Valóságos ünnepet jelent
Amazónia Fénye: Kórházhajó az őserdőben
A brazíliai őserdőrengeteg, Amazónia mélyén, Mocajuba szigetén faviskókban élő és függőágyakban alvó szegények számára a kórházhajó évente esedékes látogatása valóságos ünnepet jelent, amelyhez csak a karácsony fogható.
2009.11.29 11:01MTIAz emberek legszebb ruhájukat öltik fel, lelkesen fogadják a kétszintű hajót és annak egészségügyi személyzetét. A fedélzetre lépve türelmetlenül várják, hogy sorra kerüljenek a vizsgálaton és az orvosok gyógyszert, kezelést adjanak az Isten háta mögötti településen összeszedett nyavalyáik ellen.
Az Amazónia Fénye nevű úszó kórháznak, amelyet 1962-ben egy jótékonysági program keretében bocsátottak vízre, éppen ez a küldetése: azoknak az embereknek a gyógyítása, akik az őserdei folyók partjain, csak vízi úton megközelíthető eldugott településeken élnek. Az önkéntes alapon verbuválódott orvosi személyzet az őserdei élet súlyos körülményeivel szembesül a 250 lakosú Mocajuba szigeten, amely négyórás hajóútra van az észak-brazíliai Belém do Para várostól.
Az szigetlakók nagyon keveset tudnak a higiénia előírásairól. "A bélparaziták igen gyakoriak a fertőzött víz miatt. Azok a gyerekek is fürdenek a folyóban, akik hozzájutnak ivóvízhez, és így ők is tisztítatlan vizet nyelnek" - magyarázza Maria-Auxiliadora Martins.
Az orvos egy bélférges és ugyanakkor középfülgyulladásos kislányt kezel, akinek ráadásul sok foga is lyukas - ami különben az orvosok szerint a leggyakoribb betegség. A specialisták a hajón igyekeznek elmagyarázni, mi is a szájhigiénia, a gyerekeknek megmutatják, hogyan kell használni a fogkefét. A közösség olyan idős tagjai számára, mint a 67 éves Pedro Silva, ez már elkésett: "Vissza kell még jönnöm, hogy megvizsgálják az utolsó megmaradt fogamat" - mondja nevetve.
Egy középkorú férfi fejsérüléssel jelentkezik, de kiderül, hogy a válla is eltört. Nemi betegségeket is diagnosztizálnak az orvosok, terhes fiatalkorúak is szép számmal jelentkeznek a rendelésen. Miközben folynak a kezelések, a csoporttal érkező önkéntesek a telepesek leegyszerűsített, színezhető Bibliákat osztogatnak, amelyek az ábécé elsajátítására ösztönöznek. Ezek a kórházhajó tulajdonosának, a brazil Bibliatársaságnak az ajándékai.
A lelki egészség ugyanolyan fontos, mint a testi - hangoztatja a társaság, amelynek fő célja azoknak a megsegítése, akik maguk képtelenek eljutni a városokba. A Bibliatársaság képviselője kitér annak megvitatása elől, hogy miért nem a hatóságok gondoskodnak ezekről az emberekről, miért hagyják jótékonysági szervezetekre megsegítésüket.
A kórházhajó két napot tölt Mocajuba szigetén, majd visszatér Belembe, ahol feltölti készleteit és személyzetet is cserél. Rövid visszatérés ez a civilizációba, mielőtt az Amazónia Fénye elindulna újabb őserdei körútjára.
Kapcsolódó írások:

Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala
A zsűri már pontozta a Compact Discót
Este kiderül, bejutunk-e az Eurovíziós dalverseny döntőjébe

Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A német szociáldemokrata botránypolitikus, Thilo Sarazzin kedden Berlinben bemutatta "Európának nincs szüksége az euróra" című könyvét, amelyben azt állítja, hogy az euró inkább hátrányos helyzetbe hozta az euróövezet tagjait.
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen
BKIK
Távmunkával több tízmillió forintot is megtakaríthat egy cég
Leminősítés
A Fitch Ratingsnek Japán sem tetszik

6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
Ha a "strandképes" nyári alakra hajtunk, még nem késő elkezdeni a fogyókúrát - de mit tegyünk, hogy az ne csak hatékony, hanem élvezhető is legyen?
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?
Napi horoszkóp - 2012. május 22.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Emelkedik a diabétesz esélye a forgalom mellett?
Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók

Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában.
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le a szél a kedd délutáni viharban Fejér megyében, egy nő könnyebben megsérült.
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
Kitépte az ékszereket
Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
Késések a szegedi vonalon
Gázolt a vonat Kecskemétnél
Négy ember ellen indult eljárás
Egymillió forint értékű drogot fogott a rendőrség Pécsen
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Debreceni úszó Eb - Cseh a legjobb idővel döntős 200 m vegyesben
- 18:19 Enyhít a BKK a bérletigazolványokkal kapcsolatban
- 18:15 Tört-zúzott a szél Fejér megyében
- 18:10 Többmilliós banki csalást követett el egy magyar és egy osztrák férfi
- 18:01 Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
- 17:59 Júliustól a neten is követni lehet a kórházi várólistákat
- 17:50 Tarlós köszöntötte a KEK-győztes FTC-t
Reed RecruitmentProjektmenedzser
Work Force Kft.Tesztmérnök
Trenkwalder Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- A biblia2012.05.22 18:17
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.22 16:45
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.22 16:37
- Kedvenc zenéink2012.05.22 15:31
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.22 15:03
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




