...a maga szíve sose' fáj?
Pirosban a Nőkért: PaN-mozgalom Magyarországon is
A nők 57 százalékának szív- és érrendszeri betegség okozza a végzetét, ennek ellenére a legtöbben nem fordítanak kellő figyelmet a megelőzésre: a Magyar Nemzeti Szívalapítvány kezdeményezésére, a Magyar Kardiológusok Társasága támogatásával elinduló Pirosban a Nőkért (PaN) mozgalom célja felhívni a figyelmet a nőkre leselkedő veszélyekre - hangzott el a keddi budapesti sajtótájékoztatón.
2010.02.02 16:25MTIA szív- és érrendszeri betegségek következtében több nő hal meg világszerte, mint rosszindulatú daganatok, tuberkulózis, malária és AIDS miatt együttvéve. Az Európai Unióban több nőt ölnek meg a kardiovaszkuláris betegségek, mint férfit: a női elhalálozás 55 százalékát adják a koszorúér-betegségek, míg a férfiak esetében ez a mutató 47 százalék.
Magyarországon még rosszabb a helyzet, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a nők halálozásának 57 százalékát okozzák a szív- és az érbetegségek, míg a férfiak között ezek a betegségek a halálesetek 45 százalékáért felelősek.
Az Amerikai Szív Szövetség figyelt fel először arra, hogy a közfelfogás a szívbetegségeket férfikórnak tartja, a nőket pedig - kiváltképp a változó kor előtt - szinte védettnek hiszik a koszorúér-betegség ellen.
Az Egyesült Államokban ezért elindították azt a mozgalmat, amely az egész társadalmat igyekszik tájékoztatni arról, hogy a szívroham kockázata ugyanúgy fenyegeti a nőket, mint a férfiakat, ezért mindent meg kell tenni mindkét nem védelme érdekében.
A Go Red For Women program szimbóluma a szép piros ruha lett, amelyet a projekt népszerűsítése érdekében világsztárok viselték Nagy András, a Magyar Nemzeti Szívalapítvány elnöke arra mutatott rá, hogy a Szív Világszövetség globális mozgalommá szélesítette a programot, amelynek magyar elnevezése Pirosban a Nőkért.
"Fel kell hívni a társadalom figyelmét a veszélyekre, hiszen a szívbetegségek 80 százalékban megelőzhetők" - emelte ki. Kiss Róbert Gábor, a Magyar Kardiológusok Társaságának főtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy sajátos emancipáció zajlott le a szív- és érrendszeri betegségek terén. "Sokáig a férfiak kórjának hitték a menedzserbetegséget, az életmódbetegségek azonban utolérték a nőket is" - magyarázta a főtitkár.
Matos Lajos kardiológus azt emelte ki, hogy kampánysorozatról van szó, hiszen több évre van szükség, amíg mindenki megérti, hogy a nők legalább ugyanúgy veszélyeztetettek, mint a férfiak. "A nők bizonyos szempontból pechesebbek. Szívműtét után gyakrabban halnak meg, mint a férfiak. Amennyiben infarktust kapnak, nehezebben keverednek ki belőle, de az orvosok sincsenek sokszor a helyzet magaslatán, mert, mint kiderült, a helyes diagnózis a hölgyek esetében sokszor késve születik. Tehát cselekednünk kell" - fogalmazott, hozzátéve, hogy a mozgalomhoz 11 divattervező csatlakozott, akik több hónapos társadalmi munkában alkották meg a PaN-kreációkat, amelyeket bemutattak a sajtótájékoztatón.
A kardiológus kitért arra is, hogy szombaton, február 6-án lesz a PaN-nap - aki egyetért célával, viseljen ezen a napon valami vöröset. Vörös színben világítják meg a Művészetek Palotáját, a Corvinus Egyetemet és a Lánchíd-19 hotelt is.
Masszi Gabriella kardiológus főorvos, a Harc A Női Szívekért Alapítvány kuratóriumi elnöke a 2004 és 2007 között Menokard I. és Menokard II. néven szervezett nagyszabású kardiológiai szűrőprogramról beszélt, amelyben 6500, a változás korába került nő vett részt. "Ennek során beigazolódott az a feltevés, hogy a rizikófaktorok sokkal gyakrabban jelennek meg abban a korban, amikor az ösztrogén védőhatása elmúlt. A résztvevők több mint 40 százalékánál magas volt a vérnyomása, 80 százalék volt elhízva" - mondta.
Bemutatták a sajtótájékoztatón a PaN-nagyköveteket is. A kezdeményezést Sebestyén Márta és Harcsa Veronika énekes, Tóth Krisztina író-költő, Molnár Gabriella, a Nők Lapja főszerkesztője, Stefanek Gertrud tőrvívó, Jaksity Kata műsorvezető, Piros Ildikó és Für Anikó színművész, Gyarmati Andrea ezüstérmes olimpikon, gyermekgyógyász, Zimányi Zsófia, a Budapesti Fesztivál és a Thália Színház vezetője karolta fel.

Evett már vacsorára Napsugártányérokat?
A Napsugártányérkák a neve hangzásával ellentétben nem édesség - könnyed és ízletes vacsora, zöldségekből és kellemes gyümölcsízzel.
Willow Smith teljesen kopaszra borotválta a fejét
Sokkoló: Will Smith 11 éves lánya elvesztette a haját!
Lehetetlen? Még gyárthatunk pakolási felületet
Képek - Hova tegyük, ha már sehova se fér?
Állatvédő kampányhoz csatlakozott a színésznő
Penélope Cruz nem hajlandó szőrösen megjelenni
Felújítják a Dallast, de Hagmant már páran temetik
Haldoklik Jockey Ewing vagy visszatérhet a rák után?
Lezseren és szexisen
Képek - Laza cuccok, mégis jó a belátás...
Csütörtökön kezdte meg a szolgálatot a trónörökös
Hódító Vilmos (herceg) Falklandra feni a fogát?

Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban
Négymillió forintot nyert el a halmozottan hátrányos helyzetű embereket segítő szociális földprogram finanszírozására a nyírcsaholyi önkormányzat.
Leszerződtek
Jókor jön a jegesedés a balatoni nádaratáshoz
Mindenki hibáztat mindenkit
A nemzeti érdek elárulása: röpült a Malév
Fél évszázada nem volt
Gyurcsányék Orbán gazdaságpolitikáját ekézik
A kormány kifizeti
Megédesíti a Vidékfejlesztési Minisztérium a gazdák életét
Az LMP szerint politikai felelősség terheli
Közpénzzel tőzsdézte el hitelét Lázár?
Több pénzintézet fogott össze
Svájc gyanakszik: befolyásolták a bankközi kamatlábat?

Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
A szexuális úton terjedő betegségek száma a 45 év felettiek körében az utóbbi tíz évben megduplázódott - a chlamydia, a herpesz, a HIV-fertőzés is köztük van. Az okok egyszerűek és meghökkentőek.
Fertőzésszerűen terjed az agysejteken át
Alattomosan lépeget egyik zónáról a másikra az Alzheimer
Mégsem segít a kisebb adag fogyasztásához?
Bukott diéta tipp? Mese a kis tányérról...
Napi horoszkóp - 2012. február 4.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Légionárius betegség szedi áldozatait
Fürdőhelyen csapott le a kór a spanyolokra
Szervi elégtelenség is lehet az alkalmazásából
A papsajt nem gyógyít, sőt, kárt okoz?
A masszázs gyulladáscsökkentő is!
Nem csak a kellemes nyomogatás miatt jó...

Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt
A Ladánybene 27 zenekar szervezésében immár hagyományosan koncertet rendeznek Bob Marley születésnapján.
Folytatódik az irodalmi-zenei koncertsorozat
Laár a Millenárison
A világot jelentő hangszálak
Színpadról hangzik el A Király Beszéde
Csapó - tessék!
Külföldiek néztek be a fapados filmszemlére
Nagyon meredek
Kinyit az ország legmeredekebb sípályája
A felvételből dupla CD és DVD jelenik meg
Hiába fagy: a 30 éves Bikini a Papp László Budapest Sportarénában
Bemutatják A tanítónő című színművet
Szerelem és csalódás a Nemzeti Színházban

Agyongázolt egy nőt az InterCity a XVII. kerületben
Halálra gázolt egy 50 év körüli nőt a vonat szombaton a főváros XVII. kerületében.
Az árokban lelte halálát
Nem számította bele a havat: összetörve halt meg
Kiskunfélegyházánál lezárták az autópályát
Balesetsorozat az M5-ösön
Odavágta az állatokat az aszfalthoz
Rengeteg pulyka pusztult el az 52-esen
Rekordévet zárt
A Volvo kitudta magának 2011-et
Nem viselkedik világbajnokhoz méltóan?
Az "öreg" Sutil szégyellné magát Hamilton helyében
50%-os kedvezményt biztosít a társaság
A bajba jutott Malév utasokon segítene a Volánbusz

Megsegítést kér a Viszkis: azt sem tudja, "fiú-e vagy lány"
Hamarosan készen áll egy nyilvános szereplésre Ambrus Attila - a Viszkis néven elhíresült rabló ezt írta közleményben, amelyet szombaton személyesen adott át az MTI-nek.
Ez az Ipswich nem az az Ipswich
16 ezer kilométert tévedtek a turista diákok
Ki juthat el az Eurovíziós Dalfesztiválra?
Képek - Újabb tíz sztárral folytatódik A Dal
Autóban szereti a legjobban Vikki
Izgató képek - A sebváltóra is rámarkol vajon?
Tragédia Gigén
Felrobbant egy kazán - súlyosan összeégett egy ember
Láng a káderlakás előtt
Elkapták a molotov-koktélos fenyegetőt
Franciaországból indult, Thaiföldig jutott
Nagy utazás: 14 ezer kilométert repült egy lufi
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:01 Bővülést tervez a borhotelt is üzemeltető cég
- 16:09 Három ájult kutyát, gazdáikkal együtt hoztak ki a rendőrök
- 15:56 Nevetséges összegből készülnek a világvégére Nyírcsaholyban
- 15:24 Elment a magyar rekorder dobóatléta
- 15:13 Megmenekülnek a langurok
- 14:55 Válás, felelőtlen szex: egyre több a nemi beteg 45 év felett!
- 14:46 Magyar előadók tisztelegnek Bob Marley emléke előtt
Főtáv ZRt.Irodavezető
Nexon Kft.Területi képviselő
LMLAND Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Gyűjtsön pontokat és a szállás egy részét fizesse pontokkal! >> - SZILVESZTER 2011 szállás, Karácsony szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Szilveszter külföldön
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Karácsonyi programok, Szilveszteri programok, Még több belföldi program>>
- Dombóvári, a szállodacápa: A SzállodaCápa Ausztriában
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Schmitt miatt röhög rajtunk a világ2012.02.04 16:32
- Ez forradalom!!! - Gyurcsánynak és Orbánnak mennie kell!!!2012.02.04 12:22
- Ilyen ez a Fidesz:2012.02.04 08:48
- NyilasMisi figyelmébe2012.02.04 08:45
- A MÁV-csoport felkészült a télre2012.02.03 23:02
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



