Bőrünk sínyli meg azt ami a lelkünknek jó?
Téli bőrápolás 5 percben
Hideg téli estéken bizony kellemes kikapcsolódást nyújt egy habos, forró kád vízben eltöltött, hosszas fürdőzés.
2009.12.16 08:07orvostkeresek.huA valóság azonban az, hogy ami lelkünknek jól esik, azt bőrünk sínyli meg. A forró víz ugyanis nagymértékben csökkenti bőrünk hidratáltságát, így ajánlatosabb inkább egy közepes hőmérsékletű vízben végzett gyors zuhanyozást választanunk.
A hidratáló krémekkel kapcsolatban fontos tudnunk, hogy a bőrünk felszínén található nedvességet képesek magukba zárni, így ha nedves bőrre visszük fel, hatásuk fokozható. Érdemes tehát nem túl alaposan szárítkoznunk zuhanyzás után, s azonnal testápoló krémet használnunk.
Nyáron, a magasabb páratartalom következtében bőrünk több nedvességet tud magába zárni a levegőből. Azonban amint a hőmérő higanyszála süllyedni kezd, úgy csökken a levegő páratartalma is. A helyzetet tovább rontja, hogy a fűtés hatására a lakásban is jóval szárazabbá válik a levegő. Éppen ezért érdemes otthonunkat párologtató készülékkel felszerelnünk.
Belsőleg is fontos bőrünk hidratáltságáról gondoskodunk. Ennek érdkében fogyasszunk napi 1,5-2 liter folyadékot, lehetőleg víz formájában.
Amennyiben erőfeszítéseink sorra hiábavalónak bizonyulnak, fordítsunk egy kis figyelmet a tusfürdőre, kézmosó folyadékra, vagy szappanra, melyet rendszeresen használunk. Elképzelhető, hogy érdemesebb lenne egy nagyobb hidratáltságot biztosító, esetleg testápolóval kiegészített termékre váltanunk. Lehetőség szerint részesítsük előnyben az illatanyagot nem tartalmazó készítményeket, ezek ritkább esetben okozhatnak irritációt.
Ügyeljünk táplálkozási szokásainkra. A citrusfélék, a csokoládé, paradicsom és vanília tartalmú ételek bizonyos esetekben fokozhatják a viszketéssel, égő érzéssel járó tüneteket. Érdemes a fenti élelmiszereket felváltva egy időre kiiktatnunk étrendünkből, s így ellenőrizhetjük, vajon az okozta-e tüneteinket.
Bőrproblémáink megoldásában természetesen kérhetjük szakember segítségét, s így biztosan javulást érhetünk el.

Képek - Sztárokkal nyílt meg a főváros népszerű szórakozóhelye
Vörös szőnyeg, tradicionális gitártörés, sztárok, exkluzív Fun Lovin' Criminals koncert és fergeteges hangulat: ez jellemezte a budapesti Hard Rock Cafe hivatalos megnyitó buliját, amelyen legendás hazai zenészek és sportolók mellett az étteremlánc nemzetközi vezetői is részt vettek.
Fontos küldetés vár DJ Dominique-re Londonban
Az olimpiára készül a sztár-DJ
A sálakon népszerű minták pólókra költöztek
Képek - A sálat nyáron se kell nélkülözni!
Túlóra-díjak miatt robbant ki az ellentét
Kirúgta a bébiszittert, beperelték Sharon Stone-t
Újraforgatják A hét mesterlövészt
Vadnyugatira vált Tom Cruise: ő lehet a fő mesterlövész
Egyszerű, mégis kiváló mártás lesz belőle
Gazdagon csak paradicsommal lehet
Ezrekért "vesztegették" el
Az elveszett majd megtalált királyi bugyogó új gazdára lelt

Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a jelenleginél jóval méretgazdaságosabb és költséghatékonyabb vállalati struktúra kialakítását tervezi a közösségi közlekedésben.
Központi terv készül
Jövedelemkülönbségeket csökkentene a kínai kormány
Építőipar a szomszédban
Leier: egymilliárdos ingatlanfejlesztésbe kezd Győrben
EU-csúcs, gazdasági növekedés ösztönzése
Közös közép-európai javaslatcsomag
Bare International
Próbavásárlásos minőség-ellenőrzés: Budapesten lesz az európai központ
Köz, beszerzés
Négyszer annyiba kerül a Várbazár tervezése
Adóznak a divatnak a NAV-nál
A civil NAV-ellenőr nem viseli majd az új egyenruhát

A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
Ha egy kismama túlsúlyos vagy elhízott a terhesség előtt és alatt, megteremti a legnagyobb esélyt arra, hogy túl nagy babának adjon életet - császármetszést és egyéb komplikációkat kockáztatva.
Hamar gyógyul a magasrangú - pávián-körben
Aki magasabban van, gyorsabban helyrejön
Hogyan lehetne könnyebb a táskánk?
Tudjuk, hogy "gyilkol", mégis hordjuk...
Megfejtették a ketogén diéta titkát
Így segít a kemény diéta epilepsziás roham ellen
Napi horoszkóp - 2012. május 24.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Akár a buszon is bevethető lenne a segítség
Azonnal segítene szorongáskor az okostelefon?
Mit kell tudni, ha már eljegyeztük egymást?
Milyen hatással van a szerelem a bankszámlánkra?

Pintér Béla és Társulata Torunban szerepel
A Pintér Béla és Társulata a toruni Kontakt Fesztiválon szerepel Szutyok című előadásával; a lengyel közönség pénteken egy alkalommal láthatja a produkciót.
Ingyenes kísérőprogramokban sem lesz hiány
Thealter Fesztivál: a legjobb alternatív színházi előadások
Új nyári fesztivál
A Gödör stábja Agárdra költözik
A magyarországival együtt
Kolozsváron is lesz Ünnepi Könyvhét
Barokktól a dzsesszig
Koncert a Szent István-bazilikában
Fifty Shades
Erotikus fikciósorozat uralja a könyvpiacot
Temetéséről később intézkednek
Elhunyt Lengyel Erzsi színművész
Vezetés közben dőlt rá
Menet közben suhant át rajta a kidőlt fa a szélvédőkön keresztül
Vezetékszakadás
Csak estére áll helyre a menetrend
Rajtuk múlik
Montezemolo: a győzelem a mi kezünkben van
Ittas külföldi autós - józan hazai ítélet
Két évig nem vezethet a "szlalomozó" szlovák sofőr
Baleset a 4-es számú főúton
Hátulról érkezett a baj: szalagkorlátnak csapódott az autó
Felborult egy pótkocsi
Takarmány lepte a 47-est

Négy rablás tettesei is rendőrkézen
Négy rablás feltételezett elkövetőit fogta el a napokban a szolnoki rendőrség - jelentette be Szabó Zoltán, a Szolnoki Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője csütörtökön.
Bizonyítási eljárás
Képek: visszatértek a tetthelyre a kegyetlen soproni gyilkosok
Vajon a renitensekkel mit csinálnak?!
Kitiltják a közvécékből a legyeket, csak ketten maradhatnak!
Hurkot vetett, őzet aratott
Orvvadászt fogtak Nyírgyulajban: 350 ezer forintos kárt okozott
Egy nap alatt elfogták egy pilismaróti rablás tett
Alig lett magyar állampolgár, máris összeverték
Letartóztatták a kínai párost
Élve temették el az idős asszonyt, akit részegen ütöttek el
Eddig csalódottan nézegették az üres fészket
Tojással lepték meg a "nem meleg, csak egynemű" pingvinpárt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:24 Fesztiválbelépők: kedvezményes lehet az áfakulcs
- 14:23 A túlsúlyos kismama szülési bonyodalmakra számíthat?
- 14:23 Pártérdeket szolgál a választási eljárási törvény?
- 14:18 Lejár az ötnapos határidő: ráfázhat a MAL
- 14:13 MET: ki kell nyilvánítani a "magzatgyilkolás" elfogadhatatlanságát
- 14:08 A szlovákiai magyarok választójogáról egyeztetnek Budapesten
- 14:07 Szervezeti átalakításokat és fejlesztéseket terveznek a vasúton
StarjobsIngatlan tanácsadó
Otthon CentrumIndkøber
Risskov AutoferienTovábbi friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Wallenberg-szobor: garázdaság miatt nyomoz a rendőrség2012.05.24 14:24
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.24 13:29
- Orbán: Magyarország gondolkodásmódot váltott2012.05.24 12:54
- Öt napot kapott a Mal2012.05.24 12:54
- Alig lett magyar állampolgár, máris összeverték2012.05.24 12:50
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter





