10-20 évvel korábban is felismerhető a betegség
Korai jelek utalhatnak a Parkinson- és az Alzheimer-kórra
Német orvosok szerint már korai jelek utalhatnak a Parkinson- vagy az Alzheimer-kórra, még mielőtt a tényleges tünetek jelentkeznek.
2009.07.08 10:11MTIMindenekelőtt ezt a fő megállapítást tartalmazza a tübingeni egyetemi klinika orvosainak legfrissebb tanulmánya, amelyből a Die Welt című napilap hozott nyilvánosságra részleteket. Az orvosok arra a következtetésre jutottak, hogy még mielőtt mindkét betegség esetében jelentkeznének az első észlelhető tünetek, az idegsejtek 50-60 százaléka "észrevétlenül és fokozatosan" elhal. "Azaz amikor a páciensek felkeresnek bennünket, az agyban már sok-sok minden tönkrement" - fogalmazott a német újságnak Daniela Berg ideggyógyász, aki tagja a tübingeni kutató csoportnak. És úgy vélte, hogy korábban kezdődő hatékony gyógyszerkezelés esetén a folyamat legalább lassítható lenne.
Mind a Parkinson-, mind az Alzheimer-kór esetében lassan eluralkodó degeneratív idegrendszeri betegségről van szó, az előbbi végtagremegéssel, izommerevséggel, depresszióval és a gondolkodás lelassulásával, míg az utóbbi mindenekelőtt idős kori szellemi hanyatlással jár. A tübingeni orvoscsoport épp ezért annak igyekezett utánajárni, hogy melyek azok a jelek, amelyek már 10-20 évvel korábban utalhatnak a később jelentkező kórra.
A kutatók szerint jelzés lehet a páciensek szaglóérzékének megváltozása. A különböző vizsgálatok alapján az orvosok arra következtettek, hogy az idegsejtek károsodása mindenekelőtt az agynak azt a területét érinti, amely "felelős" a szagok érzékeléséért, illetve besorolásáért. A károsodás eszerint már évtizedekkel az előtt megkezdődhet, hogy a betegséggel járó testi, illetve szellemi "korlátozások" ténylegesen jelentkeznek. "A Parkinson- és az Alzheimer-kórban megbetegedettek 80-90 százalékának szaglási zavarai vannak" - állította Berg. Korai jelzés lehet a kutatók szerint a rendkívül nyugtalan, különböző álmoktól zavart alvás, ami ugyancsak az agysejtek kezdődő pusztulására utalhat, mint ahogy a depresszió is egy későbbi Parkinson-megbetegedés első csendes jele lehet - vélekedtek az orvosok. De csak lehet - tették hozzá. J
óllehet több Parkinson-, illetve Alzheimer-beteg már jóval a kór kitörése előtt szaglási vagy alvási zavarokban vagy depresszióban szenvedett, ám - mint a kutatók leszögezték - messze nem mindenki betegszik meg Parkinson- vagy Alzheimer-kórban azok közül, akik az említett zavarokkal küszködik. Álláspontjuk szerint az egyértelmű következtetések levonására hosszú távú tanulmányozásra van szükség. Addig pedig nem marad más, minthogy az emberek a lehető legegészségesebb életmóddal igyekezzenek felfegyverezni magukat a Parkinson- és az Alzheimer-kór ellen. Daniela Berg első helyen a zöld teát és mélytengeri halat említette, utalva arra, hogy ezek csökkenthetik az agyi idegsejtek károsodásának veszélyét. Továbbá a sport, amely az egész test számára fontos - fűzte hozzá.

Ben Kingsley perzsa tudósnak áll
Az Oscar-díjas Ben Kingsley is szerepel a Noah Gordon történelmi bestselleréből, Az orvosdoktorból készülő filmben - jelentette be a potsdami UFA Cinema produkciós cég.
Imád nyilatkozni, de bőszen védi a magánéletét
Tisztelgés a popikon előtt: életrajzi könyv George Michaelről
Ötletek a terasz otthonos dekorálására
Képek - Hogyan legyünk kint is bent?
18 jelölésből 12-t váltott díjra
Adele már megint tarolt: most a Billboard gálán söpörte be a díjakat
Új klipjéhez gyűjtötte az inspirációt
Fluor Tomi csak kötelességből bulizott
Jönnek a McCartney-lány jellegzetes táskái
Képek - Stella nem tud elszakadni a láncoktól
Alig találkoztak a munka miatt - most bepótolták!
Képek - Hujber Feri 9 hónap után lepte meg a feleségét

Budapesti társasházak is pályázhatnak a Zöldövezet programra
Budapesti társasházak közösségei is pályázhatnak ezentúl a Zöldövezet elnevezésű programra, amely hat éve segíti a civil kezdeményezéseket, hogy környezetüket közösségi akció keretében szebbé és zöldebbé alakítsák.
Sokan hagyták az utolsó napra a bevallást
Bonyolultabb és igazságtalanabb az új adórendszer?
Megállapodtak a Magyar Bankszövetséggel
Nyolcezer lakást vásárol meg a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.
Javaslatot nyújtott be a képviselő
Selmeczi módosítaná a magánnyugdíjpénztárakról szóló törvényt
Ökotárs
Zöldövezet program: budapesti társasházak is pályázhatnak
SciamuS
Távközlési adó: a családok, kórházak és az ügyfélszolgálatok járnak rosszul
Londoni értesülés
EU/IMF: június végén indulhatnak a hiteltárgyalások?

Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
Nagyobb a diabétesz kialakulásának kockázata azoknál, akik nagy forgalmú utak mellett élnek. Erre a következtetésre több kutatás elvégzése után jutottak kutatók, akik tanulmányukat a cukorbetegségről Stuttgartban rendezett konferencián mutatták be.
Ha a nőnek szex kell, többnyire kapcsolatra vágyik
Meglepő okok: a nő emiatt szexel
Gyakori a vas-, kalcium és D-vitamin hiány is
5 dolog, amiből nem kap eleget a nő!
A nem lényegretörőket nem is "olvassák végig"
Te is elköveted e-mailben a hibát?
Szőlőlé alkotóeleme gátolja a zsírsejt-fejlődést
Igyunk szőlőlét elhízás ellen?
Ne légy a szex miatt zabos, egyél inkább zabot
Ettől lesz tartósabb az erekció!
"Lehagy a nyavalyás"
Partnerrel azért jóval gyorsabban megy...

Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Nyolcak festőcsoport alkotásaiból nyílik kiállítás szeptemberben a bécsi Kunstforumban, majd 2013 őszén a párizsi Musée d'Orsay-ben mutatkozhat be a magyar modernizmus festészete a Szépművészeti Múzeum szervezésében.
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar
Szent Lőrinc vértanúsága
Tiziano saját magát rejtette el a festményen
Az író negyedik folytatáson dolgozik
Robert Langdon ismét szimbólumokra vadászik
Kilencven éves volt a művész
Elhunyt Horia Damian
France Clidat karrierje Budapesten indult
Elhunyt a francia Liszt-virtuóz

Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó
Rengeteg múlik a pilótán
Jók lehetnek a Sauberek Monacóban
Fogalma sem volt, mi történt
Elütötte a gyalogost, majd rendőr hívott rongálás miatt
Végzetes vasúti baleset
Véres jelenet: leült a peron és a sín közé, de jött a miskolci gyors
Ha lehet a bajt halmozni...
Brutális rablásnak álcázta, hogy összetörte a szülei autóját
Győr
Ingyenesen parkolhatnak az elektromos járművek

18+ képek - Duplán adagoljuk a szépségeket
Kinek a szőke, kinek a fekete, de most mindenki megtalálja a magának való látványt, mert ma mindkét típust elhoztuk, ráadásul nem felváltva, hanem egyszerre pózolnak a fotós előtt!
Vízimentőket kellett hívni a folyóban rekedteknek
Vízben maradtak a tűzoltók
A rendőrségen lett vége a bulinak
Betörtek a Pannon Várszínház raktárába az ittas fiatalok
Rongálás miatt indítottak eljárást
Horogkeresztet festettek Wass Albert szobrára Debrecenben
Eltűntek a megrendelések, de az alkatrészek is
Hónapokon át loptak munkaadójuktól az alkalmazottak
Öten megsérültek
Leszakadt egy siófoki gyorsétterem mennyezete
Villám-ütötte barátján akart segíteni a férfi
...a ménkű pedig igenis üt kétszer ugyanoda!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:29 Kripta és sírok a vilonyai templom alatt
- 20:20 Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók
- 20:01 Orbán együttműködne Nikoliccsal
- 19:59 Szigorúbban büntetik a gyermekekkel szembeni bűncselekményeket
- 19:52 Felfüggesztették a jobbikos Staudt Gábor mentelmi jogát
- 19:47 Egyesült két görög konzervatív párt
- 19:42 Zavargások Maliban - Fejsérülést szenvedett az elnök
Reed RecruitmentKarbantartó
Work Way Club Kft.Senior kontroller
Work Force Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Igazságtétel? Feleőségre vonás?2012.05.21 20:30
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.21 20:22
- Egységfrontban az ágazati cégek a telefonadó ellen2012.05.21 20:16
- Vörös festéket öntöttek a kereki Horthy-szoborra2012.05.21 18:53
- Ez a Jobbik?2012.05.21 18:16
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




