Járvány a kóros elhízás a jómódú országokban
Szívet és érrendszert károsító-védő elhízás
A túlsúly, a kövérség a koszorúér-betegség, a magas vérnyomás ismert kockázati tényezője, de szívinfarktus után vagy szívelégtelenség bekövetkezésekor a súlytöbblettel élő betegek könnyebben megküzdenek a szívbajjal, mint a soványak.
2009.06.08 13:18MTIAz izgalmas ellentmondást ismertető tanulmányt az Amerikai Szívgyógyász Kollégium folyóirata közölte. A súlytöbblet, sőt kóros elhízás a jómódú országokban valóságos járvány, és a szakértők azért aggódnak, hogy a magas vérnyomás és a koszorúér-betegség részben emiatt lesz mind gyakoribb.
A kedvezőtlen változás a következő évtizedekben sok országban ismét leronthatja azokat az eredményeket, amelyeket a legveszélyesebb népbetegség gyakoriságának csökkentése terén sikerült elérni. A legfrissebb nagy vizsgálatok már a gyermekkori kövérséggel kapcsolatban is jelezték, hogy a túlsúlyos gyerekből gyakrabban lesz elhízott felnőtt, mint a vékonyból, ami a későbbi szívbetegségek gyakoriságát ugyancsak növeli.
A jól ellenőrzött tanulmányok azonban ellenkező irányú változásokra is utaltak. Azt mutatták, hogy az elhízás vitathatatlanul fontos kockázati tényező, de azt is, hogy ha már valaki súlytöbbletet cipel, és szívinfarktust kap vagy szívelégtelenséggel kezd bajlódni, sok esetben jobban gyógyul, mint sovány betegtársai. A jelenséggel mind több tudományos elemzés foglalkozik. Jelentőségét jelzi, hogy ennek az ellentmondásnak külön neve is lett: kövérségi paradoxon.
Súlyos tények támasztják alá, hogy kritikus helyzetben, például szívinfarktus bekövetkezésekor vagy koszorúér- tágítás után, az őrzőszoba ágyát súlytöbblettel is nyomó betegek túlélési esélye jobb, mint azoké, akik karcsúak. A kutatók most azon vitatkoznak, hogy mi az ellentmondás magyarázata. A vizsgálati adatok szerint a többletsúlyt cipelő embereknek, ha már szívbeteggé is váltak, kevesebb szövődménnyel kell szembenézniük, mint a súlytartalék nélküli társaiknak.
Carl J. Lavie és munkatársai a paradoxont úgy értékelik, hogy a súlytöbblet minden, hosszú ideig tartó betegségben valamiféle energiatartalék, amely segíti a beteg szervezetét, hogy túljusson a kóros állapot nehéz időszakán. Ezt legvilágosabban a szívelégtelenségben szenvedők esetében igazolták. Ugyanakkor azt is bizonyították, hogy kövérség esetében a legjobb esélye azért azoknak van, akiknek sikerült tartósan leadni a fölös kilókból.

Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
Az Oscar-díjas Ben Kingsley is szerepel a Noah Gordon történelmi bestselleréből, Az orvosdoktorból készülő filmben - jelentette be a potsdami UFA Cinema produkciós cég.
Imád nyilatkozni, de bőszen védi a magánéletét
Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét

Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Budapesti társasházak közösségei is pályázhatnak ezentúl a Zöldövezet elnevezésű programra, amely hat éve segíti a civil kezdeményezéseket, hogy környezetüket közösségi akció keretében szebbé és zöldebbé alakítsák.
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?

Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
Nagyobb a diabétesz kialakulásának kockázata azoknál, akik nagy forgalmú utak mellett élnek. Erre a következtetésre több kutatás elvégzése után jutottak kutatók, akik tanulmányukat a cukorbetegségről Stuttgartban rendezett konferencián mutatták be.
Ha a nőnek szex kell, többnyire kapcsolatra vágyik
Meglepő okok: a nő emiatt szexel
Gyakori a vas-, kalcium és D-vitamin hiány is
5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...

Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Nyolcak festőcsoport alkotásaiból nyílik kiállítás szeptemberben a bécsi Kunstforumban, majd 2013 őszén a párizsi Musée d'Orsay-ben mutatkozhat be a magyar modernizmus festészete a Szépművészeti Múzeum szervezésében.
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz

Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek

18+ képek - Duplán adagoljuk a szépségeket
Kinek a szőke, kinek a fekete, de most mindenki megtalálja a magának való látványt, mert ma mindkét típust elhoztuk, ráadásul nem felváltva, hanem egyszerre pózolnak a fotós előtt!
Vízimentőket kellett hívni a folyóban rekedteknek
Vízben maradtak a tűzoltók
A rendőrségen lett vége a bulinak
Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
Rongálás miatt indítottak eljárást
Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
Eltűntek a megrendelések, de az alkatrészek is
Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
Öten megsérültek
Leszakadt egy siófoki gyorsétterem mennyezete
Villám-ütötte barátján akart segíteni a férfi
...a ménkű pedig igenis üt kétszer ugyanoda!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:20 Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
- 20:01 Orbán együttműködne Nikoliccsal
- 19:59 Szigorúbban büntetik a gyermekekkel szembeni bűncselekményeket
- 19:52 Felfüggesztették a jobbikos Staudt Gábor mentelmi jogát
- 19:47 Egyesült két görög konzervatív párt
- 19:42 Zavargások Maliban - Fejsérülést szenvedett az elnök
- 19:29 18+ képek - Duplán adagoljuk a szépségeket
Reed RecruitmentKarbantartó
Work Way Club Kft.Senior kontroller
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.21 20:22
- Egységfrontban az ágazati cégek a telefonadó ellen2012.05.21 20:16
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.21 18:53
- Ez a Jobbik?2012.05.21 18:16
- Miféle alakok a Fremen barátai?2012.05.21 17:58
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




