Jön az influenzajárvány! Védekezzünk
Páratartalommal és ecettel a vírusok, - forró gyógynövényteával az influenza ellen
A szakemberek jelzése szerint hamarosan megérkezik Magyarországra is az influenzajárvány.
2009.01.28 11:56A hagyományos kínai orvoslás az influenza ellen való védekezésben a leghatékonyabb és legegészségesebb módszert, a természetes gyógynövényeket ajánlja. A TCM szerint az immunrendszer megerősítését segítő táplálkozás mellett fontos a helyes életkörülmények biztosítása is, így a nem túlfűtött, de páradús lakókörnyezet kialakítása és annak ecetes fertőtlenítése. A téli időszakban, amikor leesik a hőmérséklet és kevés a napfény, a szervezet nehezebben birkózik meg a baktériumok és a vírusok támadásaival, különösen így van ez a járványszerűen terjedő influenza esetében.
Megfelelő páratartalommal és ecettel a vírusok ellen
A hagyományos kínai orvoslás (TCM) szerint a túlfűtött lakás gyengíti az immunrendszert, a lakótér ideális hőmérséklete 18-20 °C fok, 70 %-os páratartalom mellett. A belső páratartalom növelése elérhető párologtatók, inhalálók segítségével, melyekbe különböző illóolajokat – például citromolajat, fahéjolajat, aloe teát – is cseppenthetünk. Megfelelő páratartalom mellett a kórokozók fertőzőképessége csökken, ezért a száraz levegő mindenképpen kerülendő. Mindezek mellett fontos a lakás megfelelő fertőtlenítése is.
„Kínában a lakóhelyiségeknek van egy közismert fertőtlenítési módja, melyet étkezési ecettel végezhetünk el. A felforrósított lábosba ecetet töltünk, és 5-10 percig hagyjuk, hogy párologjon. Erre az időre becsukjuk az ajtókat, ablakokat. Ugyanezt a módszert alkalmazhatjuk párologtató segítségével: hagyjuk, hogy a készülékben felforrjon az ecet, és a pára betöltse a helyiséget. Minden szobához 50 ml étkezési ecetet használjunk, amit súlyos járványos időszakban 100 ml-re emelhetünk. Ismételjük ezt a folyamatot egymást követő 5 napon keresztül” – fejti ki Dr. Chen Zhen TCM oktató.
Meleg italokkal, forró gyógynövényteával az influenza ellen
A TCM az influenza időszakában reggelente, ébredés után éhgyomorra 2-3 dl langyos mézes víz fogyasztását javasolja, ez segíti a belek normális működését, a jól funkcionáló emésztőrendszer pedig elengedhetetlen az influenza elleni hatékony védekezésben. Ugyanakkor a hagyományos kínai orvoslás szerint az izzadás is segít a gyógyulásban, ezért már a megfázás első jeleinek jelentkezésekor fontos a meleg, forró italok, például mézes gyömbér tea vagy echinacea tea fogyasztása.
A zöld tea is jó védekező hatással bír, a benne található catechin gátolja az influenzát okozó korokozók szervezetbe való bejutását, de a napi háromszor alkalmazott banlangen tea, illetve a különböző szűz tea készítmények is nagy segítséget jelenthetnek megfázás esetén.

Gyógynövények és piros zöldségek, gyümölcsök az immunrendszer erősítésére
Egy-két héten belül kialakulhat Magyarországon is az influenzajárvány, a szakemberek szerint a megbetegedés kockázata azonban jelentősen csökkenthető elegendő mennyiségű C-vitamin bevitelével (normál életmódot folytató ember esetén napi 500-1000 mg), valamint ginzeng és egyéb immunerősítő gyógynövények, mint például echinacea, astragalus gyökér (csüdfű gyökér), kínai hernyógomba (Cordyceps Sinensis) vagy pecsétviaszgomba (Ganoderma Lucidum) fogyasztásával.
Az influenzás fertőzésekkel szembeni ellenálló képesség tovább növelhető echinacea grapefruit cseppekkel, de a piros színű zöldségek és gyümölcsök gyakori fogyasztása is jótékony hatást fejt ki, együnk tehát sok erős paprikát, jujubát, sütőtököt, paradicsomot és lila hagymát. Az immunerősítés fontosságát támasztja alá az a kínai közmondás is, mely szerint „ha elég erős a belső energiánk (Zhen Qi), a betegség (Xie) nem vehet erőt rajtunk”.
Az emésztőrendszer megfelelő működésére is fontos odafigyelni, ezért járványidőszakban a nyers és hideg, valamint zsíros és olajban sült ételek kerülendők, helyettük érdemes több meleg, illetve folyékony ételt, leveseket fogyasztani.

Tippek a fertőzés megelőzésére
1. Kerüljük a tömeget.
A gyermekek, az idős emberek és a legyengült fizikai állapotban lévő egyének lehetőleg ne menjenek nagy társaságba, kerüljék a tömeget és a levegőtlen, fülledt helyiségeket.
2. Külső ruházatunkat tartsuk távol hálószobánktól.
Miután hazaérkeztünk szappannal, meleg vízzel alaposan mossunk kezet, és sós vízzel öblögessünk. Az utcán viselt kabátot, külső ruházatot tartsuk távol a hálószobától, hiszen a szennyeződésekkel megtelepedhetnek rajtuk a kórokozók is. Ebben az időszakban javasolt a fokhagyma rendszeres fogyasztása is.
3. Rendszeres séta, úszás, futás, hegymászás vagy labdajátékok télen is. Végezzünk rendszeresen valamilyen testmozgást, ami lehet akár séta, úszás, futás, hegymászás vagy labdajáték is. Ezzel növeljük a test hideggel szembeni tűrőképességét, és az immunrendszer is erősödik.
4. Elegendő alvás.
A téli egészségmegőrzés egyik legfontosabb eleme a megfelelő mennyiségű alvás. Alvás előtt áztassuk lábunkat meleg vízbe és igyunk meleg tejet, ezzel javíthatjuk a pihenés minőségét. Ne feküdjünk le túl későn és lehetőleg ne teli gyomorral. Chicago-i egyetemi kutatók kísérletekkel bizonyították, hogy akik naponta csupán 4 órát alszanak, azok szervezetének ellenálló képessége és antitest mennyisége a fele, mint azoknak, akik 7,5-8,5 órát alszanak.

Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
Az Oscar-díjas Ben Kingsley is szerepel a Noah Gordon történelmi bestselleréből, Az orvosdoktorból készülő filmben - jelentette be a potsdami UFA Cinema produkciós cég.
Imád nyilatkozni, de bőszen védi a magánéletét
Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét

Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Budapesti társasházak közösségei is pályázhatnak ezentúl a Zöldövezet elnevezésű programra, amely hat éve segíti a civil kezdeményezéseket, hogy környezetüket közösségi akció keretében szebbé és zöldebbé alakítsák.
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?

Meglepő okok: a nő emiatt szexel
Vajon a nők nem azért szeretkeznek, amiért a férfiak? Miért nem szexelnek szívesen elköteleződés nélkül? No és a pasik vajon miért a "jó lányokat" választják társnak?
Gyakori a vas-, kalcium és D-vitamin hiány is
5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...
Napi horoszkóp - 2012. május 21.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Nyolcak festőcsoport alkotásaiból nyílik kiállítás szeptemberben a bécsi Kunstforumban, majd 2013 őszén a párizsi Musée d'Orsay-ben mutatkozhat be a magyar modernizmus festészete a Szépművészeti Múzeum szervezésében.
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz

Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek

18+ képek - Duplán adagoljuk a szépségeket
Kinek a szőke, kinek a fekete, de most mindenki megtalálja a magának való látványt, mert ma mindkét típust elhoztuk, ráadásul nem felváltva, hanem egyszerre pózolnak a fotós előtt!
Vízimentőket kellett hívni a folyóban rekedteknek
Vízben maradtak a tűzoltók
A rendőrségen lett vége a bulinak
Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
Rongálás miatt indítottak eljárást
Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
Eltűntek a megrendelések, de az alkatrészek is
Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
Öten megsérültek
Leszakadt egy siófoki gyorsétterem mennyezete
Villám-ütötte barátján akart segíteni a férfi
...a ménkű pedig igenis üt kétszer ugyanoda!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:29 18+ képek - Duplán adagoljuk a szépségeket
- 19:25 NATO-csúcs - Az afgán erőké lehet a vezető szerep 2013 közepére
- 19:15 Zsidó telepesek tüzet nyitottak palesztinokra
- 19:12 Nébald György az Olimpiai Bajnokok Klubjának új elnöke
- 19:07 Felfüggesztették a fideszes Tilki Attila mentelmi jogát
- 19:04 Debreceni úszó Eb - Eredmények
- 18:59 Szakadékba zuhant egy busz Albániában
Reed RecruitmentKarbantartó
Work Way Club Kft.Senior kontroller
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Egységfrontban az ágazati cégek a telefonadó ellen2012.05.21 19:03
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.21 18:53
- Ez a Jobbik?2012.05.21 18:16
- Miféle alakok a Fremen barátai?2012.05.21 17:58
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 17:51
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




