Figyeljünk oda gyermekünk egészségére
Elhízás: kisbaba korban kezdődik...
A kisbaba az első életévben fejlődik a legintenzívebben. Fél éves korára duplázza, 1 éves korára megháromszorozza születési súlyát.
2010.05.08 11:30ma.huKis teste folyamatosan tanul, fejlődik, alakul, amihez megfelelő táplálékokra van szüksége. A babák különbözőképpen fejlődnek. Sokszor csak nyúlnak, vagy súlyban gyarapodnak. Ettől nem kell meglepődni, ez így normális. Főként a felállást megelőző hónapban, hetekben gyarapszik a baba testtömege, hiszen erőt gyűjt a felálláshoz.
Az újabb intenzív gyarapodási szakasz akkor következik, mielőtt a pici elkezd járni. A normális mértékű, folyamatos gyarapodás az egészséges. Minden esetben a baba saját születési súlyát kell figyelembe venni. A 3000 grammal és a 4500 grammal született babák között az első hónapokban jelentős különbség van. 1 éves korára azonban minden egészséges baba eléri a kb. 9-10 kilós súlyt és a 75-76 cm-es magasságot.
Az elhízás korán kialakulhat
6-7 hónapos kor között elkezdjük a babát megismertetni a gyümölcsökkel és a főzelékekkel. Ez az első lépés a szilárdabb ételek felé. Fontos, hogy az anyuka ezekben a hónapokban „programozza be” a baba ízlését és étkezési szokásait. Ha nem tudatosan építi fel a baba menüjét, könnyen elhízott kisgyermek és felnőtt lesz a csecsemőből.
Gyakori hibák
1. Minden sírásra etetés a válasz: Ha a pici sír, sok szülő azonnal azt gondolja, hogy éhes, ezért minden alkalommal megeteti. Így a babában az rögzül, hogy ha valami problémája van, arra az étel a megoldás. Ez felnőtt korban sem lesz másként: minden problémára nassolással reagál majd, éjszakánként kipakolja a hűtőszekrényt, végül elhízik.
Megoldás: Az éhségen felül rengeteg egyéb oka lehet a sírásnak, pl. fáradtság, hideg, meleg, kényelmetlen ruhadarab, hasfájás, anya hangulata, stb. Amennyiben nincs itt az etetés ideje, akkor türelemmel próbáljuk meg kideríteni a sírás okát.
2. Unszolás, túletetés: A felnőttekhez hasonlóan a babák sem esznek mindig ugyanannyit. Az étvágyukat befolyásolhatja a kedvük, az időjárás (pl. túl meleg), a kínált étel maga vagy annak illata, stb.
Megoldás: A baba mindig tudja miből, mennyi kell a szervezetének. Türelemmel kell lennünk vele. Ha éhes enni fog. Túlzott unszolással csak az evés megutálását érjük el.

3. Túl korán kezdjük a hozzátáplálást: Az anyatej vagy annak hiányában a tápszer 6 hónapos korig fedezi a baba minden igényét, akkor, ha abból megissza a megfelelő, azaz a napi 8 dl-1 l közötti mennyiséget. 6 hónapos kortól bőven elég elkezdeni a hozzátáplálást. Napi egyszer kis adag gyümölccsel majd főzelékkel kiegészítve az anyatej mennyisége 5-8 dl-re csökken, de továbbra is ez a baba fő étele és itala. 1 éves korra érjük el a napi 5 dl tejalapú ital fogyasztását, amikor a napi 4-5 étkezés már főként főzelékekből, húsokból, gyümölcsökből áll.
Megoldás: A hozzátáplálást nem kell siettetni! Hagyni kell a babát a maga tempójában megismertetni az új ételekkel, ízekkel. Amíg anyatejből vagy tápszerből megissza a megfelelő mennyiséget, addig nem lesz hiánya semmiben sem.
4. Felesleges nassolás: A kisbabának nincs szüksége az édesség nyújtotta plusz és felesleges kalóriamennyiségre, és a fogcsírákat már ebben a korban is károsító cukormennyiségre sem. Gyakori probléma, hogy édességgel lakik jól a pici, és amikor érdemi étkezésre kerülne sor, akkor már nem éhes.
Megoldás: Csak 3 éves kor után adjunk édességet a kisgyermeknek. Az édesség helyett inkább gyümölcsöt adjunk, így később is kerülni fogja a számára gejl ízt.
Ha már hibáztunk
Mi történik, ha már „elrontottuk” a gyereket?
• A legfontosabb, hogy rájöttünk, hogy hibáztunk.
• Ha már olyan ételt adtunk a picinek, (pl. csoki, nápolyi, nassolnivalók, stb.) ami nem szükséges számára, akkor fokozatosan kell arról leszoktatnunk.
• A legfontosabb, hogy megtanítsuk a rendszeres táplálkozásra, napi 4-5 alkalommal kis mennyiségek fogyasztására.
• Már kis korban hagynunk kell őt mozogni és felfedezni a világot Ha nem megfelelően táplálunk, bizony meg van az esélye a gyermekkori elhízásnak.
Gyakori probléma a nagy súllyal született (4500 g) csecsemőknél, hogy a szülő náluk is szeretné elérni 1 éves korra a születési súly megháromszorozását. Egy nagy babának is bőven elegendő 1 éves korra a 9-10 kg. Figyeljük meg, hogy az ekkora babák maguktól általában lassabban, de ugyanúgy fejlődnek, mint a kisebbek. Ezen a szülő, nagyszülő ne akarjon változtatni.

Jó tudni: Születés után a csecsemő legoptimálisabb tápláléka az anyatej, mely egyben a baba étele és itala is. Az első 6 hónapban naponta kb. 8 dl-1 l közötti mennyiséget fogyaszt el. Az anyatej (illetve annak hiányában a tápszer) minden szükséges tápanyagot, vitamint és, ásványi anyagot tartalmaz, ezért ebben az időszakban nincs szüksége másra.

mbr>
Fontos! A mai tápszerek energiatartalma a korábbiaknál jóval alacsonyabb, ugyanis az Európai Unió 2006-os rendelete szigorúan meghatározza az egyes tápanyagok minimális és maximális mennyiségét. Ennek köszönhetően a tápszer összetétele minden másnál közelebb áll az anyatejéhez. Így az általánosítás, hogy a tápszeres baba elhízik, ma már nem igaz!

Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
A Napsugártányérkák a neve hangzásával ellentétben nem édesség - könnyed és ízletes vacsora, zöldségekből és kellemes gyümölcsízzel.
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Állatvédő kampányhoz csatlakozott a színésznő
Penélope Cruz nem hajlandó szőrösen megjelenni
Felújítják a Dallast, de Hagmant már páran temetik
Haldoklik Jockey Ewing vagy visszatérhet a rák után?
Lezseren és szexisen
Képek - Laza cuccok, mégis jó a belátás...
Csütörtökön kezdte meg a szolgálatot a trónörökös
Hódító Vilmos (herceg) Falklandra feni a fogát?

Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban
Négymillió forintot nyert el a halmozottan hátrányos helyzetű embereket segítő szociális földprogram finanszírozására a nyírcsaholyi önkormányzat.
Leszerződtek
Jókor jön a jegesedés a balatoni nádaratáshoz
Mindenki hibáztat mindenkit
A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév
Fél évszázada nem volt
Gyurcsányék Orbán gazdaságpolitikáját ekézik
A kormány kifizeti
Megédesíti a Vidékfejlesztési Minisztérium a gazdák életét
Az LMP szerint politikai felelősség terheli
Közpénzzel tőzsdézte el hitelét Lázár?
Több pénzintézet fogott össze
Svájc gyanakszik: befolyásolták a bankközi kamatlábat?

Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
A szexuális úton terjedő betegségek száma a 45 év felettiek körében az utóbbi tíz évben megduplázódott - a chlamydia, a herpesz, a HIV-fertőzés is köztük van. Az okok egyszerűek és meghökkentőek.
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...
Napi horoszkóp - 2012. február 4.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Légionárius betegség szedi áldozatait
Fürdőhelyen csapott le a kór a spanyolokra
Szervi elégtelenség is lehet az alkalmazásából
A papsajt nem gyógyít, sőt, kárt okoz?
A masszázs gyulladáscsökkentő is!
Nem csak a kellemes nyomogatás miatt jó...

Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt
A Ladánybene 27 zenekar szervezésében immár hagyományosan koncertet rendeznek Bob Marley születésnapján.
Folytatódik az irodalmi-zenei koncertsorozat
Laár a Millenárison
A világot jelentő hangszálak
Színpadról hangzik el A Király Beszéde
Csapó - tessék!
Külföldiek néztek be a fapados filmszemlére
Nagyon meredek
Kinyit az ország legmeredekebb sípályája
A felvételből dupla CD és DVD jelenik meg
Hiába fagy: a 30 éves Bikini a Papp László Budapest Sportarénában
Bemutatják A tanítónő című színművet
Szerelem és csalódás a Nemzeti Színházban

Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
Halálra gázolt egy 50 év körüli nőt a vonat szombaton a főváros XVII. kerületében.
Az árokban lelte halálát
Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen
Rekordévet zárt
A Volvo kitudta magának 2011-et
Nem viselkedik világbajnokhoz méltóan?
Az "öreg" Sutil szégyellné magát Hamilton helyében
50%-os kedvezményt biztosít a társaság
A bajba jutott Malév utasokon segítene a Volánbusz

Pénzt vagy életet: fegyverrel raboltak ki egy házaspárt Pécsváradon
Otthonában rabolt ki fegyverrel két férfi egy házaspárt Pécsváradon, a rendőrség keresi az elkövetőket.
Erős szag
Három ájult kutyát, gazdáikkal együtt hoztak ki a rendőrök
Üzenet Ambrus Attilától
Megsegítést kér a Viszkis: azt sem tudja, "fiú-e vagy lány"
Ez az Ipswich nem az az Ipswich
16 ezer kilométert tévedtek a turista diákok
Ki juthat el az Eurovíziós Dalfesztiválra?
Képek - Újabb tíz sztárral folytatódik A Dal
Autóban szereti a legjobban Vikki
Izgató képek - A sebváltóra is rámarkol vajon?
Tragédia Gigén
Felrobbant egy kazán - súlyosan összeégett egy ember
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Már csak a holttestét emelhették ki a tűzoltók
- 18:14 Pénzt vagy életet: fegyverrel raboltak ki egy házaspárt Pécsváradon
- 18:08 Hízik a jég, de még veszélyes rámenni!
- 18:03 Mávinform: jelentős késések a déli és keleti vasútvonalakon
- 18:01 Liszt Ferenc repülőtér: visszautasította a leszállást egy Wizz Air-gép
- 17:31 Hókotrónak rohant, majd keresztbe állt a kamion az M7-esen
- 17:09 Képekkel! Robbanás a XIII. kerületben: leomlott a fél társasház
Work Force Kft.Javító operátor
Prohumán 2004 Kft.Ügyvezető
Gyártó cégTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Schmitt miatt röhög rajtunk a világ2012.02.04 16:32
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.04 12:22
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.04 08:48
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.04 08:45
- A MÁV-csoport felkészült a télre2012.02.03 23:02
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



