Szegényes a karakterpaletta
A videójátékok rosszabbak a televíziónál!
Az első átfogó tanulmány a videojátékok karaktereiről kimutatta, hogy a videojáték-ipar sem teljesít jobban az amerikai társadalom bemutatásában, mint a televízió. A kutatók a legjobb 150 játékot vizsgálták 9 platformon és minden osztályozási szinten keresztül, a népszerűség figyelembe vételével.
2009.08.03 15:20medipress.huNéhány esetben a videojátékok teljesítménye a tévénél is rosszabb, mondta a tanulmány vezetője, Dimitri Williams, az USC Annaberg Kommunikációs Iskola szociálpszichológus adjunktusa.
Tanulmányában Williams olyan kutatásokra hivatkozott, ahol kimutatták, hogy a latinok szereplése a televízióban kissé emelkedett. Ennek ellentmond, hogy a videojátékok figurái közül csak kevesebb mint 3 % felismerhetően latin származású, ráadásul ezek mindegyike csak háttérszereplő, akinek a bőrébe nem bújhatunk bele. Mintha egyik latin televíziós szereplő sem szólalna meg soha.
"A latin származású gyerekek sokkal többet videojátékoznak, mint fehér társaik. Sosem alakíthatják azonban önmagukat.” – mondta Williams. „A személyiség alakulása szempontjából ez problémát jelent. A technológia iránti érdeklődés terén pedig a háttérbe szorítja az alulreprezentált csoportokat."Valószínűleg kevesebben válnak közülük játékkészítővé, így az ördögi kör bezárul.
Többen vélik úgy, hogy a játékok kritikus gátat képeznek a tudományos, technológiai, mérnöki és matematikai területek érdekei felé.” Szintén kevés női, bennszülött amerikai, gyermek és idős szerepel a játékokban. A vizsgált, játékba hozható karakterek mindössze 10 %-a volt nő, pedig a videojátékot játszók 40 %-a nő.
Az afroamerikaiak aránya nagyjából megfelel a való életnek, de inkább csak sportjátékokban találkozni velük, illetve olyanokban, melyek a sztereotípiákat erősítik. Túl sok azonban a férfi, a fehér és a felnőtt a szereplők között.Williams megjegyezte, hogy néhány újabb fejlesztésű játékban lehetőség nyílik a karakter egyedi kialakítására. Ezek is szerepeltek a felmérésben, a szereplőket véletlenszerűen választották ki.
A tény, hogy a véletlenszerű kiválasztás nem játszott kiemelt szerepet az eredmények alakulásában arra utal, hogy ha van is választási lehetőség, akkor is csak korlátozott mértékben. A tanulmány két fontos szempontból is korlátozott volt. Sok játékban találhatunk nem emberi karaktereket, és rengeteg helyen a főszereplő szemszögéből láthatjuk az eseményeket, tehát a játékos sosem láthatja önmagát. A tanulmányban azonban csak látható és kizárólag emberi szereplőket vizsgált.
A felmérés kiterjedtsége és a videojátékok egyre növekvő népszerűsége miatt azonban az eredmények különösen nagy jelentőségűek.
A videojátékok teljes forgalma meghaladja a jegypénztárak és a videokölcsönzők bevételét, jegyezte meg Williams.
"A televízióban mindig mérföldkőnek számít, ha egy kisebbségi vagy elnyomott réteg első alkalommal kerül képernyőre.” – mondta Williams. "Ez a fajta megjelenés valóban az első lépés a társadalmi elismerés és az egyenlő bánásmód irányába. Ezek a kulturális jelzések számítanak.”
A szerzők a tanulmányukban lehetséges okokat is felsoroltak, Williams azonban óva int a következtetések levonásával kapcsolatban: „A játékokba belehelyezett karakterek nem képezik le a valóságot.
A miértek tekintetében csak találgathatunk.” A játékgyártók felé is tanáccsal szolgált: „Ezen csoportok igényeit nem elégítik ki. Így értékesítési célcsoportoktól fosztják meg magukat.”

Az olimpiára készül a sztár-DJ
Dj Dominique a napokban tért vissza Londonból, ahol egy nagysikerű bulit adott az ott élő magyaroknak. Miután köztudott róla, hogy sportfanatikus, nem tudta kihagyni a közelgő Olimpia legfontosabb helyszíneit sem.
A sálakon népszerű minták pólókra költöztek
Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!
Túlóra-díjak miatt robbant ki az ellentét
Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t
Újraforgatják A hét mesterlövészt
Vadnyugatira vált Tom Cruise: ő lehet a fő mesterlövész
Egyszerű, mégis kiváló mártás lesz belőle
Gazdagon csak paradicsommal lehet
Ezrekért "vesztegették" el
Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt
Van, aki rutinból rendez, más frissen debütál
Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!

Négyszer annyiba kerül a Várbazár tervezése
A Várgondnokság Nonprofit Kft. által a budai Várbazár rekonstrukciójára és a kapcsolódó közösségi közlekedésfejlesztés komplex tervezésére kiírt nyílt közbeszerzést a Középülettervező (KÖZTI) Zrt. nyerte, az eredetileg becsült nettó 700 millió forint helyett nettó 2 milliárd 984 millió forinttal - az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Adóznak a divatnak a NAV-nál
A civil NAV-ellenőr nem viseli majd az új egyenruhát
Költségvetési, Gazdasági bizottság
Idén még közel felére csökkenhet a távközlési adó: 400, illetve 1400 forintra
Elnök marad
Dávid Ilona a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója
Kamara
Kiemelt területként kell kezelni a kínai piacot
EU-csúcs
Nem ellentétes fogalom a pénzügyi stabilitás és a növekedés
PSZÁF-adatok
Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben

Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
A gyermekek többsége saját testsúlyánál jóval nehezebb súlyokat cipel - iskolatáska formájában -, de a felnőttekről is elmondható, hogy táskájuk szó szerint gyilkolja a hátukat.
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Akár a buszon is bevethető lenne a segítség
Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
A hízás oka lehet a társasági élet, az alváshiány
Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?
Mutassuk meg érzékeny oldalunkat is!
Mi teszi a pasit igazán szerelmessé?

Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel
A Pintér Béla és Társulata a toruni Kontakt Fesztiválon szerepel Szutyok című előadásával; a lengyel közönség pénteken egy alkalommal láthatja a produkciót.
Ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány
Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Vezetés közben dőlt rá
Menet közben suhant át rajta a kidőlt fa a szélvédőkön keresztül
Vezetékszakadás
Csak estére áll helyre a menetrend
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est

Élve temették el az idős asszonyt, akit részegen ütöttek el
Részegen gázolták el az idős asszonyt, ám a kórház helyett egy elhagyatott helyre vitték őt és abban a tudatban, hogy már belehalt a sérüléseibe, eltemették. A párost most letartóztatták, mert a nőt valójában élve földelték el.
Eddig csalódottan nézegették az üres fészket
Tojással lepték meg a "nem meleg, csak egynemű" pingvinpárt
Emberölés miatt indult nyomozás
Megtalálták az eltűnt lajosmizsei nő holttestét
Vélhetően nem ütközött másik járművel
Holtan találták a kerékpárost az árokban
Különleges reklám a reggeli lapban
Kapirgálja meg a sárgát: kenyérillat jön az újság mellé
Hatalmas ugrás - pedig csak ruha volt rajta
Túlélte a kaszkadőr a 732 métert - ejtőernyő nélkül
Vörös zóna
Örömlányokkal fizetett Veres a reptéri taxitenderért
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:38 Alig lett magyar állampolgár, máris összeverték
- 12:33 Orbán: "A kormánynak van B-terve"
- 12:29 Az olimpiára készül a sztár-DJ
- 12:29 Három áldozata van a folytatódó harcoknak Szíriában
- 12:09 A Lapkiadók Egyesülete továbbra is vitat egyes passzusokat
- 12:00 Négyszer annyiba kerül a Várbazár tervezése
- 11:54 Futamgyőztesként az esti döntőben a női váltó
StarjobsIngatlan tanácsadó
Otthon CentrumIndkøber
Risskov AutoferienTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Négyszer annyiba kerül a Várbazár tervezése2012.05.24 12:40
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.24 12:38
- Vak szónok zsidózott a Jobbik tüntetésén2012.05.24 12:32
- Kedvenc zenéink2012.05.24 12:25
- Milyen országot szeretnénk?2012.05.24 10:47
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter





