A félelem a boldogság rovására mehet
Aki fél, az fél és nem egész
Ne féljen elolvasni ezt a cikket, melyből kiderül, hogy a félelem nagyságát irreálisan határozzuk meg és az teljes mértékben a boldogság rovására mehet. De vajon mi az oka, hogy sosem vonjuk kétségbe a félelmünket, de a boldogságunkat igen?
2009.10.13 14:30Keresztes Attila PhS - ma.huHol rontjuk el?
Ott rontjuk el, hogy az összes félelemnek búcsút akarunk inteni szélsőséges módon és nem megfelelően reagálunk a vészhelyzetekre. Ez azt jelenti, hogy bizonyos mértékű félelemre szükségünk van. Gondoljunk azokra az emberekre, akik nem rendelkeznek idegvégződéssel és nem veszik észre, ha megsérülnek, így idővel az is előfordulhat, hogy amputálni kell végtagjaikat. Szóval bizonyos mennyiségű fájdalomra, félelemre jelzésként szükség van. A másik problémát az jelenti, hogy a félelemtől azt várjuk, hogy biztonságos érvekkel megnyugtasson minket és így elmúljon a félelemérzet.
Azonban a félelem sosem fog elmúlni. Meg kell tanulnunk azt megkérdőjelezni. Hiszen nem az a bátor, aki nem fél, hanem aki bele mer menni a félelembe, hogy megértse annak hatásmechanizmusait és, hogy miért hozta azt létre. Ha valamitől nem félünk, akkor nem nagy kunszt azt véghezvinnünk, igaz? Ha pedig félünk, akkor ne azt várjuk, hogy a félelem megnyugtató magyarázatot adjon számunkra, hanem vonjuk azt kétségbe. Mert a félelem dolga, hogy félelmetes legyen, és nagyon jól végzi a dolgát. Ő sosem lesz megnyugtató.
Emellett nem szabad, hogy a helyzetben megélt félelem irreális legyen a helyzethez képest. Gondoljunk azokra, akik öngyilkosak lesznek, ha nem sikerül az érettségi. Pedig az érettségin nem az életünk múlik, de ők mégis úgy élik meg.
Félelemteremtés tudattalanul?
Sok esetben nem is vesszük észre, hogy a félelem megjelenik életünkben, mert már megszokottá vált, mondhatnám azt is, hogy természetes hatásmechanizmusként funkcionál. És ezután racionális indokkal megmagyarázzuk, hogy miért ez a normális reakció. „Azért vagyok ideges, mert az a hülye apád felidegesített.” Az „apád” szó helyére tetszőlegesen más szó is beilleszthető, és a kedves olvasó is bizonyára érzi, hogy maga a mondat sántít egy picit. Hiszen akiben nincs idegesség, azt hogyan lehet felidegesíteni? Kihozni belőle azt, ami nincs is benne?
Emellett a félelem sok esetben agressziót szül. Mikor az utcán két ember majdnem összekoccan, azért lesz agresszív és támadó, mert kizökkentették egymást és ezáltal úgy érzi nem tudja kezelni a helyzetet. Kilendült a rutinból és ez félelemmel tölti el. Erre pedig az adekvát válasz Mr. Félelem. Elég félelmetes, igaz?
A világ nyitva várja önt a megoldásokkal, de…
Az információ korba léptünk, viszlát kedves ipari kor. A veszély azonban fennáll, hogy túl sok, nem megfelelő információ áraszt el minket. Így a vízszűrő mellé egy információszűrőt is javaslok aktív használat gyanánt. Hiszen a fél tudás a nem tudásnál is veszélyesebb. Rengeteg klassz segítő és módszer áll rendelkezésünkre. Azonban mindenki más stílust, megoldást preferál. Ezáltal színes világban élünk.
Ezért fontos, hogy a számunkra leg megfelelőbb módszert használjuk, és mi döntsük el, hogy melyik eszköz nyújt segítséget és ne azért válasszuk azt, mert csak azt tudják nekünk felajánlani. Autót sem úgy választunk, hogy éppen milyen típusú és színezetű van a szalonban, ugyebár? Sok sikert a megvalósításhoz.

