Nem árt egy kis csokoládé
Együnk csokit, és biztos, hogy nem szívrohamban halunk meg
Azok a szívrohamon átesett páciensek, akik hetente két-három alkalommal fogyasztanak csokoládét, háromszor alacsonyabb valószínűséggel halnak meg szívbetegségben, mint azok, akik egyáltalán nem élnek az édességgel.
2009.08.15 09:00medipress.huA kisebb mennyiség kevesebb védelmet nyújt, de még ez is jobb a semminél – áll a Journal of Internal Medicine szeptemberi számában megjelenő tanulmányban.
Korábbi kutatások már kimutatták az erős összefüggést a kakaó alapú édességek és a vérnyomáscsökkenés, valamint a véráram serkentése között. Az is kiderült, hogy a csokoládé az egészséges idős férfiak és a menopauzán átesett nők esetében csökkenti a szív eredetű halálozás arányát.
A stockholmi Karolinska Intézetben Janszky Imre által vezetett vizsgálat azonban elsőként mutatta ki azt, hogy a csokoládéfogyasztás segíthet távol tartani a Kaszást, ha valaki akut miokardiális infarktust, más néven szívrohamot kapott.
„Kifejezetten a csokoládéra vonatkozott; általában az édességekkel kapcsolatban nem találtunk ilyen előnyöket” – nyilatkozta Kenneth Mukamal, a bostoni Beth Israel Deaconess Medical Center kutatója, a tanulmány társszerzője. „Úgy tűnik, a kakaóban lévő antioxidánsokkal lehet magyarázni az életmentő tulajdonságokat.”
Az antioxidánsok olyan vegyületek, amelyek az úgynevezett szabadgyökök ellen nyújtanak védelmet, azon molekulák ellen, melyek idővel felgyülemlenek a szervezetben, ami károsíthatja a sejteket, és vélhetően szerepet játszhat a szívbetegségben, a rákbetegségekben és az öregedés folyamatában.
A tanulmányban Janszky és munkatársai 1169 nem cukorbeteg, 45 és 70 év közötti férfit és nőt vizsgált az 1990-es években Stockholm megyében attól az időponttól kezdve, hogy első szívrohamukkal kórházba kerültek.
A résztvevőket a kórház elhagyása előtt kikérdezték korábbi étkezési szokásaikról, így arról is, mennyi csokoládét fogyasztanak.
Három hónappal kiengedésük után orvosi vizsgálaton estek át, ezt követően pedig nyolc évig lekövették őket. A halálos kimenetelű szívrohamok előfordulása fordított arányban állt a fogyasztott csokoládé mennyiségével.
„Eredményeink alátámasztják azt az egyre erősebb bizonyítékot, mely szerint a csokoládé gazdag forrása a jótékony bioaktív vegyületeknek” – foglalták össze a kutatók.
Az eredmények férfiakra és nőkre egyaránt igaznak bizonyultak, függetlenül a tanulmányban részt vevő korcsoportoktól. A kutatók a kimenetelt befolyásoló egyéb tényezőket – például alkoholfogyasztás, elhízás, dohányzás – is számításba vették.
Akkor érdemes mindnyájunknak alaposan feltankolni kakaóban gazdag édességekből?
„Őszintén szólva meglehetősen óvatos vagyok a csokoládéval kapcsolatban, mivel olyan sok embert kell testsúlyproblémával kezelni” – mondta Mukamal, aki gyakorló orvosként is dolgozik.
„Ennek ellenére ajánlom az egészségesebb desszerteket keresőknek, hogy vegyék számításba a csokoládét kis mennyiségekben. Azok esetében, akiknek nincsenek súlyproblémáik, akik mértékletesen fogyasztanak csokoládét és soványak maradnak, nem szabnék határt” – tette hozzá.
A kutatók hangsúlyozták, hogy vizsgálatuk eredményeinek alátámasztására klinikai vizsgálatokat kell végezni. Eközben azonban szerintük nem árthat meg egy kis csokoládé.

Az olimpiára készül a sztár-DJ
Dj Dominique a napokban tért vissza Londonból, ahol egy nagysikerű bulit adott az ott élő magyaroknak. Miután köztudott róla, hogy sportfanatikus, nem tudta kihagyni a közelgő Olimpia legfontosabb helyszíneit sem.
A sálakon népszerű minták pólókra költöztek
Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!
Túlóra-díjak miatt robbant ki az ellentét
Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t
Újraforgatják A hét mesterlövészt
Vadnyugatira vált Tom Cruise: ő lehet a fő mesterlövész
Egyszerű, mégis kiváló mártás lesz belőle
Gazdagon csak paradicsommal lehet
Ezrekért "vesztegették" el
Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt
Van, aki rutinból rendez, más frissen debütál
Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!

Négyszer annyiba kerül a Várbazár tervezése
A Várgondnokság Nonprofit Kft. által a budai Várbazár rekonstrukciójára és a kapcsolódó közösségi közlekedésfejlesztés komplex tervezésére kiírt nyílt közbeszerzést a Középülettervező (KÖZTI) Zrt. nyerte, az eredetileg becsült nettó 700 millió forint helyett nettó 2 milliárd 984 millió forinttal - az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Adóznak a divatnak a NAV-nál
A civil NAV-ellenőr nem viseli majd az új egyenruhát
Költségvetési, Gazdasági bizottság
Idén még közel felére csökkenhet a távközlési adó: 400, illetve 1400 forintra
Elnök marad
Dávid Ilona a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója
Kamara
Kiemelt területként kell kezelni a kínai piacot
EU-csúcs
Nem ellentétes fogalom a pénzügyi stabilitás és a növekedés
PSZÁF-adatok
Veszteségesen működtek a magánnyugdíjkasszák az első negyedévben

Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
A gyermekek többsége saját testsúlyánál jóval nehezebb súlyokat cipel - iskolatáska formájában -, de a felnőttekről is elmondható, hogy táskájuk szó szerint gyilkolja a hátukat.
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Akár a buszon is bevethető lenne a segítség
Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
A hízás oka lehet a társasági élet, az alváshiány
Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?
Mutassuk meg érzékeny oldalunkat is!
Mi teszi a pasit igazán szerelmessé?

Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel
A Pintér Béla és Társulata a toruni Kontakt Fesztiválon szerepel Szutyok című előadásával; a lengyel közönség pénteken egy alkalommal láthatja a produkciót.
Ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány
Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Vezetés közben dőlt rá
Menet közben suhant át rajta a kidőlt fa a szélvédőkön keresztül
Vezetékszakadás
Csak estére áll helyre a menetrend
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est

Élve temették el az idős asszonyt, akit részegen ütöttek el
Részegen gázolták el az idős asszonyt, ám a kórház helyett egy elhagyatott helyre vitték őt és abban a tudatban, hogy már belehalt a sérüléseibe, eltemették. A párost most letartóztatták, mert a nőt valójában élve földelték el.
Eddig csalódottan nézegették az üres fészket
Tojással lepték meg a "nem meleg, csak egynemű" pingvinpárt
Emberölés miatt indult nyomozás
Megtalálták az eltűnt lajosmizsei nő holttestét
Vélhetően nem ütközött másik járművel
Holtan találták a kerékpárost az árokban
Különleges reklám a reggeli lapban
Kapirgálja meg a sárgát: kenyérillat jön az újság mellé
Hatalmas ugrás - pedig csak ruha volt rajta
Túlélte a kaszkadőr a 732 métert - ejtőernyő nélkül
Vörös zóna
Örömlányokkal fizetett Veres a reptéri taxitenderért
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:38 Alig lett magyar állampolgár, máris összeverték
- 12:33 Orbán: "A kormánynak van B-terve"
- 12:29 Az olimpiára készül a sztár-DJ
- 12:29 Három áldozata van a folytatódó harcoknak Szíriában
- 12:09 A Lapkiadók Egyesülete továbbra is vitat egyes passzusokat
- 12:00 Négyszer annyiba kerül a Várbazár tervezése
- 11:54 Futamgyőztesként az esti döntőben a női váltó
StarjobsIngatlan tanácsadó
Otthon CentrumIndkøber
Risskov AutoferienTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Négyszer annyiba kerül a Várbazár tervezése2012.05.24 12:40
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.24 12:38
- Vak szónok zsidózott a Jobbik tüntetésén2012.05.24 12:32
- Kedvenc zenéink2012.05.24 12:25
- Milyen országot szeretnénk?2012.05.24 10:47
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter





