Egészséges táplálkozás kicsiknek
Mit egyen a gyerek?
Ha azt kérdik tőle, mit is enne ebédre, a pilláit villogtatva, ártatlan mosollyal a szemében azt mondja, hát tudjátok, mit szeretnék... Az angyali tekintetű illetőt Gáspárnak hívják, és hét évesen már mindenért rajong, ami az édesség varázsszó alatt szerepelhet.
2008.06.14 11:25ma.huA paletta széles, a sort a csokoládé nyitja, rögtön ezt követi a gumicukor, majd a savanyú, édes, kerek és szögletes cukorkák jönnek, végül a csokoládékrém – szigorúan kanállal mérve. Szerencsére Gáspárt viszonylag könnyű meggyőzni arról, hogy azért szükség lehet főzelékre, gyümölcsre, egészséges táplálékra is. Ez a kisfiú ugyanis nagyfiú szeretne lenni, pont, mint a bátyja. Elég erre emlékeztetni, na jó, viszonylag gyakran, s már neki is lát a főtt ételnek, kissé morózus tekintettel. De legalább eszik.
Nincs minden anyuka olyan könnyű helyzetben, mint Gáspáré. A magyar gyerekek egyötöde ugyanis nem reggelizik, napközben többnyire gyors ételeket, édességet eszik, s mindezt cukrozott üdítőkkel öblíti le.
Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet adatai szerint (2006) a gyermekek kevés, a fejlődésükhöz elengedhetetlenül szükséges fehérjét, élelmi rostot és finomítatlan szénhidrátot tartalmazó élelmiszert fogyasztanak, miközben túlságosan magas cukorbevitellel terhelik szervezetüket. Ráadásul a különböző zsírokból a kedvezőtlenebb élettani hatású telített (főként állati eredetű) zsírokat fogyasztják inkább, s emellett ételeik kevés ásványi anyagot és nyomelemet tartalmaznak.
S ha mindehhez hozzátesszük, hogy száz magyar gyermekből tizenöt már kövérnek számít, belátható, hogy gyermekeink étkezési szokásainak megváltoztatása, az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozásra, a rendszeres testmozgásra való tudatos felkészítés nem várathat magára. Ezért is folytatja még intenzívebben az Országos Egészségfejlesztési Intézet Nagyranövök Mozgalmát, s honlapján (www.nagyranovok.hu) naprakész információkkal, az egészséges életmód, a helyes táplálkozás és a rendszeres testedzés témájában tanácsokkal, receptekkel, tanulmányokkal segíti a szülőket és a szakembereket.
Az egészséges táplálkozás alapjait gyermekkorban kell elsajátítani
Túlsúlyos gyermekekkel már az óvodában találkozunk. Ha a szülő vagy az óvó néni idejében nem figyel fel a plusz kilókra, az túlsúly hátterében meghúzódó helytelen életmódra vagy a helytelen táplálkozásra, a lelki, testi problémákra, akkor kisiskolás korra már túlsúlyos, esetleg elhízott gyerekek lesznek a „pufók” ovisokból, akik később túlsúlyos felnőtté válhatnak. Ennek tükrében érthető igazán, hogy miért kell az egészséges életmód, a rendszeres testmozgás, a helyes táplálkozási szokások kialakítását már gyermekkorban elkezdeni. Ez az az időszak, amikor megalapozhatjuk a majdani felnőtt egészségét, amikor megfelelő mennyiségű és minőségű étrenddel, aktív életmóddal, egészségmegőrző szemléletet alakíthatunk ki gyermekeinkben.
Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke egészséges legyen. S ha elfogadja, hogy ennek két legfontosabb eleme a kiegyensúlyozott étrend, a változatos táplálkozás, valamint a testmozgásban gazdag életmód kialakítása – már sokat tesz gyermeke egészségéért.
Akkor mit is egyenek a gyerekek?
Téved, aki azt hiszi, hogy egy egészséges gyerek számára létezik tiltólista. A fejlődésben levő gyermek étrendjében (figyelembe véve az életkort) minden ételnek, élelmiszernek helye van, de vannak betartandó mennyiségek a napi ötszöri étkezés mellett. Nem elég csupán ebédre jóllakni, vagy éppen kiadósan reggelizni. Ahhoz, hogy a gyerekek szellemi és testi teljesítőképességük legjavát adhassák, hogy egészséges mértékben fejlődhessenek, valamennyi étkezés, így a reggeli, a tízórai, az ebéd, az uzsonna és a vacsora is szükséges.
Az úgynevezett étrendi piramis a gyermekek számára is meghatározza – rajzos, grafikus formában –, hogy a főbb élelmiszer csoportokból milyen arányban ajánlott enniük. A piramis talapzatát – ebből kell a legtöbbet fogyasztani – a rostokban gazdag gabonafélék alkotják. Erre épülnek a zöldség- és gyümölcsfélék, s ha feljebb haladunk, a tej és tejtermékek valamint a húsok és húskészítmények következnek. A piramis csúcsán pedig, a szervezet számára kisebb mennyiségben szükséges zsiradékban gazdag ételféleségeket és az édességeket találjuk.
A szükséges étrendi összetevők
Fehérjék, szénhidrátok, zsírok, vitaminok, rostok, ásványi anyagok és a folyadék kiegyensúlyozott mértékben kell, hogy szerepeljenek gyermekeink étlapján. A fehérjék között az állati eredetű hús- és húskészítmények, hal, tojás, tej és tejtermékek, valamint a növényi eredetű hüvelyesek (borsó, bab, lencse stb.), olajos magvak és a gabonafélék állnak. A legnagyobb szénhidrát tartalmú élelmiszerek sorában a gabonaféléket és az azokból készült ételeket, a zöldségeket és gyümölcsöket, a száraz hüvelyeseket találjuk, de az édességek is ide tartoznak. Zsiradékra is szüksége van a szervezetnek, hiszen koncentrált energiaforrások, amelyek fő forrásai a hús- és húskészítmények, tej és tejtermékek, az olajos magvak, a halak, valamint az állati eredetű zsírok, amelyek helyett inkább a telítetlen zsírsavakat tartalmazó, növényi eredetű olajokat válasszuk.
A nyers zöldség és gyümölcs rengeteg vitamint és a szervezet számára nélkülözhetetlen rostot is tartalmaz. A bőséges rostfogyasztás (zöldségek, gyümölcsök, olajos magvak és teljes őrlésű gabonaipari termékek) különösen ajánlott a gyermekeknek, mivel csökkentik az elhízás esélyét, és megfelelően karbantartják az emésztést. Az ásványi anyagok közül többek közt a vas, a kálium, a kalcium és a kis mennyiségű konyhasó formájában fogyasztott nátrium, a kiegyensúlyozott étrendből bizonyosan nem hiányoznak. Mint ahogy a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadékfogyasztás is fontos szerepet játszik a szervezet élettani folyamataiban.
Gyermekeink elmerülhetnek a játékban, így elfelejtenek inni, ezért gyakran meg kell kínálnunk őket folyadékkal, hiszen az ő szervezetük érzékenyebben reagál az elégtelen italfelvételre. Ne feledjük, a kiegyensúlyozott táplálkozásnak óriási szerepe van a gyermekkori egészséges életmód kialakításában, de emellett a napi egy órányi aktív testmozgás, a szabad levegőn eltöltött játék, sport, az életkornak megfelelő mennyiségű tanulás és pihenés mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy gyerekeink egészségesen fejlődjenek.
Kapcsolódó írások:

"Bocs, tévedtem" - Travolta egyik vádlója visszalépett
Visszavonta az első számú masszőr a Travolta ellen indított bírósági keresetét, miután kiderült, hogy hitelt érdemlően tudja a sztár bizonyítani: a kérdéses időpontban nem tartózkodott abban a szállodában, ahol a feljelentés szerint a zaklatás történt.
Mikrometszettel köszönti a gyémántjubileumon
Fantáziavilágba menekült: kávészembe faragta II. Erzsébetet
Ideális szín a nyári melegben
Képek - Burkolózz bátran fehérbe!
A Holdfény királysággal kezdődött a mustra
Képek - Hivatalosan is megnyílt a 65. Cannes-i Filmfesztivál
50 helyet ugrott a listán a latin díva
Képek - A Forbes szerint Jennifer Lopez a legcelebebb celeb
Mutatós és finom csemege
Katicák paradicsomból?
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!

Botrány: ezerháromszázan színleltek betegséget Dél-Koreában
Dél-Korea történetének legnagyobb biztosítási csalását leplezték le a hatóságok.
Hibás gazdaságpolitika és jogbizonytalanság?
Az MSZP tudja, mitől esett vissza a GDP
"Vagy rendbe teszi magát, vagy szétesik"
Cameron: válaszút elé érkezett az euróövezet
Pénzügyi csúcstalálkozó
Adóból nem lesz gazdasági növekedés
Görög válság
Ezermilliárd eurójába kerülne Németországnak az euróövezet szétesése
3, 5 és 10 éves lejárat
Az emelkedő hozamok ellenére több államkötvényt adtak el
Fellegi: nincs szó a "török kártyáról"
Most épp az ősz a lehetséges dátum az IMF/EU-megállapodásra

Meghökkentő: az autistának a testvére is lassan fejlődik?
Háromból egy olyan gyermeknél, akinek idősebb testvére autista spektrumzavarral küzd, szintén problémák tapasztalhatók a fejlődésben - állapította meg egy új tanulmány.
Egészséges táplálkozást népszerűsítenek itthon
...de mik azok a valódi ételek?
Csak egy kis módosítás, és elindul a fogyás
Joghurt háromszor, leves átlátszón - a hatékony diéta titkai
Kicsi a betegség valószínűsége a koffein hatására?
Korán eldől a kávéivók sorsa?
Napi horoszkóp - 2012. május 17.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Sok haláleset még mindig megelőzhető lenne
Hála az égnek: fele annyi nő hal meg szülésben
Honnan tudhatod, hogy biztos kezekben vagy?
Most lehull a lepel a párkapcsolatodról!

Győrffy Ákosé és Bodor Ádámé a Szépirodalmi Figyelő-díj
Bodor Ádám író és Győrffy Ákos költő kapja az idén a Szépirodalmi Figyelő Alapítvány díjait. Az elismeréseket csütörtök este adják át a budapesti Hadik Kávéházban.
"Jobb adni, mint kapni"
Önkéntes akciót indít a Fidelitas
Magyarósi Éva kiállítása a Mélycsarnokban
Film: a félelem és a sérülékenység élménye
Valóságos horrorfilm
Ideglelés Csernobilban - a katasztrófaturizmus árnyékában
Városligeti csónakázó tó
A BL-döntővel debütál a fővárosi nyaralóhely
38 600-an váltottak jegyet
Tíz éve nem volt ennyi néző a színházban
Könyv az író állítólagos meggyilkolásáról
Árnyak Isla Negra felett, Pablo Neruda titokzatos halála

Fának csapódott az autó: felmerült az ittas vezetés gyanúja
Szerdán délután a Zalaszentgrót és Zalabér közötti útszakaszon haladt személygépkocsijával egy férfi, aki egy emelkedő és balra kanyarodó útszakaszon járművével lesodródott az úttestről, ahol egy fának ütközve állt meg.
Csaknem félmillió forintnyi érték tűnt el
Trükkös lopás a hipermarket parkolójában
Nagy autók találkozása nagy sebességnél
Túlságosan utolérte Mercijével az Audit
Töménytelen vizsgadrukk
Majdnem elgázolták: az út szélén találtak a diáklányra
Súlyosan megsérült
Kerékpárost gázoltak Újkígyós és Gerendás között
Öt forinttal olcsóbb a benzin
Ismét csökkent az üzemanyagok ára
Tragikus baleset Szentkirályszabadján
Kirepült az autóból és szörnyethalt a sofőr

Széfben volt a vagyon, így a széfet vitték
Noha elzárta a család a többmilliós vagyonát, a széf azonban könnyen mozdítható volt. A kérdés már csak az, a tolvaj ki tudta-e nyitni.
Csokorba gyűjtötték a legjobb kifogásokat
Nem jött be: próbálkozások gyorshajtásra és egyéb esetekre
Szakállt növesztettek a fiatalkorú határsértők
Gyanús: dús szakálluk van, de azt mondják, még gyerekek
Üresek a termek, így használnák ki
Botrány: hullaházat terveznek az általános iskola felébe
Kivételesen nők is megnézhetik...
18+ képek - Egyik fehérneműben izgatóbb, mint a másikban!
Az időjárás a felelős
Alacsonyan repülnek: méhtámadás Nagylókon
Rekordáron kelt el a Beau Sancy
2,26 milliárdot adtak a 400 éves gyémántért
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:15 Leszakadt a Mózes szobrát őrző római templom homlokzata
- 15:10 Montolivo és Traoré az AC Milannál folytatja
- 15:00 Győrffy Ákosé és Bodor Ádámé a Szépirodalmi Figyelő-díj
- 14:59 Botrány: ezerháromszázan színleltek betegséget Dél-Koreában
- 14:54 Az MSZP tudja, mitől esett vissza a GDP
- 14:50 Madrid nem tárgyal az ETA-val
ELSled Kft.Accountant
Hays HungaryWeb Content Editor
Black Ice Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet és Dining Guide Food Show, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Ilyen ez a Fidesz:2012.05.17 14:41
- Adóból nem lesz gazdasági növekedés2012.05.17 14:25
- ÍRD LE,2012.05.17 14:03
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.17 09:22
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.17 08:45
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




