Édes vágyak...
Minden második nőnek fontosabb a csokoládé, mint a szex?!
Sokakkal előfordul, hogy munka közben, a nagyobb étkezések között kedvük támad valamit enni: csokoládét, kekszet, hideg húst vagy pizzát.
2009.01.29 20:00ideal.huA vágy hirtelen jelentkezik, és kielégítést kíván. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, mert akkor egyre erősebb lesz... Megoldásként eszünk pár falatot. A vad éhség rögtön megszűnik, jól érezzük magunkat. Több az energiánk, ismét termelékenyen dolgozhatunk. Azt tettük, amit kellett, testünknek megadtuk, amire szüksége volt. Némely kívánósságnak testi oka van, és ez azzal is összefügg, melyik nemhez tartozunk. Testünk ily módon üzen nekünk, tudatja, hogy hibátlan működéséhez milyen anyagokra van szüksége.
Ha hallgatunk rá, csodálkozva nyugtázhatjuk, hogy:
• átvészeltünk egy érzelmi hullámot
• új energiára tettünk szert
• a táplálékkal feltankoltuk testünket
• idegeink megnyugodtak
• csökkennek/megszűnnek a PMS tünetei
• a változás korának átvészelése is egyszerűbbé válik.
Megalapozott vágy
Sajnos, kielégített étkezési vágyaink pozitív hatásait nem értékeljük eléggé. Sőt egyes könyvekben e jelenségről mint abnormális dologról írnak, holott erről szó sincs! Nőknél teljesen természetes, a női test velejárói, és okuk a női fiziológiában keresendő. Ha valamire biológialig van szükségünk, mindent megteszünk, hogy megszerezzük magunknak. Aki este fáradt, lefekszik, aki fázik, meleg ruhába bújik. Ezért, ha úgy érzi, csokoládéra van szüksége – egyen pár falat csokoládét! Egy napon talán majd így áll a könyvekben, lexikonokban: Női kívánósság: normális, biológiailag megalapozott vágy bizonyos élelmiszerekre, melyeket a női test egyensúlyának helyreállításához, energiával való feltöltéséhez igényel.
Megfelelő tápanyagok
Lehet, hogy azt gondolja: „Ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen”, és mégis így van! Tudományos kutatások bizonyítják a női kívánósság – nem csak a terhesekről beszélünk! – áldásos hatását. Bizonyos élelmiszerekre vágyódni természetes a női szervezet számára. Pont a kívánósság segít abban, hogy elegendő tápanyagot vegyünk fel, hogy egészségesen és kielégítően táplálkozzunk, hogy stabil vércukorszintünk egyenletesen ellásson energiával, és az agyunkban zajló kémiai folyamatok lelki egyensúlyunkat biztosítsuk.
A kívánósság tükrözi a női test biológiai szükségleteit. Néha farkasétvágyunk van bizonyos dolgokra, mint például a magas C-vitamin-tartalmú narancs, máskor meg szénhidráttartalmú élelmiszerekre vágyunk, melyek a vércukorszintet emelik – mint a kenyér vagy az édesség. De gyakran áhítozunk zsír-, cukor- vagy keményítőtartalmú dolgok után, mert ezek az agyban zajló kémiai folyamatokat serkentik. Az agyi folyamatok és a kívánósság A közcímben szereplő jelenségek összefüggésének vizsgálata új terület a kutatás számára.
Az eddigi eredmények szerint úgy tűnik, a kívánósság kielégítése révén olyan fontos anyagok termelődnek az agyban, melyek kiegyensúlyozottságot biztosítanak.
• A szerotonin nyugtatólag hat, a kiegyensúlyozottság érzetét teremti meg.
• Az endorfinok többek között zsír és csokoládé élvezetekor szabadulnak fel, és az agy öröm- és vitalitásközpontjait aktiválják.
Ha alacsony a szint…
Ha az agysejtek szerotoninszintje alacsony, levertnek és ingerlékenynek érezzük magunkat. Keményítő – kenyér, tészta, burgonya – vagy cukortartalmú – bonbon, édes üdítő, gyümölcs vagy gyümölcslé – utáni vágyunk biológiailag tehát megalapozott, és a szerotoninszint emelését és a lelki egyensúly helyreállítását célozza meg. Így, ha engedünk a vágyainknak, ellazulunk, jobb lesz a közérzetünk és nagyobb a munkakedvünk. Az endorfinok is hasonlóan hatnak. Alacsony endorfinszinttel fáradtnak és kilúgozottnak érezzük magunkat. Zsír vagy csokoládé utáni vágyunk biológiailag indokolt, mert mihelyt engedünk neki, feltöltődik az „érezd jól magad!”-tank, és életkedvünk fellobban. Nagyon valószínű, hogy sokszor mindkét anyagból túl kevés van, és így egyidejűleg vágyunk cukorra és zsírra.
Az eddigi kutatásokból az is kiderül, hogy a nők jóval gyakrabban vágynak cukor/zsír kombinációra, mint csak cukorra vagy csak zsírra. A csokoládéban pedig megtalálható e két tápanyag ideális kombinációja: 50% cukor, 50% zsír! Miért pont a nők vannak biológiailag összehangolva étkezési vágyaikkal? Kívánósságuk a testi és lelki egyensúly biztosításán túl még alapvetőbb szükségletekre vonatkozik – a túlélés biztosítására.
Kapcsolódó írások:

Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
Az Oscar-díjas Ben Kingsley is szerepel a Noah Gordon történelmi bestselleréből, Az orvosdoktorból készülő filmben - jelentette be a potsdami UFA Cinema produkciós cég.
Imád nyilatkozni, de bőszen védi a magánéletét
Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét

Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Budapesti társasházak közösségei is pályázhatnak ezentúl a Zöldövezet elnevezésű programra, amely hat éve segíti a civil kezdeményezéseket, hogy környezetüket közösségi akció keretében szebbé és zöldebbé alakítsák.
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?

Meglepő okok: a nő emiatt szexel
Vajon a nők nem azért szeretkeznek, amiért a férfiak? Miért nem szexelnek szívesen elköteleződés nélkül? No és a pasik vajon miért a "jó lányokat" választják társnak?
Gyakori a vas-, kalcium és D-vitamin hiány is
5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...
Napi horoszkóp - 2012. május 21.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Nyolcak festőcsoport alkotásaiból nyílik kiállítás szeptemberben a bécsi Kunstforumban, majd 2013 őszén a párizsi Musée d'Orsay-ben mutatkozhat be a magyar modernizmus festészete a Szépművészeti Múzeum szervezésében.
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz

Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek

Vízben maradtak a tűzoltók
Kínos blamázsba keveredtek a hamburgi tűzoltók, akik szó szerint az Elba vizén rekedtek, ráadásul kénytelenek voltak a vízirendőrséget is értesíteni, hogy kijuthassanak a partra.
A rendőrségen lett vége a bulinak
Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
Rongálás miatt indítottak eljárást
Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
Eltűntek a megrendelések, de az alkatrészek is
Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
Öten megsérültek
Leszakadt egy siófoki gyorsétterem mennyezete
Villám-ütötte barátján akart segíteni a férfi
...a ménkű pedig igenis üt kétszer ugyanoda!
Olasz rendszámú autóval távoztak az elkövetők
Többmilliós ékszerlopás Komáromban
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:55 Meglepő okok: a nő emiatt szexel
- 18:52 Mal: teljesíthetetlen az ötnapos határidő
- 18:44 Abidal elhagyta a kórházat
- 18:42 Visszautasítja az ingatlanspekuláció gyanúját a belvárosi önkormányzat
- 18:30 Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
- 18:29 Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
- 18:25 Ingatlanspekuláció a Szent István Általános Iskola költözése mögött?
Reed RecruitmentKarbantartó
Work Way Club Kft.Senior kontroller
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.21 18:53
- Ez a Jobbik?2012.05.21 18:16
- Miféle alakok a Fremen barátai?2012.05.21 17:58
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 17:51
- Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben2012.05.21 17:16
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




