A megelőzés és az időablak fontossága
A stroke a harmadik vezető halálok
Az agyi érkatasztrófa a rák és a szívbetegségek után a harmadik vezető halálok, mi több, a leggyakoribb tartós mozgáskorlátozottságot okozó betegség.
2009.04.24 10:46MTIA szomorú tényre Káposzta Zoltán országos szakfelügyelő neurológus, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház osztályvezető főorvosa, a Magyar Stroke Társaság vezetőségi tagja hívta fel a figyelmet. A főorvos abból az alkalomból nyilatkozott az MTI-nek, hogy a társaság kampányt folytat, amellyel fel akarja hívni a lakosság figyelmét a betegség tüneteire, és arra, hogy az agyi érkatasztrófa esetében minden perc számít.
- A stroke kifejezés ütést, csapást jelent. Az esetek négyötödében az agy bizonyos területe nem kap elegendő vért, mivel valamelyik eret vérrög zárja el, de okozhatja a tüneteket az átáramló vér mennyiségének csökkenése is. A megmaradó egyötödben vérzés alakul ki, amely az agyszövetet roncsolja - magyarázta Káposzta Zoltán. Az országban évente 40-50 ezerre tehető az új stroke-esetek száma, 18 ezren hunynak el agyi érkatasztrófa következtében.
- Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy az agyi érkatasztrófa egyre kevésbé az időskorúak betegsége. Különösen aggasztó a helyzet Magyarországon, ahol az 55 év alattiak stroke-rizikója a nyugat-európai átlag 4-6-szorosa, vagyis a fiatalabb, aktív népesség érintettsége is viszonylag nagy - mutatott rá a főorvos, hozzátéve: a szakembereknek mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy felhívják a társadalom figyelmét a veszélyekre, hátha a potenciális betegek elgondolkodnak, és idejekorán orvoshoz fordulnak. Amennyiben pedig megtörtént a baj, a tünetek ismeretében a hozzátartozók azonnal segítséget kérnek.
- A legnagyobb erőfeszítést a betegség megelőzésére kell fordítani. Segíti ezt, hogy ismeretesek azok a betegségek, amelyek az agyi érkatasztrófára hajlamosítanak. Ilyen a hipertónia, a cukorbaj, a magas koleszterinszint, az elhízás, a mozgásszegény életmód, a dohányzás. Ezek mind befolyásolható kockázati tényezők, ily módon csökkenteni lehet az agyi érkatasztrófa veszélyét - emelte ki Káposzta Zoltán. Mint megjegyezte, elgondolkodtató, hogy míg a stroke kockázati tényezői között a magas vérnyomás áll az első helyen, a közvélemény nincs tudatában a "néma gyilkosnak" nevezett hipertónia valós veszélyének, amelyet az emberek jelentős része nem tart komoly egészségügyi problémának.
Érthetően kell kommunikálni a tüneteket
- A stroke rizikóját persze sohasem lehet nullára csökkenteni, hiszen genetikai tényezők határozzák meg az érfal szerkezetét. Így ha valakinek a felmenői között gyakran fordult elő agyi érbetegség, az nagy valószínűséggel olyan géneket örökölt, amelyek az átlagosnál gyengébb érfalat eredményeznek. Nem befolyásolható rizikófaktor az életkor sem, amelynek előrehaladtával csökken az érfal rugalmassága, ezáltal szintén növekszik az agyi érkatasztrófa kockázata - taglalta a neurológus.
Aláhúzta, hogy amennyiben nem sikerült megelőzni stroke-ot, fontos érthetően kommunikálni, hogy milyen tünetek utalnak akut agyi vérellátási zavarra. Ezek közé tartozik a hirtelen kialakuló féloldali végtaggyengeség, zsibbadás vagy bénulás. Felléphet beszédzavar, amely megnyilvánulhat a beszéd megértésének problémáiban, illetve a szóformálás nehezítettségében. Esetleg hirtelen látászavar léphet fel: kettős látás, a látótér részleges kiesése, látásvesztés. Ilyen tünet lehet a hirtelen kialakuló egyensúlyvesztés vagy a memóriazavar is.
- Nagyon fontos, hogy a beteg minél előbb kórházba kerüljön, mégpedig egy stroke-központba, amely az agyi érkatasztrófa összes fajtájának az ellátására szakosodott - hangsúlyozta.
Minden másodperc számít
Káposzta Zoltán figyelmeztetett az időablak fontosságára is, ugyanis ha az agyi vérkeringési zavar hátterében vérrög áll, lehetőség van úgynevezett trombolízisre (vérrögoldásra). Amennyiben ez időben, 3-4,5 órán belül megtörténik, remény van olyan mértékben minimalizálni az agykárosodást, hogy a beteg maradandó tünetek nélkül meggyógyulhat. Ám az időablakon belül is számít minden perc, tekintettel arra, hogy az agyszövet nagyon érzékeny. Már néhány másodperces vérellátási zavar is komoly sejtpusztulást eredményezhet.
- A vérrögoldás tekintetében Magyarországon még van elmaradás. A statisztikai adatok szerint 2007-ben 195 ilyen beavatkozás történt, tavaly pedig ez a szám csaknem megduplázódott, 370 kezelést regisztráltak. A növekedés ellenére az akut eseteknek csupán 0,6-0,7 százalékában zajlott le vérrögoldás. A beavatkozásokat bizony meg kellene többszörözni, Nyugat-Európában például 5-10 százalékos az arány. A kezeléssel agyszövetet tudunk megmenteni, a megmentett agyszövettel funkciót lehet fenntartani, a funkció révén pedig visszaadhatjuk a betegek munkaképességét, ami végső soron egész családokat menthet meg.
Egy adott stroke ugyanis nemcsak egy embert érint, hanem a betegség ápolási és pszichés terheivel családokat nyomorít meg. Ezért kell mindent megtenni annak érdekében, hogy mind a prevenció, mind az akut ellátás megfeleljen a legkorszerűbb követelményeknek. Ehhez tulajdonképpen az egész társadalom összefogására van szükség - fejtette ki Káposzta Zoltán.

Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
Az Oscar-díjas Ben Kingsley is szerepel a Noah Gordon történelmi bestselleréből, Az orvosdoktorból készülő filmben - jelentette be a potsdami UFA Cinema produkciós cég.
Imád nyilatkozni, de bőszen védi a magánéletét
Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét

Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Budapesti társasházak közösségei is pályázhatnak ezentúl a Zöldövezet elnevezésű programra, amely hat éve segíti a civil kezdeményezéseket, hogy környezetüket közösségi akció keretében szebbé és zöldebbé alakítsák.
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?

Meglepő okok: a nő emiatt szexel
Vajon a nők nem azért szeretkeznek, amiért a férfiak? Miért nem szexelnek szívesen elköteleződés nélkül? No és a pasik vajon miért a "jó lányokat" választják társnak?
Gyakori a vas-, kalcium és D-vitamin hiány is
5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...
Napi horoszkóp - 2012. május 21.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Nyolcak festőcsoport alkotásaiból nyílik kiállítás szeptemberben a bécsi Kunstforumban, majd 2013 őszén a párizsi Musée d'Orsay-ben mutatkozhat be a magyar modernizmus festészete a Szépművészeti Múzeum szervezésében.
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz

Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek

18+ képek - Duplán adagoljuk a szépségeket
Kinek a szőke, kinek a fekete, de most mindenki megtalálja a magának való látványt, mert ma mindkét típust elhoztuk, ráadásul nem felváltva, hanem egyszerre pózolnak a fotós előtt!
Vízimentőket kellett hívni a folyóban rekedteknek
Vízben maradtak a tűzoltók
A rendőrségen lett vége a bulinak
Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
Rongálás miatt indítottak eljárást
Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
Eltűntek a megrendelések, de az alkatrészek is
Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
Öten megsérültek
Leszakadt egy siófoki gyorsétterem mennyezete
Villám-ütötte barátján akart segíteni a férfi
...a ménkű pedig igenis üt kétszer ugyanoda!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:52 Felfüggesztették a jobbikos Staudt Gábor mentelmi jogát
- 19:47 Egyesült két görög konzervatív párt
- 19:42 Zavargások Maliban - Fejsérülést szenvedett az elnök
- 19:29 18+ képek - Duplán adagoljuk a szépségeket
- 19:25 NATO-csúcs - Az afgán erőké lehet a vezető szerep 2013 közepére
- 19:15 Zsidó telepesek tüzet nyitottak palesztinokra
- 19:12 Nébald György az Olimpiai Bajnokok Klubjának új elnöke
Reed RecruitmentKarbantartó
Work Way Club Kft.Senior kontroller
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Egységfrontban az ágazati cégek a telefonadó ellen2012.05.21 19:03
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.21 18:53
- Ez a Jobbik?2012.05.21 18:16
- Miféle alakok a Fremen barátai?2012.05.21 17:58
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 17:51
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




