Az emberek nem fogják kiváltani a gyógyszereket
Súlyos problémák várhatóak a gyógyszerellátásban
Nem csupán mennyiségi, minőségi alul gyógyszerezést is eredményezhet a gyógyszerárak támogatásának csökkenése - véli Horváth Tamás a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke.
2009.03.22 17:02medipress.huEz azt jelenti, hogy a beteg vagy nem váltja ki gyógyszerét vagy egy olcsóbb, ám tíz-tizenöt éve meghaladott medicinát választ majd. Nincsen garancia arra sem, hogy az intézkedésnek nem lesz folytatása ebben az évben.
Teljességgel érthető ám mégsem elfogadható az indoklás, miszerint a gyógyszertámogatási rendszer megnyirbálására azért volt szükség, mert a járulékbevételek kiesésével megborult a költségvetési egyensúly – véli Horváth Tamás. Szerinte ugyanis a januárban elfogadott költségvetést ezzel az indoklással csökkenteni több problémát is felvet. Egyrészt még csak március van, így nincs semmilyen garancia rá, hogy a foglalkoztatás további csökkenésével nem esik ki újabb összeg a kasszából és nem válik szükségessé egy újabb radikális és váratlan lépés.
A másik probléma az, hogy egy ilyen intézkedésnél azt is figyelembe kellene venni, kit hogyan érint a dolog. Noha az egészségügyi miniszter az ellenkezőjét mondta, a gyógyszerárak támogatásának csökkenése következményesen ugyan, de érinti az alapellátást is – véli Horváth Tamás. A növekvő lakossági terhek mellett az emberek nem fogják kiváltani a gyógyszereket amik sokszor elvesztve támogatásukat csak teljes áron lesznek elérhetőek.
Hasonló dolog történt 2007-ben, mikor felére csökkent a gyógyszerek támogatottsága – fejti ki a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke. Most is a betegteher növekedésére lehet számítani, akkor ez 23-24 milliárdot jelentett, most 10 milliárd forint sújtja a most is szűkös vásárlóerőt. Nem csupán mennyiségi, de minőségi visszaesés is történhet, hiszen előfordul, hogy a beteg egy sokkal kevésbé innovatív, 10-15 évvel ezelőtti gyógyszer felírását kéri orvosától a költségek csökkentése érdekében.
A gyógyszerészek részéről óriási problémát jelent, hogy csökken az árrés-tömeg, ami az egyetlen bevételforrást jelenti számukra. Ezzel fokozott veszélybe kerül az amúgy is nehéz helyzetben lévő gyógyszertárak. Teljességgel érthető, hogy a költségvetést egyensúlyba kell hozni, de az összes érintett mindeközben elveszti egyensúlyát – véli Horváth. További problémát jelent a gyógyszertárak számára hogy a március közepi bejelentést követően áprilistól már életbe is lép az intézkedés.
Ez azt jelenti, hogy a gyógyszer ott ragad a gyógyszertárban, ami készletleértékelési veszteséget jelent a patikák számára. Összehasonlításképpen 2007-ben ezt a veszteség 2 milliárd forint volt. A gyógyszerfogyás átrendeződése teljességgel kiszámíthatatlan, ezért két éve sehol nincsenek tartalékok – mutat rá a szakember. Hozzáteszi: sem a betegnek, sem a gyártónak, sem a forgalmazónak nem könnyű átvészelni ezt a nehéz időszakot. A gyártók nem tudnak fejlesztési kiadásokra költeni a gyógyszertárak nem tudnak tartalékokat létrehozni és hitelt sem felvenni.
Amennyiben bármilyen költségvetési megroppanás miatt a gyógyszertámogatás csúszna, úgy azonnali zavar következne be az ellátásban,. Mert a gyógyszertáraknak olyannyira nincs tőkéjük, hogy nem tudnának saját tőkéből gyógyszert vásárolni – árnyalja a súlyos helyzetet Horváth. Összességében el lehet mondani hogy az intézkedés minőségi romláshoz vezet az egészségügyben, amit súlyosbít az a tény, hogy a válság nyomán kialakult helyzetben amúgy is nő a betegek száma.
A napi felhalmozódott problémákkal szembenéző lakosságnál ugyanis fokozottan jelentkeznek olyan betegségek, mint gyomorfekély, szívritmus-problémák vagy pszichoszomatikus betegségek.

Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!
A fenti kijelentés érdekesen hangozhat, de igaz: aki kedveli a sálakon látható mintákat, nyáron sem kell nélkülöznie a legújabb divatnak köszönhetően...
Túlóra-díjak miatt robbant ki az ellentét
Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t
Újraforgatják A hét mesterlövészt
Vadnyugatira vált Tom Cruise: ő lehet a fő mesterlövész
Egyszerű, mégis kiváló mártás lesz belőle
Gazdagon csak paradicsommal lehet
Ezrekért "vesztegették" el
Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt
Van, aki rutinból rendez, más frissen debütál
Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!
Thai masszőrök kényeztették az énekesnőket
Képek - Ledobták ruháikat a VIVA Comet legjobb női jelöltjei

Négyszer annyiba kerül a Várbazár tervezése
A Várgondnokság Nonprofit Kft. által a budai Várbazár rekonstrukciójára és a kapcsolódó közösségi közlekedésfejlesztés komplex tervezésére kiírt nyílt közbeszerzést a Középülettervező (KÖZTI) Zrt. nyerte, az eredetileg becsült nettó 700 millió forint helyett nettó 2 milliárd 984 millió forinttal - az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Adóznak a divatnak a NAV-nál
A civil NAV-ellenőr nem viseli majd az új egyenruhát
Költségvetési, Gazdasági bizottság
Idén még közel felére csökkenhet a távközlési adó: 400, illetve 1400 forintra
Elnök marad
Dávid Ilona a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója
Kamara
Kiemelt területként kell kezelni a kínai piacot
EU-csúcs
Nem ellentétes fogalom a pénzügyi stabilitás és a növekedés
PSZÁF-adatok
Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben

Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
A gyermekek többsége saját testsúlyánál jóval nehezebb súlyokat cipel - iskolatáska formájában -, de a felnőttekről is elmondható, hogy táskájuk szó szerint gyilkolja a hátukat.
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Akár a buszon is bevethető lenne a segítség
Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
A hízás oka lehet a társasági élet, az alváshiány
Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?
Mutassuk meg érzékeny oldalunkat is!
Mi teszi a pasit igazán szerelmessé?

Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel
A Pintér Béla és Társulata a toruni Kontakt Fesztiválon szerepel Szutyok című előadásával; a lengyel közönség pénteken egy alkalommal láthatja a produkciót.
Ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány
Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Vezetés közben dőlt rá
Menet közben suhant át rajta a kidőlt fa a szélvédőkön keresztül
Vezetékszakadás
Csak estére áll helyre a menetrend
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est

Élve temették el az idős asszonyt, akit részegen ütöttek el
Részegen gázolták el az idős asszonyt, ám a kórház helyett egy elhagyatott helyre vitték őt és abban a tudatban, hogy már belehalt a sérüléseibe, eltemették. A párost most letartóztatták, mert a nőt valójában élve földelték el.
Eddig csalódottan nézegették az üres fészket
Tojással lepték meg a "nem meleg, csak egynemű" pingvinpárt
Emberölés miatt indult nyomozás
Megtalálták az eltűnt lajosmizsei nő holttestét
Vélhetően nem ütközött másik járművel
Holtan találták a kerékpárost az árokban
Különleges reklám a reggeli lapban
Kapirgálja meg a sárgát: kenyérillat jön az újság mellé
Hatalmas ugrás - pedig csak ruha volt rajta
Túlélte a kaszkadőr a 732 métert - ejtőernyő nélkül
Vörös zóna
Örömlányokkal fizetett Veres a reptéri taxitenderért
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:00 Négyszer annyiba kerül a Várbazár tervezése
- 11:54 Futamgyőztesként az esti döntőben a női váltó
- 11:49 Kristályéjszaka Tel-Avivban
- 11:45 Az MSZP áll a földpályázatok nyilvánosságával kapcsolatos per elébe
- 11:35 Kis Gergő hozta a "kötelezőt": döntős 800 m gyorson
- 11:29 Több mint 40 millió font jött össze az árverésen
- 11:29 Élve temették el az idős asszonyt, akit részegen ütöttek el
Risskov AutoferienDiszpécser
Adecco Kft.Pénzügyi munkatárs
Kereskedelmi cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Milyen országot szeretnénk?2012.05.24 10:47
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.24 10:35
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 07:35
- ÍRD LE,2012.05.23 16:52
- Hol tart Magyarország?2012.05.23 16:40
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter





