A fejtetű az ember "hű" kísérője
Százezer éve kínozza a fejtetű az emberi fajt
Ezeréves perui múmiákon talált fejtetvekből arra következtetnek a tudósok, hogy az apró ízeltlábú fajunk első afrikai "kirajzása" óta, azaz százezer éve "hű kísérője" az embernek.
2008.02.07 09:30MTIGenetikai vizsgálatok szerint ezek az élősdiek majdnem megegyeznek a világ bármely más pontjáról származó vérszívóval. "Ez azt bizonyítja, hogy ez a genetikai típus akkor terjedt el a Földön, amikor az emberi faj először kezdett elvándorolni fejlődésének bölcsőjéből, Afrikából mintegy százezer évvel ezelőtt" - mondja David Reed, a Floridai Egyetem kutatója, aki munkatársaival a Journal of Infectious Diseases című folyóiratban publikálta eredményeit.
A fejtetvek génállományuk szempontjából három törzsre (kládra, azaz egyetlen őstől származó csoportra) oszthatók. Az A jelű klád a világ bármely pontján megtalálható, a B Észak-Amerikában és Európában gyakori, míg a C jelzésű nagyon ritka. Feltevések szerint a B klád az amerikai földrészen alakult ki, az európai felfedezők pedig visszaútjukon hazavitték magukkal az öreg kontinensre. A felfedezők ugyanakkor saját, A tetveiket szállították Amerikába. Reed 2004-ben mutatta ki, hogy az A jelű törzs visszavezethető az ősember idejéig, erre bizonyítékot pedig a véletlen szolgáltatott számára.
A perui partvidéki sivatagban fellelt két, nagyjából ezeréves múmia hajában ugyanis tetveket találtak. "A lelet a tivanaku-kultúrát követő csiribaja-korszakból származik" - írták a kutatók tanulmányukban. A múmiák nagy gonddal befont hajából egyenként több száz élősködőt gyűjtöttek. "Tele voltak tetűvel, figyelemreméltóan tetvesek voltak".
A genetikus szerint a szorosan befont haj nem tette lehetővé a hagyományos fésülködést, ez pedig a vérszívók paradicsomává tette az indiánok fejét. Az amerikai őslakosok szenvedése ugyanakkor szerencsének bizonyult az utókor kutatói számára, mivel hibátlan DNS-mintákat nyerhettek általa. A vizsgálatok szerint a múmiák parazitái az A kládhoz tartoztak. Ez azt jelenti, hogy ez a törzs évszázadokkal az első európai megjelenése előtt már jelen volt Amerikában. Reed szerint további tetűvizsgálataiból következtetni lehet az emberi faj Afrikából induló migrációjának idejére és folyamatára. Az A kládba fej- és lapostetvek egyaránt tartoznak. A kizárólag emberen élősködő ízeltlábúak nagyon hamar elpusztulnak, ha nem találnak emberre, és semmiféle más melegvérűn nem telepszenek meg. Különféle betegségeket - például tífuszt - terjeszthetnek.
A tudósok feltételezik, hogy a mumifikálódott perui tetűleletekben ráakadnak a tífuszt terjesztő Rickettsia prowazekii baktériumra, amelynek genetikai vizsgálata további tényekkel szolgálhat az ember elterjedésének folyamatáról. Esetleg választ adhat arra a feltételezésre is, amely szerint a tífusz újvilági betegség lehetett, Európába pedig a felfedezők és konkvisztádorok szállították.
Kapcsolódó írások:

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Többszöröse folyt be az aukción a vártnak
Liz Taylor javai 183 millió dollárt értek
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Tovább élsz, ha azt mondod: kitűnő egészségnek örvendsz? Kutatók szerint ha "reklámozzuk" saját jóllétünket, az valóban meghosszabbítja az életünket.
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
Napi horoszkóp - 2012. február 11.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!

Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
A Tükör és füst Neil Gaiman azon kis számú művei közé tartozik, amelyekért kivételesen semmilyen rangos irodalmi díjat nem kapott, viszont ettől még semmiben sem nyújt kevesebbet azoknál, amelyekért igen.
A 6. hét
Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
HELLBOY 3. - A leláncolt koporsó és más mesék
Harmadjára akaszt bajuszt a túlvilággal a pokolfajzat
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
A Compact Disco és a Sound of Our Hearts című dal képviseli Magyarországot a májusi bakui 57. Eurovíziós Dalfesztiválon.
Nem tért vissza
Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
17 ember vált otthontalanná
Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
Vasárnaptól mentesít
OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
Farkas János háza ég
Lángokban áll a a cigányvajda háza Gyöngyöspatán
A déli partról indult
Hőkamerával keresik az eltűnt korcsolyázót a Balatonon
Brutális erőszak
Összeverte a szüleit, rátámadt a rendőrökre, a mentőben meghalt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:19 Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
- 22:47 Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
- 22:39 Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
- 22:32 Bácsi Péter és Szabó Martin aranyérmet bírkózott
- 21:57 Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
- 20:31 OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
Mizsetáp Kft.Folyamatmérnök
Trenkwalder Kft.Műszaki Értékesítő
Adecco Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Kósa: Orbán nem használta a "puccs" szót2012.02.11 22:46
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.11 22:45
- Neonácik masíroztak a Normafánál2012.02.11 21:46
- A biblia2012.02.11 21:43
- Selmeczi: a Jobbik kiírta magát a magyar demokráciából2012.02.11 21:21
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



