A kóros elhízás súlyos állapot
A kövérek jelentős fogyása a szívnek is jót tesz
A nagy elhízás erélyes kezelésének fontos eredménye, hogy a szív túlsúlya is kedvezően alakul, az erek állapota pedig javul.
2009.09.08 07:36MTIA jelenlegi, legkorszerűbb vizsgálati módszerekkel kapott eredményeket az egyik legkorszerűbb szívgyógyászati folyóirat, a Journal of American College of Cardiology közölte. A kóros elhízás súlyos állapot, hiszen az igen kövér emberek nehezen mozognak, a túlsúly megterheli az ízületeiket, felborulhat az anyagcsere, megemelkedik a vércukor és a vérnyomás. Oxfordban most Oliver J. Rider és munkacsoportja 37, igen nagy testsúlyú ember szívét vizsgálta az egyik legmodernebb módszerrel, a mágnesesrezonancia-technikával.
A kövérek közül 37 olyan sebészeti beavatkozásra várt, amely műtéti eljárásokkal oldotta meg a drasztikus súlycsökkentést, a többiek pedig orvosi ellenőrzés mellett bevezetett testsúlycsökkentő program útján, fokozatosan, lassan vesztettek súlyukból. A mágnesesrezonancia-vizsgálatot az átlagosan 113 kilós betegeknél a vizsgálat kezdetén, majd egy év múlva is elvégezték. Eredményeiket 20 karcsú vizsgálati alany adataihoz hasonlították. Egyértelműen kiderült, hogy a drasztikus fogyás nemcsak a testsúlyt csökkenti, hanem a szív bal kamrájának az átmérőjét is, ami kedvező változás a szív működése szempontjából.
A mérések azt mutatták, hogy sikeres súlycsökkenés esetén a szívüregekbe gyorsabban áramlik be a vér és 19 százalékkal hamarabb telődött a szív legfontosabb része, a bal szívkamra. A bonyolult vizsgálati módszer azt is lehetővé tette, hogy láthatóvá tegyék: a főverőér rugalmassága, tágulékonysága ugyancsak kedvezően változott, amikor egy év után a jelentősen karcsúsodó embereknél a mérést megismételték. A javulás mind a műtéttel, mind az erélyes diétás fogyasztással elért súlycsökkenés esetén érvényesült.
Ezzel szemben annál a hét vizsgálati alanynál, aki minden kezelési módszer ellenére megtartotta hatalmas súlytöbbletét, semmiféle szívműködésbeli javulást nem figyeltek meg. Elie Mousseaux francia kutató az angol munkacsoport eredményeit értékelve hangsúlyozta, a főverőér rugalmasságának javulása és a súlycsökkenés közötti összefüggés lényege az, hogy a hasüregben lévő zsírszövet mennyisége kevesebbé válik és mivel ezek a zsírok gyulladást elősegítő anyagokat tartalmaznak, az erek szűkülése is csökken.
Kapcsolódó írások:

Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Az egykori énekesnő alaposan feltornázta magát az ismert divattervezők sorába - Victoria Beckham stílusa jellegzetes, és az nem hiányzik egyetlen általa tervezett holmiról sem. Megérkeztek 2012-es napszemüvegei.
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon
Elmaradhatatlan desszertek télen
Gesztenyéből golyót!
Vaslábú Dáin törpöt alakítja a skót színész
Billy Connolly is csatlakozott A hobbit szereplőgárdájához

Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Bomlófélben van a görög kormány, miután pénteken este további kormánytagok jelentették be távozásukat, így tiltakozva az újabb megszorítások ellen, amelyekbe a milliárdos hitelcsomag fejében egyezett bele a kormány.
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik
A vezérigazgató függesztette fel a kifizetéseket
Vitézy: a BKK-nál senki nem kapott prémiumot
Nem köthető egy tárcához
HUSZ: a hungarikum rendszerét a kormányhivatal kezébe kell adni
Csoportos létszámleépítés a légitársaságnál
Malév: 2600-ból 2080-an repülnek a cégtől

A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
A szívproblémák kockázata nagyobb mértékben öröklődik az apától a férfiak esetében, derült ki egy tanulmányból. Úgy tűnik, az Y kromoszóma hajlamosít a koszorúér-betegségekre.
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!
Felhívják a figyelmet a házasság fontosságára
Egyre nehezebben köteleződünk el - miről szól a Házasság Hete?
Áramoljon a vér, nőjön a libidó!
Bemelegítő a szexhez: 3 afrodiziákum Valentin-napra
"Ha 50 éves leszek, annyi a szexnek" - persze...
"Ne hagyd abba!" - A nyugdíjas szex fitten tartja az agyat
Napi horoszkóp - 2012. február 10.
Napi előrejelzés 12 jegy számára

Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála
Aki Adele-t várja befutónak a hétvégi Grammy-gálán, az valószínűleg nem csalatkozik, de hogy az utolsó pillanatig semmi sem dől el, arról Justin Bieber, az egyik tavalyi favorit tudna beszélni, aki végül üres kézzel távozott a zenei díjátadó ceremóniáról.
Nagy sikerrel mutatták be a darabot
A pitbull cselekedetei Párizsban
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila
Balaton, riviéra
Avicii nyitja a Heineken Balaton Soundot
Visszatér Bourne, aki nem is az
Durva videó: Matt Damont keményen kiütik a nyeregből
2012. február 28. - március 4.
Káprázatos színpadi produkció: fellép a Shadowland!

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
Elképzelni sem tudjuk, hányszor állhatott sorba Sarah Nicola Randall, amikor a melleket osztogatták, de hogy alaposan ki lett tömve mindkét dinnyéje, ahhoz semmi kétség nem férhet!
Pénzt várt - dutyit kapott
Börtön vár a vesztegetős határrendészre
Nem sérült meg senki
Hétszát liter veszélyes vegyület ömlött szét Soroksáron
Uggie a Nintendo játékához adja "nevét"
Játékarc lesz A némafilmes kutyasztárja
Nem jogerős
Pisztollyal hadonászott a szoci: felfüggesztett börtönre ítélték Vadász Jánost
Szombaton eldől, ki megy Bakuba
Gőzerővel készülnek az eurovíziós döntősök
Kristálygömb helyett börtön
Csak saját magáról nem tudta levenni a rontást - négy évet kapott a jósnő
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:29 18+ képek - Atyaég, ezekkel a cicikkel gyilkolni lehet!
- 19:25 Börtön vár a vesztegetős határrendészre
- 19:09 Lakat alatt Bojovic: Szerbia odacsapott a szervezett bűnözésnek
- 19:05 Megtapsolták Malina Hedviget: Pozsony nekiment a politikai korrupciónak
- 18:55 A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
- 18:48 Hétszát liter veszélyes vegyület ömlött szét Soroksáron
- 18:46 Alacsonyan száll a Malév - kirúgták a járműkarbantartókat is?
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.10 19:18
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.10 18:50
- Orbán: az európai elvek alapján szerveztük át Magyarországot2012.02.10 17:21
- Ez a Jobbik?2012.02.10 17:17
- Orbán ellen összeesküvő nácik a holdról2012.02.10 16:38
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



