Tippek a jó orális szexhez
69 - póz kísérletezőknek és gyakorlott szeretőknek
Kevés olyan felnőtt van, aki ne próbálta volna ki a 69-es pózt és kevés olyan ember van, aki hasonlóan vélekedik erről a pozitúráról.
2009.08.16 07:50ma.huA 69-es póznak megvannak a maga előnyei és természetesen a hátrányai is, ezért fordulhatott elő, hogy a megítélése nagyon változatos. Javasoljuk akár próbáltad a pozitúrát, akár nem fogadj meg pár jó tanácsot tőlük, kezd el kipróbálni, vagy fedezd fel újra ennek a felállásnak a szépségeit. Amennyiben a tippek megfogadása után is úgy véled, hogy nem tartozol a 69-esek táborába, úgy sem kell elkeseredni, hisz végtelen az élvezhető szexuális pozíciók száma.
A 69-es pózt nem jó előre betervezni és lezsírozni a partnerrel, hiszen elég kiábrándító, amikor megbeszélitek, hogy ma ennek a póznak hódoltok, majd egymás fejére ültök, vagy hajoltok. A 69-re is rá kell hangolódni kellemes előjátékkal és van úgy, hogy egy szimplának tűnő orális szex kezdetéből alakul ki a pozitúra. Általában a 69-es pozitúra felvétele akkor a legédesebb, mikor a hölgy ráhangolódik arra, hogy partnerét orálisan izgatja, azonban a férfi partner nem elégszik meg azzal, hogy csak ő élvezze ezen örömöket.
Amennyiben ezt a pozíciót még soha nem próbáltátok partnereddel úgy nem árt ügyelni arra, hogy ne menjen át horrorba a szeretkezés, azaz az élvezetek közepén is figyelni kell arra, hogy ne legyen fulladásos élmény az orgazmus élménye helyett. A megfelelő távolság megtartása fontos ezen pozitúra kapcsán, ezenkívül a távolság a játszadozást is megkönnyítheti, hiszen a férfi a csiklóval a hüvelynyílással és akár a popsi környékével is könnyedén játszadozhat, ha nem ülsz a fejére és természetesen ez fordítva is igaz.
Általában jobb, ha a hölgy partner van felül, hiszen a férfiakkal könnyen megeshet, hogy annyira belemelegszenek az élvezetekbe, hogy elfeledkeznek arról, hogy nem a hüvelybemeneten fekszenek. A póz megítélése azért ellentmondásos, mert hajlamossá válik mindkét fél arra, hogy vagy hamar eljusson a csúcsra, vagy egyáltalán ne legyen képes eljutni az orgazmusig.
Azon párok, akik ritkán hódolnak az orális élvezeteknek, azokkal előfordulhat, hogy valamelyik fél pár perc elteltével elélvez, amikor a másik még a célegyenest sem látja. A másik véglet, amikor valaki képtelen megosztani a figyelmét és vagy arra koncentrál, hogy neki legyen jó, vagy arra, hogy partnerének okozzon örömöt. Azon pároknak, akik nem képesek megosztani a figyelmet nem javasoljuk a 69-es pozitúrát.

A póz felvételére azonban két lehetőség van, ami jelentősen megkönnyíti a dolgot. Az alul-felül lévő fajtát azon pároknak javasoljuk, akik már gyakorlottak a 69-es pozitúrában és tudják, hogy miként tudják így megtartani a távolságot úgy, hogy közben mindkettejük számára élvezetes maradjon az együttlét. Arról is megoszlanak a vélemények, hogy melyik praktikusabb, ha a nő van alul, vagy ha a nő van felül.
Akárhogy is döntötök figyelembe kell venni, hogy mekkora a magasságkülönbség kettőtök között, illetve azt is, hogy mekkora pénisszel rendelkezik a férfi partner. Amennyiben méretes szerszámmal áldott meg titeket a sors, úgy mindenképp ajánlatos, hogy a hölgy legyen felül a fent említett okok miatt. A 69-es pozitúrát azonban fel tudjátok venni oldalról is, ami sokkal kényelmesebb mindkét fél számára és könnyebben lehet koordinálni az izgatás mértékét, mélységét és a magasságkülönbség is könnyebben kiküszöbölhető, ha oldalról közelítitek meg kérdést.
A kezdőknek mindenképp ezzel a típussal érdemes kezdeni és idővel továbbfejleszteni az alul-felül típusra, hisz az sokkal több technikai készséget igényel mindkét fél részéről.

Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
Az Oscar-díjas Ben Kingsley is szerepel a Noah Gordon történelmi bestselleréből, Az orvosdoktorból készülő filmben - jelentette be a potsdami UFA Cinema produkciós cég.
Imád nyilatkozni, de bőszen védi a magánéletét
Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét

Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Budapesti társasházak közösségei is pályázhatnak ezentúl a Zöldövezet elnevezésű programra, amely hat éve segíti a civil kezdeményezéseket, hogy környezetüket közösségi akció keretében szebbé és zöldebbé alakítsák.
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?

Meglepő okok: a nő emiatt szexel
Vajon a nők nem azért szeretkeznek, amiért a férfiak? Miért nem szexelnek szívesen elköteleződés nélkül? No és a pasik vajon miért a "jó lányokat" választják társnak?
Gyakori a vas-, kalcium és D-vitamin hiány is
5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...
Napi horoszkóp - 2012. május 21.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Nyolcak festőcsoport alkotásaiból nyílik kiállítás szeptemberben a bécsi Kunstforumban, majd 2013 őszén a párizsi Musée d'Orsay-ben mutatkozhat be a magyar modernizmus festészete a Szépművészeti Múzeum szervezésében.
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz

Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek

Vízben maradtak a tűzoltók
Kínos blamázsba keveredtek a hamburgi tűzoltók, akik szó szerint az Elba vizén rekedtek, ráadásul kénytelenek voltak a vízirendőrséget is értesíteni, hogy kijuthassanak a partra.
A rendőrségen lett vége a bulinak
Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
Rongálás miatt indítottak eljárást
Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
Eltűntek a megrendelések, de az alkatrészek is
Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
Öten megsérültek
Leszakadt egy siófoki gyorsétterem mennyezete
Villám-ütötte barátján akart segíteni a férfi
...a ménkű pedig igenis üt kétszer ugyanoda!
Olasz rendszámú autóval távoztak az elkövetők
Többmilliós ékszerlopás Komáromban
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:12 Nébald György az Olimpiai Bajnokok Klubjának új elnöke
- 19:07 Felfüggesztették a fideszes Tilki Attila mentelmi jogát
- 19:04 Debreceni úszó Eb - Eredmények
- 18:59 Szakadékba zuhant egy busz Albániában
- 18:55 Meglepő okok: a nő emiatt szexel
- 18:52 Mal: teljesíthetetlen az ötnapos határidő
- 18:44 Abidal elhagyta a kórházat
Reed RecruitmentKarbantartó
Work Way Club Kft.Senior kontroller
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Egységfrontban az ágazati cégek a telefonadó ellen2012.05.21 19:03
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.21 18:53
- Ez a Jobbik?2012.05.21 18:16
- Miféle alakok a Fremen barátai?2012.05.21 17:58
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 17:51
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