Az olimpiára készül a sztár-DJ
Dj Dominique a napokban tért vissza Londonból, ahol egy nagysikerű bulit adott az ott élő magyaroknak. Miután köztudott róla, hogy sportfanatikus, nem tudta kihagyni a közelgő Olimpia legfontosabb helyszíneit sem.
A sálakon népszerű minták pólókra költöztek
Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!
Túlóra-díjak miatt robbant ki az ellentét
Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t
Újraforgatják A hét mesterlövészt
Vadnyugatira vált Tom Cruise: ő lehet a fő mesterlövész
Egyszerű, mégis kiváló mártás lesz belőle
Gazdagon csak paradicsommal lehet
Ezrekért "vesztegették" el
Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt
Van, aki rutinból rendez, más frissen debütál
Rendezési láz Hollywoodban: mindenki filmet forgat!

Jövedelemkülönbségeket csökkentene a kínai kormány
Az alacsonyabb jövedelműeknek kedvező adópolitikákkal és a vezetői juttatások visszavágásával csökkentené a mind növekvő jövedelmi különbségeket a kínai vezetés.
Építőipar a szomszédban
Leier: egymilliárdos ingatlanfejlesztésbe kezd Győrben
EU-csúcs, gazdasági növekedés ösztönzése
Közös közép-európai javaslatcsomag
Bare International
Próbavásárlásos minőség-ellenőrzés: Budapesten lesz az európai központ
Köz, beszerzés
Négyszer annyiba kerül a Várbazár tervezése
Adóznak a divatnak a NAV-nál
A civil NAV-ellenőr nem viseli majd az új egyenruhát
Költségvetési, Gazdasági bizottság
Idén még közel felére csökkenhet a távközlési adó: 400, illetve 1400 forintra

Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Szorosan összefügg a szociális helyzet és a gyógyulás a páviánok esetében. A rangidős hímek különösen gyorsan épülnek fel betegségeikből és sérüléseikből - derítették ki kutatók.
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Akár a buszon is bevethető lenne a segítség
Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?
A hízás oka lehet a társasági élet, az alváshiány
Észrevetted, mit tesznek veled a barátaid?

Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel
A Pintér Béla és Társulata a toruni Kontakt Fesztiválon szerepel Szutyok című előadásával; a lengyel közönség pénteken egy alkalommal láthatja a produkciót.
Ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány
Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Vezetés közben dőlt rá
Menet közben suhant át rajta a kidőlt fa a szélvédőkön keresztül
Vezetékszakadás
Csak estére áll helyre a menetrend
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est
Négy rablás tettesei is rendőrkézen
Négy rablás feltételezett elkövetőit fogta el a napokban a szolnoki rendőrség - jelentette be Szabó Zoltán, a Szolnoki Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője csütörtökön.
Bizonyítási eljárás
Képek: visszatértek a tetthelyre a kegyetlen soproni gyilkosok
Vajon a renitensekkel mit csinálnak?!
Kitiltják a közvécékből a legyeket, csak ketten maradhatnak!
Hurkot vetett, őzet aratott
Orvvadászt fogtak Nyírgyulajban: 350 ezer forintos kárt okozott
Egy nap alatt elfogták egy pilismaróti rablás tett
Alig lett magyar állampolgár, máris összeverték
Letartóztatták a kínai párost
Élve temették el az idős asszonyt, akit részegen ütöttek el
Eddig csalódottan nézegették az üres fészket
Tojással lepték meg a "nem meleg, csak egynemű" pingvinpárt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:54 Képek: visszatértek a tetthelyre a kegyetlen soproni gyilkosok
- 13:48 Leier: egymilliárdos ingatlanfejlesztésbe kezd Győrben
- 13:40 Romák szegregációja - Szlovákiát bírálja az Amnesty International
- 13:29 Kitiltják a közvécékből a legyeket, csak ketten maradhatnak!
- 13:19 Közös közép-európai javaslatcsomag
- 13:13 Ma van az eltűnt gyerekek világnapja
- 13:02 Elhunyt Bárdos Tamás rákkutató
StarjobsIngatlan tanácsadó
Otthon CentrumIndkøber
Risskov AutoferienTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.24 13:29
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 13:27
- Orbán: Magyarország gondolkodásmódot váltott2012.05.24 12:54
- Öt napot kapott a Mal2012.05.24 12:54
- Alig lett magyar állampolgár, máris összeverték2012.05.24 12:50
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter





