Veszélyes anyajegy
Bőrrákban ma 10.000 ember közül 12 hal meg
A testünk legkülönbözőbb pontjain található anyajegyek száma akár a 100-at is meghaladhatja. Az ősi néphit szerint az anyajegy akkor keletkezik, amikor a kismamához hozzádobnak egy gyümölcsöt. Ha utána kap, akkor a gyümölcs formája kirajzolódik gyermeke bőrén.
2009.05.06 12:23freepressUgyanez történik akkor is, ha a várandós anya megijed valamitől. A középkorban a két mell között megjelenő anyajegyeket a boszorkányság jeleként tekintették. De, vajon ezek a sötét színű foltocskák, melyeket anyajegynek hívunk, valóban az anyától származnak? A válasz, nem. Az anyajegyet nem lehet örökölni.
Az anyajegy nem más, mint a bőr szövettani elváltozása, lényegében egy bőrhiba. Az anyajegyek szövetszaporulatok, amik vagy az inreauriten vagyis még a terhesség alatt alakulnak ki, vagy pedig az életünk folyamán keletkeznek napfény hatására - tájékoztat Dr. Szokolai Erzsébet, bőrgyógyász.
Ez a bőrszöveti elváltozás tehát már embrió korunkban kialakulhat, de születésünk után is szerezhetünk újabbakat. Elsősorban akkor, ha sokat napozunk. A két típus között azonban szerkezetileg és élettanilag nincs különbség. Kialakulásakor tulajdonképpen az történik, hogy színanyagot hordozó pigmentsejtek rossz útra tévednek és egy ponton összecsomósodnak. Az anyajegy mérete lehet egy tűszúrásnyi, de akár több centiméter átmérőjű is.
Testünk bármely részén megjelenhet. Megfigyelések szerint leggyakrabban a törzsön alakulnak ki az anyajegyek. Kevésbé jellemző a végtagokon, ám ezek hajlamosak rosszindulatúvá válni. Az anyajegy komoly veszélyt jelenthet az ember egészségére, mert a sejtburjánzás hatására elrákosodhat, ezért évente egyszer legalább érdemes szűrésen részt venni. Bőrrákban ma 100.000 emberből 12 hal meg. Az elváltozott anyajegyek egynegyed részben óva inthetnek a szörnyű betegségnek.
Az az anyajegy, amelyik elkezd viszketni, ott már egty gyanú fel kell, hogy merüljön a betegekben. A formája elváltozik az anyajegyeknek, esetleg kicsit kiemelkedik. A színében barnás, a sötétebb barnától a világosabb foltok jelennek meg.
Dr. Rozsos Tamás, plasztikai sebész szerint, ha időben ellátjuk ezeket a veszélyes anyajegyeket, amelyekre vannak bizonyos jelek, melyek arra utalnak, hogy ez megindul a rosszindulatúság felé és ezt eltávolítjuk, akkor ebből nem fog melanoma kialakulni. Az anyajegy gyakran van olyan helyen, ahol folyamatos dörzsölés érheti. A gyulladás megelőzése érdekében ilyenkor is ajánlatosabb inkább eltávolítani. A beavatkozást helyi érzéstelenítésben végzik.
Az anyajegyet ép bőrszegéllyel metszik ki, így lényegében egy biztonsági zonával távolítják el, majd a sebet bevarrják. A kimetszett anyajegyet szövettanilag is megvizsgálják, hogy kizárják vagy éppen megerősítsék a sejtburjánzás gyanúját. Az anyajegyre csak egy pici heg emlékeztet majd, a veszélyforrás pedig megszűnt. Az anyajegy azonban nem csak egy egyszerű bőrhiba, hiszen a nyugati kultúrában a szépség jelképe is lehet. A modell iparban viszont mégis örökös dilemma marad el kell-e távolítani vagy sem.

Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
Az Oscar-díjas Ben Kingsley is szerepel a Noah Gordon történelmi bestselleréből, Az orvosdoktorból készülő filmben - jelentette be a potsdami UFA Cinema produkciós cég.
Imád nyilatkozni, de bőszen védi a magánéletét
Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét

Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Budapesti társasházak közösségei is pályázhatnak ezentúl a Zöldövezet elnevezésű programra, amely hat éve segíti a civil kezdeményezéseket, hogy környezetüket közösségi akció keretében szebbé és zöldebbé alakítsák.
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?

Meglepő okok: a nő emiatt szexel
Vajon a nők nem azért szeretkeznek, amiért a férfiak? Miért nem szexelnek szívesen elköteleződés nélkül? No és a pasik vajon miért a "jó lányokat" választják társnak?
Gyakori a vas-, kalcium és D-vitamin hiány is
5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...
Napi horoszkóp - 2012. május 21.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Nyolcak festőcsoport alkotásaiból nyílik kiállítás szeptemberben a bécsi Kunstforumban, majd 2013 őszén a párizsi Musée d'Orsay-ben mutatkozhat be a magyar modernizmus festészete a Szépművészeti Múzeum szervezésében.
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz

Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek

18+ képek - Duplán adagoljuk a szépségeket
Kinek a szőke, kinek a fekete, de most mindenki megtalálja a magának való látványt, mert ma mindkét típust elhoztuk, ráadásul nem felváltva, hanem egyszerre pózolnak a fotós előtt!
Vízimentőket kellett hívni a folyóban rekedteknek
Vízben maradtak a tűzoltók
A rendőrségen lett vége a bulinak
Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
Rongálás miatt indítottak eljárást
Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
Eltűntek a megrendelések, de az alkatrészek is
Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
Öten megsérültek
Leszakadt egy siófoki gyorsétterem mennyezete
Villám-ütötte barátján akart segíteni a férfi
...a ménkű pedig igenis üt kétszer ugyanoda!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:01 Orbán együttműködne Nikoliccsal
- 19:59 Szigorúbban büntetik a gyermekekkel szembeni bűncselekményeket
- 19:52 Felfüggesztették a jobbikos Staudt Gábor mentelmi jogát
- 19:47 Egyesült két görög konzervatív párt
- 19:42 Zavargások Maliban - Fejsérülést szenvedett az elnök
- 19:29 18+ képek - Duplán adagoljuk a szépségeket
- 19:25 NATO-csúcs - Az afgán erőké lehet a vezető szerep 2013 közepére
Reed RecruitmentKarbantartó
Work Way Club Kft.Senior kontroller
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Egységfrontban az ágazati cégek a telefonadó ellen2012.05.21 19:03
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.21 18:53
- Ez a Jobbik?2012.05.21 18:16
- Miféle alakok a Fremen barátai?2012.05.21 17:58
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 17:51
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




