Egyen Ön is flavonoidot!
Okosító eszem-iszom
Idős korban mérhetően javítja a gondolkodási képességet és a memóriát a sok flavonoidot tartalmazó ételek, italok rendszeres fogyasztása. A biztató eredményt hozó vizsgálatokat a táplálkozástudomány vezető folyóirata, a Journal of Nutrition összegezte.
2009.02.06 12:15MTIA latin szó: "flavus" azt jelenti, hogy sárga. Ebből a szóból lett a "flavonoid" kifejezés, ahogy azt a sok ezer, növényi eredetű vegyületet nevezik, melyek a legkülönbözőbb színű növényekből, gyümölcsökből származnak. Azt, hogy a bőséges zöldség- és gyümölcsevés jót tesz az egészségnek, tapasztalatból is régóta tudtuk, de a tudományos vizsgálatok mind gyakrabban igazolták, hogy ennek magyarázata a különböző flavonoidok szervezetünkre gyakorolt, kedvező hatása.
A szakirodalomban sokat írtak erről a kérdésről, de egyértelmű válasz még nem született. A kutatók elsősorban azzal foglalkoztak, hogy a flavonoidok bizonyíthatóan javítják-e a szív- és érrendszeri betegségek lefolyását, illetve gátolják-e a rosszindulatú daganatok kifejlődését. Nemzetközi munkacsoportok hét vizsgálatban nézték, hogy a bőséges flavonoid bevitel csökkenti-e a szélütés előfordulását.
Öt tanulmányban nem volt értékelhető eredmény, de két vizsgálat azt mutatta, hogy sok flavonoid tartalmú étel-ital fogyasztása esetén lényegesen ritkább az agyi katasztrófa, mint azoknál, akik nem így étkeznek. Meggyőzően igazolták, hogy a flavonoidok fokozzák szervezetünkben az értágító hatású nitrogén-monoxid fölszabadulását, ezáltal javul a szövetek vérellátása. Koszorúér betegek vizsgálatakor észlelték, hogy a sok flavonoidot tartalmazó, fekete tea bőséges iszogatása kiválóan tágítja a verőereket. Francia doktorok két éve csaknem kétezer, 65 évesnél idősebb ember adatait közölték, akiket tíz év alatt négy alkalommal vizsgáltak.
Részletesen fölmérték azt is, hogyan táplálkoznak. Kiderült, hogy azok, akik a legtöbb, olyan ételt-italt fogyasztották, amiben sok volt a flavonoid, szellemileg frissebbek maradtak, mint a többiek. A kakaó, a fekete csokoládé flavonoidban gazdag táplálék. Farzaneh A. Sorond amerikai ideggyógyász és munkatársai az agyhoz futó erekben mérték a véráramlás sebességét, mértékét. A vizsgált személyek két hétig vagy flavonoid-dús csokoládét kaptak, vagy olyat, ami pontosan ugyanolyan színű és ízű volt, de flavonoidokat nem tartalmazott.
Kétheti csokizás végén a hatás jól mérhető volt: a sok flavonoidot tartalmazó, fekete csokoládéval kezeltek agyi véráramlása fokozódott, míg az ugyanolyan megjelenésű, de flavonoid-mentes csemegének ilyen kedvező tulajdonságát nem észlelték. Nem véletlen, hogy az ígéretes eredmények alapján más kutatók is bekapcsolódtak ebbe a munkába.
A latin szó: "flavus" azt jelenti, hogy sárga. Ebből a szóból lett a "flavonoid" kifejezés, ahogy azt a sok ezer, növényi eredetű vegyületet nevezik, melyek a legkülönbözőbb színű növényekből, gyümölcsökből származnak.
Azt, hogy a bőséges zöldség- és gyümölcsevés jót tesz az egészségnek, tapasztalatból is régóta tudtuk, de a tudományos vizsgálatok mind gyakrabban igazolták, hogy ennek magyarázata a különböző flavonoidok szervezetünkre gyakorolt, kedvező hatása. A szakirodalomban sokat írtak erről a kérdésről, de egyértelmű válasz még nem született. A kutatók elsősorban azzal foglalkoztak, hogy a flavonoidok bizonyíthatóan javítják-e a szív- és érrendszeri betegségek lefolyását, illetve gátolják-e a rosszindulatú daganatok kifejlődését. Nemzetközi munkacsoportok hét vizsgálatban nézték, hogy a bőséges flavonoid bevitel csökkenti-e a szélütés előfordulását.
Öt tanulmányban nem volt értékelhető eredmény, de két vizsgálat azt mutatta, hogy sok flavonoid tartalmú étel-ital fogyasztása esetén lényegesen ritkább az agyi katasztrófa, mint azoknál, akik nem így étkeznek. Meggyőzően igazolták, hogy a flavonoidok fokozzák szervezetünkben az értágító hatású nitrogén-monoxid fölszabadulását, ezáltal javul a szövetek vérellátása. Koszorúér betegek vizsgálatakor észlelték, hogy a sok flavonoidot tartalmazó, fekete tea bőséges iszogatása kiválóan tágítja a verőereket. Francia doktorok két éve csaknem kétezer, 65 évesnél idősebb ember adatait közölték, akiket tíz év alatt négy alkalommal vizsgáltak. Részletesen fölmérték azt is, hogyan táplálkoznak.
Kiderült, hogy azok, akik a legtöbb, olyan ételt-italt fogyasztották, amiben sok volt a flavonoid, szellemileg frissebbek maradtak, mint a többiek. A kakaó, a fekete csokoládé flavonoidban gazdag táplálék. Farzaneh A. Sorond amerikai ideggyógyász és munkatársai az agyhoz futó erekben mérték a véráramlás sebességét, mértékét. A vizsgált személyek két hétig vagy flavonoid-dús csokoládét kaptak, vagy olyat, ami pontosan ugyanolyan színű és ízű volt, de flavonoidokat nem tartalmazott. Kétheti csokizás végén a hatás jól mérhető volt: a sok flavonoidot tartalmazó, fekete csokoládéval kezeltek agyi véráramlása fokozódott, míg az ugyanolyan megjelenésű, de flavonoid-mentes csemegének ilyen kedvező tulajdonságát nem észlelték.
Nem véletlen, hogy az ígéretes eredmények alapján más kutatók is bekapcsolódtak ebbe a munkába.

Képek - Ilyenek voltak... a Jóban Rosszban sztárjai!
Ki ne emlékezne szívesen gyerekkori csínytevéseire, amelyek egykor a szülők idegeit tették próbára, mára azonban megmosolyogtatnak mindenkit. A TV2 sikersorozatának színészei ezúttal gyerekkorukról mesélnek.
Díjra esélyes a színész Cannes-ban
Michael Douglas: "Nagy ajándék volt" a meleg zongorista szerepe + KÉPEK!
Ezért kellett a mentőhelikopter a sztárnak
George Michael kizuhant az autóból a sztrádán
Nagyon pedáloztak a Comet énekesnői
Képek - A lányok már nyeregben érezték magukat
Készül a chilei bányászok tragédiájának filmje
Antonio Banderas a föld alá süllyed - de nem szégyenében!
Csomagtartóban találta, 60 ezer fontot vár érte
Milliókat kereshet James Bond óráján a titkos eladó
II. János Pál pápához hasonlította az oroszt
Depardieu: Putyin megpróbál egy kis méltóságot adni az embereknek

Bernanke a monetáris lazítás folytatása mellett érvelt
Az adóemelések és a költségvetési kiadáscsökkentések az idén előreláthatólag lassítják majd a gazdasági növekedés mértékét.
Devizapiac
Idei legerősebb árfolyamánál jár a forint
GVH
Ki sem írta az apró betűket - 50 millióra bírságolták a Providentet
Műsorkészítésre
27 rádió - 75 milliós támogatás
Január-márciusban
4,2 százalékkal nőtt a nettó átlagkereset
Budapesti Értéktőzsde
Jól nyitott a BUX
Röszkénél
Nagy fogás - 60 kiló marihuána lapult a padlólemez alatt

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Esélye lenne a rákra
A mellei után pár szervétől is meg kell szabadulnia Angelina Jolie-nak
Komoly betegség
A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!

Elhunyt Henri Dutilleux kortárs francia zeneszerző
A francia komponista Olivier Messiaennal és Pierre Boulez-vel együtt a kortárs francia zene kiemelkedő egyénisége volt.
Játékra hívják a közönséget
10 éves Az operaház fantomja - jubileumi előadás a Madách Színházban
Előadások, interaktív programok
Sok-sok érdekes programmal kedveskednek a Gyermekmentők
15 izgalmas héten át
Világsztárok az Eszterházi Vígasságokon
Kétmilliárdból
Megújul a pápai Esterházy-kastély
Bársony Bálint és Gergely Éva szerzeménye
Énekeljük együtt! - megvan az Összetartozás dala
A társulat új tagjaival
Új évad a Nemzetiben - Vidnyánszky is beáll jegyet árulni

Balatoni elkerülő: halálos baleset, teljes útzár
Egy kamion és egy kisteherautó ütközött frontálisan a balatonakarattyai körforgalom és a balatonfőkajári elágazó között.
Baleset miatt
Nagy a torlódás a Thököly úton
Újpesten
Szabálytalanul lépett az úttestre - tízéves gyermeket gázoltak el
Kórházba szállították
Várandós nő sérült meg a hármas karambolban
Karambol a 6-oson
Tűzoltók szabadították ki a sérülteket a roncsból
Bács-Kiskunban
Áttért a szembe sávba, kamionnak csapódott: kórház lett a vége
Tompai körforgalomban
Elaludt a volánnál - nem élte túl

18+ képek - Cara Brett cafatokra tépte magán a pólót
A Cara Brett nevű ragadozóhoz kizárólag tapasztalt vadászok jelentkezését várjuk, amatőrök ne is próbálkozzanak, teljesen esélytelenek lennének ezzel a vadmacskával szemben!
Elég paranormális tevékenység volt ez is...
Szellemet akart fogni, de a felszarvazását vette videóra
100 milliós volt a zsákmány
Román és magyar rendőrök: együtt sikerült elfogni a műkincsrablókat
Gyorshajtáson kapták rajta a hollandot
Kamuzni akart az ikertestvérével - de őt is körözték
Zavarta a kicsik civakodása a nőt
Kidobta a gyerekeit az anya az ablakon
A környezetvédők tiltakoztak az erdőben
Acéldrót fejezte le majdnem a motorost
A robbanótestet elszállítják
Megsemmisítették a Várban talált bombából kiszerelt gyújtoszerkezetet
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:32 Nemzeti Örökség Intézete: Radnainé Fogarasi Katalin lett az elnök
- 20:28 Irán jelentősen növelte urándúsító kapacitását
- 20:07 Vérengzés - Bagdadban a nyilvánosházat sem kímélték
- 19:58 Balatoni elkerülő: halálos baleset, teljes útzár
- 19:48 Vincze Szabolcs: sok múlik a serpák kipihentségén - ők is az életüket kockáztatják
- 19:41 Ismét zavargások voltak Stockholmban
- 19:31 2006-os tüntetések - felmentettek két megvádolt rendőrt
top fórum témák:
- ÍRD LE,2013.05.22 13:26
- SZIGORÚAN A TÉNYEK2013.05.22 11:28
- Valami bűzlik Csányiában!2013.05.21 14:29
- Tárgyilagosságot kérnek Magyarországgal kapcsolatban németországi magyarok2013.05.21 07:14
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.21 07:13
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


