Alvás vagy hajtás? Nem mindegy!
Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás?
Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás - dúdoljuk magunkban gyakran, még ha nem is vonatkozik ránk, amiről énekelünk. Ha végig gondoljuk, hogyan állunk az alvás-munka-szórakozás hármasával, rá kell jönnünk, hogy a napi nyolc óra munkavégzés (vagy több!) állandó, az alvás és a szórakozás terén viszont lehetnek hiányosságaink.
2009.12.01 10:53ma.huEmellett nyakunkon az év végi fáradtság, jön a december, a karácsonyi nyüzsgés. Ne halasszuk az alvást az ünnepek utánra, hiszen még helyt kell állnunk pár hétig a munkahelyünkön!
Ha nappal fáradtabbak, kimerültek vagyunk és problémáink vannak az alvással, ne várjunk, forduljunk mihamarabb orvoshoz. Különösen akkor, ha már az ötödik X-et tapossuk, hiszen ilyenkor gyakoribbak az alvászavar társbetegségei és az alvást szabályozó belső óra zavarai is.
Nyolc óra munka Hogyan próbáljuk a munkánkat és pihenésünket összhangba hozni?
Mindenképpen igyekezzünk egyfajta állandóságot beiktatni: ez a legrendszertelenebb munkákban úgy képzelhető el, hogy figyelünk a napi 4-5-szöri étkezésre, és arra, hogy az étkezések nagyjából ugyanabban az időszakban történjenek. Igyekezzünk rendszeresen mozogni, a mozgás a bioritmus egyik legjobb szabályozója.
Ne sajnáljuk magunktól a kikapcsolódást! Törekedjünk arra, hogy a napi apró örömforrásaink meglegyenek! A lefekvést megelőző fél-egy órában már mindenképpen csak pihentető, kikapcsoló tevékenységet végezzünk! Ha váltott műszakban, éjszaka dolgozunk, és nappal szeretnénk aludni, munka után kerüljük az erős fényt: hazafelé menet viseljünk sötét szemüveget, lefekvéskor pedig nagyon sötétítsük be a szobát.
Végezetül, ha panaszaink nem múlnak el egy hónapon belül, forduljunk orvoshoz! Az orvos számos módon képes segíteni nekünk biológiai óránk, alvás-ébrenlét ritmusunk helyreállításában! Az Európai Unió munkavállalóinak 20 százaléka váltott műszak-szerű, vagy legalábbis nagyon rendszertelen munkát végez, ami annyit jelent, hogy hétről-hétre, vagy akár munkanapról-munkanapra változik az, hogy a nap mely szakában kell dolgoznia.
Haladjunk szép sorrendben, és kezdjük a nyolc óra munkával! A pihenés és a jó alvás hiánya egyértelműen csökkenti a koncentrációnkat, amely a teljesítőképességünk rovására megy, és ez könnyen növelheti a munkahelyünkön eltöltött órák számát. Ma Magyarországon az emberek jelentős része többet dolgozik, mint nyolc óra. Ráadásul ebbe még nem számoltuk bele az otthon házimunkával töltött időt, melynek legfeljebb egy töredékéről mondható el, hogy feltöltődést okozna (bár van, aki számára a főzés kikapcsolódást jelent).
A másik probléma az, hogy egyre ritkább az olyan munkahely, ahol reggel 8-tól délután 4-ig (tehát mindennap a napnak ugyanabban a szakaszában) tart a munkaidő. Pedig a bioritmusunk szempontjából sokkal szerencsésebb volna, ha a hétköznapok munkabeosztása rendszeres, vagyis napról-napra nagyjából ugyanolyan lenne.
Alvásunkat ugyanis egy belső óra szabályozza, amely a rendszertelen életmód miatt könnyen megzavarodhat. A rendszertelen munkavégzés egyik legtöbbet emlegetett formája a váltott műszak, ami alaposan próbára teszi az emberi alkalmazkodó képességet: mire hozzászokunk az éjszakai munkavégzéshez, ismét át kell állnunk a nappalira. Amit ilyenkor is megtehetünk, az az életünk más területein bevezetett rendszer szigorú betartása.
Nyolc óra pihenés
A nyolc óra pihenés alatt általában az alvást értjük, noha ennyit a népesség kisebb hányada alszik: az Egyesült Államokban a felnőttek átlagosan 6,5 órát, az Európai Unióban pedig 7,1 órát alszanak. Nem szabad azonban azt gondolnunk, hogy nekünk is ennyi alvásra van szükségünk: az alvásigény rendkívül egyéni, ráadásul az életkor és az élethelyzetek is befolyásolják.
Egyes embereknek 4 óra alvás is bőven elég, másoknak 40 év felett is szüksége van akár 9-10 órára is, de az átlagos alvásigény mégiscsak valamivel kevesebb, mint 8 óra. Így az alvással eltöltött időt ne számokban mérjük, hanem másnapi frissességünkre figyeljünk: akkor aludtunk igazán jól, ha kipihenten ébredünk. Az alvás mennyiségének vagy minőségének romlása mögött számos testi és lelki betegség állhat, de lehet egyszerűen a rendszertelen életmód következménye, vagy adódhat a belső biológiai óra zavarából.
Érdemes orvoshoz fordulnunk, hiszen a szakember az esetleges háttér-betegségek kezelésén túl az alvásbarát életmód kialakításában is tud tanácsot adni, sőt segíthet a belső óra zavarának helyreállításában is. Ha napközben aktívak, energikusak vagyunk, akkor akármilyen keveset is aludtunk, az valószínűleg elég volt. Ha azonban a nap legnagyobb részében fáradtak, levertek vagyunk, könnyen elalszunk a buszon, vagy a számítógép előtt, nehezebben koncentrálunk, tanulunk, vagy ingerlékenyebbek, idegesek vagyunk, akkor bármennyit is aludtunk, az kevésnek bizonyult.

Ezt énekelte utoljára Whitney Houston: filmbetétdal lesz
A Whitney Houston szereplésével készült zenés filmet csak augusztusban mutatják be, de a film betétdalaként elhangzó duettet már nyilvánosságra hozták.
Csak licitálni kell a néhai elnök kémcsövére
Kihagyhatatlan: most megszerezheti Ronald Reagan vérét!
Eperrel és mentával dúsított nyári koktélújdonság
Képek: ilyen egy kiváló, antioxidáns koktél!
Személyes levelekkel akart kereskedni
Feltörte Selena Gomez weboldalát, börtönre ítélték
Kaszinóban játszott a fiatalkorú Bobbi Kristina
Börtönbe zárhatják Whitney Houston lányát
Fejpánttal, fejdísszel az éjszakába
Képek - Ami a nyári fejet illeti: divat a macskafül is
Jubileumi díszkiadásban jelenik meg a Bad
Új köntösben, 25 év után visszatér Michael Jackson "rossz" oldala

Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
A német szociáldemokrata botránypolitikus, Thilo Sarazzin kedden Berlinben bemutatta "Európának nincs szüksége az euróra" című könyvét, amelyben azt állítja, hogy az euró inkább hátrányos helyzetbe hozta az euróövezet tagjait.
A beteg- és az életbiztosításokat nem
Adó terhelné a biztosításokat 2013-tól
Megkapják áprilisi bérüket?
Petíciót nyújtottak át a volt Malév dolgozók a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban
Csizmadia a tranzakciós adót méltatta
Kiszámíthatóságot hoznak az új adók?
"Szélsőségesen manipulatív" a társaság kampánya?
Az LMP tiltakozik a paksi erőmű bővítése ellen
BKIK
Távmunkával több tízmillió forintot is megtakaríthat egy cég
Leminősítés
A Fitch Ratingsnek Japán sem tetszik

6 tipp: még elérhetjük a strandképes alakot!
Ha a "strandképes" nyári alakra hajtunk, még nem késő elkezdeni a fogyókúrát - de mit tegyünk, hogy az ne csak hatékony, hanem élvezhető is legyen?
A COPD-vel küzdők az ágyban is szenvednek
"Nem kapok levegőt szex közben!"
Jobb volt a finom tejtermék a készítményeknél
Sajt győzte le a magas vérnyomást!
Húgyhólyag-irritáció passzív dohányzáskor?
Dohányos szülő mellett bevizel a gyerek?
Már serdülőként szívproblémát okoz az elhízás
Nem is tudják a kamaszok, hogy szívbajuk van?
Napi horoszkóp - 2012. május 22.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Emelkedik a diabétesz esélye a forgalom mellett?
Több a cukorbeteg, ahol rohangálnak az autók

Díszsírhelyet kapott a Székely himnusz zeneszerzője
Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök felszentelte Mihalik Kálmánnak, a Székely himnusz zeneszerzőjének díszsírhelyét kedden a szegedi Belvárosi temető kegyeleti parcellájában.
Szerdán hirdet társulatot és programot
Pataki András veszi át a soproni színház vezetését
Előbemutató Szentendrén
Új Színház: nyolc premier a következő évadban
A Gézagyerek
Ingyenes színházi matiné középiskolásoknak - tanítási időben
A Szépművészeti Múzeum szervezésében
Világhírű múzeumokban a magyar modernizmus festészete
A Bauhaus építésze megkapta a "Formaalkotó" címet
Breuer Marcell Lajos 110 éve született
Endresz György légi baleset áldozata lett
Nyolcvan éve halt meg az Atlanti-óceánt átrepülő magyar

Autót tört a vihar Felcsút és Bodmér között
A viharban fa dőlt egy autóra kedden a Felcsútot Bodmérral összekötő 8126-os úton, a helyszínelés és a mentés idejére az útszakaszt lezárták.
Frontális baleset Káptalantótinál
Nyolcvan éves bácsi ment frontálisan egy másik autónak
Kékkút közelében
Két autó ütközött: az egyik sofőr meghalt
Suzukist keres a rendőrség
Nem adta meg az elsőbbséget, majd kilőtt a Király utca felé
Öt sérült a 86-oson
Kamion hátuljának rohant a busz
Ő maga hívta ki a rendőröket rongálás miatt
Észre sem vette a részeg sofőr, hogy elsodort egy gyalogost
Továbbhajtott Budapest felé
Áttörte a határátkelő sorompóját a spanyol rendszámú autó

Tört-zúzott a szél Fejér megyében
Fákat döntött ki, villanyvezetéket tépett le a szél a kedd délutáni viharban Fejér megyében, egy nő könnyebben megsérült.
Kiterjesztették a gyerekvállalási segítséget
A brit leszbikusoknak ingyen jár a megtermékenyítés
Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt
Őrizetbe vették a Budapest Airport volt jogi igazgatóját és a Zóna Taxi egykori vezetőjét
Kitépte az ékszereket
Idős asszonyok füléből lopott a nagykanizsai tolvaj
A volán mögé húzta a holttestet
Halott kollégájára kente volna a balesetet a részeg rendőr
Késések a szegedi vonalon
Gázolt a vonat Kecskemétnél
Négy ember ellen indult eljárás
Egymillió forint értékű drogot fogott a rendőrség Pécsen
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Debreceni úszó Eb - Cseh a legjobb idővel döntős 200 m vegyesben
- 18:19 Enyhít a BKK a bérletigazolványokkal kapcsolatban
- 18:15 Tört-zúzott a szél Fejér megyében
- 18:10 Többmilliós banki csalást követett el egy magyar és egy osztrák férfi
- 18:01 Thilo Sarazzin: Európának nincs szüksége az euróra
- 17:59 Júliustól a neten is követni lehet a kórházi várólistákat
- 17:50 Tarlós köszöntötte a KEK-győztes FTC-t
Reed RecruitmentProjektmenedzser
Work Force Kft.Tesztmérnök
Trenkwalder Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- A biblia2012.05.22 18:17
- Neveket és lakcímeket kérhet ki a Miniszterelnökség2012.05.22 16:45
- A Fidesz Achilles-sarka2012.05.22 16:37
- Kedvenc zenéink2012.05.22 15:31
- Tranzakciós illeték, biztosítási adó - kezdődik a vita2012.05.22 15:03
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter




