A nő mesterséges megtermékenyítésen esett át
Hármasikreket szült egy 59 éves nő Párizsban
Hármasikreknek adott életet egy 59 éves nő a párizsi Cochin kórházban; az édesanya és a gyermek is jól vannak - adta hírül hétfőn a Le Parisien című fővárosi napilap.
2008.09.08 19:47MTIAz újság információ szerint a szülésre vasárnap virradó éjjel került sor. A terhességet megelőzően az 59 éves ázsiai származású, francia állampolgárságú édesanya Vietnamban mesterséges megtermékenyítésen esett át. "Minden rendben ment" - közölte a kórház a Le Parisiennel, amely már múlt csütörtökön beszámolt a terhességről. A császármetszéssel született gyermek közül a két fiú 2,320 és 2,090 kilogrammal és 47, illetve 46 centiméterrel született, míg a kislány 2,420 kilogrammot nyom és 46 centiméter hosszú.
A petesejt-beültetést Franciaországban egy 1994-ben megszavazott és 2004-ben módosított törvény szabályozza, amely szerint petesejtet csak önkéntesen, névtelenül és ingyenesen adományozhat egy nő. A beültetést végző francia intézmények általában 40-42 éves kor felett nem vállalnak megtermékenyítést a donorok alacsony számára hivatkozva. A francia törvények szerint a petesejtdonoroknak legalább egy gyermeket kellett már szülniük és nem lehetnek idősebbek 37 évnél.
Franciaországban eddig megközelítőleg ezer gyermek született petesejt-beültetést követően. Az ily módon történő mesterséges megtermékenyítésre jelentkezett pároknak hat és hatvan hónap között kell várakozniuk. Mesterséges megtermékenyítést követően 2001-ben egy 62 éves nő adott életet egy gyermeknek a dél-franciaországi Fréjus kórházában, s külföldi petesejt-beültetés eredményeként más francia párnál is előfordult már késői terhesség, de hármasikrek először születettek hasonló körülmények között.
Egy szintén petesejt-beültetésen átesett 43 éves francia nő június óta fekszik kómában az Angers-i kórházban, miután szintén hármasikreket hozott világra.
Kapcsolódó írások:

Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!
A fenti kijelentés érdekesen hangozhat, de igaz: aki kedveli a sálakon látható mintákat, nyáron sem kell nélkülöznie a legújabb divatnak köszönhetően...
Túlóra-díjak miatt robbant ki az ellentét
Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t
Újraforgatják A hét mesterlövészt
Vadnyugatira vált Tom Cruise: ő lehet a fő mesterlövész
Egyszerű, mégis kiváló mártás lesz belőle
Gazdagon csak paradicsommal lehet
Ezrekért "vesztegették" el
Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt
Van, aki rutinból rendez, más frissen debütál
Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!
Thai masszőrök kényeztették az énekesnőket
Képek - Ledobták ruháikat a VIVA Comet legjobb női jelöltjei

A civil NAV-ellenőr nem viseli majd az új egyenruhát
Az APEH és a VP integrációjával létrejött Nemzeti Adó- és Vámhivatal új, egységes egyenruházati arculatának kialakítása jelenleg is folyamatban van.
Költségvetési, Gazdasági bizottság
Idén még közel felére csökkenhet a távközlési adó: 400, illetve 1400 forintra
Elnök marad
Dávid Ilona a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója
Kamara
Kiemelt területként kell kezelni a kínai piacot
EU-csúcs
Nem ellentétes fogalom a pénzügyi stabilitás és a növekedés
PSZÁF-adatok
Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben
EU-csúcs
Schulz: fennáll Európa szétszakadásának a kockázata

Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
A gyermekek többsége saját testsúlyánál jóval nehezebb súlyokat cipel - iskolatáska formájában -, de a felnőttekről is elmondható, hogy táskájuk szó szerint gyilkolja a hátukat.
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Akár a buszon is bevethető lenne a segítség
Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
A hízás oka lehet a társasági élet, az alváshiány
Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?
Mutassuk meg érzékeny oldalunkat is!
Mi teszi a pasit igazán szerelmessé?

Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel
A Pintér Béla és Társulata a toruni Kontakt Fesztiválon szerepel Szutyok című előadásával; a lengyel közönség pénteken egy alkalommal láthatja a produkciót.
Ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány
Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Vezetés közben dőlt rá
Menet közben suhant át rajta a kidőlt fa a szélvédőkön keresztül
Vezetékszakadás
Csak estére áll helyre a menetrend
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est

Élve temették el az idős asszonyt, akit részegen ütöttek el
Részegen gázolták el az idős asszonyt, ám a kórház helyett egy elhagyatott helyre vitték őt és abban a tudatban, hogy már belehalt a sérüléseibe, eltemették. A párost most letartóztatták, mert a nőt valójában élve földelték el.
Eddig csalódottan nézegették az üres fészket
Tojással lepték meg a "nem meleg, csak egynemű" pingvinpárt
Emberölés miatt indult nyomozás
Megtalálták az eltűnt lajosmizsei nő holttestét
Vélhetően nem ütközött másik járművel
Holtan találták a kerékpárost az árokban
Különleges reklám a reggeli lapban
Kapirgálja meg a sárgát: kenyérillat jön az újság mellé
Hatalmas ugrás - pedig csak ruha volt rajta
Túlélte a kaszkadőr a 732 métert - ejtőernyő nélkül
Vörös zóna
Örömlányokkal fizetett Veres a reptéri taxitenderért
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:35 Kis Gergő hozta a "kötelezőt": döntős 800 m gyorson
- 11:29 Több mint 40 millió font jött össze az árverésen
- 11:29 Élve temették el az idős asszonyt, akit részegen ütöttek el
- 11:25 A civil NAV-ellenőr nem viseli majd az új egyenruhát
- 11:23 Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!
- 11:22 Idén még közel felére csökkenhet a távközlési adó: 400, illetve 1400 forintra
- 11:12 Börtön helyett a pénzbüntetésre és a közmunkára helyezné a hangsúlyt az LMP
Risskov AutoferienDiszpécser
Adecco Kft.Pénzügyi munkatárs
Kereskedelmi cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Milyen országot szeretnénk?2012.05.24 10:47
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.24 10:35
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 07:35
- ÍRD LE,2012.05.23 16:52
- Hol tart Magyarország?2012.05.23 16:40
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter





