17 millió ember életét keseríti meg világszerte
Vírus okozhatja a krónikus fáradtságot
A krónikus fáradtságszindróma (CFS) kialakulásában szerepet játszhat a prosztatarákot okozó vírus egy amerikai tanulmány szerint
2009.10.09 13:22MTIEz a rejtélyes betegség 17 millió ember életét keseríti meg világszerte, akik a felfedezés nyomán végre gyógyszeres kezelést kaphatnak. A kutatás során 101 krónikus fáradtságban szenvedő páciens közül 68 vérében találták meg az XMRV-vírust. Ezt a kórokozót 218 egészséges emberből csak nyolcnál azonosították - számolt be az eredményről a Science csütörtöki számában megjelent tanulmány.
A kutatásban részt vevő nevadai Whittemore Peterson Intézet, az amerikai Országos Rákkutató Intézet és a Cleveland Klinika tudósai azonban hangsúlyozták, hogy felfedezésük csupán kapcsolatot mutat a vírus és a krónikus fáradtság szindróma között, azt nem bizonyítja, hogy a vírus okozza a rendellenességet. Judy Mikovits, a publikáció egyik szerzője szerint további kutatásokra van szükség a közvetlen összefüggés kimutatására.
A tudós azonban arra is rámutatott: az eddig elért eredmény azzal kecsegtet, hogy a CFS áldozatait esetleg kezelni lehet majd azzal a gyógyszerkoktéllal, amelyet az AIDS, a rák és a gyulladásos betegségek gyógyítására fejlesztettek ki. "A kezelések számos kombinációja elképzelhető, ami hatékony lehet, és ezekkel elkezdődhetnek a klinikai kísérletek" - mondta Mikovits.
A CFS az immunrendszert gyengíti meg és munkaképtelenné tévő fáradtságot okoz. A szindróma áldozatai emlékezetkiesésről, összpontosítási problémákról, izületi és izomfájdalmakról, fejfájásról, érzékeny nyirokcsomókról és torokfájásról számolnak be. A szimptóma, amelynek a munkaképességre gyakorolt hatása a szklerózis multiplexhez fogható, legalább fél évig tart, és egyelőre nincs rá hatékony gyógymód.
Korábbi kísérletek bizonyították, hogy az XMRV vírus az egerekben leukémiát okoz. Egy másik kutatás arra világított rá, hogy 200 prosztatarákos eset negyedében találták meg a kórokozót, míg a kontrolcsoport nem rákos prosztatáinak 6 százalékában volt jelen.

Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Sajnálatát fejezte ki Jean-Paul Guerlain világhírű parfümkészítő csütörtökön a párizsi bíróságon egy a francia közszolgálati televízióban 16 hónappal ezelőtt elhangzott rasszista kijelentése miatt.
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon
Elmaradhatatlan desszertek télen
Gesztenyéből golyót!
Vaslábú Dáin törpöt alakítja a skót színész
Billy Connolly is csatlakozott A hobbit szereplőgárdájához
Amikor a kedvenceknek vesznek bútort
Képek - Állati luxus: kutyák művészi pórázon és bútoron
Egyszerre sérült meg a két legenda
Blamázs: együtt fekszik Schwarzi és Sly a kórházban

Malév: 2600-ból 2080-an repülnek a cégtől
A Malév csoport 2.600 munkavállalójából 2.080-at bocsátanak el csoportos létszámleépítés keretében.
A görög megállapodás után sok kerülhet rá
Németország kész újratárgyalni a portugál mentőcsomagot
Lanyhul a globális kereslet és a kínai növekedés
Visszaesett a kínai külkereskedelem
Nőttek az élelmiszerárak és a közüzemi díjak is
Januárban stagnált a német infláció
A döntés végső határideje: február 15-e
Segítséget nyújt a NAV az egyszerűsített bevalláshoz
Kiterjesztett megszorítások kellenek
Elhalasztották a döntést a görög mentőcsomagról
Hazamennek a De Havilland Q400-asok
Távoznak a Malév lízingelt gépei a Liszt Ferenc repülőtérről

Bemelegítő a szexhez: 3 afrodiziákum Valentin-napra
Mire van szükség leginkább a szerelmesek napján? Ha vágyfokozás nem is kell már, egy kis "rásegítés" sosem árt! Készüljünk 3 kiváló itallal a Valentin-estére...
"Ha 50 éves leszek, annyi a szexnek" - persze...
"Ne hagyd abba!" - A nyugdíjas szex fitten tartja az agyat
Napi horoszkóp - 2012. február 10.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A láb és a fenék kérdéses...
Robbanós előjáték: a legizgibb testrészek, avagy itt csókold a nőt!
Előrevítheti, hogy bánnak majd vele
A depressziós gyerek kivívja a többiek ellenszenvét?
Tudja a férfi, ha a nő menstruál?
Érzi ő azt: a pasi kevésbé utánozza a termékeny nőt
Segíthet a génterápia a veleszületett vakságon
Már nem voltak hivatalosan vakok - a jó génnek köszönhetően

A pitbull cselekedetei Párizsban
Nagy sikerrel mutatta be csütörtök este Párizsban a Kárpáti Péter vezette Titkos Társulat A pitbull cselekedetei című előadást, amely február 12-ig összesen négy alkalommal látható az MC 93 Bobigny kulturális központ Le standard idéal című színházi fesztiválján.
Herendi porcelánok bemutatóját rendezik meg
Porcelánvarázslat a veszprémi Petőfi Színházban
Bemutató a Madách Színházban
Én, József Attila
Balaton, riviéra
Avicii nyitja a Heineken Balaton Soundot
Visszatér Bourne, aki nem is az
Durva videó: Matt Damont keményen kiütik a nyeregből
2012. február 28. - március 4.
Káprázatos színpadi produkció: fellép a Shadowland!
Kilenc gyertya a PASO tortáján
Felelőtlen kiskorúvá érett a magyar ska-király, és hatalmas bulit csap

Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát, amely pénteken reggel hat órától lépett életbe és visszavonásig érvényes.
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?
Csúszott a 41-es
Kisiklott a villamos a Móricz Zsigmond körtéren

Menteni akarták, de megölték az állatvédők az orrszarvút
Meg akartak óvni egy orrszarvút az orvvadászoktól állatvédők, de törekvéseik végül az állat halálához vezettek Dél-Afrikában.
Eleredt a nő orra vére
Szó nélkül lefejelte élettársát a 46 éves férfi
Egy vonalkód buktatta le a két férfit
Mindenre nyitott tolvajok: ventilátor és füstölt sajt is a ruházatban
"Mindenki bulizni fog és jól érezzük magunkat"
ÖsszeEsküvők: Patkó Csenge nem lesz Baranyiné
Ellopták a csöveket és a mérőórát
Ömlött a gáz Nemesdéden - Majdnem tragédiát okozott a tolvaj
Vonzotta a fém a hat fiút
Vitték volna a rezet a Vasmű utcából
Fagyási sérüléseket szenvedett két algír polgár
Mentőt hívtak a vacogó határsértőkhöz Kiszomboron
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:29 Megbánta a négerezést a parfümgyáros
- 12:25 Százhatvankét bosnyák holttest hevert a tóban
- 12:22 Törvénymódosításokkal mentené meg az LMP a BKV-t
- 12:18 Kigyulladt a katasztrófavédelem egyik irodája
- 12:10 Lázár: fals információk keringenek a sajtóban
- 11:59 Megrugdosták, mert egy közösségi oldalon írogatott róluk
- 11:52 Tizenhét további felekezetet kaphat egyházi elismerést
Thomson ConsultingÉrtékesítő
Budapesti cégRendszergazda
Dorsum Zrt.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.10 12:16
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.10 12:04
- Orbán: az európai elvek alapján szerveztük át Magyarországot2012.02.10 11:43
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.10 11:01
- ÖsszeEsküvők: Patkó Csenge nem lesz Baranyiné2012.02.10 10:37
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



