A grépfrút-, narancs- és almalé negatív hatásai
Egyes gyümölcslevek árthatnak a gyógyszerek felszívódásának
Egy, az Egyesült Államokban kedden közzétett tanulmány szerint a grépfrút-, narancs- és almalé gátolhatja egyes gyógyszerek felszívódását és ronthatja hatásukat.
2008.08.23 11:47medipress.huA kutatás kimutatta, hogy ezek a gyümölcslevek egyes szívgyógyszerek, kemoterápiás szerek, transzplantáció utáni kilökődést gátló szerek és fertőzésellenes gyógyszerek esetén csökken a hatás, „akár elsöpörve így a pozitív hatásukat”. David Bailey, a Nyugat Ontario Egyetem klinikai farmakológia professzora, a kutatás vezetője volt az első tudós, aki két évtizeddel ezelőtt felfedezte, hogy a grépfrútlé fokozza egyes gyógyszerek felszívódását, így a kisebb adagok is toxikusak lehetnek.
Az új eredmények az azóta folyó kutatásokból erednek és az Amerikai Kémiai Társaság 236. éves gyűlésén, a Pennsylvania állambeli Philadelphiában mutatták be őket. „Nemrég felfedeztük, hogy a grépfrút- és más gyümölcslevek számottevően csökkentik egyes bélben felszívódó gyógyszerek szájban történő abszorpcióját” – nyilatkozta Bailey.
„Aggasztó, hogy komoly betegségek kezelésére alkalmazott szerek hatása elveszik így.” Egészséges önkéntesek fexofenadint (egy, az allergiások kezelésében használt ún. antihisztamin szert) vettek be egy pohár grépfrútlével, egy pohár vízzel, amelybe naringint tettek (amely a grépfrútlé keserű ízét adja), vagy sima vízzel. Akik grépfrútlét ittak, azoknál a fexofenadinnak csupán fele szívódott fel a tiszta vizet ivókhoz hasonlítva. A kutatók szerint a naringinos víz gátolta az OATP1A2 nevű kulcsfontosságú szállítómolekulát, amely a vékonybélből a véráramba juttatja a gyógyszereket.
„Ha gátoljuk ezt a szállítómolekulát, csökkentjük a gyógyszer felszívódását és semlegesítjük az esetleges kedvező hatásait” – áll a tanulmányban. „Ezzel szemben azok a gyógyszerek, amelyek felszívódását serkenti a grépfrútlé, a CYP3A4-et, egy fontos gyógyszerlebontó enzimet gátolják.” A grépfrút-, narancs- és almalé fogyasztásával csökkenő hatású gyógyszerek között vannak: az etoposid, egy kemoterápiás szer; a magas vérnyomás és szívinfarktus kezelésében használatos béta-blokkolók (atenolol, celiprolol, talinolol) és egyes antibiotikumok (ciprofloxacin, itraconazol). Ugyanez a hatása a szervátültetést követő kilökődés gátlására adott cyclosporinnak és várhatóan még több gyógyszer kerül a listára, ahogyan a kutatás folytatódik.
Bailey azt javasolja, hogy a betegek konzultáljanak orvosukkal, hogy bevehetik-e gyümölcslével gyógyszereiket, illetve hogy a legtöbb orvosságot inkább vízzel vegyék be. „Ez csak a jéghegy csúcsa” – mondta Bailey. „Biztos vagyok benne, hogy mind több és több gyógyszert fogunk találni, amelyek így viselkednek.”

Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
Az Oscar-díjas Ben Kingsley is szerepel a Noah Gordon történelmi bestselleréből, Az orvosdoktorból készülő filmben - jelentette be a potsdami UFA Cinema produkciós cég.
Imád nyilatkozni, de bőszen védi a magánéletét
Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét

Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Budapesti társasházak közösségei is pályázhatnak ezentúl a Zöldövezet elnevezésű programra, amely hat éve segíti a civil kezdeményezéseket, hogy környezetüket közösségi akció keretében szebbé és zöldebbé alakítsák.
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?

Meglepő okok: a nő emiatt szexel
Vajon a nők nem azért szeretkeznek, amiért a férfiak? Miért nem szexelnek szívesen elköteleződés nélkül? No és a pasik vajon miért a "jó lányokat" választják társnak?
Gyakori a vas-, kalcium és D-vitamin hiány is
5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...
Napi horoszkóp - 2012. május 21.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Nyolcak festőcsoport alkotásaiból nyílik kiállítás szeptemberben a bécsi Kunstforumban, majd 2013 őszén a párizsi Musée d'Orsay-ben mutatkozhat be a magyar modernizmus festészete a Szépművészeti Múzeum szervezésében.
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz

Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek

Vízben maradtak a tűzoltók
Kínos blamázsba keveredtek a hamburgi tűzoltók, akik szó szerint az Elba vizén rekedtek, ráadásul kénytelenek voltak a vízirendőrséget is értesíteni, hogy kijuthassanak a partra.
A rendőrségen lett vége a bulinak
Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
Rongálás miatt indítottak eljárást
Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
Eltűntek a megrendelések, de az alkatrészek is
Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
Öten megsérültek
Leszakadt egy siófoki gyorsétterem mennyezete
Villám-ütötte barátján akart segíteni a férfi
...a ménkű pedig igenis üt kétszer ugyanoda!
Olasz rendszámú autóval távoztak az elkövetők
Többmilliós ékszerlopás Komáromban
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:55 Meglepő okok: a nő emiatt szexel
- 18:52 Mal: teljesíthetetlen az ötnapos határidő
- 18:44 Abidal elhagyta a kórházat
- 18:42 Visszautasítja az ingatlanspekuláció gyanúját a belvárosi önkormányzat
- 18:30 Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
- 18:29 Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
- 18:25 Ingatlanspekuláció a Szent István Általános Iskola költözése mögött?
Reed RecruitmentKarbantartó
Work Way Club Kft.Senior kontroller
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.21 18:53
- Ez a Jobbik?2012.05.21 18:16
- Miféle alakok a Fremen barátai?2012.05.21 17:58
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 17:51
- Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben2012.05.21 17:16
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




