottan ápolni.
Kapcsolódó írások:

"Bocs, tévedtem" - Travolta egyik vádlója visszalépett
Visszavonta az első számú masszőr a Travolta ellen indított bírósági keresetét, miután kiderült, hogy hitelt érdemlően tudja a sztár bizonyítani: a kérdéses időpontban nem tartózkodott abban a szállodában, ahol a feljelentés szerint a zaklatás történt.
Mikrometszettel köszönti a gyémántjubileumon
Fantáziavilágba menekült: kávészembe faragta II. Erzsébetet
Ideális szín a nyári melegben
Képek - Burkolózz bátran fehérbe!
A Holdfény királysággal kezdődött a mustra
Képek - Hivatalosan is megnyílt a 65. Cannes-i Filmfesztivál
50 helyet ugrott a listán a latin díva
Képek - A Forbes szerint Jennifer Lopez a legcelebebb celeb
Mutatós és finom csemege
Katicák paradicsomból?
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!

Botrány: ezerháromszázan színleltek betegséget Dél-Koreában
Dél-Korea történetének legnagyobb biztosítási csalását leplezték le a hatóságok.
Hibás gazdaságpolitika és jogbizonytalanság?
Az MSZP tudja, mitől esett vissza a GDP
"Vagy rendbe teszi magát, vagy szétesik"
Cameron: válaszút elé érkezett az euróövezet
Pénzügyi csúcstalálkozó
Adóból nem lesz gazdasági növekedés
Görög válság
Ezermilliárd eurójába kerülne Németországnak az euróövezet szétesése
3, 5 és 10 éves lejárat
Az emelkedő hozamok ellenére több államkötvényt adtak el
Fellegi: nincs szó a "török kártyáról"
Most épp az ősz a lehetséges dátum az IMF/EU-megállapodásra

Meghökkentő: az autistának a testvére is lassan fejlődik?
Háromból egy olyan gyermeknél, akinek idősebb testvére autista spektrumzavarral küzd, szintén problémák tapasztalhatók a fejlődésben - állapította meg egy új tanulmány.
Egészséges táplálkozást népszerűsítenek itthon
...de mik azok a valódi ételek?
Csak egy kis módosítás, és elindul a fogyás
Joghurt háromszor, leves átlátszón - a hatékony diéta titkai
Kicsi a betegség valószínűsége a koffein hatására?
Korán eldől a kávéivók sorsa?
Napi horoszkóp - 2012. május 17.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Sok haláleset még mindig megelőzhető lenne
Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!

Győrffy Ákosé és Bodor Ádámé a Szépirodalmi Figyelő-díj
Bodor Ádám író és Győrffy Ákos költő kapja az idén a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány díjait. Az elismeréseket csütörtök este adják át a budapesti Hadik Kávéházban.
"Jobb adni, mint kapni"
Önkéntes akciót indít a Fidelitas
Magyarósi Éva kiállítása a Mélycsarnokban
Film: a félelem és a sérülékenység élménye
Valóságos horrorfilm
Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
Városligeti csónakázó tó
A BL-döntővel debütál a fővárosi nyaralóhely
38 600-an váltottak jegyet
Tíz éve nem volt ennyi néző a színházban
Könyv az író állítólagos meggyilkolásáról
Árnyak Isla Negra felett, Pablo Neruda titokzatos halála

Fának csapódott az autó: felmerült az ittas vezetés gyanúja
Szerdán délután a Zalaszentgrót és Zalabér közötti útszakaszon haladt személygépkocsijával egy férfi, aki egy emelkedő és balra kanyarodó útszakaszon járművével lesodródott az úttestről, ahol egy fának ütközve állt meg.
Csaknem félmillió forintnyi érték tűnt el
Trükkös lopás a hipermarket parkolójában
Nagy autók találkozása nagy sebességnél
Túlságosan utolérte Mercijével az Audit
Töménytelen vizsgadrukk
Majdnem elgázolták: az út szélén találtak a diáklányra
Súlyosan megsérült
Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között
Öt forinttal olcsóbb a benzin
Ismét csökkent az üzemanyagok ára
Tragikus baleset Szentkirályszabadján
Kirepült az autóból és szörnyethalt a sofőr

Széfben volt a vagyon, így a széfet vitték
Noha elzárta a család a többmilliós vagyonát, a széf azonban könnyen mozdítható volt. A kérdés már csak az, a tolvaj ki tudta-e nyitni.
Csokorba gyűjtötték a legjobb kifogásokat
Nem jött be: próbálkozások gyorshajtásra és egyéb esetekre
Szakállt növesztettek a fiatalkorú határsértők
Gyanús: dús szakálluk van, de azt mondják, még gyerekek
Üresek a termek, így használnák ki
Botrány: hullaházat terveznek az általános iskola felébe
Kivételesen nők is megnézhetik...
18+ képek - Egyik fehérneműben izgatóbb, mint a másikban!
Az időjárás a felelős
Alacsonyan repülnek: méhtámadás Nagylókon
Rekordáron kelt el a Beau Sancy
2,26 milliárdot adtak a 400 éves gyémántért
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:10 Montolivo és Traoré az AC Milannál folytatja
- 15:00 Győrffy Ákosé és Bodor Ádámé a Szépirodalmi Figyelő-díj
- 14:59 Botrány: ezerháromszázan színleltek betegséget Dél-Koreában
- 14:54 Az MSZP tudja, mitől esett vissza a GDP
- 14:50 Madrid nem tárgyal az ETA-val
- 14:46 Fának csapódott az autó: felmerült az ittas vezetés gyanúja
- 14:40 Két képviselő lemondott Fertődön
ELSled Kft.Accountant
Hays HungaryWeb Content Editor
Black Ice Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.17 14:41
- Adóból nem lesz gazdasági növekedés2012.05.17 14:25
- ÍRD LE,2012.05.17 14:03
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.17 09:22
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.17 08:45
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




